Életképek, 1844. július-december (2. évfolyam, 1-26. szám)
1844-07-03 / 1. szám
, ide — ide a’ magányos völgyekbe, hol a’ csillagsugárok szelíden szövődnek kékebb mennyek fölé; ide, hol a’ jég élesb, hol a’ természet fél éven át jégkarok közt hever; ide, szikláink, ide, fenyvesink közé!—Azután, mint a' csendes zarándok, járd fel berkeinket, térj a’ szerény nádfödte lakokba benézd az arczokat, a’ galambszelid szemeket, a’ homlok ártatlanságát, a’ mosoly édességét; ’s ha ezen elhanyagolt angyali arczok közt van, melly szivedet mélyeiben kapja meg, egy gyermek 10—12 éves, mellynek szeme erélyt szikrázik , homloka magosan ’s tisztán domborodik föl, mint egy márványlap; ’s ha mosolyog, ha szól — minden hang — minden mosolyvillám a’ lélek redőit fejtegeti föl,’s neked úgy tetszik, mintha a’ sors ezer ígéretet telepitett volna le e’ vonásokba, akkor vidd e’gyermeket magaddal anyádhoz — ama nőhöz, minő kevés van; legyen édes nővéred, neveltesd öt, 24 évis vagy, öt év múlva nőd lehet. De ne lásd öt: nincs a’ szerelemnek nagyobb ellensége, mint a’testvéri viszony— higgj nekem. — Ugye nevetsz, hogy én, ki a’ világot egy rövid útnak tartom, ismeretlen tájakra öt évre adok tervet kezedbe; — mit mondjak ! Nemde álom ’s csalódás minden! ’s miért ne álmodnánk? hiszen vannak álmaink annak tudatával, hogy varázsképletek játszák köridőnk élvonalaikat, ’s mellyekből nem szeretünk ébredni, mellyeket végtelenre szőnénk. Álmodj tehát, jó Francesco, öt évig még! — Nem tréfa, mit mondok, bárha mulattat — vedd annak. ■ífr* E’ pillanatban vettem leveledet: hogyan, amice miate Bécsben vagy, a’ jó németek közt, a’ rántott csibék ’s vajas kenyér földén! — Lám, ez meglepett, ’s amint nem szükség mondanom, igen-igen kellemesen. Leveled egyébiránt olly zavart valami ’s ezúttal betűid ollyannyira egymáson hevernek, mikép szokott felizgatott állapotodat gyanítom. Két hónapot akarsz Bécsben tölteni, az operák ’s ballettek saisonja ez. ’s te Italia fia! — természetes — értem ezt, azonban — engedd jóslanom, hogy te jóval a’ két hold előtt távozol, vagy tovább maradsz két holdnál. Ha látlak-e Bécsben? — minő kérdés, jó Francesco! igenis, sőt remélem, e’ levelem véte után nem sokára; de egyet előre: nem mulatok! — őszintén — ezúttal egyedül éretted megyek: Bécs nem érdekel ’s itt örömest vagyok — nagyon örömest. Két hét óta váramban lakom:ah, ide kell jönöd. Tudod, hogy agg rejtekeiröl a’ nép sok csudásat beszél,’s bátyám, a’ vár elébbi birtokosa, e’ rejtekeket befalaztatta: minő ember! — Holnap bontatom a’rejtélyes falakat , ’s ha várrémekre, vagy valami szelíd Undinára, vagy tündéres csodákra bukkanunk, tudatom veled. Sietek, a’ posta indul,— isten veled! Béla.