Élet és Irodalom, 2015. július-december (59. évfolyam, 27-52. szám)
2015-08-07 / 32. szám
IRODALMI ÉS POLITIKAI HETILAP LIX. ÉVFOLYAM, 32. SZÁM ÁRA: 495 FT 2015. AUGUSZTUS 7. Bokros Lajos: Az euró mint társadalmi és kulturális vállalkozás II. * Gazdasági nacionalizmus versus közös piac - interjú Bruszt László szociológussal (Harangozó István) * Báldy Péter: Fokozatváltás a jogi felsőoktatásban - végső búcsú a mesterjogászoktól? * Simonovits András: A nyugdíjrendszer logikája * ÉS Irodalom: Antal Balázs, Major Nándor, Petőcz András, __________Szabó Marcell, Szív Ernő, Vörös István |ÉLET ÉS |IRODALOM| Mattis Teutsch János: Freskóterv, 1930 körül © Székely Nemzeti Múzeum KOVÁCS ZOLTÁN: ...és egyik falja a másikat” Martonfaiak szállják meg az egykori katonai lőteret. A híradókból azt hallották, hogy településük határában menekülttábort alakítanak ki, így hát jönnek az emberek szatyrokkal, hasadásig tömött cekkerekkel, fiatalok, idősek. Elszántan lépdelnek, tettre készek, levernek néhány sátrat. A riportfilmen látható, hogy igen gyorsan kialakul egy köztér, köréje fejlődnek a falubeliek, egysoros vonalban, mint egykor a katonák, csak ők annak idején Tito csapatai ellen védték a hazát, ma a bevándorlókkal van a baj. Martonfa kétszázhúsz lelkes mecseki falu, valószínűleg mindenki ismeri a másikat. Egy napja jutott tudomásukra, hogy mi készül a környéken, ennyi idő alatt meg sem tudták beszélni a hallottakat, csak kapták magukat, meg ami a kezük ügyébe került, és most, mint egykori görög piacok főterén a polgárok, csoportokban tárgyalják a fejleményeket. Mint mondanak a martonfaiak? Hát, tartalmilag azt, amit a magyar kormány miniszterelnöke hirdet már hetek óta: nem kérnek a bevándorlókból, mert a bevándorlók hozzák magukkal a bűnözést, gyilkolnak és megerőszakolják a lányokat. Sőt, feleségül akarják őket venni, mert úgy könnyebb a letelepedés. A Hír24 riportere, Kaufmann Balázs minden megszólalás után fölteszi a kérdést, honnét tudják mindezt, a válasz ugyanaz: látták a híradóban, hallották a rádióban. Egy asszony kel föl a székéből, és azt mondja, ha kell, három napig nem mosdik, de nem hagyja el a helyszínt, mert most mindennél fontosabb, hogy együtt maradjanak. „Ezek nem maradnak a táborban, bejárnak majd a faluba, és...”, de aztán elhallgat, abbahagyja, mintha maga se tudná, mit csinálnak majd a faluban, de tény, hogy bejönnek. 1992-ben a magyar parlamentben fölállt egy képviselő, és azt mondta, hogy a pigmeusok közelebb állnak az emberszabású majmokhoz, mint a Homo sapienshez, ezért az afrikai bevándorlók elé falat kellene húzni. Az ember erős elképedése mellett akkoriban úgy gondolta, hogy az ilyen színvonalú Homo sapiens egy első, bizonytalan lépéseit tevő demokrácia országgyűlésében előfordul, de az új politikai kultúra különböző fórumai kirostálják majd az efféléket, hogy aztán a hozzáértő dolgozó nép okos gyülekezete intézze az ország ügyeit. Ez se így lett, huszonhárom évvel később kétharmaddal megszavazták a parlamentben Pintér Sándor belügyminiszter javaslatát a magyar-szerb kerítés jogi alapjának megteremtéséről. A hozzáértő okos nép gyülekezetéből 151-en szavaztak igennel, 42 nem szavazat volt, nem tartózkodott senki. Igennel csak a Fidesz, a KDNP és a Jobbik képviselői szavaztak. Nemmel szavazott egy kormánypárti politikus, a fideszes Kovács Zoltán. Nyugi, ez a Kovács Zoltán nem a szóvivő, mert az gyakori megnyilvánulásaiból kideríthetően épp ellenkezőleg: hol bohém, hol egykedvű ínyence és prédikátora a kormány szennyes ügyeinek. De ez a kerítésépítés nem az a kerítésépítés, mondhatná valamelyik igen reális és tárgyilagos kormánypárti kommunikátor, és igaza van, ma nem a relativizált Homo sapiensek ellen épül a kerítés, de a folyamatosan lapos közgondolkodás erejéből mégis csak a kerítésépítésre futja. Ma nem kerül szóba az emberszabású majom, mint a törzsfejlődésnek valamiféle szintezési alappontja, ma egy martonfai ember mondja a kamerába migránsokra szabott szomorú taxációjának elemeként: „...