Élet és Irodalom, 2012. január-június (56. évfolyam, 1-26. szám)
2012-04-20 / 16. szám - Gyürky Katalin: Istent játszani • Viktor Pelevin: Ananászlé a szépséges hölgynek (20. oldal) - Zoltán Gábor: Herzog után, Humboldt előtt • Saul Bellow: Sammler bolygója (20. oldal) - Babiczky Tibor: Sötét tabló • Jo Nesbo: Leopárd (20. oldal)
Molnár Eleonóra munkája ÉLET ÉS!] I GYÜRKY KATALIN: Istent játszani ■ Viktor Pelevin: Ananászlé a szépséges hölgynek. Háború és béke. Fordította Goretity József. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2012. 408 oldal, 3300 Ft Az idei könyvfesztivál egyik szenzációja Viktor Pelevin legújabb kötete lehet. A mű struktúráját és némiképp tematikáját tekintve is - a két évvel ezelőtti Pelevin-alkotást, a P5-öt követi: itt is öt történet (pontosabban két kisregény és három elbeszélés) sorjázik, és itt is mindegyikben központi szerepet játszik a beavatás/beavatódás toposza. Csakhogy amíg a P5-ben a különböző pszichedelikus szerek hatására elért másik, alternatív világba kerülést főleg a platóni barlanghasonlat XXI. századi változata keretezte, addig az Ananászié... - miközben ezt az elvet főleg a középső, Az árnyékszemlélő című novellában is nagyon tudatosan alkalmazza - a másik világba jutás mélyebb, metafizikai aspektusait is feltárja. A mélyebb összefüggések megértéséhez vezető út a következő alaptételen nyugszik: az ember illuzórikus álomvilágban él, ahonnan csak egy misztikus beavatódáson keresztül juthat el az igazi Realitáshoz, vagyis az Istenhez és annak titkához. Az első kisregény, A „Burning Bush ” művelet hősének Istennel való találkozása azonban korántsem öncélú. Szemjon Levitán a beavatói szándékát teljesíti, amikor Istennel egyesülve, már-már Istenemberként befészkeli magát az amerikai elnök, Bush agyába, s ott az orosz külpolitika szempontjainak megfelelő isteni igét hirdeti. Vagyis Bush agyában az orosz „igazságnak” megfelelően alakítja a világtörténelmet. Az Al-Efesbi légvédelmi kódexe című kisregényben a főhős, a Szavelij Szkotyekonvból Al-Efesbivé „átváltozott” orosz ügynök mint élet és halál ura, mint „Isteni szem” úgy tudja segíteni Afganisztánban a tálibokat, hogy az ott állomásozó amerikaiakkal szemben halálos fegyverként a nyelvet veti be. A nyelv fegyverként történő bevetésének alapja az egész Pelevin-művet meghatározó, Szkotyenkovnak tulajdonított zseniális nyelvfilozófia, az úgynevezett „kriptodiskurzus”-elv, melynek lényege, hogy minden megnyilvánulás két szinten: „1. a külső, formálisan tényszerű (geopolitikai)” és „2. a lényegi, (...) a metaszöveg” szintjén zajlik. Al-Efesbi Istent játszva az amerikai robotrepülőgépek mesterséges intelligenciáját a felszínes, formális amerikai nyelv képmutató jellege miatt lesz képes uralma alá vonni, így a világ két szintjéhez, az illuzórikus álomvilághoz és az isteni titkot rejtő Realitáshoz a műben két különböző nyelvi szint is társul. (A kétféle diskurzus váltakozását egyébként Goretity József kiváló fordításának köszönhetően a magyar olvasó is mindvégig érzékelheti.) Pelevinnek azonban az Ananászié.. .