Élet és Irodalom, 2013. január-június (57. évfolyam, 1-26. szám)
2013-06-07 / 23. szám - Babiczky Tibor: Apám ürügy: én • Temesi Ferenc: Apám (20. oldal) - Nagy Boglárka: Tartsd benn • Csobánka Zsuzsa: Majdnem Auschwitz (20. oldal) - Lovász Andrea: Quimby és a jakobinusok • Gimesi Dóra-Jeli Viktória-Tasnádi István: Időfutár 1. A körző titka. (20. oldal)
KÖNYVHÉT 2013 BABICZKY TIBOR: Apám ürügyén ■ Temesi Ferenc: Apám. L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2013. 200 oldal, 2500 Ft. Nehéz ügy. Egy apa eleve mindig nehéz ügy. Megölelni, elveszíteni. Eltemetni. Megírni. Kénytelenek vagyunk miatta szembesülni a saját hajlamainkkal. Az arcvonásainkkal. Hibáinkkal, tehetetlenségünkkel. És emellett mindazzal is, ami jó bennünk. Temesi Ferenc írt egy könyvet Temesi Ferencről. Fiú az apáról. Az apáról, akit besúgók vettek körül, akiről az úgynevezett barátai jelentettek, akit elgáncsoltak, tönkretettek. Látszólag tehát aparegény ez. A valóság azonban mégis más. Temesi Ferenc írt egy könyvet Temesi Ferencről. Saját magáról, az apja ürügyén. Mintha bizonyítani - bizonygatni? - akarna valamit. Sajnos, nem derül ki, mit. Nehéz szabadulni attól a gondolattól, hogy az egész kotta szerint készült. Maga a szerző is hivatkozik Esterházyra, illetve a Javított kiadásra, rögtön a könyv elején. Esterházy megírt egy nagyregényt (a Harmonia ccelestist), amely sikeres lett, de rögtön a megjelenése tájékán kiderültek apja viselt dolgai, és nem lehetett nem megírni a Javított kiadást Temesi megírt egy nagyregényt (a Bartókot), amely sikeres lett, de rögtön a megjelenése tájékán szembesült apjának sorsával, és nem lehetett nem megírni az Apámat (amely egyébként szerkezetében is próbál hasonlítani a Javított kiadásra). A párhuzam azonban ennyiben a külsőségekben - ki is merül. A lényegi különbség azonban ég és föld, Salieri és Mozart. Nem arról van szó, hogy Temesi ne tudna írni (nagyon is tud), hanem arról, hogy - minden jel szerint, ebben a könyvben - nem akar. Éppen emiatt nagyon kiugranak a Márai- és Páskándi-idézetek a szövegből: higgadtak, élesek, jól formáltak, sokatmondók. Csakúgy mint a Porhéz vett hosszabb önidézet. Abban is micsoda precizitás és erő van. Az Apám mondatai dühösek, dacosak és gőgösek. Temesi minden sorából süt, hogy tökéletesen el van telve a saját igazságérzetétől. A háttérben pedig némi - nem is csekély mértékű - sértettség szólamai fedezhetők fel. („Én nem hiszek a csip-csup dolgokban, mert én látok” - írja például. „Mindannyian a kezemben vagytok, mert mindannyiótokat meg tudlak írni.”) Mint amikor egy kisgyerek tombol, dacosan, és észre sem véve, hogy immáron önmaga karikatúrájává vált. Annyira ragaszkodik a sérelméhez, hogy nem látja, mikor lesz igazságtalan. Önmagával szemben is. Erőltetett vicceskedés és lazaság (például főhadnagy helyett főhangja, Magyar Dolgozók Pártja helyett Magyar Nemdolgozók pártja, besúgó helyett beépítőipari szakmunkás stb.). Korrajz helyett csak - önkényesen kiragadott - Wikipedia-felsorolásokat kapunk. Cseh Tamás és Bereményi Géza A ’74-es év című számából megismerhető egy év és egy korszak. Temesi 1964-ről írott fejezetéből nem tudunk meg semmit. Mintha a megúszásra játszana. Pedig meg kellett volna írni. A korszakot is. Az apát is. A besúgókat is. Ahogyan egy tényfelsorolásból nem rajzolódik ki egy év, úgy az egymás mögé dobált tényekből (jelentésekből) sem lesz regény. „Én az apám fia vagyok. Öt szélsőséges nacionalistának’ bélyegezte egyik besúgója (1. fejezet). Az én egyik besúgóm, egy nem létező internetes lap nem létező nevű firkantója szerint (MOSTANÁBAN ÍGY MŰKÖDNEK AZ ELVTÁRSAK LESZÁRMAZOTTAI) én ’elfogultan szimpatizálok a nemzeti jobboldal FELÉ’. Na látjátok: hiába minden. Felnőnek a gyerekek, és ugyanazt kapják a pofájukba. Csakhogy én erre büszke vagyok.” - kezdődik a 24. fejezet. Kérdés, vajon hogyan vehető egy kalap alá a titkos besúgói jelentés (amelyet feljelentésnek hívunk) egy sajtónyilvánosságban megjelentetett, visszakereshető és - adott esetben cáfolható - véleménnyel (amelyet kritikának hívunk)? Egy másik helyen arról ír, amikor a szomszédokról kiderül, hogy a gyanú ellenére mégsem voltak besúgók, hogy tehát „magyarok” voltak mégis. Ez napilap-színvonalú megközelítés. Hiszen éppen ez volna a munka. A szembesülés. Hogy a valódi nemzettel kell kezdenünk valamit, nem az ideálisnak gondolttal. A valódi nemzet pedig magában foglalja a besúgókat is. Ahogyan magyarok, akiket haláltáborba vittek, és magyarok, akik elvitték őket, és magyarok, akik menteni próbáltak, és magyarok, akik mindezt közönyösen nézték. Az nem kétséges, az Apám című könyv valódi és megélt fájdalomból született. Temesi Ferenc - a fiú - gyötrelme nem egy lehetséges valóság, hanem tény. De könyvében - a könyve által - mégsem képes ezért a fájdalomért alászállni magába, nem tudja - akár egy gyöngyhalász - felhozni a felszínre a szenvedést. Vagy akár - de profund is - felkiáltani. Átélhetetlen. Az olvasó előtt a lényeg rejtve marad. Nem pillanthatja meg idősebb Temesi Ferencet. Nem láthatja az anyát és a nővért, mint ahogyan a fiút - az elbeszélőt - sem. A várost, a házat. Egy kártyapartit. Egy cukrászdát. Ami van,tényszerűnek tűnik, mégis kevesebbnek bizonyul a puszta tényeknél is. Temesi nagyon magabiztosan nyúlt ehhez az anyaghoz. A magabiztosság azonban - jelen esetben - a könyv ellen dolgozik, hiszen az egész történet éppen, hogy a tökéletes elbizonytalanodásról szól. Talán túl közel van még Temesihez ez a trauma. És lehetséges, hogy személyes értelemben megtörténtnek véli az el- és leszámolást, ám írói szempontból ez még kétségtelenül lezáratlan ügy marad. Katarzis helyett kapunk két nevet: Karácsony Sándor és Németh István. Nem mond semmit. Mert valójában őket sem ismerhettük meg. „Próza az, amit kinyomtatnak” - írta Ottlik. Hát ez ki lett nyomtatva. Kányádi Sándor: Küküllő kalendárium (Holnap) 14 oldal, 1700 Ft Kiss Ottó: Szusi apó erdőt jár (Móra) 48 oldal, 2290 Ft Kosáryné Réz Lola: Babakanál (Kráter Műhely) 48 oldal, 2600 Ft Kozma Mária: Marcika és a kóborok (Pallas-Akadémia, Csíkszereda) 44 oldal, 3400 Ft Lackfi