Élet és Irodalom, 2012. július-december (56. évfolyam, 27-52. szám)

2012-09-28 / 39. szám - Szegő János: Szervusz, köztársaság - Szálinger Balázs - • Drámaíródíjak a Magyar Dráma Napján (8. oldal) - Lengyel György: Kedves Karcsi! - Szakonyi Károly - • Drámaíródíjak a Magyar Dráma Napján (8. oldal) - Egressy Zoltán: Gyümölcs a fürtről - Spiró György - • Drámaíródíjak a Magyar Dráma Napján (8. oldal) - Forgách András: Pár szó Béláról - Pintér Béla - • Drámaíródíjak a Magyar Dráma Napján (8. oldal) - László Melinda: A kikristályosodás folyamatában • Palman Zsuzsa munkáiról (8. oldal)

A kikristályosodás folyamatában Pálmán Zsuzsa munkáiról Pálmán Zsuzsi fiatal tervezőgrafikus, emellett önálló művészi tevékenysé­get is folytat, s kísérletező kedve mindegyre előrelendíti, újabb kalandok­ba bocsátkozik. Legújabb munkáiban e két tevékenység forr össze. Az irodalom (többek között Pilinszky, Weöres, Hamvas írásai) gyakran je­lent inspirációt - katalizátorként, az alkotás kiinduló impulzusaként - Pálmán Zsuzsi számára, de főként a fiatal kortársak, mint például Szabó Imola Juli­anna vagy Simon Márton szövegei, hiszen a külvilágból érkező behatások egyidejű átélésének köteléke által még intenzívebb a „találkozás”. Önreflexió és reflektálás a külvilágra egyszerre. Rendkívül tág érdeklődési körének élmé­nye, letisztult tapasztalata beépül az alkotásaiba, megvalósítva a festészet, a költészet és az alkalmazott grafika, s videokísérleteiben a zene és a mozgás termékeny találkozását - manuális és digitális eszközökkel egyaránt. Pálmán Zsuzsi nem akar mindenáron mondani, így elkerüli az izzadság­szagú, előre felállított elmélet illusztrálása általi - ezáltal erőltetett­­ sem­­mitmondást. Egyedi és különleges munkáinak - a gondolatok rétegződé­sére, áramlására rímelő - rétegeit gesztusok és különböző motívumok (a betűk gyakran képalkotó elemmé lesznek) alkotják, melyek asszociációkat ébresztenek, új tartalommal töltekezve. Hagyja érvényesülni a véletlent, s az új nézőpont adta lehetőséget felhasználva alakítja a képet, mely immár irányított véletlen, ebből építkezik tovább. Tus és akvarell képeire a lágy, elomló formák és a vehemens gesztusok harmóniája jellemző­­ érzékeny, ugyanakkor határozott, tisztán artikulált. A spontán nyomhagyás energiá­ja általi alkotás aktusa zsigeri kényszer számára, s a belső feszültség kon­centráltságában emblematikus stilizáltságig redukálja képi világát. Elmé­lyülés és a belső áramlások, rezdülések kivetülése mindez. László Melinda főnixtelevízió városi televízió Egy televízió, amely humánus, hiteles, független, amelyen egyre több népszerű tudományos műsort, doku­mentumfilmet, kulturális műsort és meghitt beszélgetést láthat. Értesítjük nézőinket, hogy a Főnix TV normál antennával a levegőből az UHF 31-en, a T-Kábel rendszerén az S41 csatornán fogható. KOR­TÁRS Beszélgetések - október 2., kedd, 17.30 (ism. vasárnap, 20.00) Vendég: Rékai Nándor KÖZÉLETI MÉLYINTERJÚ — október 2., kedd, 19.30 (ism. szerda, 16.00) Vendég: Bakonyi Péter író, újságíró, dramaturg ÍRÁSTUDÓK - október 2., vasárnap, 17.30 (ism. hétfő, 14.00) Vendég: Ádám Tamás költő, szerkesztő VERSEK KÉPERNYŐN - október 6. szombat, 20.00 Izgalom, édesanyám... Orbán György előadóestje József Attila verseiből A FŐNIX TV IRODALMI-KÖZÉLETI MŰSORA MINDEN PÉNTEKEN 19.30-kor ÉS SZOMBATON 16.00-kor a képernyőn: ...