-ben nemcsak az előző két történetben középpontba állított Amerika-ellenessége nyilvánuló. Utolsó elbeszélésében, a Jóságos megtestesülések szállodájában az orosz újgazdag rétegről is lerántja a leplet - megint csak nyelvhasználatuk kifigurázásával. Az itt szereplő, s ha minden jól megy, kilenc hónap múlva Másaként világra jövő szépséges hölgy angyal formájában találkozik Istennel. Beavatása során azt tapasztalja, hogy az orosz férfiak agyában dúló háborút ismételten egy békésnek tűnő felszínes beszélgetés próbálja elfedni: „a rószaszínű és lágy felhőben, amelyről beszélgetnek, senki sem hisz, ugyanakkor az ólomfelhőben meg a tüskés felhőben, amelyikekről viszont mindenki hallgat, mindannyian hisznek”. A lényeget tehát itt is külső csillogással, hazugsággal takarják el. A beavatás összes kínját átélve Pelevin művében baj már csak abból származhat, ha a hős - főleg is thugok című elbeszélés Borisza, aki egyenesen a Halál istennőjével szövetkezik - túlságosan beleéli magát saját istenemberi szerepébe. Mert ez esetben bizony pórul jár: a szerző mindegyik történetben gondoskodik róla, hogy elbizakodott szereplőjét egy ironikus sorscsavarral visszarántsa az eredeti, beavatása előtti létébe, vagy még mélyebbre. S ezzel a csavarral az olvasónak is üzeni: nem kell a világot annyira komolyan venni. Se az egyiket, se a másikat. ZOLTÁN GÁBOR: Herzog után, Humboldt előtt ■ Saul Bellow: Sammler bolygója. Fordította Dezsényi Katalin. Park Könyvkiadó, Budapest, 2012. 287 oldal, 3500 Ft A Sammler bolygója 1970-ben jelent meg. Közvetlenül azelőtt, vagyis a hatvanas évek végén, a holdra szállást megelőző időben játszódik. Lehet tehát úgy tekinteni a regényre, mint a négy évtizeddel ezelőtti Amerikáról rögzített és megőrzött képre. És csakugyan, megjelennek az akkori New York utcái, a metró és a buszok zajaival, a tömeggel, a gyorséttermekkel, a bérházak homályos bejárataival. Mindig minden mozgásban: a tavasz éppen betör a nagyvárosba, és hatására nemcsak a parkok színei változnak, hanem az embereket körülvevő hangok is, maguk az emberek is. Vizsgálhatjuk tehát időkapszulaként a Sammler bolygóját, de a tárgyi világ emlékeinél is többet találhatunk benne az akkor és ott kavargó gondolatokból. Arthur Sammler, a regény központi alakja olyasvalaki, akit a környezetében sokan bölcsnek tartanak, és ezért rendszeresen elé járulnak gondjaikkal és gondolataikkal, hogy segítsen közöttük eligazodni. Ő inkább elviseli, mint élvezi ezt a megtiszteltetést. Hetvenen túljár, van feldolgozni való saját élménye, több, mint amennyivel boldogulni tud: a második világháború Lengyelországban érte. Német katonák sok más zsidó társával, köztük feleségével együtt arra kényszerítették, hogy tömegsírt ásson. Sammlernek a sortűz előtt puskatussal kiverték az egyik szemét, de életben maradt. Kiásta magát a hantok alól, bujkált, azután partizánként harcolt, és Amerikában élő unokaöccsének köszönhetően a háború után New Yorkba került. Olyan lény tehát, aki szinte kétszer született meg, második alkalommal egyenesen a földből vájva ki magát. A háború előtt két évtizeden át Londonban élt, újságíró volt, és kapcsolatban állt a kor értelmiségi elitjével. A hatvanas évek New Yorkjának szellemi áramlatait sem a brit életformához alkalmazkodott úriember, sem az emberirtás túlélője nem tudja elfogadni. Szexuális forradalom, hippik, rockzene, a színes bőrűek emancipációjának felgyorsulása, a világűr meghódítása - ezek a folyamatok ott örvénylenek körülötte, és ő nem halad velük, de teljesen nem is zárkózhat el a hatásuktól. Bellow az öregúr szemével láttatja a világot, az ő fogalmait használva értelmezi - az ókori bölcsektől Eckhardt mesteren és Shakespeare-en át a modern gondolkodókig rengeteg szerzőt ismer és idéz, de közben kívülről is láttatja őt. Az akkori színház, képzőművészet, zene