Életképek, 1844. július-december (2. évfolyam, 1-26. szám)

1844-07-10 / 2. szám

A’ NÉMAJÁTÉK ÉS SZINTÁNCZ MŰVÉSZETI BECSÉRŐL. Tagadni nem lehet, hogy a' némajáték és szintáncz nagy becsben állnak nemcsak a’ köznép, hanem a’ műveltebb rendűek előtt is, kiket az illy mu­tatványok színházba édesgetnek; ’s hogy ezáltal a’ színházi pénztárnak hasznot hajtanak, az magában érződik. Lépjen csak fel egy illy elbájoló színész- vagy tánczosnő (például Ei­s­s­­­e­r Fanny) ki—a’fővárosi hírek írója szerint is — tánczával Mahomed hetedik egébe ragadja bámulóit, vagy ki­nek táncza a’ „Honderű“ competens (?!) Ítélete szerint „aetheri, szellemi, mennyei tánczköltészet!“... mint telik zsúfolva a’ színház, a’ nagyon föl­emelt ár daczára is? milly lelkesült „éljen“ és zajos tapsra fakad az örömittas nézöség, ’s mindenek felett, mint örvend a’ pénztárnok a’ szép bevételnek!— Távol legyen tőlem azon irigy szándék, mintha vagy a’ kö­zönség kedvtelését háborgatni, vagy a’ pénztár jövedelmét csökkenteni igyekezném, mulasson amaz kedve szerint, gazdagodjék emez — csak ne a’ szépmüvészet rovására! — Felszólalásomat egyedül a’ szépmüvészet ér­deke vezérli, melly tekintetből bátor vagyok e’ kérdésre: „van-e a’ né­majáték és szintáncznak szépművészeti becse ?“ nem­mel felelni és állí­tásomat okokkal megerősitni. A’ tagjáték­ (Mimik), a’ némabeszédre, a’ természet ad útmutatást, arra indítván az embert, hogy érzelmeit és vágyait tagjártatással, mint a’

Next