Élet és Irodalom, 2013. január-június (57. évfolyam, 1-26. szám)
2013-03-08 / 10. szám - Kocziszky Éva: Ex Libris • Alain Badiou, Simone Weil, Gottfried Benn könyvei (19. oldal)
Alain Badiou: Szent Pál Az egyetemesség apostola Könyvajánló ex librisemet Alain Badiou francia filozófus és regényíró két könyvével kezdem. Mindkettő a Typotex kiváló sorozatában, a Radikális gondolkodók köteteként jelent meg. Az utóbbi a 2012-ben publikált Szent Pál. Az egyetemesség apostola, mely franciául egyébként a korábbi könyv volt (1997-ben adták ki). Pasolini Máté evangéliuma és Pálról tervezett filmjének forgatókönyve, Agamben Római levél értelmezése vagy Zizek kereszténység-interpretációi mellett már korántsem szokatlan gesztus, hogy egy baloldali, magát ateistának valló filozófus éppen a páli levelekből merítve fejtse ki politikai filozófiai téziseit. Mégis elég felütni a könyvet, hogy lebilincselje az olvasót az a termékenynek bizonyuló végletes paradoxia, amely egy újtestamentumi és egy neomarxista politikai filozófiai nyelvet kíván egymással összekapcsolni. A könyv olyan, az evangéliumi és a zsidó hagyománytól egyaránt radikálisan leválasztott apostolt állít elénk, akinek munkássága a szerző számára azért paradigmatikus, mert az egyetlenegy eseményben gyökerezik. A kortársunkként bemutatott Pál kizárólagosan a damaszkuszi út „szubjektív” eseményéből eredezteti mindazt, amit tesz és mond: a feltámadott Krisztussal való találkozásából. Ez az önmagában szubjektív, semmilyen külső legitimációnak alá nem vetett szinguláris eseményre való hivatkozás azonban azért tekinthető egyszersmind egy egyetemes (anti)filozófia megalapozásának, mert „olyan igazságtudat formális feltételeit és elkerülhetetlen következményeit” teremti meg, mely nem tesz különbséget az Egy és a „mindenki számára” között. (208.) Ez „az egyetemesség antifilozofikus teoretikusának” nevezett Pál inspirálhatta Zizek kereszténység-értelmezését is, aki - Agamben nehezen követhető „páli” messianizmusával vitatkozva - az Új testamentumot időbeli eseménybe vetett hitnek tekinti, mely a maga törékeny időbeli mozzanatában mégis elvezet az örök igazsághoz. Badiou lebilincselő nyelvi erővel megírt szövege abban is „páli” ihletésű, hogy radikális kihívást intéz az olvasóhoz, egészen a botránkozás határáig vagy azon túl. Mindenekelőtt azzal hívja ki az olvasót, hogy Pált olyan radikális küzdőnek mutatja be, akinek egyetemesség-felfogása talán az egyetlen válasznak tűnhet ma a globális kapitalista világpiaci rendszer által generált és pusztán felvevő piacként elismert partikularitásokra. Felfogása szerint Pál nem moralista, nem antiszemita és nem nőgyűlölő, hiszen, mint írja, Krisztusban „nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő” (Gál. 3,28). A feltámadás eseményének tanújaként ezt hirdető Pál a nemzetek apostola, aki felismerte, hogy az egyetemességnek távolságot kell tartania a partikularitások konformizmusától. Az általa hirdetett üzenet ugyanis - a szerző szerint - nem köthető semmilyen tradícióhoz és nem következett belőle, mert „semmiféle tárgyias vonatkozása nincs egy világ vagy egy társadalom partikuláris törvényeire, jóllehet arra rendeltetett, hogy egy világba és társadalomba íródjék be.”