Életképek, 1847. január-június (5. évfolyam, 1/1-26. szám)

1847-05-01 / 18. szám

578 előtte az erény könyezett? Oh átkozzon meg engem, Dezső, átkozza meg a’ kezet, melly a’ hazug levelet irta, átkozza meg a’ nőt, ki a’ gyanút gyujtá meg ön szivében Júlia iránt, kinek imádsága megmentheté a’ bű­nöst -------------Oh, átkozzon meg engem, Dezső ! „Bocsásson meg önnek, Róza, az ég, bocsásson meg az ég nekem is, mond, a’ sirra térdelve, az ifjú. A’ gyászos hölgy Velezdi Róza bárónő volt. Pompéry János, A’ TÜREL Türelem, te a’ birkák ’s a’ Szamarak dicső erénye, Tégedet tanuljalak meg? Menj a’ pokol fenekére ! Hogyha mint koldus járod be A’ földet ’s kérsz menedéket : Kérj akárhol, csak ne tőlem, Szívem nem fogad be téged. ’S ha bejárod, mint hódító, Diadallal a’ világot; Lesz egy szikla, ’s ez szivem lesz, Mellyre nevedet nem vágod. Türelem, kicsépelt szalma, Mellyet a’ bárgyú világnak Telt kalászokként árulnak, Kik magodból jóllakának ; E M R O L. Te üres fazék, mellyből a’ Macska a’ tejfölt kiette, —­­ ’S a’ szakácsnő most szájtátva, Fejcsóválva áll mellette ; Türelem, te . . . nem tudom, mi ? Mint gyűlöllek, mint utállak ! Mert a’ hol van kezdeted, ott Vége van a’ boldogságnak. Oh a’ föld boldog lehetne, Hogy ha rajta te nem volnál, ’S míg te rajta lészsz, mindaddig Megmaradunk a’ nyomornál. El veled, te élet átka, El veled, te a’ pokolba ! Nyeljen el, ki jut pofádat Erre a’ szép földre tolta ! Petőfi Sándor: A’ TISZTTARTÓ VEJE. 1. Csendes és kényelmes szobában vagyunk. A’ lenyugvó nap sugarai az ablakok vörös függönyein áttörve, ünnepies színt terjesztenek. Egy karszék sü­­lyedő párnái közt egy ifjú ül, és gondolkozik , mondhatni : desperál. Ezen ifjú Kriptay Péter . . . kevéssé politikus, inkább literator, megle­hetősen arszlán, jóformán ügyvéd, és borzasztóan szerelmes. Szerelme tárgya : Róza, egy szőke kékszemű­ gyermek. Azonban, hogy e’ szerelemből házasság is következhessék, arra e’ pillanat­ban véletlenül kevés reménység mutatkozik. Kriptay ur a’ leánykát legelőször házi bálban látta; a’ történet úgy hozta magával, hogy együtt tánczoltak, azonban táncz után is ketten találtak maradni. Igaz ugyan , hogy Kriptay Péter , ha valamiben kevés gyakorlattal birt, az a’ hölgyek mulattatása vala ; ő azt hitte mindig : férfinak hölgyek irányában vagy egészen komolynak, vagy egészen közönyösnek kell lennie. És most Róza társa­ságában olly helyzetben érze magát, mint ki véletlenül mély vizbe esik. Vagy belehal, vagy megtanul úszni. Kriptay neki türkőzött, elszánta magát, ’s azon­nal örömmel tapasztald , a’ szív és ész nem hagyják magára közös segédöket az

Next