Életképek, 1847. január-június (5. évfolyam, 1/1-26. szám)
1847-02-13 / 7. szám
fordít titeket, ’s magam is szedés közben olly költőileg érzem magamat. (Nézegetve). Minő szép! valóban ha költő volnék, dalaim szüntelen rólatok hangzanának. Összehasonlitnálak a’ világ minden szépségeivel, versenyre költenélek a’ szerelemmel, lelket lehelnék belétek, hogy hervadászok után magát a’ mennyet is veletek beültetve képzelhessem (Ladáry Ida mellé lopódzik, ’s észrevétlenül megcsókolja) Ah! Ladáry. És én csak azért szeretnék virág lenni, mert te a’ virágokat annyira szereted. J Ida. Miért ijesztett úgy meg ? Ladáry (hévvel): Mert te-------(magát összeszedve) Mert te igen elmerülve valál. Ida (virágait mutatva). Hát ok nélkül ? e’ festő rózsa — -------Ladáry. Hasonlít ajkad bíborához. Ida. E’ gyönyörű nefelejts-----------Ladáry. Szemeid megtört sugáritól kölcsönzék színüket. Ida. E’ nemes camelia —------Ladáry. Angyal-arczod érdekes színe. Ida. ’S az egész füzér------Ladáry. A’ menny elrablótt kincse. Kell, hogy bírjalak (Idát törekszik átölelni). Ida (kisurranva). De nem bácsinak szedtem, csak azér’t sem. Ladáry (magában). Jobb volna nem látnom, (elmélyed). Ida. (Csendesen hozzá vonul, ’s a’ füzért hirtelen elébe tartja). Ladár (felrezzenve Idát átöleli). Megvagy! HARMADIK JELENÉS. Széphelyi Aladár és előbbiek. Aladár (a’ kerítésen átugorva elesik). Hopp ! Ida. Ah! (elszalad). Aladár (a’ földön terülve, kalapot emel). Alázszolgája, kisasszony! Ladáry. Mi ez ? Aladár. Átkozom az eszmét! nyaktörő visitt biz’ ez. Ladáry (felsegiti). Mit gondoltál ? Aladár. Egyet gondoltam, ’s majd törött láb jön belőle. Ladáry. Tán Szendőry barátod novelláihoz játszol szöveget? Aladár. Barátom? hisz ő volt egyik oka e’ rendkívüli betörésnek; szöveget? bár azon kis tehetséget is, mi éretlen fejébe szorult, kizaklathatnám. Ladáry. Ő volt oka? hogyan? mond csak. Aladár. Tulajdonkép nem is ő, azaz : egészen nem ő, mert a’ mint a’ kanyarukíson erre lovagoltam kapud előtt — no de képzeld — kit láttam? Verényiné e’ vidék kisharangja, ’s Koláryné, a’ környék újdondásza, mindkettő tűz ! egyik gyűlöl engem és rágalmaz, a’ másik szeret és dicsér; én pedig mindkettőt szeretem — kerülni, ’s Kolárynétól ép’ mivel szeret, jobban félek, mint a’ másiktól. Előttük Szendőry állt. E’ gyönyörű terzett és én? hahaha! Ladáry. Nos? Aladár. Házadhoz csak azon egyetlen bejövetel van. Ladáry. Igaz. Aladár. Láttam , hogy azon egyetlenen borzasztó ostrom nélkül be nem férhetek — — Ladáry. Tehát — — ? Aladár. Visszakanyarultam, ’s téged mégis látni óhajtván, a’ gyeplőt lovászomnak vetém és — — — e’ mennykő kőfalon át ide termettem. Hogy hány napig érzi meg lábam, igen sejtem. Ladáry. Derék ficzkó vagy!