Élet és Irodalom, 2012. január-június (56. évfolyam, 1-26. szám)

2012-04-20 / 16. szám - Gyürky Katalin: Istent játszani • Viktor Pelevin: Ananászlé a szépséges hölgynek (20. oldal) - Zoltán Gábor: Herzog után, Humboldt előtt • Saul Bellow: Sammler bolygója (20. oldal) - Babiczky Tibor: Sötét tabló • Jo Nesbo: Leopárd (20. oldal)

Molnár Eleonóra munkája ÉLET ÉS!] I GYÜRKY KATALIN: Istent játszani ■ Viktor Pelevin: Ananászlé a szépséges hölgynek. Háború és béke. Fordította Goretity József. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2012. 408 oldal, 3300 Ft Az idei könyvfesztivál egyik szenzációja Viktor Pelevin legújabb kötete le­het. A mű­­ struktúráját és némiképp tematikáját tekintve is - a két évvel ezelőtti Pelevin-alkotást, a P5-öt követi: itt is öt történet (pontosabban két kisregény és három elbeszélés) sorjázik, és itt is mindegyikben központi szerepet játszik a beavatás/beavatódás toposza. Csakhogy amíg a P5-ben a különböző pszichedelikus szerek hatására el­ért másik, alternatív világba kerülést főleg a platóni barlanghasonlat XXI. századi változata keretezte, addig az Ananászié... - miközben ezt az elvet fő­leg a középső, Az árnyékszemlélő című novellában is nagyon tudatosan alkal­mazza - a másik világba jutás mélyebb, metafizikai aspektusait is feltárja. A mélyebb összefüggések megértéséhez vezető út a következő alaptételen nyugszik: az ember illuzórikus álomvilágban él, ahonnan csak egy miszti­kus beavatódáson keresztül juthat el az igazi Realitáshoz, vagyis az Isten­hez és annak titkához. Az első kisregény, A „Burning Bush ” művelet hősének Istennel való találko­zása azonban korántsem öncélú. Szemjon Levitán a beavatói szándékát teljesíti, amikor Istennel egyesülve, már-már Istenemberként befészkeli ma­gát az amerikai elnök, Bush agyába, s ott az orosz külpolitika szempontjai­nak megfelelő isteni igét hirdeti. Vagyis Bush agyában az orosz „igazság­nak” megfelelően alakítja a világtörténelmet. Az Al-Efesbi légvédelmi kódexe cím­ű kisregényben a főhős, a Szavelij Szkotye­­konvból Al-Efesbivé „átváltozott” orosz ügynök mint élet és halál ura, mint „Isteni szem” úgy tudja segíteni Afganisztánban a tálibokat, hogy az ott ál­lomásozó amerikaiakkal szemben halálos fegyverként a nyelvet veti be. A nyelv fegyverként történő bevetésének alapja az egész Pelevin-művet meg­határozó, Szkotyenkovnak tulajdonított zseniális nyelvfilozófia, az úgyne­vezett „kriptodiskurzus”-elv, melynek lényege, hogy minden megnyilvánu­lás két szinten: „1. a külső, formálisan tényszerű (geopolitikai)” és „2. a lé­nyegi, (...) a metaszöveg” szintjén zajlik. Al-Efesbi Istent játszva az ameri­kai robotrepülőgépek mesterséges intelligenciáját a felszínes, formális ame­rikai nyelv képmutató jellege miatt lesz képes uralma alá vonni, így a világ két szintjéhez, az illuzórikus álomvilághoz és az isteni titkot rejtő Realitás­hoz a műben két különböző nyelvi szint is társul. (A kétféle diskurzus vál­takozását egyébként Goretity József kiváló fordításának köszönhetően a magyar olvasó is mindvégig érzékelheti.) Pelevinnek azonban az Ananászié.. .