(204.) A küzdőként jellemzett Pál antifilozófiája feloldódik az azonosság egyetemességében, egy, a partikularitásokat kezelni tudó, velük távolságot tartó, nonkonformista univerzalista gondolkodásban. Ezt a nonkonformizmust foglalja össze a szerző írása csúcspontján „a hit, a remény és a szeretet” sokszor elkoptatott hármasságának megdöbbentően egyszerű, erőteljes értelmezésével. Különösen itt merít Alain Badiou Pálnak ama meggyőződéséből, hogy a hit nemcsak a szív, hanem a száj dolga is, hogy gondolkodás és csinálás nem választható el egymástól: „A hit nyitás az igazra, a szeretet az igazság pályájának univerzalizáló ténylegessége, a remény pedig a pálya állhatatos követésének elve.” (177.) (Fordította Csordás Gábor. Typotex Kiadó, Budapest, 2012. 211 oldal, 2500 Ft) Alain Badiou: A század Alain Badiou másik könyve voltaképpen nyolc évvel később íródott. A mű egyetlen kérdéssort tesz fel. Mi is egy század? Mivel kezdődött a XX. század, talán az I. világháborúval? És mi söpörte végleg el? A berlini fal leomlása? Az euró bevezetése vagy valami sokkal rejtettebb esemény? És mit várhatunk, mi az az új, ami erre a századra következhet, és mit kell tennünk ezért? A naplószerűen, dátumozott feljegyzésekkel megírt szöveg önálló esszékre bomlik, s ezúttal olyan nagyszerű költemények értelmezésére támaszkodik, mint Oszip Mandelstam verse, a Korom, mely a kezdődő századot egy gerincét tört, kettéhasadt vadállatként láttatta, vagy Paul Celan Anabázisa, amely a „bejárhatatlan igazságot hordozza”. A versnek ugyanis „az idő igazságát az öröklött nyelv járhatatlanságában kell elhelyeznie” (158.). Ezeknek és még számos más költői szövegnek (Brecht, Pessoa stb.) a nyomvonalán bontakozik ki a könyv két fő gondolatköre. Az egyik szerint a XX. század a homéroszi Iliász korára hajaz: EX LIBRIS KOCZISZKY ÉVA a háború, az erőszakosság, a gyilkolás százada, ám a homéroszi korral ellentétben legnépszerűbb hőse a „serial killer”, gyilkolás iránti hajlama pedig a nyelv elégtelenségéből, pusztulásából származik. Második tézise szerint a század legfontosabb szubjektív meghatározottsága valóság iránti szenvedélye: „A század szenvedélye a valóság, de a valóság nem más, mint antagonizmus. Ezért aztán a század szenvedélye, legyen szó birodalmakról, forradalmakról, művészetekről, tudományról vagy magánéletről, nem más, mint háború” (73.). Végezetül a XX. század harmadik, ámde legfontosabb eseménye Isten és ember közös eltűnése, melyből a szerző egy új kezdet reményét meríti. A nietzschei mondat ugyanis, hogy tudniillik Isten halott, nem mond a szerzőnek mást, mint hogy az ember is halott. Nem nehéz összefüggést látnunk a Szent Pál-könyv ama paszszusával, hogy Pál üzenete egyetlen eseményből, a Krisztus feltámadásából ered, melyet Badiou mellesleg „mesének” tart. Ennek a gondolatmenetnek a folytatásaként beszél most egy másik, nietzschei terminussal az ember halálát követően az „emberfeletti ember” feltámadásáról, akinek fő jellegzetessége, hogy „egyszerűen az Isten nélküli ember” (294.). Ez lenne az a radikális döntés, melyet meghozva átléphetnénk a XXI. századba. Egyébként „maradsz, ahol vagy”, s ez a filozófus szemében a század legközönségesebb gyávasága, a „biztonságra törő konzervativizmusa ’ (218.). Badiou