és falják egymást”. Igaz, ezen már maga is elgondolkodik, és mintha megtörölte volna a száját. Aztán a négy és fél perces riportfilm közepe táján megszólal egy rövid hajú fiatalember, és azt mondja, hogy ezt így nem lehetett volna: „föl kellett volna készíteni az embereket, hogy tudják, hogyan is fogadják az ide érkezőket”. Az embert átjárja a melegség, hirtelen nem is érti, hogyan gondolja ezt a megszólaló fiatal férfi. Úgy hangzik, mintha most esett volna ide a Holdról. Szavai szerint azt hiszi, hogy a migránsok érkezése láttán a kormánynak a feszültség eljesztése mellett lett volna egyéb szándéka is. A kormányfőnek nagyon is - ha szabad egy futballkifejezéssel élni - teli tüsztre jött a bevándorlók tömege, ez volt az utolsó utáni pillanat, amikor egyértelműen előzhette jobbról a Jobbikot. Minden intézkedésének eszmei és módszertani tartalma a keménykedés, a szájalás és az előkészítetlenség, horizontja ijesztően lapos: a saját megítélése szerint is globálisnak minősített ügyet lokális eszközökkel óhajtja rendezni, valami homályos indíttatásból szigorúan kimaradva az európai szintű rendezésből. Néhány száz kilométerrel odébb, Ausztriában is nagy terhet jelent a migráció, de az ott is tapasztalható ellenérzés mellett a kormány augusztus végétől kurzusokkal segíti a menekültek munkaerő-piaci elhelyezkedését - közölte az osztrák munkaügyi szolgálat (AMS) a hét elején. A szervezet öt héten át tartó kísérleti projektbe kezd. Ez idő alatt csaknem ezer menekült vehet részt tanfolyamon, amelyen a már megszerzett szakmai képzettségét igyekeznek felmérni és az osztrák munkaerőpiacon tapasztalható elvárásokhoz igazítani. A kurzus arab, farszi, orosz és francia nyelven végezhető, és lehetőség nyílik személyes konzultációra is. Ezzel szemben hol mutatkozik a magyar kormány kríziskezelésének egyetlen megértő mozzanata is? Nincs ilyen, a hatalmas koponyakapacitás addig terjed, hogy „nem jöhet egyetlen migráns sem, aki meg itt van, menjen haza”. A kormány jól érzékelhetően nem enyhíti és kezeli a feszültséget, hanem váratlan és előkészítetlen intézkedéseivel rázúdítja különböző csoportokra, ahonnét aztán mi jöhetne vissza más, mint a tiltakozás. Bűnözőkké és vadállatokká minősít olyan embereket, akik még be sem léptek az országba. Rendet és biztonságot hirdet, de ennek a rendnek, a vak is látja, hazugságok a tartópillérei. Hogy elveszik a munkát, nő a bűnözés, veszélyeztetik a kultúránkat, nem tartják be a törvényeinket. Csakhogy munka most sincs, hiszen azért dolgozik közel félmillió magyar külföldön, az erőszakoskodásról annyit, hogy vannak körzetek, ahova rendőreink este hat után nem mernek bemenni. A kultúránkat a kormány veszélyezteti egyoldalú kinevezési és támogatáspolitikai rendszerével, törvényeinket pedig az elmúlt öt év tapasztalatai szerint elsősorban éppen a kormány nem tartja be, amikor semmibe veszi a magántulajdont, elveszi, majd szétosztja a másét. Hogyan is inthet törvény és kultúra tiszteletére halálra fáradt menekülőket egy olyan kormány, amelyik a legnagyobb nyugalomban és biztonságban pöffeszkedve naponta sért törvényt és tesz a kultúra ellen? Amelyik szavakban föllép az erőszak ellen, de elnézi azt, hogy az országban paramilitáris szervezetek félelemben tartsanak embereket? Ül a miniszterelnök valamelyik pódiumasztal mögött, és sorolja a kormány hazugságait a rezsicsökkentéstől a rendvédelem sikeréig. Egykoron lázasan, vadul és parázsló szájjal kiáltozta az ehhez hasonló handabandákat, mára mintha belefáradt volna maga is. Szürkén és egyhangúan jönnek belőle az unalomig ismételgetett plakátközhelyek, mint ahogy az eléje rakott borszéki palackban indulnak fölfelé a buborékok. Martonfán mindeközben bealkonyult, és a késő nyári sötétség jótékony leple alatt igazoltatni kezdik a település lakosságát. Egy nagy hasú tiszt energikus mozdulatokkal magyaráz valamit, a helyiek pedig okmányaik után kotorásznak. 1 5032