Életképek, 1847. július-december (5. évfolyam, 2/1-25. szám)

1847-08-29 / 9. szám

274 B­U­C­S­Ú-P­O­H­Á­R. Hadd támadjon föl még egyszer a’ múlt, Hol szivünk és poharunk kicsordult, Kedv ’s bor bennük meg nem férve már. Koszorúnk egy levelét veszíti, A’ szél épen engemet röpít ki . . . Czimborák, ez a’ búcsú-pohár! A’ miért a’ sorshoz úgy esengtem, Bár sokára, de megadta : engem Házas-élet boldogsága vár. Hányt­ vetett a’ vad hullámos élet,­­S végre végre meglelém a’ révet . . . Czimborák, ez a’ búcsú-pohár! Kenn veszem már a’ bort gyógyszeremnek, Ha a’ kígyók lelkemen teremnek, Mellyeket a’ bú szivembe zár; Barna kis lyány ajka mézet árul, Mézzel élek édes ajakáral . . . Czimborák, ez a’ búcsú-pohár! Még ez este vagyok a’ tiétek, Töltsétek meg poharam, töltsétek, Kocczantgassunk, míg e’ nap lejár; Holnap messze járok, más vidéken, Üresen fog itten állni székem . . . Czimborák, ez a’ búcsú-pohár. ’S mert szeretlek bennetek’, kívánom : Nyíljon illy út nektek is utánom. Feleség föld ’s ég közt a’ határ, Adja isten azt az áldást rátok, Hogy egyenként ezt kiálthassátok : Czimborák, ez a’ búcsú-pohár! Petőfi Sándor: TIZENÖT ÉV ELŐTT ÉS UTÁN. B e s­z­é l­y c­ic­­­u­s az élet prosájából. (Folytatás.) Azóta több napok, sőt, úgy hiszem, hetek is múltak el, ’s alig emlé­kezem már az akkori kalandra, midőn a’ ,ligetkert‘-ben, József császár emberszeretetének e’ nagyszerű emlékében, ismét találkozánk. A’ gróf el­utazott, magam valék. A’ mama hideg, leánya nyájasabb volt; azt nem vettem észre, ez felbátorított. Jó kedvem is volt, tehát nem kellett maga­­mat erőltetni. Egy ügyes fordulattal a’ mama oldalánál termettem; jókor megtanultam már, hogy a’ leányhoz mindig mamáján keresztül vezet az út.

Next