Életképek, 1847. január-június (5. évfolyam, 1/1-26. szám)
1847-01-30 / 5. szám
144 jó polgárokat, jobbakat, mint kik Braunschweigjának goromba fészkében születvén , nálunk házat épitnek, német színházba járnak ’s a’ magyart bolondnak mondják; mert őket olly vastagra hizlalták, a’ mennyire az Isten az emberbőrt kinyújtani bölcsen elhatározta. Az alapítványoknak mindent értelmező sorsa az, hogy : k e z e 1j e t n e k. X. városában is van tápintézeti alapítvány huszonnégy tanulója; az alapítványi tőke a’ sok kezelésben kisebb lett, de a’ mostani kezelőnek nagylelkűségéből a’ huszonnégy ifjú még most is bejár évenként. — A’ convictus tehát megvolt emberszámban, mint a’ jó gereblye, egy foga sem hiányzott. — Barátom ! — szólitám meg iskolatársaimnak egyikét, convictusi nagy keresztes vitézt, soványát, mint az agár — hány a’ legény a’ convictusban ? — Huszonhárom, a’ czintálás tegnapelőtt megszökött. — Ugyan miért ? — Hering-lopáson kapta a’ kulcsárné. — Az üres helyet, gondolom, betöltik ? — Az üres helyet betöltik egy diákkal, de az üres diákot nem igen töltögetik. — A’ hol huszonhárom elfér, elfér ott a’ huszonnegyedik is! — De a’ hol huszonhárom koplal, koplal ott a’ huszonnegyedik is ! — Hány tálatok van ? — Három ; — de tartalmastól együtt kevés annyi embernek. — Kenyeretek van-e jó ? — Épen előbb ragasztom be vele törött ablakainkat. — Ki rendelkezik a’ félfogadásnál ? — Y. az ő nagysága. — Tüstént szaladok hozzá egy határ eminentiával. — így akár meg se indulj ; fütyforgót sem ér ott az eminentia a’ kulcsárné nélkül; ha valamit lendíteni akarsz, ott mozgasd. — Mit mondasz ? hát szuka parancsol a’ háznál ? — Szia barátom, nálunk ez már házi szokás ! — Hát mit mondjak kulcsárnétoknak ? — Röviden: szegény vagy , gelegonyatüskén is kitelelsz; ’s a’ mi fő, a’ tevis kulcsárné asszonynak csókolod ezerszer a’ kezét in natura. — A’ kellene még, hogy piszkos kezét nyalogassam ! — Ne félj, puhább a’ keze a’ lágy czipónál, szerfelett picziny, mintha az Isten az ő kezét teremtette volna szűk maroknak. — Mi a’ rendes ételetek húsevő napon? — Szerdán például : leves, marhahús veres répával, koszmacska, magyarul kelerábi. — És böjti napokon? — Vargánya-leves, aszalt szilva, vagy körtvély-,czúspájza, és barátfüle. — Ez még megjárja, hát pecsenye? — Kétszer egy hétben nyúlhús. — Van-e valami szárnyas állat? — Van igen! . . . légy! — És az ételmérték ? — Egy tormás kalbászra három ember, kettő a’ végét kapja, egy a’ derekát. — Itt hát az ételnél jóval több a’ panasz ! — Kifogásnak nincs helye; a’ ki panaszoskodik, elverik; ez már házi szokás. Az előzmények igen őszinte színben mutatkozának; választásnak nem lévén helye, ajánló leveleimet karom alá csapám, — mentem a’ kulcsárnéhoz. Megtörtént az első csók a’ kulcsárné — keze fejére. Gyönyörű keze kicsiny volt, mint falatnyi kenyér; fájdalmasan tapasztalául később, hogy a’ mit kezeivel nyujta, az is csak egy falatka volt.