János-J. Kovács Judit: Százérintő (Móra) 48 oldal, 1890 Ft Magyari Andrea: Szkriptum könyve (Kolibri) kb. 200 oldal, 2990 Ft Majoros Nóra: A torony (Abrakadabra) 32 oldal, 2100 Ft Malter György: Éjszaka az állatkertben (Ciceró) kb. 88 oldal, kb. 2500 Ft Marék Veronika: Boribon cicája (Pozsonyi Pagony) 40 oldal, kb. 1590 Ft Mechler Anna: Bartoló, a markoló (Manó Könyvek) 64 oldal, 2490 Ft Menyhért Anna: A kis ló és a kacsukahal (Móra) 48 oldal, 2290 Ft Miklya Anna: Jónás és a szürke hadsereg (Libri) kb. 340 oldal, 2990 Ft Moskát Anita-Bencsik Antal-Majoros Nóra-Miklya Zsolt: Erdőlakók (Abrakadabra) 56 oldal, 3150 Ft Müller Péter Sziámi: Kicsi, nagy, középső (Ciceró) 48 oldal, 2490 Ft Nagy Bandó András: Verselő betűk és számok (Szamárfül) 60 oldal, 3000 Ft Nógrádi Gábor: A hó fogságában (Móra) 144 oldal, 2190 Ft Pacskovszky Zsolt: Szabadesés (Móra) 160 oldal, 2190 Ft Pikter Éva: Balatoni böngésző (Kolibri) 32 oldal, 2990 Ft Sarkady Mária: Szappanbuborék (Széphalom) 208 oldal, 3000 Ft Simon Réka Zsuzsanna: Csalafinta királyok (Manó Könyvek) 80 oldal, 2490 Ft Sopotnik Zoltán: Fahéjas kert (Kolibri) 128 oldal, 2990 Ft Szávai Géza: Én ne lennék eszes gyerek? (Pont) 64 oldal, 1890 Ft Szigeti Ildi: Alta: Tódal (Scolar) 64 oldal, 3450 Ft Tasnádi Emese: Városi legendák (Tessloff és Babilon) 32 oldal, 1870 Ft Tasnádi István—Jeli Viktória-Gimesi Dóra: A körző titka (Pozsonyi Pagony) kb. 400 oldal, kb. 3290 Ft Tatay Sándor: Bujdosásunk története (Ciceró) 288 oldal, 2490 Ft Török Sándor: Falatka királysága (Ciceró) 112 oldal, 2190 Ft Vitkorczi Ildikó: Palkó, Zsófi meg a világ dolgai (Ab Ovo) 32 oldal, 2200 Ft Z. Németh István: Tigrisbukfenc (Ab-Art, Pozsony) 48 oldal, 1700 Ft Ismeretterjesztés, utazás, szakácskönyv Ágh Attila-Varga Gyula: Marokkó (Kossuth) 232 oldal, 3990 Ft Bárdosi Vilmos: Lassan a testtel (Tinta) 250 oldal, 1490 Ft Csiffáry Gabriella: Világhíres magyarok (Libri) kb. 400 oldal, 3490 Ft Demeter Lázár Katalin-Váradi Ágnes: Iskolakezdés (Napvilág) 56 oldal, 1200 Ft Dupka György: „Hova tűnt a sok virág..." (Intermix, Ungvár) 222 oldal, 820 Ft Eisler János: Kis könyv a Szent Koronáról (Napkút) 448 oldal, 3990 Ft Kádas Lajos: Déligyümölcsök a konyhában (Kossuth) 128 oldal, 3990 Ft Kernné Magda Irén: Paks (TotoLiber) 220 oldal, 2990 Ft Kovács Emőke: Régi idők Balatonja (Széphalom) 240 oldal, 2900 Ft Lévay Anikó: Borderline személyiségzavarom van (Medicina) 128 oldal, 2200 Ft Lopes-Szabó Zsuzsanna: A bükki füvesember nyomában (Szerzői kiadás) 250 oldal, 4500 Ft Lozsádi Károly—Király László: Szívparafrázisok (Medicina) 160 oldal, 4980 Ft Mészáros Sándor: Csecsenföldön (Pallas-Akadémia, Csíkszereda) 240 oldal, 2000 Ft Nagy Réka: Ökoanya kézikönyve (Sanoma) 128 oldal, 3300 Ft Nyerges Magda: Magyar zeneszerzők és muzsikusok (Széphalom) 80 oldal, 1900 Ft Ozogány Ernő: Jó mulatság, férfimunka II. (Méry Ratio, Somorja) 168 oldal, 4500 Ft Saly Noémi: Semmiből is finomat (Libri) 120 oldal, 4490 Ft Segal Viktor: Piknik (Libri) 240 oldal, 4990 Ft Szablyár Péter: Eltűnő budai hegyek (Medicina) 216 oldal, 