Életképek, 1847. január-június (5. évfolyam, 1/1-26. szám)
1847-03-06 / 10. szám
nyékben, ha csak a gólyák nem, ez utazott urak, más élő állat ugyan meg nem csehült az ő kedvéért; tudniillik : Hornyicsek Vendel gazda uram kedvéért. Nagy commotiókat ő tenni nem szokott; nem volt nagyra vágyó. A’ kályhaszegletben napestig elfülelt, neki tehenkedve a’ füles sörkancsónak, ’s soha sem ebédelt, legalább azt hitte, miután reggeltől estig mindég evett és birkózott étvágyával, ezen gyilkolhatlan Antaeussal, kit a’ hányszor legyőzött, annyiszor ismét megtámadtatok általa; ’s az a’ kiváltságos jó szokása volt, hogy éjnek idején is fel szokott ébredni, és enni kért, ’s rendesen nagy cserépkanta volt ágya alá téve, tele jóféle sörrel, csak le kellett nyúlnia, hogy fülönfoghassa, mert hite szerint, a’ ki éhesen aluszik, Pharao király hét sovány tehenével álmodik. Egyébiránt az ő szeméből nyilván az nézett ki , hogy egy maga el tudná mind a’ hatot nyelni, ha épen az volna a’ kérdés, hogy mellyikök falja fel a’ másikat? Ennek helységében máig is mutogatják, mint mázsás ereklyét, flanellharisnyáit, miket egykor viselt, miknek egyikébe bízvást belemegy egy fél pozsonyi mérő akármi, ’s ujjas felöltőjének belsejében kényelmesen ellakhatott volna egy vándor tót család. Kihúzott képének bajusza nem valt, de még szakálla sem, mezítelen volt az, mint a’ hegedűs holdvilág,’s színében égre vigyorgó, mint a’ basarózsa. Szája alsó széle fölfelé húzódott, mintha hamiskodnék, szörnyű praejudiciumára a’ fölötte helyezett szemnek, szemöldöknek azonban még csak hire sem volt az egész glóbuson. Vala pedig az ő álla dupla az ő tokájának miatta, ’s a’ két füle között csak úgy csöngött bongott egy-egy árva hajszál, ’s valamikép az, kinek nyakába akasztják ama hegedűt, melly mégsem hegedű, hanem csak kravátli, nem férhet kezével fejéhez : úgy nem férhetett Hornyicsek gazda az ő lábaihoz az ő hasának miatta. De nem hiába is hízott meg illy csehül az érdemes gazda , mert elviselt három oldalbordát, hogy az irás nyelvén beszéljünk; vagyis magyarul kiszólván, három feleséget tett el a’ boldog feltámadásnapra , kik közül mindenik túljárt a’ két mázsán. De hát mi haszna volt ennyi temetésből ? Hogy magára maradt, a’ szakácsnő kezén mindég kozmás lett az étel, a’ sör megeczetesedett, a’ kenyérnek szalonnája is sült, a’ baromfiakat elhordta a’ héja, persze a’ két lábú, szóval: kutyára ment minden gazdasága, mint a’ Csákiék szalmája; mig végtére is nagy elbusultában mit volt mit tennie ? negyedszer is rá adta a’ fejét és megházasodott. Másnak egy sütésből untig elég egy lepény, neki három sem volt elég, negyedik is kellett, hanem ez aztán, úgy hiszszük, hogy több is volt, mint elég. — Ifjabb korában, mikor még akadt nadrágszij, melly derekát körülérte, mindég a’ szeme előtt bírta tartani, ha házasulni akart, kiókumlált szerelme tárgyainak legjobb megkivántatóságait: rútnak kellett lenni az eszemadtának, hogy ne legyen kitől féltenie, kevés beszédünek, annál több pénzűnek, ’s kitanult tudással kellett értenie a’ pampuskafőzés nemes mesterségét, mint mellyért, tudniillik a’ pampuskáért, ért halt Vendel gazda. — Három illy szép tulajdonokkal ékesített nemes lélek boldogitá immár a’ pampuskafalat, kik mindhárman példás erényüek voltak, idegen férfihoz még csak szavuk sem volt, de futott is ám, mig utat látott maga előtt , a’ ki rájok nézett; azonban senki se nevezze magát boldognak halála előtt, azután teheti, ha kedve tartja ! mint ezt egy rácz bölcs még az özönvíz után két héttel megmondta. — Hornyicsek Vendel uramnak is meg kelle érnie, hogy negyedszer is feltegye az Orbán süvegét, ’s késő vénségére úgy feltréfálja jómagát , hogy feleséget, és pedig szépet és fiatalt vegyen, kinek neve vala Vicza . . . Az első Náni volt, a’ második Lotti, a’ harmadik Zsuzsi, mind igen illendő, jámbor istenfélő nevek. Herendel, Vendel ! miért kelle tenéked Viczára akadnod ? ollyatén Viczára, ki a’ két szemével kicsalta volna a’ napot a’ felhőből, ’s egy-egy hamis mozdulatával még az alattesbe is életet bűvölt. Ollyatén Viczára, ki feneked pampuska helyett olly boszorkánypogácsa-