Életképek, 1844. július-december (2. évfolyam, 1-26. szám)

1844-11-20 / 21. szám

670 tiE G R 0 L 0 G. Folyó évi oct. 19-kén egy nő szenderült örök nyugalomra; egy nő, kiben árva irodalmunk egyik ritka gyöngye tűnt el közülünk. Kisbethleni Be­th­leny Jánosné, született Wimpffen Beatrix bárónő, kit a­ „Honderű“ szép ol­­vasónői Anda Róza név alatt nemcsak ismertek, de irataiban visszatükröződő , s tiszta, mély kedélyessége tekintetéből bizonyosan tiszteltek és szerettek is, megfutva vándorpályáját, élete 36dik évében sivéjbe szállt!-----Ő,nem született leánya a­ ma­gyar hazának, miután sorsától közénk vezettetett, azt hűn ’s magas lelke egész hatal­mával szerette, és édes nemzeti nyelvünket nemcsak angyalkeble egész melegével ölel­te, de megtanulva azt,ajkain is hangoztatta azon báj- ’s kellemmel, melly nyelvünknek, kivált hölgyek szép ajkain, annyira sajáta. Szent buzgalommal csüggött annak ha­ladásán, ’s hogy polgári kötelességét a’ szó legszorosabb értelmében teljesítse, közénk lépett az irói pályára. Csekély, mit irt; de műve minden sorából magas műveltsége, tiszta , mély érzete ’s angyallelkének sugallata szól. A’ sors keze sú­lyosan érte az érzésteli szent kebelt, ’s több évek óta magányban töltötte napjait, mint drága gyöngy a’ hullámzó oceán mélyein,’s visszavonulva az élet zajától, ön­­körében alkotott szűk világot, mellyben, mint rózsabokor tövisein tündöklő májusi harmatkönyük, ragyogtak fel kevés örömperczei! Hosszú bánat­’s gyér örömben élt napjait több hónapig tartó sorvadási láz szegte meg, ’s­­ ott szendereg most a’budai „Alvinczi“ temetőben, hova porait nyugasztatni óhajtotta. Két fiatalra lombvesztő ágai árnyazzák be a’ hantokat, mellyek alatt egy velünk zarándokolt angyal földi maradványi hamvadnak. Vajha minél előbb örvendhessünk emléknek, melly a’ lelkes honleány, páratlan nő, legszelídebb, leggondosabb anya és kedély­dús írónő nevét fentartsa. Addig is, mig ez óhajtásunk teljesül, közöljük Csá­szár Ferencz urnak gyönyörű sirdalát, mellyel a’ dicsőült szellemének áldoz­ni lapjainkban is szíveskedett, ’s mellyek addig is, míg a’ boldogult sírja feletti em­lék elkészül, igy akarnak emléket tenni az ő szellemének. STRANIERA SÍRJÁN. *­ (Novemb. 10dik, 1844.) Est honor in tumulo ——-------------­----------------Pietas prti divite grata est Mus­ere, Ovidius. Quelquefois mes anús s’entretiendront de moi, Je resté dans Ieurs coeurs, je vivrai dans leurs larmes. Legouvé. Mint esti csillag vándor fellegek közt, Szendén ragyogva jártál átadón ; Lényed magasztos fényletét ki látta, Szent hódolattal csüggő arczodon. S­t­r­a­n­i­e­r­a­ név alatt üdvözölt költő egy szintolly szép, mint szellemdús hölgyet tavai egy sonettjében, és Straniera —- a’ boldogult volt. Szerk.

Next