Életképek, 1848. január-június (6. évfolyam, 1/1-28. szám)
1848-04-30 / 19. szám
568 — Bizonyos forradalom alkalmával bizonyos város polgárai titokban és alázatosan folyamodtak a’ katonasághoz, hogy ha nekik segélyül leendnek, ők a’ lázadókat elnyomni készek volnának. A’ katonaság azonban, maga is tele becsületes hazafi érzelemmel, e’ pimaszokat lábbal rugdalta ki maga elől. Azokra nézve, kik tán még ez ideig nem tudták volna a’ színek politicai jelentéseit, ideirjuk, hogy mint lehet megismerni a’ madarat tolláról? Jelenleg a’ nemzeti cocarda a’ reformerek színe, a’ békés átalakulás embereié, mentül nagyobb e’ toll, vagy cocarda, annál nagyobb az ő istenbeni bizodalmuk és megelégedettségök. A’ magyar nemzeti színeknek azonban igy kell következniök: Felül a’vörös (nem rózsaszín, hanem vérvörös) közepett a’fehér, alól a’ zöld. Zöld, fehér, vörös — a’ mexicói szin. Zöld, vörös, fehér — az orosz. Fehér, zöld, vörös pedig az olasz. Fehér tollat viselnek a’ cosmopoliták. Ez azt teszi, hogy ott a’ haza, a’ hol jól van dolgunk. Vörös tollat az ultraradicalok , barikadpártiak, democraták , egy szóval: a’ malcontentok. Ezek mind igen kuruczgyerekek , illuminatióknál ablakaik sötéten maradnak, fáklyás zenékre nem járnak, senkinek nem éljeneznek, mindenkit polgártársnak neveznek, hivatalt nem vállalnak, és kalapot nem emelnek. Fekete tollat viselnek végre , kik egyáltalában nem akarják hogy kétszáz lépésnyiről le lehessen olvasni a’ fejük tetejéről a’ véleményüket. Ezek a’ legveszedelmesebb emberek. Lapunk jelen számának homlokán már Petőfi neve is társ a’ szerkesztésben. Alkalmat veszünk magunknak ezúttal viszonyainkat, mellyek ezentúl köztünk létezni fognak, meghatározni. Lapunk tulajdonjoga ezentúl a’ kiadóké leend. A’ kiadó-hivatal van szabadsajtó-utczában 583 szám alatt. A’ szerkesztő-hivatal szabadsajtó-utcza 581 szám. A’ levelezések ezentúl is Jókai Mórhoz intézendők. Lapunk minden számában leend Petőfitől költemény, ki ezentúl kizárólag csak az Életképekbe fog dolgozni. A’ lap czime marad az eddigi. Felszólítjuk egyszersmind tisztelt vidéki levelezőinket, hogy a’ mennyire lehet mentül többször és minél rövidebben írjanak. Dicsérni ne igen dicsérjenek minden embert, hanem annál inkább róják meg, a’ki úgy érdemli, ha tetszik írhatnak álnevek, vagy épen semmi nevek alatt. Csak igaz legyen , a’ mit írnak, megpaprikázhatják kedvük szerint. A’ szerkesztőség neveiket el nem árulandja, írjanak bátran, szabadon, mi kiadjuk és helyt állunk érte. Korbácsolják fel az apróbb kényuracskákat, kikkel a’ törvények sem boldogultak , ’s kikről, féltében, a’ nép beszélni nem mert; a’ sajtó arra való , hogy bitor hatalmukat megtörje ’s mi nem félünk haragjok súlyát magunkra idézni. Éles satyrát a’ megkövesült társadalmi előítéletek ellen , mi a’ fegyvert önök kezébe adjuk. Nem kell félni, vágjanak vele mélyen, jó mélyen, gyökerestül ki kell irtani a’ megrögzött gonoszt ’s azt csak a’ gúny és nevetség gyógyíthatja ki leghatályosabban. Ha levelezéseink megtalálnának gyűlni, számukra a’ lap belsejét is készek vagyunk megnyitni. B.-falván sehogy sem hagyta magát a’ föld népe rábeszéltetni, hogy a’ nemzetőrségbe álljon, szörnyen félt attól, hogy háborúba viszik; végre jön a’ földesúr és azt mondja: de hát ha én leszek a’ kapitánytok? — Már úgy csak