ÉS... ARCOK - október 5­, péntek, 19-30 Wiegmann Alfréd műsora: In memóriám Janáky István építész A­Z IGÉNYES EMBEREK TELEVÍZIÓJA ÉLET ÉS­# IRODALOM DRÁMAÍRÓDÍJAK A MAGYAR DRÁMA NAPJÁN A drámaíróknak szóló kitüntetéseket 2012. szeptember 21-én adták át a Katona József Színházban. A Színházi Dramaturgok Céhe „Az Évad Legjobb Magyar Drámája”-díját Szálinger Balázs kapta Köztársaság című színművéért. A kitüntetést Radnai Annamária, a Dramaturg Céh társelnöke nyújtotta át. Szép Ernő-jutalomban hárman részesültek: Sza­­konyi Károly drámaírói életművéért, Spiró György Príma környék című komédiájáért és Pintér Béla eredeti világlátású drámai szövegeiért. A Szép Ernő-jutalmakat Boros Géza, az Emberi Erőforrás Minisztériuma Művészeti Főosztályának megbízott főosztályvezetője adta át. A kitün­tetetteket Egressy Zoltán, Forgách András, Lengyel György és Szegő János köszöntötte. Az est házigazdája Solténszky Tibor volt. Az ünnep­séget Máté Gábor, a Katona József Színház igazgatója nyitotta meg. Radnóti Zsuzsa Szervusz, köztársaság - Szálinger Balázs -A Köztársaság a második jelenettel kez­dődik. A legelső ugyanis nem a darab elején van, hanem az azonos című könyv nyitányában, amelynek műfaját alcíme határozza meg: líra, dráma, epika. A cím egyszerre érthető mai viszonyainkra, res­publikánk közös részeire, közösségi lé­tünk réseire és a köztársaság fogalmá­nak történeti változataira, filozófiai prob­lémáira is. Napjainkban a köztársaság nem éli reneszánszát, ellenben a foga­lom körüli viták igen. Amikor Szálinger ezt a címet adta kötetének, tudnia kel­lett, hogy a cím, amilyen egyszerű, any­­nyira komplikált és elhasznált is. Az absztrakt fogalomból, publicisztikus ló­zungból eleven poétikai alakzat lesz, amely intellektuális mélységgel és ironi­kus élességgel is rendelkezik. Szálinger nagy témája ezúttal is a közélet és a ma­gánélet egymástól elválaszthatatlan egy­ségellentéte. A feszült egymásrautaltsá­got keserű humorral oldja fel, ez távo­lítja és nagyítja a mű tétjét: hogyan tu­dunk hitelesen megszólalni privát dol­gainkról a nyilvánosság előtt? Hogyan lehet közünk saját magunkhoz a min­denkori többieken keresztül? A Köztársaság főhőse, a még közéleti pályája elején járó Gaius Iulius Caesar kalózok fogságába esik. Miután felfog­ják, hogy egy különösen rangos személyt ejtettek foglyul, még magasabb váltság­díjat követelnek érte. Míg embere a pén­zért megy, ő valamelyest beilleszkedik a kalóztársadalomba, ami élhetőbb­nek is tűnik, mint a hátrahagyott, rotha­dó római köztársaság. A darab szellemi tetőpontján Gaius és a kalózvezér Ha­­riszteász (aki névrokona vagy patinás őse a 2004-es EB-győztes görög csatárnak) az ideális társadalmi berendezkedések­ről beszélget. A kalózállamférfi szerint ez a négy erény a lényeges: bölcsesség, bátorság, igazságosság, mértékletesség. Gaius előbb ellenkezik, aztán neki is le­esik a tantusz-talentum,,Abban értek/ Csak egyet, hogy ha nincsen más alkal­mas / Személy, akkor egy embernek mu­száj / Vállalnia az összes felelős / Tiszt­séget / - ez engem is meglep. / Erre bi­rodalmat lehetne alapozni. / Pedig mi­lyen egyszerű.” Hariszteász azt akarja, hogy később ő kövesse a kalózok élén. Végül Gaius elmegy, hogy feltartóztatható felimelkedéses birodalmat alapozzon meg, de azért még előtte betartja ígéretét, és meggyilkolja a kalózkommuna majd minden tagját. Ez a Köztársaság politikai allegóriája, azonban Szálinger a darab­ba jó érzékkel beleszőtt egy félreértése­ken olajozódó végzetdrámát is, melyben a kalózvezér lányával a hispán szakács kavar, a többiek pedig ügyetlenül pró­bálják hárítani a botrányt. A drámai te­tőponton Hariszteász belátja, hogy így már nem lesz belőlük semmi. Négyüte­mű államantropológiája nem számol sem a szenvedéllyel, sem a félelemmel. A dráma címe állítás is. Akár a kaló­zok torzan etatista társadalma is tartal­masabb közösség lehet, mint a Rómá­ban papíron normális