4200 Ft Zichy József gróf: Gróf Zichy József útinaplói 1. (Széphalom) 360 oldal, 3300 Ft Zichy József gróf: Gróf Zichy József útinaplói 2. (Széphalom) 150 oldal, 1500 Ft Emlékezés, életrajz, interjú, napló Bánó András: Észbontó élet (Scolar) kb. 160 oldal, 2990 Ft Benedek Elek: Édes anyaföldem! (Helikon) 480 oldal, 3990 Ft Bozók Ferenc: Kortársalgó (Hét Krajcár) 320 oldal, 2600 Ft Fülöp G. László: A Dunától a Mississippihez (Fekete Sas) Gulyás Dénes: Mekkora Isten tenyere? (Helikon) 224 oldal, 2990 Ft Heller Ágnes: Olvasónapló (Múlt és Jövő) 1000 oldal, 2800 Ft Horvát János: Kubai retro (Geopen) 240 oldal, 3900 Ft Hovanyecz László: Értékteremtők 2013 (Kossuth) 188 oldal, 2800 Ft Hubert Géza Wells: Az állatidomár is ember (Scolar) kb. 272 oldal, 3450 Ft Kaiser László: Dinnyés József, a daltulajdonos (Hungarovox) 224 oldal, 2200 Ft Két haza szolgálatában (Kráter Műhely) 340 oldal, 4000 Ft Kőrössi P. József: A magyar kártya (Kossuth) kb. 340 oldal, 2990 Ft ÉLET ÉS# 20 IRODALOMI . NAGY BOGLÁRKA: Tartsd benn ■ Csobánka Zsuzsa: Majdnem Auschwitz. Kalligram Kiadó, Budapest-Pozsony, 2013. 288 oldal, 2800 Ft Csobánka Zsuzsa második prózakötete sok tekintetben rokon a Belém az ujját című első regényével. A Majdnem Auschwitz ugyancsak egy nagyobb lélegzetű prózára tett kísérlet, ugyancsak felemás sikerrel. Csobánka a nyolcvanas években született költőnemzedék meghatározó, egyedi hangú szerzője, akinek érdeklődése két verseskötet (Bog, Hidegbűnök) után, úgy tűnik, határozottan a próza irányába fordult. Ebben tulajdonképpen nincs is semmi különös. Nemcsak azért, mert a pályája elején járó alkotóról van szó, s nyilvánvalóan szívesen kipróbálja magát többféle műfajban, de ezek a bizonyos műfajok is olyan képlékenyekké váltak, hogy egy nagyon erőteljes, jól megkülönböztethető versnyelvet beszélő költő miért is ne tologatná, cibálhatná a határokat tehetsége és fantáziája szerint. Csobánka prózai vállalkozásai ekképp kifejezetten rokonszenves kísérletek, még ha a hasonló erények mellett a hibák, megoldatlanságok is hasonlóképpen ismétlődnek. A köteteim ezúttal is erős hatású, s olyan előzetes értelmezői elvárásokat teremt, amelyekben az olvasó némiképp csalódni fog. Ugyanis a Majdnem Auschwitz nem holokauszt-regény, noha egyik történetszálán (amelybe éppoly nehezen kapaszkodhatunk, mint a kötet bármelyik másik, érintésre szertefoszló történetfonalába) két túlélő, Edit és Jákob múltja idéződik fel. Ez a könyv sokkal inkább a szerelem regénye. Sőt ez a könyv nem is egy regény, hanem inkább kettő. Hisz a világítótoronyba zárkózó Goran és a rá váró felesége, Lulu regénye is. No meg Editék unokájáé, Jánosé is (Auschwitziél nem bírok beszélni, ezért kérdezjem kell”). Sőt nem is regény, hanem álmokból, víziókból, érzelmek és érzéki állapotok kivetüléseiből álló képkockák ritmustalanul hömpölygő áradata. Regény versekből - vagyis sűrű szövésű mondatokból, a szereplők folyton változó, egymásba csúsztatott nézőpontjaiból megjelenített szaggatott lélegzetvételek, képstrófák - nagy lélegzet nélkül. Egymásba