Életképek, 1847. július-december (5. évfolyam, 2/1-25. szám)

1847-10-10 / 15. szám

SOPRONI LAPOK, sept. elején. A’ boglárfa sétánynyal szemközt áll egy épület, neve ,,Aedes Musarum“ vagy Kilencz Musa tanyája, mellyben azonban nemcsak a’ szende Musák, de egy komor kényút is laknak, ’s ez utolsó azt hiszi magáról hogy, — mert felette van a’ lyceum könyvtára, mellyből zsidó bibliát ’s egyéb könyveket csak annak ad, kinek akar, bár minden tanuló lefizeti a’ szokott egy ezüst forintot belépésekor, — tehát ő ette meg kanállal Sontagg Propyleumainak alapeszméit, ’s Fogarasy Nyelvtanát ; — pedig dehogy, nem méltó hogy Melpomene coburnusát kikefélje. ,,Ego autem neminem nomino“ mondja Cicero ; majd szólunk a’ tisztelt egyéniséghez annak során. — Imádkozzunk ! Az említett, épületben a’ tanulási folyam sept. 1-jó napján szerencsésen megnyittaték, ’s az illetők azóta folytonosan működnek és működtetnek ; minő sikerrel egész éven át, azt a’ júniusi nyári vizsgálatok mutatják ki. Bár írhatnánk kielégítőt! Több vizsgálatban vevénk már részt, ’s mosolygó édes reményünket, mellyel az ifjú sarjadzó fákhoz közeledőnk, a’ tanári önkény viharja, melly lombjaik felett csapongótt, mindig tönkre téve, ’s azon fájdalmas meggyőződéssel vevők fel könyveinket, hogy a’ bimbózás korában szélvész által levert gályák gyümölcsre, ’s a’ nap tikkasztó heve által elfojtott vetésnövények dús aratásra soha sem jogosítnak. A’ lanyházó esőt ’s a’ gyöngéd napfényt, mellyek a’ föld csiráit kibujtatják ’s nagyokra ápolják , egyedül Ceres idvezli , ’s a’ rendes zephirrel, melly az ibolya szirmairól a’jótékony harmatot lecsókolja, szerelmeskedik; csak a’ virányok Flórája — csak Peleus gyermekét, — Achillest — tevék Styx habjai Thetis annyi imája után sérthetlenné. — Tehát megnyittaték a’ két hónapig zártan volt iskola, hova a’ szülék csemetéiket, kikben az örök élet nyilatkozik — messze földről még a’ kedves testvér Erdélyből is elküldik, hogy belőlök egy Bersenyi, Vajda vagy Székács váljon. — Szegény szülék ! mennyire sajnálunk benneteket ! tudnak-e már gyermekeitek gondolkodni ? Ha igen, akkor az említett viharnak lesznek ők kitéve, melly az felfakadó bimbókat lesodorja ’s tönedvöket a’ megrázás által kisorvasztja. _ Rába, OROSZVÁR, őszelő 25-én. Nem dicsekedhetem ugyan különös levelezési szenvedélyével bold. Kazinczy Ferenczünknek — ki talán képes lett volna még falujabeliekkel is levelezni, ha t. i. Széphalomhoz értő írástudó embereknek bővében leendett; — de mind el mellett ma —isten bocsássa meg gyöngeségemet — olly szokatlan levelezési viszketeg szállt ujjaimba, mellynek ellent nem állhatok. ’S egy lévén azon gyönge emberi fajból, melly ha magát nyomatva nem is, de sorait minden esetre nyomatva szereti látni, eltökéltém levelemmel felcsapni a’ vidéki levelezők halhatlan sorába. Vidéki levelező! rendes levelező ! Milly varázs, milly megragadó czim! Midőn még az iskola porát taposám, milly bámulattal tekinték a’ nagy, a’ halhatlan férfiúra — ki, midőn egy bizonyos kis városi körben kérdeztetett: vájjon nem ő irja-e a’ helybeli leveleket a Rajzolatokba? ,,Igen — én a’ Rajzolatoknak vidéki rendes levelezője vagyok“ válaszolá. Demilly hangnyomattal ! ’S milly tekintet kiséré e’ roppant szavakat! Napoleon büszkébben nem ejthette volna ki, hogy ő a’ francziák hatalmas császárja. Hogy mit bámultam tulajdonképen : az irodalmi óriást-e, ki mint vidéki levelező mutatá be magát, vagy fontoskodó büszkeségét, mellyel magas czíme eltölté ? most már alig tudnám megmondani. Elég az hozzá, hogy én e’ naptól fogva teljes respectussal vagyok eltelve minden vidéki levelező iránt. ’S vájjon nem méltán-e? kérdem még a’hitetleneket. A’Provence Jules Janinjai, a’vidéki társas életnek mind megannyi orgonasípjai — sokan közölök hangadók is egyszersmind 's a’ kik nem azok, legalább magok felől azt tartják, hogy t ehetnének. — Nézzétek például öt —a’ vidéki levelezőt — midőn ingyenpéldányának utósó divetképe után felfürtözve, ’s illően felmagyarkázva, fellengő arczczal jár, kel a’ kisvárosi tánczteremben — ’s midőn nevét, még pedig páratlan óvatossággal őrzött ál nevét — hallván maga körül emlegettetni — keblén milly magasztalt önelégültség ömlik — vagy talán árad ? — el az édes szavakra: ,,Igen ez a’ ez, a’ mi Tormánk — Gyömbérünk, Paprikánk, vagy Meszelőnk, Reszelőnk stb — Notabene az álnevek föltalálásában mi páratlan genialitással bírunk. — Nézzétek öt fontos hivatásának tövisei között, midőn a’ nemes tanács, kisvárosi policzia, vándorszinészek ’s több efféle közérdekű tárgyak fölött pálczát törve, az érdekeltek haragjának, boszájának kitéve, áll mint szikla rendületlen stb. Vidéki levelet akarok irni, ’s most veszem észre , hogy saját sectám philosophiai propyleumaiba annyira elmélyedtem hogy akaratlanul genre-kép forgácsolásába ereszkedtem. A’ tárgy, minden esetre mint nem háladatlan, ügyes rajzoló tolla alá ajánlható. Vidéki levelet tehát minden áron — igen, de miről ? L. G. ujdondászi saisonja ha világ végéig tartana sem mutathat föl illy roppant tárgyhiányt, mint ezen bizonytalan jellemű se nem város- se nem faluféle helység, honnét levelemet elindítom. ’S várjon tudja-e olvasóm: mi fán terem az az Oroszvár, melly soraim fölött áll? Röviden elmondom. Hajdan Gerulanum nevű romai telep volt *), mint ódondászaink vitatgatják, most mint Mosony megyei zsidó , német, horvát keverékű helység, él és uralkodik a’ maga egyszerűségében Posonytól mintegy háromnegyed órányira. Lesz-e belőle még világhirű nevezetesség, azt a’ jó isten tudja. Egyébiránt erősen civilisálódik. Sorháza és tekeasztala már van, — a’ többi önként bekövetkezik. — S itt van mélt. gróf Zichy Manónak — legalább e’ hazában—páratlan díszű gothstylben épült kastélya, mellynek mind nagyszerű külseje, mind pompásan rendezett belseje valóban meglepő. A’ kastélyt környező roppant kiterjedésű parkban, a’ pesti városligetet valószínűleg el lehetne bujtatni. — De Oroszvárról részletesebben másutt.