Életképek, 1845. július-december (3. évfolyam, 2/1-26. szám)
1845-11-22 / 21. szám
647 Legvégül, hozzátok hazám női még párszót, kik talán itt-ott elevent érintő szavaimat sértőnek tartjátok. Azon forró szeretetre, — melylyel sorsotokat keblemben viselem, — kérlek, ne értsétek félre barátotokat! El kelle mondanom — ha kebletek marczanglásával is — a’ valót; és elmondám, mint röviden lehete, miként gondolok én rajtatok segíthetni. Ne legyetek sértve , ti nevelésben elmaradtak , rátok nemzetemtől áldást esdekeltem, és ne legyetek ti se fonák nevelésiek hontatlan ’s önállástalanságának tömkelegébe bonyolítottak a’ megtérésre utaló perczünkig nyitva áll a’ pálya. És nektek (jobb sorsotok áldásai által nevelés kincseinek dús birtokosi) azon fönséges hivatás jutott, hogy barátotoknak lelkes értelmességtekkel kezet nyújtva, munkáljatok nönevelőintézetek alapításán. Létesítésének módja olly egyszerű, hogy azt minden akaró község, vagy város megbizhatja. Úgy mint: Egy épületet vásárol, vagy bérel, mellyben, ha lehet, kettő , ha nem lehet, egy terem tanulóteremül használtaik; ezenkívül két szállás , két tanítónak , kik ha lelkesen fogják föl hivatalukat hatot személyesíthetnek. Ezeknek olly illendő fizetés, melly képessé teszi őket egészen vállalatuknak élni. Nőnevelökül, véleményem szerint, kizárólag nőket alkalmaznék, ha jelennen egészen kielégítő kevés volna is lelhető , eddig ezen hivatalra csupán idegeneket alkalmazó honunkban, — az idő érlelne illyeket. Ha a’ nemzet komolyan lépend föl magyar nevelőintézet létesítésére, a’ magyar nők közül is elég válik, ki komolyan kiképezi magát illy hivatalra. — Ha hazánkban, minden ötven nőnövendékre illy egyszerű, de jól választott tanítókkal ellátott intézet alakul: tíz év alatt nagy, kívánatos fordulat leen aőnevelésünk terén látható. De hol kapni az ügy szentségét értő, és érző oktatót, vagy nevelőt ? Ne essünk kétségbe! hazánk sok kincset rejt még rétegeiben , általunk nem ismertet, területén is így lehet. Úgy hiszem, nem lesz szükség lámpát gyújtanunk, mint a’ hajdani bölcs tett, hogy embert találjunk; ember pedig, kis gyakorlat által, önképére ’s hasonlatosságára majd csak tud embert formálni növendékeiből. Még ugyan nincs nevelőket képző intézetünk; de azért válhatott e’ pályára már is elég. Hitem szerint, még nevelőnöket képző intézet esetében is szükséges ezen valóban mesteri hivatalra válni; a’ gyermeknevelőnek, nemcsak a’ nevelés száraz mesterségét kell megtanulni, hanem egy rakás nyugodt elmét, szilárd jellemet, és azon bűvészetet is magáévá tenni, hogy ezerféle természetű növendékét úgy tudja kormányozni, hogy azokat, ha különböző úton is , egy czélra vezesse. Istennőket nincs ember hatalmában képezni, ez nem is szükséges a’ földön; de jó, becsületes, hasznos nőket formálni, nincs emberi erő fölött. Ne essünk tehát kétségbe, a’ ki mer az nyer! Állítsunk intézetet, akad abba nevelő. Már egy alkalmast ismerek (’s ha kell ajánlom is), mert ne ismerne 42*