Életképek, 1847. július-december (5. évfolyam, 2/1-25. szám)

1847-10-24 / 17. szám

518 Hány drága élet hullt már érted el, Oh szent szabadság ! és mi haszna van ? De lesz, ha nincs, tiéd a’ diadal Majd a’ csatáknak utolsóiban, ’S halottaidért bosszút is fogsz állni, ’S a’ bosszuállás rettentő leszen ! . . . . Keblemre hajtva fejecskéjét, alszik Kis feleségem mélyen, csendesen. Vérpanoráma leng előttem el, A’ jövendő kor jelenései, Saját vérök tavába fúlnak bé A’ szabadságnak ellenségei! .... Egy kis mennydörgés szívem dobogása, ’S villámok futnak által fejemen; ’S keblemre hajtva fejecskéjét, alszik Kis feleségem mélyen , csendesen. Petőfi Sándor. TIZENÖT ÉV ELŐTT ÉS UTÁN. Beszélyciclus az élet prosájából. .. KATONÁSDI. Bátyám meghalt. Életében mindig azt mondá, hogy holta után fogja gondomat viselni,­­s azért nagy következetlenség volt tőle azt kivánni, hogy hosszú életé­ért imádkozzam. Az egész vidék őt dúsgazdagnak tartotta, ’s engem, mint egyetlen örökösét, igen szerencsésnek mondott. Ellenmondani nem akartam, ha­­nem gyönyörködtem a’ pillanat alatt nyert tekintélyben, mihez a’ pénznek birtoka által jutottam. Pedig, mint igen sok dolognál a’ világon, a’ lárma sokkal nagyobb volt, mint kellett volna. A’ mit öröklöttem, mérsékelt öszveg volt, a’ nagyobbat a’­­ gazdaszszony kapta. A’ gazdaszszony ezelőtt mintegy húsz, huszonöt évvel csinos menyecske volt; bátyám ezt jól tudta ’s ezen tu­dat neken igen sokat ártott; azóta a’ tudományoknak nem nagy barátja vagyok, miért is a’ ,Szemle* emberei gyakran megpirongattak, mit azonban keresztényi türelemmel viseltem, tapasztalván, hogy az em­berek gyakran azért haragusznak egymásra, mert mindig azt keresi egyik a’ másikban, mi neki többnyire hiányzik. Bátyám halálakor egy úgynevezett ,nagy hazafi* oldala mellett hiva­­taloskodtam, ki ámbár fennen hirdeté a’ derék Széchenyi mondását, hogy a’szerepeket nem kell fölcserélni, a’ ,h­angirozást* mégis nagyon szerette. Emberei keresztül mentek Ovidius valamennyi metamorphosi-

Next