keretek között működő hivatalos változat. Azonban a dráma állítását érdemes egyben kér­désnek is olvasni: milyen érzelmeket, elveket, téteket vagy fogalmakat tu­dunk rendelni köztársaságunkhoz? Szegő János keresünk mi itt?! De az elkövetkező nyolc év során a cívisváros egyre barát­ságosabb arcát mutatta felénk, a társu­lat, a munkatársak, s a színházunkat egyre jobban megszerető közönség - úgy éreztük - befogadott minket. A Holt lelkekkel kezdett orosz soroza­tunkat Pécsett Turgenyev: Apák a fiúk adaptációi folytatta. A kóda már Deb­recenben született meg Dosztojevszkij jegyében két drámái színpadi víziójá­val : ezekülfélkegyelmű (Bertók Lajossal a főszerepben) és a Bűn és bűnhődés. Mindkét előadásnál a közönség a szí­nészekkel azonos hullámhosszon élte át Dosztojevszkij megrendítő üzenetét. Az emlékező barát kíván most Ne­ked a régi szeretettel jó egészséget, sok örömöt, új műveket, és szívből gratu­lál Szép Ernő-életműdíjadhoz, amely jólesően mutatja, hogy a mai színház­­csinálók is mennyire becsülnek, elis­mernek Téged. Lengyel György­ ság miatt, amiért az újabb nemzedé­kek nem részesülnek a felhalmozott szellemi javakból, egyszerűen azért, mert nem találkoznak velük. Ez is Kö­­zép-Európa, itteni átok, az újabbak kö­zül való, ha érdemes még Közép-Eu­­rópába képzelni magunkat, és ha átok ez egyáltalán, nem csak egy immár na­gyon is elképzelhető szürrealitás. Egressy Zoltán Kedves Karcsi! - Szakonyi Károly - Az idős korban már parttalan időben igazán megfoghatóvá az válik, amire jól emlékezünk. De emlékeinkből ön­magunkkal is harcban állva váloga­tunk. Többnyire álmainkba szorítjuk a rossz történéseket, a balsikereket, ki nem élt vágyaink, szorongásaink tár­saságába. Éberen arra szeretünk gon­dolni, amivel - úgy érezzük - némi nyo­mot hagyunk, talán, magunk után. A színházi munka több mint negy­ven évében számomra a legértékesebb történések közé tartozik a Veled való sok közös munka, ezeknek tervezése, a közös készülődések, s mindaz, ami belőlük megvalósult. Eredetileg 1963-ban került volna sor első közös bemutatónkra, de váratla­nul az Életem, Zoóka című első drámád színrevitele helyett egy másik vendég­rendezői feladatot kaptam. Amikor elő­adását láttam, nagy örömöt jelentett az a rendkívüli figyelem és siker, amely a darabot fogadta. Merész és bátor hang szólalt meg vele az akkori dráma­­irodalomban - gáncsolták is bemuta­tását -, de a siker és az évtizedekkel ké­sőbbi felújítás igazolta értékeit. 1968-ban, akkoriban olvasott novel­láid élményének hatása alatt - akkor már a Madách Színház rendezőjeként - új dráma írására kértelek. Megszüle­tett az Ördöghegy, amelyet máig egyik leg­erősebb, vallomásos művednek tartok. Csodálatos színészbarátunk, Pécsi Sán­dor is ezt érezte meg benne, s ő, aki gyakran kikönyörögte magát különbö­ző terhesnek érzett feladatokból, a Co­­lonelt mindenáron el akarta játszani, mert mint mondta: önmagát fedezte fel a szerepben, amelyet estéről estére rendkívüli intenzitással élt meg. Ezután a Vígszínház hívott Téged, s onnan indult el a világsiker útjára a nagy­szerű Adáshiba, Várkonyi Zoltán remek rendezésében. Görbe tükre a valóságot mutatja ma éppen úgy, mint tegnap, s Emberfira ma talán még kevésbé figyel­nek oda a torz médiát bámulók. A Honkong paróka sikeres szatírája mis­kolci bemutatóról érkezett a Nemzeti­be, és jó nagyokat csípett az akkori úr­hatnám polgárokba. Úgy gondolom, az akkori csípéseket ma már harapá­sokká élesítenéd a megszaporodott mai jourdainektől. 