Életképek, 1847. január-június (5. évfolyam, 1/1-26. szám)
1847-05-22 / 21. szám
Nem emlékszem irodalmunkban senkire, ki első föllépése után olly rövid idő alatt a’ közfigyelmet magára vonta volna, mint Petőfi. — Alig jelentek meg első dalai, ’s Vörösmarti, kinek e’ részbeni tekintélyét talán senki nem vonhatja kétségbe, örömragyogó arczokkal hirdeté fényes reményeit ; alig múlt néhány hét, ’s a’ dalokhoz zene készült, ’s a’ költő már a’ népnek ajkairól hallá szavait. — Honnan ez általános hatás ? — Nincs senki, ki az irodalmi hit elnyerésére olly hatalmas pajtáskodás mesterségéhez Petőfinél kevesebbet értene; nem szegődött bizonyos iskolához, ’s igy első föllépésénél mestereinek magasztalására nem számolhatott ; dalaiban nem vala semmi, mi egyes, épen divatos eszméknek vagy érzelmeknek hizelgene. ’S mi szerzett hát műveinek illy rendkívüli hatást.'' — Ha Petőfi költeményeinek gyűjteményét végig nézzük, nem nehéz ennek okát feltalálni. — Kétségkívül, sok van e’ gyűjteményben, mi művészi belbecse által a’ dicséretet, mellyel e’ költemények nagy része fogadtatott, teljes mértékben igazolja; azonban, nézetem szerint, nem csupán e’költői érdemek azok, miknek Petőfi népszerűségét köszöni, — a’ varázs, mellyet közönségére gyakorolt, másban is keresendő. Petőfi kitünöleg magyar, legkisebb ’ műve a’ nemzetiség bélyegét hordja magán,— ’s ez az ok, miért nemcsak, mint sok költőinknél, szavai, de az érzés is minden magyar által megértetik, mellyet dalaiban kifejez. Távol vagyok attól, hogy minden költeményt, melly e’ nagy gyűjteményben foglaltatik, remeknek hirdessek, s vannak egyesek, mik követeléseimet nem elégítik ki, miket, épen mert a’ költő tehetségeit ismerem, ez i új kiadásban szívesen nélkülöznék, de bátran merem állítani, ez egész vastag kötetben nincs egy dal, melly nem lenne kezdettől végig magyar, gondolatában, érzéseiben, minden szavában, a’ költőnek hibái ’s tökélyei mintegy nemzetiségünk kifolyásának látszanak; bámulhatjuk-e, ha, midőn dala a’ legfellengzőbben emelkedik, az egyszerűbb olvasó is könnyen követi röptét ? ha a’ legpajkosabb tréfa, melly előtt a’ finom mübiráló elborzadva aljasságról szól, senkit nem sért, ’s a’ kisebb művészi becsű munkák is legalább kedvesen hatnak majdnem mindenkire ? — Petőfi a’ szó legszorosabb értelmében magyar költő, — ’s ez az, mi valamint a’ nagy hatásnak, mellyet művei gyakoroltak, magyarázatául szolgál , úgy egyszersmind irodalmi érdemeinek legfőbbikét képezi. De honnan van, hogy a’ kritikának egy része, melly nálunk dicséreteiben fukar lenni nem szokott, ’s annyi nevet ’s álnevet egekig emelt, a’ közvéleménynyel épen Petőfire nézve egyenes ellentétben helyhezé magát ? Egyes kitörések magyarázatát irigységben kereshetjük, melly, mint máshol, úgy az irodalomban is sok, egyébkint megfoghatatlan rejtélyeket megold; de ez kritikánk Petőfi irányában követett eljárását még nem magyarázza meg , ’s én hajlandó vagyok azt szint azon okban keresni, mellyben Petőfi népszerűségének alapját találom. Petőfi népszerű a’ közönségnél, mert magyar, nem népszerű kritikusaink nagyobb része előtt, mert kritikánk eddig minden művet egészen idegen szempontból ’s szabályok szerint itéle meg, miben egyszersmind azon csekély hatásnak, mellyel kritikánk eddig irodalmunkban gyakorolt, okát találjuk fel. — Az újabb irodalmak nagyrészint utánzással vevék kezdetűket. Talán az angol és spanyol irodalmakat kivéve, hol mind az epicai, mind a’ dramaticus költészetben több önállóságot találunk, a’ többiek, majdnem kivétel nélkül, minták szerint dolgoztak, ’s a’ befolyás, mellyet a’ régi classicusok az olasz ’s franczia írókra, ezek ismét a’ németekre gyakoroltak, ismertebb , hogysem arról hosszasabban kelljen szólanom. Nálunk a’ német irodalomnak jutott e’ befolyás, ’s ha meggondoljuk, hogy mikor irodalmunk uj életre ébredett, nemzetiségünk épen legszomoruabb napjait élte,’s magyar nyelv ’s érzés műveltebb osztályaink között csaknem kivétellé vált : nem csudálhatjuk, ha íróink működésük szabályait azon nemzetnél keresték, mellynek nyelve csaknem sajátunkká vált, ’s a’ diákon kívül műveltségünk majdnem egyedüli eszköze volt. — Irodalmunknak