mára már az egyetemes kultúra részének számít, a Sammler által silánynak tekintett filozófusokat, ideológusokat sokan tisztelik. Bellow tudhatta, hogy így lesz, ezért formálta megfigyelő-értelmező alakját olyan esendővé. Sammler ugyanakkor tisztában van korlátaival, és magát sem kezeli kevesebb iróniával, mint a körülötte forgolódókat. Bellow-t az Egyesült Államokban úgy tartották számon, mint európaias írót. Nem indokolatlanul, hiszen hivatkozásai általában európaiak. Ha francia vagy orosz szóval tudott valamit kifejezni, azt használta, miközben angol-amerikai szókincse is feltűnően bőséges volt. Ugyanakkor a Sammler bolygójának szerkezete azt mutatja, hogy szerzőjére erősen hatott az, ahogyan az amerikai profik, például a filmírás mesteremberei dolgoztak. Fölfedezhetők a könyvben olyan strukturális elemek, amelyek a filmforgatókönyvekben kötelezők. De ha arra kéne rámutatnom, mitől remekmű a Sammler bolygója, valami nagyon egyszerű jelenséget tudnék mondani: a mesélést. Itt se történik más, mint hogy elmond valaki egy történetet, jelen esetben néhány nap eseményeit. Persze közben be kell mutatnia a szereplőket, fel kell idéznie ilyenolyan részleteket a múltjukból - na, ezt az adagolást csinálja Bellow egyrészt szinte észrevétlenül, másrészt lenyűgözően. Miközben haladunk a jelen idejű történetben, folyton alakul, bővül, épülget a múlt, amitől a szereplők maguk szintén megváltoznak, teljesen új dimenziók nyílnak meg az olvasó előtt. A regénybeli figurák olyasféleképpen lepnek meg viselkedésük, jellemük változásával, mint a valóságos emberek, olyanok, akiket sok éve ismerünk. Egy másik sajátossága a regénynek, mely a műfaj legnagyobb remekléseihez teszi hasonlóvá, a próza mámora. Először van a higgadt, éles, pontos ábrázolás, amiből egyszer csak átjutunk valami elszabadult, boldog szédületbe, éppen azon a ponton, amikor egy regényalak szenvedésbe, magányba dermedt szívét teljesen váratlanul elöntik a barátság, a szeretet, a részvét hullámai. Negyven évvel korábban készült műalkotások esetében fölmerül, hogy ha eddig megvoltunk nélkülük, van-e rájuk még szükségünk egyáltalán. Nos, ez a könyv nem passé, fontos és szórakoztató, ma ugyanúgy, mint lesz újabb évtizedek múlva, gondolom. BABICZKY TIBOR: Sötét tabló ■ Jo Nesba: Leopárd. Fordította Petrikovics Edit. Animus Kiadó, Budapest, 2012. 560 oldal, 3980 Ft A jó könyvek sokszor nem csupán lélekben változtatják meg az embert, de a hús-vér hétköznapi valóságra is hatással vannak. Lawrence Block tanított meg például whiskey-t inni. Pontosabban iszákos zsaruhőse, Matthew Scudder. És bourbont meg Jamesont. Ahogyan Hrabal Gyöngéd barbárokját csak egy hatos karton pilzeni társaságában voltam képes végigolvasni. Ahogyan megtanultam Hajnóczytól fröccsözni és „egy palack sört elfogyasztani”. Dosztojevszkijtől pezsgőt inni. Hemingway Vándorünnepét olvasva - habár semmiféle vízben élő lényt nem eszem - megkívántam egy tucat osztrigát. James Joyce-tól megkívántam reggelire a vesét és az Earl Grey teát. Krúdytól kedvem támadt a kamrában felejtett szalámivégre, a savanyú pájilira, a csontvelőre és a hordóalja állott, langyos sörre. Csoma-Szabótól megtanultam tisztelni - mit tisztelni, élvezni! - a lecsót. Jo Ncsio Harry Hole nyomozójának hatására pedig vásároltam egy pár Martens félcipőt, és előkerestem egy régi Stone Roses kazettát. A Leopárd Nesbo Harry Hole sorozatának hatodik magyar nyelven is megjelent kötete. A