Életképek, 1847. július-december (5. évfolyam, 2/1-25. szám)

1847-07-04 / 1. szám

12 korában elhagy az egész világ. ’S úgy lett. Az árva ifjút elhagyák Baráti, ismerősei ; Te nem tudod csak őt felejteni, Te voltál hű vigasztalója, társa, Míg tartott hosszú, kínos bujdosása. És mostan téged én feledjelek, Kihez csatolnak olly szent kötelek ? Nem, nem, örökre itt maradsz szivemben, Ez a’ szív nagy, megfértek benne ketten, ’S hiszem, tudom, Hogy egymás mellett békeségben éltek, Mert hisz’ te és menyasszonyom Testvérek vagytok ti, édes testvérek , Együtt születtetek az égben, A’ csillagok legszebbikében, ’S onnan le együtt szálltatok Szivárványból szőtt szárnyakon Egy szép tavaszi hajnalon, Hogy engem boldogítsatok !‘ Petőfi Sándor: SZERELEM ÁLMAI. Engem édes álmák környékeznek, De nem alszom, ébren álmodom. Bel szeretném most, ha lopni tudnék, A’ lopás bármilly rút lelki folt : Meglopnám az álmák kincstárát, hogy Gazdagítsam a’ szegény valót! Petőfi. I. Emlékezet! halvány tündérleány, Öleld meg újra lelkemet , ’S ringasd, mint tört sarkát az Óceán, Egy rémes örvény, a’­­ jelen felett. Ah ! hagyj el engem, hagyj, kaczér remény, Téged imádlak szép emlékezet, Fehér fáklyád, mint bájos őszi fény, Múltam sírboltjába vezet. Feltámasztod kedves halottamat, Örökálmu szerelmemet nekem, Mellynek üdvösségét varázserőd Által lehet csak visszaértenem ! H. Szivemben ég, ’s hullámot hány A’ szerelem lángtengere; ’S utánad könnyező szemem, A’ szerelem tengerszeme.

Next