Életképek, 1846. január-június (4. évfolyam, 1/1-26. szám)

1846-02-21 / 8. szám

BELFÖLDI LEVELEZÉSEK. ARAD, február 10. Pedig már hosszú idő óta áll a’ ,nemes czéh­, mellynek mű­ködését röviden megemlíteni kívánjuk, miután annyi ,jó levelezők­ közt nem akadt em­ber, ki annak nyilvános és titkos munkálatát, erélyes atya- és czéhmesterét valami­kor a’ tudatlanság fekete porából kiemelte vagy kiemelni akarta volna. Kiemelendő jellemvonásai a’ ,nemes czéhé-nek, melly, tudtunkkal legalább, városi hatóságunknak sem f e 1 e 11 e, sem al­a­tt­a nem áll, következőkben határozódnak­ össze-, vagy inkább s­z­é­t­­menvén néhány évvel ezelőtt a’ magyar polgárörhad, német és rácz azonban mai napig virágozván, eszébe jutott az örhadakra felügyelő ,nemes czéh4-nek, a’ szétoszlott magyar örhadat újra összeállitni. E’ czélból a’ ,nemes czéh4 egy fatornyos házacskába ünnepélyesen egybegyült ’s tanácskozni kezdett. A’ tanácskozás azonban , mint maga a’ kor szellemétől átlelkesült,nemes czéh,­ sem jobbra, sem balra nem ment, mig egy váltó­széki biró, ki tehát nem tartozhatik a’ czéhbe ’s csak amúgy történetesen volt jelen, humoristicus pálczájával nagyot nem ütött rá. Ezen drasticus hatás következtében a’ konok tanácskozás csakugyan mozogni kezdett. Mint haladt előre, nem föladatunk, á la Nemzeti Újság­ aradi levelezője, széle­ hosszában leírni. Meglehetősen folyt egész a’ kérdésig: kik választassanak a’ magyar örhadba közlegényekké ? Itt azonban megint megbicsakolta magát. Két becsületes szemtanú nemcsak politikai, de bellk­ai tekintetből is észlegesen megvitatta, mikép izraeliták nemcsak bevétethetök a’ magyar örhad közlegényei sorába, de ,tartoznak is, beállani, sőt jelentkeztek már e’ végre izraelita egyének, kik ha bevétetnek, minden tekintetben bizonyosan meg fogják ütni a’ mértéket. Azonban e’ szép gondolatát a’ nyilatkozó szemtanuk­ ’s ajánlkozó izraelita egyének­nek , ,tekintetes, mesterével együtt nemhogy elfogadta ’s megköszönte volna a’ bölcs belátása ,nemes czéh,­ de még gondolatnak is roszalván, valami Barkó nevű ’s igen­igen vastag fülü úriember vezérvéleménye után oda nyilatkozott: mikép izraeliták, egyes egyedül azért, mert izraeliták ’s nem ,németek vagy ráczok­, — kik Aradon ’s főleg a’ czéhben hatalmas szerepet játszanak — semmi áron nem lehetnek örhadi közlegé­nyekké. E’ korszerűtlen határozatnak a’ fönemlített váltószéki biró igazságosan ellen­mondott ’s hivatkozott más városi örhadakra, hol izraeliták nagy számmal vétetnek föl hasonló szolgálatba; de hiába­ szavai ,kiáltó szók valának a’ pusztában­, a’ magyar pol­gárörhad izraeliták kizárásávali fölállítása ’s honi helyett külföldi kelméből készítendő egyenruhába öltöztetése csakugyan határozatba ment, ezredesül maga tekintetes ezéd­­mester ur egyhangúlag kikiáltatván. — Tudomásul a’ hölgyvilágnak tánczvigal­makat kellene rajzolgatnunk. Örömest tennék , ha a’ főrangúak tervezett táncz­vigalmi eszméje bizonyos, katonatiszteink ügyszeretetében kaperáskodó kapezát­­an dandyk kotnyeleskedése miatt még vasárnap csütörtököt nem vezetik volna; de ha már ez így történt, bocsássanak meg édes szépeink, midőn tudvágyokat az aradi héber ifjúság, külföldön művészetet és kereskedést tanuló társaik segélésére január 31-ikén tartott pompás tánczvigalma megemlítésével kénytelenittetünk kielégíteni. E’ tánczvigalom , társalgási nyelvét kivéve, igen magyar szellemű volt. Nők között a’ a’ honáért minden előítéletet leküzdö ’s még mindig bájos Sárossy Vass Paulina, növen­dékhölgyek koszorújából pedig a’ nemzeties öltözetű, különben is elragadó szépségű Bettelheim Julia érdemelnek kitüntetést. Megírtuk ’s lepecsételtük 31­­ ketten. ENYING. Ritkán szokott utazni a’ magyar bors télen ; hideg a’ pajkosan fütyörésző szél a’ vándortótok lábikráinak, egy szem borsnak pedig drága a’ sorspont. Vas Gereben barátom kender, vásáriam ment, ’s mellénye zsebében engem is magával vitt egész a’ világ középéig — Enying-ig. Jól ettünk, jól ittunk egy barátságos asztalnál; Vas Gere­ben barátom, szomszédságában egy szép, kisvárosi leánynak, ellágyult, mint a’ zsemlye­kovász ; aligha a’ sors páros zsemlyét nem gyúrand belőle ; de ki vegye meg ? — sze­rintem, az a’ szép kis leány legjobban járna vele ! elhiheti: igazán belemértük a’ fontját. Estére kelve bál is volt, — én is elmentem ’s a’ kályha válláról néztem a’ szép vi­lágot; melegem volt! le akartam ugrani, de előttem szép menyecskepár és egy testvér barna hölgy vonult el, tüzes szemeik szikrázatától könnyen elpörkölödhetem, tehát vesz­tegeltem; pillanatig vártam; jött ismét egy szép menyecske a’ Siónak somogyi partjáról; de a’ férje igen közel volt, féltem, megérzi a’ bors-szagot, de tovább nem tűrhetem ; gyönyörű leánypár andalgott el mellettem, őket gyermek-koromtól — akarám mondani, egy vásár óta ismerem, hol engem megvenni nem akartak ; — elhatározom a’ dolgot, ’s a’ forró kályhát összefont karjaikkal cseréltem fel. Na . . ! ezek a’ leányok . . mit nem beszéltek a’ férfiakról? épen Vas Gereben is oda lödörgött; tudom, az oldalát is ki­törné, ha az újságban ki nem kürtöltetné . . . Semmi bajunk sem történt ; a’ terem tömve volt, a’ nagyon csinosan rendezett terem egy régi jó barátom, akarám ismét mon­dani, vásári ismerősömnek nagy becsületére válik. Különben házasulandó volna e’ jó barátom, ’s nőtlensége nagy szeget ütne a’ fejembe, ha magam olly kicsiny nem volnék. — „na! majd az is lesz!44 szokta mondani jó barátom. A’ szilasi czigányok húzták a’ csárdást, én pedig búcsúzandó ebédi ismerősünk hóvállára szökelltem . — ah! de jó

Next