-ben nemcsak az előző két történetben középpontba állított Amerika-ellenessége nyilvánuló. Utolsó elbeszélésé­ben, a­ Jóságos megtestesülések szállodájában az orosz újgazdag rétegről is leránt­ja a leplet - megint csak nyelvhasználatuk kifigurázásával. Az itt szereplő, s ha minden jól megy, kilenc hónap múlva Másaként világra jövő szépséges hölgy angyal formájában találkozik Istennel. Beavatása során azt tapasztal­ja, hogy az orosz férfiak agyában dúló háborút ismételten egy békésnek tűnő felszínes beszélgetés próbálja elfedni: „a rószaszínű és lágy felhőben, amely­ről beszélgetnek, senki sem hisz, ugyanakkor az ólomfelhőben meg a tüs­kés felhőben, amelyikekről viszont mindenki hallgat, mindannyian hisz­nek”. A lényeget tehát itt is külső csillogással, hazugsággal takarják el. A beavatás összes kínját átélve Pelevin művében baj már csak abból szár­mazhat, ha a hős - főleg is thugok című elbeszélés Borisza, aki egyenesen a Halál istennőjével szövetkezik - túlságosan beleéli magát saját istenembe­ri szerepébe. Mert ez esetben bizony pórul jár: a szerző mindegyik törté­netben gondoskodik róla, hogy elbizakodott szereplőjét egy ironikus sors­csavarral visszarántsa az eredeti, beavatása előtti létébe, vagy még mélyebb­re. S ezzel a csavarral az olvasónak is üzeni: nem kell a világot annyira ko­molyan venni. Se az egyiket, se a másikat. ZOLTÁN GÁBOR: Herzog után, Humboldt előtt ■ Saul Bellow: Sammler bolygója. Fordította Dezsényi Katalin. Park Könyvkiadó, Budapest, 2012. 287 oldal, 3500 Ft A Sammler bolygója 1970-ben jelent meg. Közvetlenül azelőtt, vagyis a hatvanas évek végén, a holdra szállást megelő­ző időben játszódik. Lehet tehát úgy tekinteni a regényre, mint a négy évti­zeddel ezelőtti Amerikáról rögzített és megőrzött képre. És csakugyan, meg­jelennek az akkori New York utcái, a metró és a buszok zajaival, a tömeg­gel, a gyorséttermekkel, a bérházak ho­mályos bejárataival. Mindig minden mozgásban: a tavasz éppen betör a nagyvárosba, és hatására nemcsak a parkok színei változnak, hanem az em­bereket körülvevő hangok is, maguk az emberek is. Vizsgálhatjuk tehát idő­kapszulaként a Sammler bolygóját, de a tárgyi világ emlékeinél is többet talál­hatunk benne az akkor és ott kavargó gondolatokból. Arthur Sammler, a regény közpon­ti alakja olyasvalaki, akit a környezeté­ben sokan bölcsnek tartanak, és ezért rendszeresen elé járulnak gondjaikkal és gondolataikkal, hogy segítsen kö­zöttük eligazodni. Ő inkább elviseli, mint élvezi ezt a megtiszteltetést. Het­venen túljár, van feldolgozni való sa­ját élménye, több, mint amennyivel boldogulni tud: a második világhábo­rú Lengyelországban érte. Német ka­tonák sok más zsidó társával, köztük feleségével együtt arra kényszerítették, hogy tömegsírt ásson. Sammlernek a sortűz előtt puskatussal kiverték az egyik szemét, de életben maradt. Ki­ásta magát a hantok alól, bujkált, az­után partizánként harcolt, és Ameriká­ban élő unokaöccsének köszönhetően a háború után New Yorkba került. Olyan lény tehát, aki szinte kétszer szü­letett meg, második alkalommal egye­nesen a földből vájva ki magát. A há­ború előtt két évtizeden át Londonban élt, újságíró volt, és kapcsolatban állt a kor értelmiségi elitjével. A hatvanas évek New Yorkjának szellemi áramla­tait sem a brit életformához alkalmaz­kodott úriember, sem az emberirtás túl­élője nem tudja elfogadni. Szexuális forradalom, hippik, rockzene, a színes bőrűek emancipációjának felgyorsulá­sa, a világűr meghódítása - ezek a fo­lyamatok ott örvénylenek körülötte, és ő nem halad velük, de teljesen nem is zárkózhat el a hatásuktól. Bellow az öregúr szemével láttatja a világot, az ő fogalmait használva értel­mezi - az ókori bölcsektől Eckhardt mesteren és Shakespeare-en át a mo­dern gondolkodókig rengeteg szerzőt ismer és idéz­­, de közben kívülről is láttatja őt. Az akkori színház, képző­művészet, zene mára