ezúttal is provokál, világos érvelését követve - akár szeretjük azt, akár nem - megérthetjük, miért volt Slavoj Zizeknek az a benyomása Badiou-t hallgatva, hogy „mintha Platón vagy Hegel kortársai lennénk”. A francia gondolkodó véleményem szerint azzal vívhatott ki ilyen elismerést, hogy egész gondolkodását az egyetemes igazságok iránti szenvedély hatja át. Ezen igazságok keresőjeként állítja, hogy „egyedül az igazságok ismerete különbözteti meg az embert az emberi állattól”, és hogy csak az ezen igazságokhoz való következetes ragaszkodással lehet ellene szegülni a nyilvános tér olyan közösségi terekké történő átalakításának, mely egyszersmind lemondást jelent „a törvény transzcendentális semlegességéről” (Szent Pál, 19.). (Fordította Mihancsik Zsófia. Typotex Kiadó, Budapest, 2010. 321 oldal, 3200 Ft) Fehér László munkája 2013. MÁRCIUS 8. Simone Weil: Begyökerezettség Előhang az emberi lénnyel szembeni kötelességek nyilatkozatához A harmadik politikai filozófiai munka Simone Weil utolsó, befejezetlenül maradt írása, a Begyökerezettség (1943). Tudomásom szerint ez az emberiesség elveit és etikai kötelességeit a II. világháború idején újragondolni kívánó filozófiai munka először jelent meg most magyarul, és ebben bizony van némi megkésettség, noha az időzítés nyilvánvalóan összefügghet a mű újabb nyugati (talán éppen a 2011-es német) publikálásával és talán azzal a paradox, anakronisztikus időszerűséggel is, amely a magyar olvasót zavarba hozhatja a weili fejtegetések olvasása során. Weil elmúlt világot idéző, rendkívül szigorú gondolkodása ugyanis egyaránt mutatkozik olyasvalaminek, aminek egyre eltorzultabb és barbárabb kópiái között van szerencsénk jelenleg egzisztálni. másfelől pedig - és ez mindig a meglepő Weilban - éppen ő kínálja fel a felismert reminiszcenciák egyik legélesebb kritikáját is. A könyv első része a lélek szükségleteit sorolja fel, amelyek közé tartozik például a becsület vagy épenséggel a hierarchia, azaz a társadalmi renden betöltött helyünk igenlése, vagy éppenséggel, sőt mindenekelőtt az igazság, melynek - például az újságokban, a híranyagokban - megmutatkozó és felfogása szerint objektíven is mérhető csorbulását a szerzőnő szerint törvényileg büntetni kellene! E szükségletek tárgyalását követi a modern életforma kritikája, melyet Weil a gyökértelenséggel jellemez. És mielőtt még e szó kortárs magyar kontextusát vélnénk felfedezni az amúgy a héber hagyománnyal és ezen felül minden nemzeti hagyománnyal szemben is kritikus szerzőnél, meglepő misztikus fordulattal azt olvassuk, hogy ez a kötelességeket és jogokat tárgyaló politikai munka végül is oda konkludál, hogy elfogadhatatlannak tartja a kollektív értékek abszolutizálását, merthogy a bibliai kereszténység sohasem kötheti a földhöz a szívet, írja (205.). Mintha Weil egykori jeles magyar hívét, Pilinszkyt olvasnánk, amikor azt olvassuk, hogy egyedül csak a misztika őrizte volna meg az igazi keresztény inspirációt - következésképpen a protestáns hit például nem. Csakhogy Pilinszkyvel szemben Weil tovább is lépett, amikor az ókori Róma és Hitler „vallása” között vont párhuzamot, és az ezen hatalmakkal szövetségre lépő római kereszténységgel szemben az eleusisi misztériumok papjainak becsületességére hivatkozik, akik nem fogadták el Augustus császár ajánlatát a hatalomban való részesedésre. A mű záró fejezete kétségek sora, melyek mintegy felfedik a weili gondolkodás irányát, egy antik görög és modern hindu bölcsességgel áthatott sztoicizmus alapvonalait. (Fordította Gutbrod Gizella. Gondolat Kiadó, Budapest, 2012. 