Életképek, 1847. január-június (5. évfolyam, 1/1-26. szám)

1847-06-05 / 23. szám

KESERŰ ÉLET, Másnak szivem mindig jót kívánt, ’S engem mégis minden ember bánt. Szétszaggatják rajtam takarómat ’S tüskékkel tömik meg vánkosom, Reggelenként aztán kinevetnek, A’ miért rémekkel álmodom. Cseppenj bé, keserű életem Poharába, édes szerelem! Meghasadt lant keblem, húrjain Vad kezekkel nyargal át a’ kín, ’S ollyan a’ dal, mellyet rajta penget, Mint a’ szélbe zúgó tűzharang. Néha téved a’ harmoniátlan Hangzavarba egy-két tiszta hang. Cseppenj bé, keserű életem Poharába, édes szerelem ! ÉDES SZERELEM. Ez az egy, mi tépett lelkemet Összeolvaszthatná némileg, Ez az egy fa, mit kétségb’esésem Vizözönje még el nem lepett, Mellynek ágán bujdosó reményem Még lel egy kis menedékhelyet. Cseppenj bé, keserű életem Poharába, édes szerelem! Lyányka, tőled egy tekintetet, Millyet a’ nap őszi tájra vet, Mellynek nincs már éltető ereje, ’S mégis ollyan kedves, ollyan szép ! Mert meghozza boldogabb napoknak, A’ tavasznak emlékezetét. Cseppenj bé, keserű életem Poharába, édes szerelem ! Petőfi Sándor. 732 hüled nem mehetnék el: boldogságomból hibáznék egy virág, ha te messze volnál tőlem, ugy­e velem jösz? — Nem volt itt bátyám? szólt Nina eszmébten, a’ választ kikerülve. — Kicsoda? — mond csudálkozva Beáta. — Ki elrabolt, — nem sokára itt lesz,... meg kell védelmeznem őt... Két napig ? hosszú idő, egy óra is sok; de mindegy, ha máskép nem le­hetne, használom azt; — tűnődött magában a’ rút nő, mélyen gondolkozva. — Beáta, — mondá azután hangosan — egy történetet kell előtted felolvasnom, melly atyám naplója; ülj ezen szék párnái közé, — rövid az, de rettenetes . . . tudnod kell azt, hogy megérthesd bátyámat ’s engemet. Azután hódolói készséggel tolta elő a’ nagy borszéket, mellybe mi­dőn mintegy beerőszakolta volna Beátát, annak zsámolyára ült ’s egy pisz­kos könyvet nyitott meg. (Vége követk.) V... ETELKÁHOZ. Téged korcs ivadék környez, szép hölgye hazámnak! A’ deli bimbót száz lepke hizelgi körül. Nincs szivök a’ hon iránt : tárd fel­hő kebled előttük, Csába enyelgésök tárgya te, szende virág! Angyali szépséged maga egy daemont megigézne — Lyányka! imádóid sorsa kezedbe került. Szép tettekben emelj oltárt a’ honszerelemnek — ’S megtanul e’ korcs faj tenni, ’s imádni hazát, vajda sírja fölött. Természet fia volt , most is kipihenni lehajtá Gyöngéden szeretett anyja élére fejét. Munkás lelke korán eleget tett arra, hogy egykor A’ hálás maradék áldva rebegje nevét. —

Next