Életképek, 1844. január-június (2. évfolyam)
Alföldi életképek - Gaal: Az urfii
85 illyen láp mellett állunk most még pedig hires mellett , mert a’ természeten kívül a' história is rányomta százados bélyegét. Még a’ nap hevesen süt, és szellő nem háborítja a'nád némaságát, 'sigkácsák, gémek, szárcsák, ’s más vízi madarak dandárai egész nyugalomban borítják a’ vizlápot; de itn a’ nap mindig nagyobbodva közéig a’ földhöz, az árnyak hosszabbodnak, é s a’ láp környéke élénkűl. A’ szomszéd egy két helység lakói sietnek a’ láphoz, részint kézi, részint tyukboritó kosarakkal, köztök férfiú alig látható, csak fi- és leánygyermekek, hajadonok, ’s asszonyok. Élénk csevegés között érnek a parthoz, ’s azon rész, melly méltónak tartá lábait az út veszélyeitől megóvni, leül, ’s leveti fekete, vagy piros csizmáit, ’s kevés pillanat múlva feltűrt viganókkal a vízben járnak, némellyik térdig is, kosaraikkal nagy pusztítást téve Aeplin zsellérei között Ha mégsem tudnák olvasóink, tehát megmondjuk: ezek csikászok, — . — cy ’s pro re nata halászok, azaz kosaraikkal csikót merítenek a’ vízből, vagyezen állatok példátlan sokasága miatt — némelly helyen talán vizet merítenek a’ csikból, ’s ha ezen műtételnél hal akad boritóik alá, azt is elviszik, mint az egyszeri czigány kötőfék után a’ lovat. Az egész had messze széled el a’ lápon, azért nehéz lévén mindnyáját szemmel tartani, egyet választunk ki közölök,s ezen egy, fiatal leány, arcza, bár csinos, sőt ízletes, de mégis, póki öltözete daczára, szembetünőleg szép, csak annyira barna, hogy a’ vonások eredeti keletiségét még inkább kiemelje, é s eleven pirosságának még egészségesebb szint adjon. Szemei feketébbek mint a’ holt, és tüzesebbek mint az eleven szén, élénkebben forognak, mint az állatocska, mellyet fogandó, 's bimbózó ajkaival együtt annyi falánkos pajkosságot árulnak el, hogy minden férfit, ha nem tisztelet, de az óvakodás korlátai közt képesek tartani, ’s ezen tulajdonsága legalább e’ tekintetben teljesen kipótoló a’ női méltóság hiányát, mellyet sorsánál fogva nála úgysem igen lehete keresni. Fekete haját majdnem egészen eltakaró egy fejére burkolt piros kendő, melly még czélja vala arczát a’ nap ellen fedni, negédes kötésével inkább eláruló annak szépségét, csak a’ dús, szalagokkal ékes két fonadék tolult ki a’ gömbölyű vállakon, mellyekre rövid virágos utas feszült, karcsú derekáig érő, apró lábain piros csizmát visel, ’s járása olly negédesen kaczér, minőnek városi leány csak mesterkélését, de nem kis rózsánkon látott természetiségét éri gyakran el. A’ Ivánka danolva közeledik, ’s éneke, bár távol minden művészet- és betanultságtól, olly csengő folyam-és bájerővel bírt, mint a’szabad levegőbe emelkedett pacsirtáé. ’S bátor melódiája és szövege elöntve volt azon bús komolysággal, melly népdalaink jelleme, mégis élénken virított ki belőle lelke ruganyos vidámsága. A’ dal e’ képen zengett .Kimentem csikaszni a’ lapra, Hej szivem keserves bujára, Ott egy csikót fogtam, pirosat, ’S mint a’ barna legény hamisai."