már az egyete­mes kultúra részének számít, a Samm­ler által silánynak tekintett filozófuso­kat, ideológusokat sokan tisztelik. Bel­low tudhatta, hogy így lesz, ezért for­málta megfigyelő-értelmező alakját olyan esendővé. Sammler ugyanakkor tisztában van korlátaival, és magát sem kezeli kevesebb iróniával, mint a kö­rülötte forgolódókat. Bellow-t az Egyesült Államokban úgy tartották számon, mint európaias írót. Nem indokolatlanul, hiszen hivatkozá­sai általában európaiak. Ha francia vagy orosz szóval tudott valamit kifejezni, azt használta, miközben angol-amerikai szó­kincse is feltűnően bőséges volt. Ugyan­akkor a Sammler bolygójának szerkezete azt mutatja, hogy szerzőjére erősen hatott az, ahogyan az amerikai profik, példá­ul a filmírás mesteremberei dolgoztak. Fölfedezhetők a könyvben olyan struk­turális elemek, amelyek a filmforgató­könyvekben kötelezők. De ha arra kéne rámutatnom, mitől remekmű a Sammler bolygója, valami nagyon egyszerű jelensé­get tudnék mondani: a mesélést. Itt se történik más, mint hogy elmond valaki egy történetet, jelen esetben néhány nap eseményeit. Persze közben be kell mu­tatnia a szereplőket, fel kell idéznie ilyen­olyan részleteket a múltjukból - na, ezt az adagolást csinálja Bellow egyrészt szinte észrevétlenül, másrészt lenyűgö­zően. Miközben haladunk a jelen idejű történetben, folyton alakul, bővül, épül­­get a múlt, amitől a szereplők maguk szintén megváltoznak, teljesen új dimen­ziók nyílnak meg az olvasó előtt. A re­génybeli figurák olyasféleképpen lep­nek meg viselkedésük, jellemük válto­zásával, mint a valóságos emberek, olya­nok, akiket sok éve ismerünk. Egy másik sajátossága a regénynek, mely a műfaj legnagyobb remeklései­hez teszi hasonlóvá, a próza mámora. Először van a higgadt, éles, pontos áb­rázolás, amiből egyszer csak átjutunk valami elszabadult, boldog szédületbe, éppen azon a ponton, amikor egy regé­nyalak szenvedésbe, magányba dermedt szívét teljesen váratlanul elöntik a ba­rátság, a szeretet, a részvét hullámai. Negyven évvel korábban készült mű­alkotások esetében fölmerül, hogy ha eddig megvoltunk nélkülük, van-e rá­juk még szükségünk egyáltalán. Nos, ez a könyv nem passé, fontos és szóra­koztató, ma ugyanúgy, mint lesz újabb évtizedek múlva, gondolom. BABICZKY TIBOR: Sötét tabló ■ Jo Nesba: Leopárd. Fordította Petrikovics Edit. Animus Kiadó, Bu­dapest, 2012. 560 oldal, 3980 Ft A jó könyvek sokszor nem csupán lé­lekben változtatják meg az embert, de a hús-vér hétköznapi valóságra is ha­tással vannak. Lawrence Block tanított meg példá­ul whiskey-t inni. Pontosabban iszá­kos zsaruhőse, Matthew Scudder. És bourbont meg Jamesont. Ahogyan Hrabal Gyöngéd barbárokját csak egy ha­tos karton pilzeni társaságában voltam képes végigolvasni. Ahogyan megta­nultam Hajnóczytól fröccsözni és „egy palack sört elfogyasztani”. Doszto­jevszkijtől pezsgőt inni. Hemingway Vándorünnepét olvasva - habár semmi­féle vízben élő lényt nem eszem - meg­kívántam egy tucat osztrigát. James Joyce-tól megkívántam reggelire a ve­sét és az Earl Grey teát. Krúdytól ked­vem támadt a kamrában felejtett sza­lámivégre, a savanyú pájilira, a csont­velőre és a hordóalja állott, langyos sör­re. Csoma-Szabótól megtanultam tisz­telni - mit tisztelni, élvezni! - a lecsót. Jo Ncsio Harry Hole nyomozójának hatására pedig vásároltam egy pár Mar­tens félcipőt, és előkerestem egy régi Stone Roses kazettát. A Leopárd Nesbo Harry Hole soro­zatának hatodik magyar nyelven is megjelent kötete. A könyvfesztivá­lon - ha minden igaz - a standokra kerül a valóságos első regény is, amely a hazai debütáló darab, a Vörösbegy előzménye. Jo Nesbot nyugodt szív­vel nevezhetjük sikerszerzőnek; köny­vei százezres példányszámban kel­nek el világszerte. Ám valami külö­nös és szerencsés együttállásnak kö­szönhetően Nesbo jelentésége mesz­­sze túlmutat az „egyszerű” krimik vagy lektűrök világán. Angyalosy Eszter úja egy, a közel­múltban a nyugatiter.hu-n megjelent írá­sában.A szépirodalmi szöveg arra tö­rekszik, hogy megakassza és elgondol­kodtassa az olvasót. (...) A szórakoz­tató irodalom ellenben olyan, mintha filmet nézne az ember, azaz ez a mű­faj elsősorban láttatni akar. Épp ezért a megfogalmazásnál jóval fontosabb a szerkezet, a belső logika, hogy ho­gyan illeszkednek a kirakós darabjai. Egy bestsellernél nem áll meg mereng­ni az ember. Egyszerűen csak befalja az egész könyvet­­ az elsőtől az utol­só betűig.” Ha ezt a meghatározást vesszük ala­pul, akkor Jo Nesbo regényei mindkét kategóriába besorolhatók. Alapvetően ugyanis rövid, filmszerű „vágásokkal” dolgozik, ért a feszültségteremtéshez, és tudja, hogyan kell klasszikus érte­lemben vett letehetetlen könyvet írni. De mindemellett folyamatosan „meg is akasztja” az olvasót. Egy-egy részlet­megfigyeléssel (A lány nevetett. Fe­hérbor, tippelte Harry. A vörösborfo­gyasztók nem kacarásznak ennyit.”). Egy-egy axiómaszerű következtetéssel („Az igazságtalanság olyan, mint az időjárás. Ha az ember nem tud vele együtt élni, akkor el kell költöznie. Az igazságtalanság nem a gépezet része, hanem maga a gépezet.”). Vagy éppen egy-egy olyan bekezdéssel, amely bár­milyen „versenyben” megállná a he­lyét: „Oystein egy kissé oldalra hajtot­ta a fejét, miközben lepöckölte a ha­mut a cigarettájáról. Harry legszíveseb­ben elsírta volna magát. Egész egysze­rűen azért, mert ebben a jól ismert moz­dulatban, ahogy a barátja lepöckölte a hamut, kicsit oldalra dőlve, mintha a cigaretta túl nehéz lenne, félrehajtott fejjel, mintha a világ jobban tetszene neki egy kissé ferdébb perspektívából, és abban, ahogy a hamu a földre hullt az iskola egyik melléképülete mögött, vagy egy üres sörösüvegbe pottyant az egyik bulin, ahová valahogy odakeve­redtek vagy a bunker hideg, durva be­tontetejére esett, mindebben azokat az éveket látta, amelyek azzá formálták őket, akik most voltak.” Mindezek mellett a Harry Hole tör­ténetek összessége kiad egy komplett fejlődési regényt, nem beszélve a nagy ívű társadalmi tablóról. Úgy vélem, Jo Nesbo tud annyit a korszakról, mint amennyit, mondjuk, Zola tudott a sa­játjáról. Hogy a jelen egyfelől hígabb­­nak, másfelől pedig sötétebbnek tűnik a korábbi időknél, az már nem Jo Nes­­bo felelőssége. MRGYRR^RRRNCS www.magyarnarancs.hu N E HAGYJA INTERJÚ Esterházy Péter Ottlikról, Magnusról és a kultúra lepusz­­tításáról • Darvas Zsolt közgazdász a pénzügyi tranz­akciós adóról • Cus Van Sant filmrendező • Zola Jesus énekes-dalszerző TÉMÁK Mit akar az unió Orbántól? • A Ház újraszabályozása • Törvény a hungarikumokról • Elnökválasztás Fran­ciaországban • Történelmi glóbusz: Rémtörténet Törökszentmiklóson BÁMULATOS MELLÉKLET A KÖNYVFESZTIVÁLRÓL• Interjúnk a díszvendéggel: Claudio Magris • Jani­­kovszky Éva a szocializmusban • Jezsuiták a dik­tatúrában • Bod Péter Ákos, Krasznahorkai László könyvei • Skandináv körkép • „Minimum ti-es!" lista-világirodalom KEDVEZMÉNYEK ÉS AJÁNDÉKOK A KÖNYVFESZTIVÁLON! EZT SE HAGYJA KI! RÉSZLETEK A WEBOLDALON! IRODALOM2012. ÁPRILIS 20.

Next