1976-ban, a Madách színházi körül­mények váratlan kedvező csillagállása alatt valósulhatott meg régi tervem: Te Gogol fantasztikus köpenyébe bele­bújva megírtad a Holt lelkek színpadi vál­tozatát, amelynek előadásában a kö­zönség nagyon jól értette a darab ak­kori politikai, társadalmi üzenetét is, egészen addig, míg a SZU-ból várat­lanul betoppant kultúr-revizor utasítá­sára előadásunkat betiltották. Amikor 1988-ban az egyre jobban musicalesedő Madách Színházból utam véglegesen elvezetett előbb Pécs­re, majd Debrecenbe, Te elvállaltad, hogy alkotótárs leszel. Akkor teljese­dett ki 12 éven át tartó alkotói és em­beri barátságunk. Nem felejtem azt a novemberi na­pot 1992-ben, a csípős széltől átfújt Debrecenben, amikor az értetlenség kőfalaiba ütközve azt kérdeztük egy­mástól a színház előtt álldogálva: mit Gyümölcs a fürtről - Spiró György -A dolgok végén többnyire az igen vagy a nem áll. Vannak, akik ennek megfele­lően élnek és döntenek. Még egysze­rűbb, ha dönteni sem kell, ha megmond­ják, mit kell tenni, akarni, érezni. Térsé­günkben ijesztő hagyománya van en­nek a típusú életélésnek. A gondolko­dó ember döntési folyamataiban viszont az igenek és a nemek közé előbb-utóbb bekerül valami, ami sem ez, sem az. On­nantól létezik egy új elágazás, amit nem lehet kibernetikával megfogalmazni. És ijesztő hagyományokkal sem. A jó irodalom, például Spiró György művészete ezekkel az el- és kiágazások­kal foglalkozik. A lehetségessel, a lehe­­tetlennel, kételyekkel, igazságokkal, na­gyon sokféle igazsággal, de mindenek­előtt a hozzájuk elvezető kérdések fel­vetésével. Spiró minden darabja okos dráma. Az irodalomtudomány nem ismer ilyen ka­tegóriát. Sok olyat igen, amelybe beil­leszthető egy-egy műve, ami viszont hi­dat képez köztük, az ez. A tűéles, okos látásmód. Valamint a téveszthetetlen szerkesztés és a szórakoztatás, melynek „leple alatt” lopódnak be a darabokba a fontos, szembesítő kérdések. A Príma környék komédiaként fagyaszt vért, dermeszt meg. Totálisan realisz­tikus alaphelyzetből jut el a történet a szürreális végkifejlethez, amely - és ez az igazán meghökkentő - nem is any­­nyira elképzelhetetlen. Spiró ebben a drámában már elképzelhető szürreali­­tásról beszél. Egy idősotthon anyagi megfontolás­ból külföldi vadászok rendelkezésére bocsátja egyik szárnyát. A szerző sejte­ti, mire­ kire megy ki a vadászat, nem any­­nyira meglepő a végkifejlet, a zseniális az, hogy­­ valahogy mégis azzá válik. Nem akarjuk elhinni, elfogadni, amit mégiscsak el kell a darab végén. Közép­európai abszurd ez jól ismert szereplők­kel, többük személyiséggel igen, de sa­ját névvel nem rendelkezik. Kivételt ez alól például Sunyi­bá képez, Közép-Eu­­rópa szimbóluma. A gyávaság, ugye, a legnagyobb bűn, ha ehhez felhasznál­hatóság is társul, ráadásul önkéntes ala­pon, az megágyaz a „bármi megtörtén­het” lehetőségének. Finoman, észrevét­lenül csúszik bele az adott közösség a helyrehozhatatlan helyzetekbe. Létezhet az univerzum bármilyen területén ugyanarra a problémára kép­letként használható leírás. Csakhogy több is. Az a hasonlóság köztük, hogy mindegyiknek a végén ott a korrekci­ós faktor. Ezt a faktort és a korrekció fázisait mutatják be Spiró bénító ere­jű, nagyszerű drámái, az egyetlen fe­lesleges betűt soha nem tartalmazó no­vellák, a pontos, hatalmas tárgyi tudást könnyedén szóró esszék és persze a re­gények. Élvezetesen tartalmasak, mint­ha közvetlenül fürtről enne az ember gyümölcsöt. Ezen művek szerzőjét tá­madják elképesztő színvonalon olya­nok ebben az országban, akik nem is olvassák. És akik bizonyára nem tud­ják, hogy a gyűlölet sav, amely elsőként a gyűlölködők lelkét emészti fel. A számomra talán legérdekesebb, legértékesebb Spiró-vonás a düh. Bosz­­szúsága a kulturálatlanság, a tudatlan­ Pár