Életjel Évkönyv 4., 1978-1983
Az Életjel visszhangja - Irodalmi estek
VÉGLETEK KÖZÖTTI MŰVÉSZET Almási Gábor retrospektív tárlata Szabadkán A kiállítási teremben, amelyben Almási műveit látjuk, a tér tagolása szinte a mozgásunkból következik, mintha csak így akarnánk sétálni a műtárgyak között, s valami függetlenség érzése vezet bennünket. Tisztelettartó mérséklet, sem önkínálkozó, sem követelő, de a figyelmünket annál inkább leköti és bölcsesség sugárzik a művekből a teremben, mint a jóleső munka után a rend... A cselekvő ember megbonthatja a rendet, de tudásával, eszközeivel újra rendet teremt egy magasabb szinten, és így hozzájárul a világ fejlődéséhez. Állandó munka és elmélyültség érezhető az Almási-kiállításon. Szobrai nem „testesek”, nem is erőtől feszülők, hanem inkább síkszerűek. Almási megteremtette a festészet két dimenziójából való átmenetet a három kiterjedés irányába. Ez is valami sajátossága a vajdasági művészetnek. Festeni akart... Érdekes, hogy Almási eleinte nem a fafaragástól a szobrászathoz vezető úton indult, eleinte nem ismerte fel a lényegét, de 1936-ban saját maga rájött és Oláh Sándor tanácsára mintázni kezdett. Munkásművész, őstehetségként kezdte, mint Hangya, majd Tóth József és Petrik Pál. Külön időpontokban az akadémiára is eljutottak. Almási a Kanizsa melletti Tóthfaluban született 1911-ben, korán árva maradt és 1925-ben nagybátyja, Almási Károly bútorasztalos tanítványa lett Weiner Lipót zentai bútorüzemében. Akkor ismerkedett meg Tóth Józseffel, aki ugyan fiatalabb volt nála, de rövidesen Meštrović tanítványa lett Zágrábban. Almási tehát a fejfaragó mesterség ismereteivel indult a művészi pályára. És hosszú önképzéssel, lassan haladva a művészetben mindig az emberi tartalom érdekelte. Rábeszélésre 1948-ban beiratkozik a belgrádi Képzőművészeti Akadémiára, ott diplomást is. Lojze Dolinar volt a tanára. Az akadémia nem sokat jelentett számára, sőt több szempontból hátrányára volt. A formarészletek realisztikus kidolgozása volt a művészi követelmény, ami eltereli a figyelmet az érzelmi átélésről, a művészi lényegről és a technikára, a megmunkálásra irányítja a figyelmet... A katalógusban Baranyi Anna Almásit idézi: „A stúdiózus, szakszerű kidolgozás fontos volt Dolinár számára, én ezért ragaszkodtam hozzá. Stílusa azonban lényegesen nem hatott rám." A Lapátos lány szobra 1950-ből való, ott készült, s igazolja önállóságát. Az akadémián eltöltött idő mégis késleltette abban, hogy meglelje a saját útját, mert hiszen az időt sok mellékes (már rég megoldott) kérdéssel töltik el. Ez a jelenség Vajdaságban a többi, alkadémiát végzett művészről is elmondható. De önképzéssel elkerülni az akadémiát..., vagyis a sablonokat — ennek is megvannak a hátrányai, ha nincs, aki irányítsa a növendéket és ha az önképzést kiegyenlítik a kevesebb tanulással vagy éppenséggel csak a tehetségre alapozzák művészetüket. Almási megjárta mindkét utat és megőrizte egyéniségét, élete és művészete több vonatkozásben sajátos viszonyban van Vajdaság munkásmozgalmával, történetével és művészetével. Ez olyan, mintha egy belső forma érvényesülne, melynek műfaji követelményei vannak. A portrék (művészek, politikusok, munkásmozgalmi emberek, munkások, a nő ábrázolása...) jelenti az igazi tartalmat Almási művészetében. Almási jól érezte, hogy témájának megfelelően változtatni kell stílusát is. Ezt még akkor megtanulta, amikor stílbútorokat faragott a műhelyekben. A portrék különböző időkből valók, és lényegében a realista stílus és valami szélesebb jelentés, értelem fogja össze legjobban sikerült portréit. Például Savoyai Jenőt barokk, romantikus módon ábrázolja, s hajlik a pszichologizálásra; Sterija portréját biedermeieres módon mintázta meg; Oláh Sándort drámai erővel, „század végi” hangulattal jeleníti meg; Shakespeare-ben a XVI. század cselekvő emberének nagy indultát érzékelteti; Paganinit viszont agresszívnek és félelmetesnek látja és láttatja. Petőfit romantikus vonás nélkül, 20-as évekbeli forradalmár analógiájában látja. A történelmi, lélektani portrék mestere belemélyed a személyek tanulmányozásába, semmi kommentárt, sem előzményeket nem tudunk ezekről a műveiről. Almási, ha egy napon megírná művészi vallomásainak életrajzát, nagy szolgálatot tenne a munkásmozgalomnak és a Vajdaság képzőművészetének is. 143