Életképek, 1846. július-december (4. évfolyam, 2/1-26. szám)

1846-12-19 / 25. szám

776 — Miért nem ? urok jó kedve vonzó példa leend előttük. — Ne hidd, Irene, ők gyűlölnek engemet, ’s akkor is rettegik hatalma­mat, midőn baráti jobbomat nyújtom nekik; — de jól van igy: e’ makacs nép érezze, hogy gyilkoló szarvait, mellyeket az egész világ rettegett, hatalmam törte le; holnap épen legjobb alkalmam leend, néhány békétlennek örök hall­gatást parancsolni, ők itt e’ mulatság közepette a’ többiek példájára veszszenek el. Mind jeles férfiak, patríciusok és lovagok, ezek ifjak és szépek, mint Mars szülöttei, csak kár, hogy a’ szabadság gőze elkábilá őket. — Uram, borzasztóvá akarod-e mulatságunkat tenni? vésztőiért alkotni termeimből? hogy, kiknek barátságukat megnyerni óhajtom, fussák lakomat, mintha kárhozat rejtenék abban, vagy Circe lenne annak urnéja Nem, nagyúri e’ szörnyű jelenet színpada lakom nem­ leend­­ én mulató kört óhajtok, nem pedig gyász-ünnepet; te engedni fogsz kérésemnek, uram! — Szelíd galamb! a’ te kezeidben a’ hatalom pityergő gyermekké válnék ’s az igazság bábbá, mellynek feje alá a’ szánakozás helyezné vánkosát, hogy békén szunnyadjon.— Szavadnak engedek, hiszen ezer alkalmam leend, áru­lóimat másutt megtalálni. — Mióta szerelmed Thessalia kies völgyéből kicsalt ’s e’ szép hon tá­jaira költözöm — nem látám nyugtát népednek; sűrű kivégeztetések által iz­gattatok dühre, ’s csuda leend-e, ha boszuja utóbb kitör? — Irene, — mond a’ dictator fenyegetve — te tetteim fölött akarsz bí­ráskodni ? — Bocsáss meg, uram, — válaszola a’ szép leány ’s karjaiba dűlve, csókjaival igyekvék elsimítani a’ haragos homlok redöit — szólnom kell, mert nem ismered néped állapotját, gyáva hízelgők azt hamisan rajzolák előtted, ’s a’ rettegök nem mernek szólani. — Te azoknak életükért esdesz, kik saját életem ellen törnek, ’s kimé­­löbb legyek-e irántok, mint magamhoz ? te nem ismered e’ népet, uralkodó kell ezeknek, kit meg ne rettentsen a’ nyugtalanok moraja, e’ nélkül nincs szilárd alapja a’ nemzet létének, forgó és változékony mindene, de a’ nép vak, nem ismeri önmaga érdekét. Azonban hagyjuk ezt; kebledre sietek, hogy felejtsem uralkodásom terheit; készitél-e számomra estebédet? — Igen, uram, — ’s szerelmem fűszerezd meg azt. A’ pár eltűnt, a’ pamlag üresen maradt. A’ dictator reggel tért meg csapatjával a’ városba. II. Másnap este Sulla villáinak pompás termeiben csoportoztak Róma főrendei; megjelent itt minden, ki hivaték, bár legtöbbet kénytelenség veze­tett ide, és rettegés a’ zsarnok hatalmától, melly kész volt halállal sújtani azt, ki kegyvesztésén kívül mitsem vétett. A’ rómaiak makacssága meg volt törve, s a’ szabadság iránti vonzalmuk majd végképen elfojtva, ők olly engedelme.

Next