szó Béláról - Pintér Béla - Pintér Béla előadásainak szövegei csu­pán Pintér Béla előadásainak szövegei. Ez az egyik vélemény. Ehhez hasonló vélemény formálódott Jeles András sok­rétegű színpadi szövegeivel kapcsolat­ban, és ugyanezt lehet hallani a Mohá­csi fivérek munkáiról: ezek nem drámák, csupán egy előadás alkatrészei, alapo­zásai, tervrajzai, szellemesek, de tovább­­vihetetlenek, más rendező sohasem vagy csak nagyon ritkán rendezi meg őket, és akkor nem is az igazi formájukat futják. Szerintem ez csak idő kérdése, de ha vé­letlenül így volna is - és a fenti példák mellé tehettem volna Halász Péter haj­dani vagy Kárpáti Péter mostani előadá­sainak szövegeit is, amelyek gyakran improvizációkból születnek, és izgal­mas, egyszeri előadások -, nos, ha így vol­na is, szerintem akkor sincs így. Szerintem Pintér drámaíró, drámái tele vannak élet­tel, konfliktussal, és bármennyit neves­sen is a néző, kérlelhetetlenül tragikus kimenetelűek. Csak az különbözteti meg egy átlagos drámaírótól, hogy több irány­ból konstruál - mert ha egy átlagos drá­maíró, úgy érzem, egy átlagos zseni, há­rom irányból konstruál, most a hasam­ra ütöttem, Pintér hétből. Mindig any­­nyival több irányból, amennyit egy elő­adás tényleges kitalálása, megrendezé­se, esztétikája követel. Szeretnék idézni néhány pesszimista kritikust, valamennyi Pintér-rajongó, akikre rácáfolunk ma este. Ezt mondja róla MGP: „Pintér táncos volt. Artus színházas. Színész. Rendező. De drá­maíró is, amit a szakkritika elismerni so­sem fog. Ugyanis nem főfoglalkozású fűzfadrámaíróként rója darabjait bukás­tól bukásig, hanem érzékenyen a közön­ségnek dolgozik: figyeli, mi érdekli, mi foglalkoztatja. (...) A tömör, mesteri pár­beszédek, a kiforrott jelenetezés, a teli­be találó életmetszetek előkelően kifino­mult vígjátéki előadásban pazar színhá­zi mulatság. Azt bizonyítja: nem külön­választható a hivatásostól az alternatív­nak gügyögött színház. Csak jó színház van és rossz színház.” Koltai Tamás: „Az egyik Harold, a másik Béla. Jól össze­jöttek, nemcsak ezen a kolumnán, ha­nem a mai magyar repertoáron. Tíz nap különbség volt a bemutatójuk között. (...) Ettől eltekintve Harold szerintem a legnagyobb élő drámaíró, amit az is mu­tat, hogy nem kapott Nobel-díjat. Akár­csak Béla. (Harold már kapott. Lehet, hogy az idei Nobelt mégsem Nádas, ha­nem Béla kapja? - F. A.) Ő egyáltalán nincs számon tartva mint drámaíró, ami ugyanúgy nem jelent semmit. Továbbá Harold gyakorta maga rendezi az elő­adásait. Béla úgyszólván mindig. Meg játssza is.” És ezt állítja Fehér Elefánt: „Óriásnak nevezzük ma Shakespeare­­t, korában inkább rendkívül ügyes szín­házi embernek tartották. Játszott és ren­dezett, tulajdonolta társulatát, sikerei is­mert és gazdag emberré tették. Na ez az, amiben Pintér Béla Shakespeare-től különbözik.” Schubert sokat tanult Schönbergtől, mondta egyszer Kurtág György - hát mit tanulhat Szép Ernő Pintér Bélától? A kiszámíthatatlanságot, a direktséget, amely az álomszerűvel és a nagyfokú muzikalitással keveredik. A figurák po­­livalenciáját, a nyitottságot. A legtávo­labbi helyzetek természetes összekap­csolását, a paródia véres komolyságát, a színész alkatának tökéletes ismeretét. Azt, hogy a kellő helyen alkalmazott pofátlan túlzás gyakran hitelesebb a pa­tikamérlegen kimért igazságnál. Sha­kespeare már megvolt, én Mozarttal hozakodnék elő, aki énekesei adottsá­gaihoz szabta remekművei partitúrá­ját. Mert jól tudta, hogy az egyetemes­hez az egyszeri érvényességén át vezet az út. Na, és ezt a Béla is tudja. Szép Ernő sokat fog még tanulni Pintér Bélától. Forgách András 2012. SZEPTEMBER 28.

Next