318 oldal, 2990 Ft) Gottfried Benn: Kígyóból a kanyar Válogatott versek Végül a negyedik könyv egy verseskötet, melynek megjelenése önmagában is eseményszámba mehetett volna: a Kalligram Kiadó új Gottfried Benn-kötetére a Lyra mundi 1991-es, rég nem kapható kötete óta több mint húsz évet várhattunk. Remélem, nem a szakember fanyalgása beszél belőlem, amikor ki kell mondanom, hogy bizony ez a ritka alkalom, hogy új fordításban olvashatjuk a század egyik legnagyobb lírikusának verseit, mégsem lelkesít. Olyan ízlésbeli kérdéseket most félretéve, mint a nagyon is esetleges cím és az inkább hozzá, mint a versekhez idomított fedőborító, azt sem tudtam megfejteni, hogy milyen okból szorítkozott a kiadó kizárólag Mohácsi Árpád műfordításaira, noha olyan más jelentős műfordítók is fordították már Bernt, mint például Szabó Lőrinc, Rónay György, Keresztury Dezső vagy Kurdi Imre. Mohácsi illedelmes Bennje nyilván sokkal szalonképesebb, mint mondjuk Kurdi Imréé. A „szép hűtlenség” elvének időszerűtlensége azonban mégsem a legnagyobb hiányossága ezeknek a fordításoknak. Sokkal inkább az, hogy egyszersmind teljes mértékben elfedi e költészet lényegét, az izolált „szó” - mágikus, olykor szinte alpárian szexuális, egzotikus vagy éppenséggel metafizikus, sőt misztikus - energiáját, a széttördelt, olykor robbanásig feszülten izolált szavakra bomló versbeszéd szervező elvét. Számomra érthetetlen, hogy miért nem sorakoztatta fel a kötet legalább paralel szövegekként a válogatás anyagából készült más fordításokat is, vagy miért nem adta közre az összes Benn-verset, ami színvonalas fordításban hozzáférhető. Továbbá miért nem lektoráltatta a kötetet a kiadó - ezzel ugyanis elkerülhetők lettek volna olyan nyilvánvaló nyelvi félreértések is, amelyek érthetetlenné teszikéldául a Fragmentumok vagy a False triste jó néány verssorát. Csak szerény javaslatként teszem hozzá, hogy egy olyan nagyobb kiadónak, mint a Kalligram - amely olyan jelentős lírikusok köteteit adta nemrég közre, mint Konsztantinosz Kavafisz vagy Zbigniew Herbert -, az európai lírát magasabb színvonalon tolmácsolva, professzionálisabban szerkesztve és lektorálva, rendszerességgel megjelentetett sorozatban kellene kiadnia. (Válogatott versek. Válogatta és fordította Mohácsi Árpád. Kalligram Kiadó, Pozsony, 2012. 185 oldal, 2700 Ft) A Libri Könyvpalota (Bp., VII. Rákóczi út 12.) sikerlistája 2. E. L. James: A szürke ötven árnyalata (Ulpius-ház) 3. Pál Ferenc: A szorongástól az önbecsülésig (Kulcslyuk) 4. Mezei Elmira: Paleolit receptek hétköznapokra 1. Bartos Erika: Bogyó és Babóca társasjátéka 5. Mezei Elmira: Paleolit szakácskönyv 6. Sylvia Day: Hozzád kötve 7. E. L. James: A szabadság ötven árnyalata 8. Nyáry Krisztián: így szerettek ők 9. Mezei Elmira: Paleolit szakácskönyv II. 10. Paul „Coach” Wade: Fegyencedzés (Pozsonyi Pagony) 04“) 04“) (Ulpius-ház) (Ulpius-ház) (Corvina) 04“) 04“) 19 ÉLET ÉS# IRODALOM