Életképek, 1847. július-december (5. évfolyam, 2/1-25. szám)
1847-09-26 / 13. szám
NEMZETI SZÍNHÁZ. Sept. 15. Bájital. Fülben maradó, élénk menetű, itt amott kedelyszikráktól átvillanyzott daljáték Donizettitől, mélyebb érzeményesség, ’s magasabb nemű zeneköltészet nélkül. Adina szerepét Hollósy kiadá, ’s noha ez nem igen látszik egyéniségével öszhangzani, mind a mellett annyi sajátos kellemet, és olvadékony bájt árasztott el rajta, hogy e’ szerepben folytonosan kedves tünemény marad közönségünk előtt.—Wolf Nemorino szivhez szóló kedvesen panaszos hangjának finom kitüntetésével igen szabatos játékot párosított, míg Benza—Dulcamara a’ buffoi tempók ügyes alkalmazásával élénken elmulattatott. Sept. 16. Férjem kószál. . Sept. 17. Végrendelet. Az előadás szokott jelességgel, azzal a’ különbséggel, hogy a’ hires őrülési jelenetben kevesebb izgatottságot tükrözött vissza Lendvay mint máskor, ’s igy nem is torzítá el arczát annyira, mi csakugyan jobban is helyén van. — Továbbá gróf Tárayt folytonosan fekete inexpressible- es quackerben játszta ; holott illyesmit nem szenved meg a’ divatművészet, mert a’ fekete inexpressible mindig teljes gálaruha, míg a’ quacker csupán ollyas negligé — mellyhez inexpressiblet és keztyűt, csupán szineset vehetni. So k—1. Sept. 18. Londoni koldusok és az árva fiú. Nincs mulatságosabb dolog, mint mikor egy vagy más fiatal journalista nagyot gondol ’s elkezdi a’ világot reformálni. Oh mert merészség és tetterő nála nem hiányzanak. X. utczának nincsen kövezete: a’journalista jó ember; megszánja és kikövezi azt. — Az országban éhhalál van: — a’journalista jó felebarát; tanácsokat oszt ki az éhezők közt. — Y. úrnak ellopták a’ tárczáját: a’ journalista jó rendőr; megmondja, hogy a’ tolvajokat ki kell verni az országból. — Z-ben macskazenét adtak: — a’journalista jó hazafi; philippicát ír a’ rakonczátlanok ellen. — Kecskeméten kutat ásnak: —a’journalista jó kútásó; — megmondja hogy hogyan kell kutat ásni. — Az eső két hét óta nem esett; a’journalista jó mezei gazda ; panaszt tesz a’ rész idő ellen. — Az eső két hétig esik : a’journalista jó architector, felfedezi a’ házfedelekre alkalmazandó csatornák szükséges voltát. — Új eredeti mű jelenik meg : a’ journalista jó aestheticus; megírja hogy azon művet kár volt addig kinyomtatni, míg őt meg nem kérdezték felőle. — A’ szinházhoz tagokat kell szerződtetni: a’ journalista jó házibarát, vagy vendéglői pajtás ’s erősen követeli, hogy védenczeit rögtön lefoglalják ugyanott ’s elvégre mikor aztán látja hogy szavaira sem ég, sem föld nem hallgat; az eső akkor esik, mikor akar, a’ tolvajok lopnak, az éhes emberek koplalnak, a’ megbírált művekkelnek, az ajánlott vendégszereplők ellenben nem kelnek, a’ journalista jó keresztyén és megbocsát nekik. És az szóról szóra igy van. Míg az illetőket dicséri, addig nagy ember; míg tanácsadásaiban jó akarata szavait hallhatják : végigolvassák ; ’s mikor haragulni kezd és imponálni akar, akkor ott hagyják a’ faképnél ’s imponálhat aztán a’ levegőnek. Ez utóbbi eset legtöbbször előfordul a’ nemzeti színház körül. Meg van ez szegény akadva az ő sorsával. Egyetlen magyar nemzeti intézet lévén az ismeretes földön, ehez természetesen ötvenkét vármegye és ötvenkét journalista tart jus patronatust. Egyik azt akarná , hogy háttal