kapaszkodni vágyó, mégis menekülő magányos figurák húzódnak vissza fiktív belső tájaikra, közeli s távoli városokba, Budapesttől, Dáwid címen/Auschwitzon, Kairón, Katmandun át Palagruzáig és Szabadkáig. Kérdés, hogy az olvasó hajlandó-e kitartóan alámerülni e hol darabosan, hol fékezhetetlenül áradó szövegfolyamban. Kérdés, hogy a szerző képese kitartóan a maga teremtette nyelvvel bánni. Kirúgva maga alól minden pillért, amellyel megtámogathat egy nagyobb fesztávú prózai szerkezetet, lesze benne annyi szufla, hogy ez az erősen poétikus beszédmód ne váljon önmagába záródó enigmává, szelídíthetetlen vadonná. Hogy bármerre, bármily sokfelé ágazzanak is el, de legyenek ebben a szövegvilágban ösvények, amelyeken nemcsak az olvasó, de a szerző is megpihen. Ezt Csobánka Zsuzsának, miként az előző kötetében, ezúttal sem sikerült maradéktalanul megvalósítania. Úgy tűnik, mintha a szerző nem bánna elég ökonomikusan, elég takarékosan azokkal az alkotói energiákkal, azzal a tehetséggel és nyelvi invencióval, mely adottságokat kétségkívül birtokolja. Mintha nem volna képes uralni, szerkeszteni, formálni az általa életre keltett, s mindinkább tőle függetlenül, önállóan burjánzó szövegvilágot, amelybe ily módon gyakran belerondítanak efféle slampos mondatok: „mert Lulu orrán a levegő minden második pillanatban újratanulja saját létét.” A kötettől merőben idegen s e helyütt lehetetlen vállalkozás is volna a Majdnem Auschwitz finoman kirajzolódó, el-elmosódó jeleneteit egy regény történeteként felidézni, összefoglalni. Lassú, elmélyült olvasással sem könnyű eligazodni öt-hat fontos szereplőjének viszonyrendszerében, akik ugyancsak ezt a viszonyrendszert igyekeznek kiismerni, és persze mindeközben saját magukat. De néhány fontos pillanatra ők is találkoznak egymással, egy cirkuszi trapézról elrugaszkodva vagy egy zubogó folyó feletti hídon. Ilyen pillanatokra vágyik az olvasó is, amikor belép Csobánka Zsuzsa könyvébe, s olykor bizony elfárad, hosszan megpihen a világítótoronyban, és elgondolkodik Edit unokájának írt sorain: „Csöndesedj el. Ne beszéld ki a világokat, tartsd benn, vagy suttogd a vízbe. Fusd ki. Mert a kimondott szó a dolgokat elnehezíti, el is érvényteleníti talán.” LOVÁSZ ANDREA: Quimby és a jakobinusok ■ Gimesi Dóra-Jeli Viktória-Tasnádi István: Időfutár 1. A körző titka. Pozsonyi Pagony Kiadó, Budapest, 2013. 376 oldal, 2990 Ft A 2012 márciusában indult, és a 140. adással már a második évfolyamát is lezáró Időfutár című rádiójáték-sorozat sikerét és félmilliós hallgatóságát valószínűleg nem sokan sejtették az induláskor. A körző titka az első évad eseményeit meséli el, és forrásának megfelelően a könyv maga is sikere sen demonstrálja, hogy itthon is le het jó kortárs ifjúsági regényt írni. A főszereplő Hanna 13 éves, a cselekmény indulásakor Budapestre költözik. Barátnője, Zsófi Szegeden marad, így a könyv jó részét a vele való csetelések, SMS-ek és e-mailek alkotják. Aztán belép a körbe Tibi (erős mélák, Zsófiba szerelmes osztálytárs) és Sándor is (hajléktalannak látszó ócskás