Életképek, 1844. január-június (2. évfolyam)

Költemények - Kubinsky: Népdal

374 Nagy a’ világ, de van vége, Bámnak se hossza se széle, Nincs szeretőm, lettem árva, Elhagyott a’ hamis pára. Kósza Pista csárdában ül, Ihatnék is, nem is, Sem öreg sem apró pénze , Másé az ünge is. Csurgóra áll a’ kalapja, Idő ártott neki, Elment a’ subája szőre , A’ hőség ölte ki. Csizma is volna lábain, De saját talpán jár , Sarka híját szár pótolja, Az orra égnek áll. Csaplárosné, egy kupa bort, Ha van, a’ legjobb bakatort; Iszom világ bosszújára, Magam vigasztalására Adjon az ég békességet, Hiv leányban több bőséget; ’S a’ szeretőt, ki hívtelen. Verje meg az öreg isten.­t­s. II. KOSZA PISTA. Nem gondol ő a’ világgal, Járjon, a’ mint járhat, Ő miatta isten után Bár örökké állhat Nem szolgál a’ vármegyének , Urdolgára sem jár, Azt gondolja: minden csárda Kaput ő neki jár. Ha a’ kancsót rá köszöntik, Becsülettel veszi, De mig fenekére nem lát, Addig le sem teszi. Csak teste, lelke, rongy az is, Bokor a’ szállása, Pipa, torka a’ fegyvere, Szomjúság pajtása. Cs. III. TOLDI MIKLÓS DALA. Áldom nagy nevedet, magyarok istene, Mert lenéztél reám szegény vitézedre, Alkottál számomra széles nagy vállakat, Izmos két ép kezet, nyers inn lábakat. Teremtettél vasat kardnak, buzogánynak, Hogy ellentállhassak harczban a’ pogánynak, ’S ha nyugszik a’ pogány holdas sátorában, Játékbajt víhassak fenn Buda várában.

Next