Életképek, 1848. január-június (6. évfolyam, 1/1-28. szám)

1848-04-16 / 17. szám

509 királyok alatt ’s éljenek boldogul. Az egészben nekem leginkább az ajándé­kozási eszme tetszik. Mi úgy ajándékozzuk a’ tartományokat jobbra, balra, a’ lengyeleknek Galicziát, az olaszoknak Lombardiát, mintha mindezen tartomá­nyok csak amúgy bitangiában gazdátlanul őgyelegnének a’ mezőn. Hátha várjon valakinek eszébe jutna tót királyságot alapítani ’s elkérné tőlünk Liptó, Árva, Nyitra et cetera graeca vármegyéket, mit mondanánk hozzá? — A’zsidók egyébiránt maguk sem csekély mértékben segítik előmozdítani az ellenük megrögzött ellenszenvet tágíthatatlan separatismusuk által. Pedig a’ közelítés tárgyában az első lépést nekik kell megtenni, nem azért, mintha ez igy volna természetes igazság, hanem azért, mert ez önérdekükben áll ’s a’ ro­­konszenvet kényszerítés nem idézi elő. — Liptó vármegye tehát tótul akar repraesentálni. A’ legközelebbi megye­­gyűlésen beront a’ főjegyző b­­űr a’ gyűlésterembe, egész corteshadsereget ve­zetve háta mögött, ott menten földhöz csapja magát, iszonyú jajveszéklés közt megcsókolja a’ földet, fejét a’ pallóhoz veri, ruháját beporozza, haját megtépi, azután térdre áll ’s égnek feszített öklökkel irtózatos dictiót tart a’ tótnyelv ügyében, minélfogva elhatároztatik, hogy ezentúl Árva vármegye az országgyű­lésen tótul fog képviseltetni. . . . Itt vannak a’ ti gyönyörűséges municipalis jogaitok! — A’német szinház ma, azaz ápr. 15-kén ünnepélyesen bezáratott. Forst úr beadta a’ kulcsot. Más szóval: elkergették.Őt is tönkre tette a’forradalom. Most tehát sem arena, sem Stadttheater , sem árnyékszinház többé. Egy tüsszenése a’ forradalomnak ’s a’ kártyavár, mit harmincz fogadott tapsoló ordítása meg nem ingatott, ledül. — Az újonan felépülendő városi színház a’magyar Thaliának fog megnyit­tatni ’s a’ magyar Thalia helyén az országház épülend. Jobb is oda, mint az ujtérre. Hadd maradjon ott az árnyékszinház , még valaha jó lesz barik­adnak. — A’ ministerelnök megérkeztére tegnapelőtt éjjel tartatott az ovatió. Tehát az első független magyar ministérium csakugyan itthon van. Az ember alig hisz szemeinek. Az elfogadtatás pompája annyival díszesebb volt, minthogy egész délután esett az eső. Az uniformisok ugyan nem kívánták az áldást, de an­nál inkább a’ vetések. — A’ tisztelt mészáros urak napja is alkonyodik. Folyó hó 30-dikától kezdve mindenki szabadon­­mérhet húst, a’ ki akar. Lesz olcsó világ. — Szegeden az utczák uj keresztnevekkel ékitetének fel. Van István tér, Battyáni tér, Kossuth, Deák, Petőfi, Ötvös, Szemere, Klauzál, Szentkirályi, Vörösmarti, Teleki, Veselényi utcza. — Elhagytak bennünket a’ mi tehén, retek, kétszív, akáczfa, kalap, csizma, aranykéz, borz, ürge, medve stb. utczáinkkal. —Irsáról a’szolgabiró elkergette a’falu jegyzőjét, hogy vasvillás embereket nem adott segélyül a’ nemességgeli összeütközésre. Nézze meg az ember ezeket a’ kis despotákat, hogy mérgeskednek, mikor már uralkodásuknak fél lába a’ koporsóban. KÜLFÖLDI TÁRSASÉLET. BÉCS. 1848. Tavaszhó 6-kán. Régi bureaucraticus kormányrendszerünk haldoklik, minek csalhatlan jele az, hogy a világbéli ministereink egymás után kö­szönnek le. Kübeck benyujtá lemondását, Inczághy nyug­dijazva van , ’s Kolorvrát elbocsáttatását kérte. Maguktól is átlátták ezen jó urak, hogy nem az uj világba valók. Nagyon megszokták a’ sötétséget, szemeik sehogy sem bírták ki a’ mostani világosságot. Lemondásukat többnyire betegséggel indokolták, mit mi örömest elhi­szünk. A’ lefolyt nagyszerű eseményeknek megrázó hatása eshetett ideg­rendszerükre. Meg az a’ felelősség is átkozott portéka, különösen ollyanok előtt, kik mindenhez

Next