Életképek, 1848. január-június (6. évfolyam, 1/1-28. szám)

1848-02-27 / 9. szám

Elől nem, aztán a’ tisztelt alak, A’ mellyben én formáltatám, ’s kezén Vérének másod íze. —Félre, szív! Természet minden láncza és joga, Eltéplek! a’ makacsság lesz erényem. — Oh e’ meghajlás, e’ galambszemek, Mik isteninket hitszegésre bírnák! Elolvadok, csak olly gyarló anyagból Vagyok, mint más. Anyám hajol, mikénth’ az Olymp hajolna vakandtulás előtt kérőleg, ’s kis fiamnak közbejáró Arczárul a’ nagy természet kiált rám, Hogy ,,ne tagadd meg!“ — Eh, hadd szántsa Rómát A’ volszk, hadd dúlja szét Itáliát, Nem hajtok én golyhóként ösztönömre, Magam vagyok magamnak alkotója, ’S nem ismerek rokont! V­i­r­g­i­l­i­a. Férjem ’s uram! Coriolanus. Bel más szemem van, mint Rómába’ volt! V­irgilia. A­­bú , melly minket megváltoztatott, Ez ámít el. Coriolanus. Feledtem szerepem, Mint lomha színész, és úgy benn akadtam, Hogy szégyen. Oh legjobb vérem, bocsásd meg Zsarnokságom, de azért bocsánatot Ne kérj Rómának. — E’ csók a­ hosszú, mint Száműzetésem ’s édes, mint boszúm ! Az ég féltékeny úrnőjére, ezt Tőled nyerém, ’s hű ajkam szűzileg őrzé azóta. — Hah, én fecsegek, És a’ világnak legnemesb szülőjét Nem üdvözlöm .... hajolj a’ földre, térdem, 'S mutasd mélyebb nyomát a’ tiszteletnek , Mint más fiú. (Letérdel.) Volumnia. Oh, kelj megáldva föl! ’S én térdelek, nem lágyabb vánkoson, Mint a’ tűzkő, mutatva a’ hibás Alázatot, mit eddig félreérte Egymás közt gyermek és szülő. (Letérdel.)

Next