Életképek, 1846. január-június (4. évfolyam, 1/1-26. szám)
1846-06-27 / 26. szám
is. És minden hallgat, és minden figyel, És minden a’ legforróbb érzelem. A’ kősziklák, e’ vén kritikusok, Maradnak csak kopáran, hidegen. Mindezek Petőfi költői tehetségéből legkisebbet sem vonnak le, de haladására nézve sajnálatosak, tőle pedig kisszerűségek, szerénytelenségek. Bizonyos , hogy tökéletes, classicus költemény csak az, mellyben a’ külforma szépsége a’ gondolat szépségének, a’ belértéknek megfelel. Bizonyos , hogy az elméleti tanulmány, a’ műgond, bár soha még áldása talán keblet költővé nem avatott, sokat tehet arra , hogy a’ született költőt a’ legnemesb ’s tisztultabb ízlésű körök kedvenczévé is tegye , ’s a’ természetes vad múzsa szenvedélyes , genialis csapongásait a’ művészet örök szabályaihoz idomítván, azoknak, mint gyémántnak a’ köszörülés ’s ízletes aranykarikába foglalás, még ragyogóbb fényt adjon. A’ classicitásra nem elég a’ puszta genie, mint szoborhoz nem elég a’ csupa márvány , ha még olly ép és hibátlan is. Ahhoz tanulmány és műgond kell, ezt pedig nem lehet születéssel nyerni, ezt szerezni kell. Bizonyos végre, ho a’ bírálat, melly az irodalmat , a’ nemzetnek e’ drága és kedves kincsét, helyes irányban őrzi meg, ’s annak buja fájáról a fattyúnövéseket levagdalja, olly dicséretes és hála érdemlő munka , melly az irók részéről nem gúnyt ’s megvetést, hanem teljes méltánylást ’s baráti fogadtatást igényel. Az igazi költők — az isteni Plato véleményének daczára is — nemcsak büszke díszei a’nemzetnek, nemcsak hasznos tagjai a’ nemzetnek, hanem szükségesek is a’ hazának, mint a’ közboldogság nagy eszméinek előkészítői , a’ néperkölcsök nemesitői , az alvó vagy lankadó hazafiság, szabadság-szeretet, erény, vitézség, lovagiság ébresztői ’s lelkesítői. Vannak azonban, kik a’ költői szép nevet csak bitorolják, kik a’helyett, hogy a’ valóban szépet, nemest és jót terjesztenék , csak beteg érzelgést, betölthetlen vágyakat, szolgai érzelmeket ébresztenek, az ízlést rontják ’s a’nemzet testét lelkét elpuhitják. Illy költőknél jobb eszközöket alig választhatna ollyan kormány,melly a’népet elerőtlenitni,elerkölcstelenitni akarná. Mig tehát lesz hibás irányú költészet addig szükséges a’ szigorú kritika is. Ám legyen ez ollykor igazságtalan, irigy, szenvedélyes — mit sem tesz. Tegyék magokat gyáva vonaglásaik által nevetségesekké a’ megvirgázott kényes bőrűek , — a’ valódi költő tisztelettel emel kalapot a’ kritika előtt, melly ha jó akaratú, becsületes szándékú ’s műértő, hálás elfogadására számolhat; ha pedig kaján, szenvedélyes és kötekedő , a genius utait gátolni úgy sem fogja. — Kár tehát Petőfinek , kinek magas tehetségét minden bírálója elismerő, általában a’ kritika ellen fellázadni, ’s kár barátinak, kiknek a’ költő iránti józan barátság bizonynyal becsületökre válik, azonnal törpékről és gazokról beszélni , ha Petőfinek minden sora nem istenittetik. Ennyit előre bocsátva , egyébiránt megvallja bíráló, hogy Petőfi előbbi kritikusával, a’ mennyiben neki némelly körmönfont kifejezései ’s dalainak tárgya miatt aljasságot ’s betyárságot vet szemére, kezet nem foghat. Miért volna aljas Petőfi? mert borról énekel ’s pórias kalandokról? — de miért volna tehát a’ lelkesítő bor nemtelenebb tárgy, mint egy ludmájszivü, regénypuhitott leány álérzelmek által ki sajtolt könyvi? miért a’juhásznak é s falu kalapácsának kalandja kevésbbé költői tárgy , mint a’ sima salonok bűnei? — aljas csak az, a’ mi szolgai. Én Schlosserrel tartok, a’ ki azt mondja: minden tárgy nagygyá ’s széppé lehet, ha azt a’ költő meg tudja eleveníteni; az aljas nem a’ tárgyban fekszik, hanem a’ költő előadásában. Költői tehetség mindenből mindent tehet. „De Petőfinél épen az előadás aljasai azt mondják némellyek: „Ő esküszik ’s káromkodik.“— Tagadom. Ő nem káromkodik, ő csak körmönfont, erőteljes , népies nyelven fejezi ki ollykor magát; nyelve teljesen illik a’ tárgyhoz, mellyröl énekel; nyelve ’s elő» 16*