öregember, később kiderül, időutazó, Kempelen Farkas „varázslóinasa”), és a telefonhívások, üzenetek, beszámolók szövegei között az elbeszélő hangja alig megkülönböztethető. Ez a - Hanna gondolatmonológjaival együtt is - gyorsan pörgő, jelen és múlt időt folyton váltogató szövegfolyam az egyik lehetséges sikerfaktora a könyvnek, tudniillik az ismerős díszletek, kellékek és zenék között a célkorosztálynak megszokott ritmusban és nyelvi regiszterekben zajlik minden. Hanna látásmódja alapvetően kamaszosan ironikus, és ez a habitus határozza meg a könyv egészét: nemcsak a szereplők szövegelése, de a popkultos utalásoktól hemzsegő elbeszélő hangja is üdén szellemes, különösen a néhány szavas jellemrajzokban remek. (Az egyes helyszínek, „kopott, de hangulatos belvárosi épületek” bemutatása ezzel szemben mindig mesterkéltre sikerült.) A típusszereplők pedig annyira sarkítottan hozzák a figurájukat, hogy ez még ráerősít a szöveg humorára - a „spirituális” és Dead Can Dance-rajongó anyuka, a minden lében kanál szomszéd Jolánka néni, a számítógépes „Elképesztően Helyes Srác” és a kisfőnök Felemásszemű gonosz gengszter mellett a tanári kar tagjai az abszolút telitalálatok. Köztük is a dementorként aposztrofált, aktuál(oktatás)politikai lózungokkal árnyalt Bújdosóné figurája önmagában elég lenne a könyv sikeréhez. A kortárs pörgést ellensúlyozandó Sándor „hercig’ kis mondatai, „kisztihandos” régimódisága, „hímzőkörös” lassú és alapos tanító szövegei csak hangsúlyozzák különcségét. A fentiek alapján hihetnénk, hogy A körző titka amolyan Szent Johannavagy d/£(?re))úr-utánérzésű trendi gimikönyv - ennél itt sokkal többről van szó. Az eltalált hangnem és az iskolai mindennapok (menza, felelések, év végi rap- Varázsfuvola-vőaáis) mellett a jó arányérzékkel adagolt, Dalma-kódos és Indiana Jones-os tálalásmódú történelmi ismeretek (felvilágosodás, Mária Terézia, Martinovicsféle összeesküvés, szabadkőművesek) és a krimibe illő mozzanatok (öltönyös gengszterek, autós üldözés, bolyongás a csatornában, rablás, pisztolyos zsarolás, robbantás) határozzák meg az alaphangulatot. S bár az események (és a fejezetcímek) már a kezdet kezdetén elég rejtélyesek, és az iskolai meg a nyomozós szálak az első negyedben összefonódnak, a címben ígért titokra, ahogy kell, csak a legvégén derül fény - éppen annyi misztikummal körítve, amennyi egy kiskamasz olvasónak még befogható. (Közben sajnos maradt jó néhány logikai baki és megválaszolatlan, illetve szerzőileg nem kellően megoldott kérdés a történetben, köztük a legfontosabb, az időutazás módja és oka.) A kincskeresős történetről a végén derül ki, hogy nem az, és a gyámoltalannak tűnő Sándornak, szó szerint és képletesen is, sikerül „behúzni a mattot”. A kaland igazából ezzel a gesztussal, a könyv végén kezdődik, addig csak elbeszélésekben volt jelen a történelem és az időutazás az utolsó sorokban, parádés csúcsmozzanatként, Hanna is megkezdi a történelmi road movie-t. Drukkolunk neki, hogy friss humora és józan arányérzéke kitartson a trilógia végéig. ____ 2013. JÚNIUS 7. *\