Életképek, 1848. január-június (6. évfolyam, 1/1-28. szám)
1848-03-19 / 12. szám
358 Feszes , műszabatosan választékos vagy pongyola-e a’ nyelvezet ? Öszhangzik-e a’ versalak a’ daleszme ’s főérzemény természetével ? A’ versalak ’s nyelvezet hibátlan-e ? A’ múlt évben megjelent ’s széptani figyelemre méltóbb dalköltemények felett ezen igények szerint fogom ítéletemet kimondani (a’jövő számban.) Bangó Pető: KÉPEK A’ MÚLT SZÁZADBÓL. Megyei törvénygyakorlói pályám végnapjainak egyikén, a’ gyönyörű augustusi est egy hegycsúcson lepett meg. Puskával vállamon lesben állok, — az áldozó napot lestem meg. Barátim gyakran erődtek velem, midőn félnapi bolyongás után haza térve, fegyveremben az elinduláskor benne volt töltést hoztam vissza, ők pedig táskámból vad helyett, lord Byron vagy Vörösmarty egy kötetét húzták elé. Mit tehettem róla én, hogy ezekben több érvet találtam, mint a’ vadászatban, mi soha nem volt szenvedélyem ? így történt velem akkor is. Egy fa tövében ülve, könyvem lapjain a’ búcsúzó nap végsugarai felpiroslottak; letevém a’ könyvet, ’s a’ távol hegy mögé sülyedő vörös tányér perczenkénti fogyásába elmerengtem. Az est röpkedő homályán kezdtem csak arra eszmélni, hogy lakomtól legalább másfél órai távolságban, ’s meglehetős fáradt vagyok, ’s midőn a’ legrövidebb ösvény után körültekintenék , a’ közel hegyoldalban egy kis falu elszórt házait láttam eléfejérleni. Rövid tájékozással ráismertem B . . . -ra, hol akkor az öreg Sz. Pál lakott. Pál úr hetven évének története igen kevés papirost foglalna el. Hat iskolája végeztével a’ francziák elleni insurrectióban vitézkedett, aztán kisebb birtokú földesuraknál mint gazdatiszt vénült meg. A’ kisértő lelkek, boszorkányok, lidérczek sat létezését erősen hitte, ’s a’ tagadóval megvíni kész vala. E’ hitéhez volt mérve minden egyéb fogalma és ismerete is, annak bizonyságául, hogy Pál úr a’ felvilágosodó századdal lépést épen nem tartott. Különben talpig becsületes jó ember volt, ’s főnökömhez gyakran eljárt aucziót kérni. Természetesen , ezen audiókérést csupán látogatási, bár nem leggyengédebb ürügyül használta , de emberszerető népszerű főnököm szívesen látta őt, ’s hetekig eltartotta asztalánál és lakásán. Itt ismertem meg az öreg lírát. Naponként órákig elüldögélt a’ patvarjában , ’s mi víg fiatalok, gyengeségeit mulatságul használtuk fel: elmeséltettük vele , hányszor, hol, mikor, minő kisérteteket látott? sat; aztán egyikünk tagadva ezek valóságát, másikunk ellenben beszédinek hitelt adni szinlelve, rendszerint tűzbe hoztuk őt. Illyenkor mindig egy honn levő régi könyvére hivatkozott, hol az ehez hasonló adatok már ősei által megirvák,felhozni e’ könyvet soha sem akarta, de ha meglátogatjuk őt, ulőmutatni ígérte.