könyvfesztiválon - ha minden igaz - a standokra kerül a valóságos első regény is, amely a hazai debütáló darab, a Vörösbegy előzménye. Jo Nesbot nyugodt szívvel nevezhetjük sikerszerzőnek; könyvei százezres példányszámban kelnek el világszerte. Ám valami különös és szerencsés együttállásnak köszönhetően Nesbo jelentésége meszsze túlmutat az „egyszerű” krimik vagy lektűrök világán. Angyalosy Eszter úja egy, a közelmúltban a nyugatiter.hu-n megjelent írásában.A szépirodalmi szöveg arra törekszik, hogy megakassza és elgondolkodtassa az olvasót. (...) A szórakoztató irodalom ellenben olyan, mintha filmet nézne az ember, azaz ez a műfaj elsősorban láttatni akar. Épp ezért a megfogalmazásnál jóval fontosabb a szerkezet, a belső logika, hogy hogyan illeszkednek a kirakós darabjai. Egy bestsellernél nem áll meg merengni az ember. Egyszerűen csak befalja az egész könyvet az elsőtől az utolsó betűig.” Ha ezt a meghatározást vesszük alapul, akkor Jo Nesbo regényei mindkét kategóriába besorolhatók. Alapvetően ugyanis rövid, filmszerű „vágásokkal” dolgozik, ért a feszültségteremtéshez, és tudja, hogyan kell klasszikus értelemben vett letehetetlen könyvet írni. De mindemellett folyamatosan „meg is akasztja” az olvasót. Egy-egy részletmegfigyeléssel (A lány nevetett. Fehérbor, tippelte Harry. A vörösborfogyasztók nem kacarásznak ennyit.”). Egy-egy axiómaszerű következtetéssel („Az igazságtalanság olyan, mint az időjárás. Ha az ember nem tud vele együtt élni, akkor el kell költöznie. Az igazságtalanság nem a gépezet része, hanem maga a gépezet.”). Vagy éppen egy-egy olyan bekezdéssel, amely bármilyen „versenyben” megállná a helyét: „Oystein egy kissé oldalra hajtotta a fejét, miközben lepöckölte a hamut a cigarettájáról. Harry legszívesebben elsírta volna magát. Egész egyszerűen azért, mert ebben a jól ismert mozdulatban, ahogy a barátja lepöckölte a hamut, kicsit oldalra dőlve, mintha a cigaretta túl nehéz lenne, félrehajtott fejjel, mintha a világ jobban tetszene neki egy kissé ferdébb perspektívából, és abban, ahogy a hamu a földre hullt az iskola egyik melléképülete mögött, vagy egy üres sörösüvegbe pottyant az egyik bulin, ahová valahogy odakeveredtek vagy a bunker hideg, durva betontetejére esett, mindebben azokat az éveket látta, amelyek azzá formálták őket, akik most voltak.” Mindezek mellett a Harry Hole történetek összessége kiad egy komplett fejlődési regényt, nem beszélve a nagy ívű társadalmi tablóról. Úgy vélem, Jo Nesbo tud annyit a korszakról, mint amennyit, mondjuk, Zola tudott a sajátjáról. Hogy a jelen egyfelől hígabbnak, másfelől pedig sötétebbnek tűnik a korábbi időknél, az már nem Jo Nesbo felelőssége. MRGYRR^RRRNCS www.magyarnarancs.hu N E HAGYJA INTERJÚ Esterházy Péter Ottlikról, Magnusról és a kultúra lepusztításáról • Darvas Zsolt közgazdász a pénzügyi tranzakciós adóról • Cus Van Sant filmrendező • Zola Jesus énekes-dalszerző TÉMÁK Mit akar az unió Orbántól? • A Ház újraszabályozása • Törvény a hungarikumokról • Elnökválasztás Franciaországban • Történelmi glóbusz: Rémtörténet Törökszentmiklóson BÁMULATOS MELLÉKLET A KÖNYVFESZTIVÁLRÓL• Interjúnk a díszvendéggel: Claudio Magris • Janikovszky Éva a szocializmusban • Jezsuiták a diktatúrában • Bod Péter Ákos, Krasznahorkai László könyvei • Skandináv körkép • „Minimum ti-es!" lista-világirodalom KEDVEZMÉNYEK ÉS AJÁNDÉKOK A KÖNYVFESZTIVÁLON! EZT SE HAGYJA KI! RÉSZLETEK A WEBOLDALON! IRODALOM2012. ÁPRILIS 20.