menjen előre, másik, hogy a’ fején tanuljon járni; egyik francziává, másik anglussá akarja tenni ; egyik nógatja, másik csitítja; egyik éneket kér, a’ másik drámát, a’ harmadik népszinművet, a’ negyedik balletet, és az Ötvenkettedik azt akarná, hogy mind ezt ingyen lássa. Természetes, hogy ilyen körülmények között sokszor jár úgy a’ journalista, hogy beszéltünk, beszéltünk ; de senki sem vette észre , hogy mit beszéltünk. A kiknek szóltunk, azok nem hallgattak oda, a’ kik pedig oda hallgattak, azok szörnyen megunták a’ dolgot. Önkénytelenül jutott eszünkbe e’ keresztyéni elmélkedés ez alkalommal, midőn mi is hasonló tárgy felett emeltük föl tollunkat; azt az egyet tudniillik mellyel írni szoktunk. Közönségünk figyelmét akarjuk ezúttal felhíni néhány újabban felmerült színpadi tünemény iránt, azon reményben , hogy mit a’ journalistica tolla ki nem vihet — a’ gyanítható művészi tehetségek előmozdítását, azt közönségünk méltányló figyelme szerezze meg. Egyike e’ szerintünk közelebbi figyelmet érdemlő színpadi tehetségeknek a’ vendégszereplő Fehér, ki a’ mai darabban, mint Prospectus lépett fel. Veszedelmes dolog ugyan egy pár szerep után ítéletet hozni, bármelly talentom jövendője felöl; de ha többről nem, annyiról minden esetre tisztában lehetünk, hogy a’ vendégszereplő ragyogó comicai élénksége mellett szerepének teljes öntudatával bir, mimicája nem csupán nevetésre csiklandó bohóczálarcz, hanem egy átgondolt ’s minden részleteiben összefüggő ’s magával következetes egyénrajz. — Egy körülményt említünk itt meg, melly eleinte úgy fog látszani, mintha nem tartoznék a’ dologra. E’ szóban levő színész, — mint ismerői állítják, — magán életben rendkivül komoly hallgatag férfi, ’s mikor a’ deszkákra lép, arczán egyet fordít ’s a’ közönség ájuldozik nevettében és e’ körülményben az a tanulság van , hogy ki saját önmagának ennyire bírja ellenkező pólusát adni, e’ két pólus között levő számtalan árnyéklatoknak milly kimeríthetlen gazdagságával kell annak bírnia. Ki színpadon is ugyan az, mi a’ közéletben, azon hang, azon arcz, azon alak, soha sem fog valami művészi egészet előállíthatni. Egyik szerepe hasonló lesz a’ másikhoz , mindig ő fogja a szerepet magához, nem magát a’ szerephez idomítani ’s nagyon szépen fog játszhatni, de nem jól, ha csak a szinköltö, vagy fordító kizárólag számára nem irja vagy travestálja szinműve jellemeit. Fehér ezen hibáktól ment látszik lenni. A’ szerep nem fejüilt ki saját egyéniségéből ’s mégis a legapróbb részletekig otthon van benne. Ezt nem adhatja tanulmány, nem szorgalom, erre saját művészi ösztön kívántatik, melly öntudatlanúl rögtönzöleg teremt ’s mellyet mi „szerepérzetnek * merünk nevezni. E’ szerepérzet gyakran a’ legjelentéktelenebb szerepből is tud ollyat teremteni, mi figyelemre ragad; sőt — mint Egressy megmutatta, minden szerepből tud valamit teremteni. Reményljük , hogy lesz alkalmunk ez állításunkat további tényleges adatokkal bebizonyíthatni. — Másik figyelmet érdemlő phoenomenon a szinivilágunknak a’ gyermekéveiből most rejlő Szilágyi Lilla, Lendvayné tanítványa ’s mint okunk van reményleni, annak egy időben méltó utóda. Páratlan csengésű hang, hajlékony a’ legfinomabb érzelemkifejezésig, minden hang keresztül látszik először menni a’ szivén, mielőtt az ajkat elhagyná. Szava-