Életképek, 1848. január-június (6. évfolyam, 1/1-28. szám)
1848-06-25 / 28. szám
KÖZLEMÉNYEK UTAZÁSI NAPLÓMBÓL. I. MAGYAR. Orsováról fedeles csajkával indultunk. Még a’ partnál bajlódtunk a’ harminczadosokkal, midőn hátunk mögött egy pár magyar szót hallottunk , tiszta csengő kiejtés, minő csak lehet. Milly öröm. A’ csajka legényei komáromi piros pozsgás suhanczok voltak. Ez örömben nem részesültek alább egész Brailáig, hol Jerney partraléptünk után tüstént felhalászott egy pár magyart, mire nézve bámulandó tapintattal bír. Moldva belsejében nem ritka a’ magyar. Erdélyország folyvást önti népét kifelé; de olly szép is ez a’ Moldva, olly kedvesen emelkednek dombjai, olly termékenyek völgyei, miszerint hinni lehet, hogy ha a’ kormány könnyítené a’ kiköltözés lehetségét, magyarral volna népezve a’ most üres tér, mind a’ mellett is, hogy Moldovának úrbére a’ parasztot földhöz köti, szabadon költözni nem engedi. Valáchia szinte ezreket ápol rokon kebelén. Buckarestben csaknem annyi magyar szót hallasz, mennyit Pesten, sétálván az utczán, azt gondolod, Magyarországnak valamelly oláh megyéjében ’s ennek fővárosában vagy. Sajnos ugyan, hogy ez a’ magyarság, melly itt él, nemzetünk legalsóbb aljához tartozik ; Erdélyből jő, nem tőlünk; nincs az a’ bélyege, melly valódi magyaré. Szolgálók, főzőnék, dajkák, eladó személyek és álanyok, kocsicsok, kocsisnék, ezek húgai és sógorai, udvarosok, favágók. Mesterlegények, mesterek, szolgák, szakácsok és kukták, ispitályszolgák, sebkötők. Ezek felett azután egy kis csinosabb rend, házbirtokosok és családja, építészek, mérnökök, gazdasági tisztek, jószágbérlők, instructorok és tanitók, gyógyászok és gyógyszerárusok, kereskedők, pap, kántor és az agens cancellariának egy pár altisztje. Az egésznek száma könnyen felrúg tiz ezerre, melly számnak nevezetes része, már egészen meghonosult, és igy az ausztriai cancellaria védelmén kivül áll. E’ nagy tömeg nem fogy, sőt nagyobbodik naponta; mert Girla, Girla, apa dulcse Csine ’ de nu más sze dncse népdal szerint, Girla vize édes, ki abból iszik, az többé el nem utazik, sőt a’ mi szűk Erdélyünkből kihozza társát is, a’ minthogy csakugyan minden gyorskocsi, minden magán-alkalom egyet-kettőt, sokszor többet is hoz. E’ sorokat írván, este tiz órakor, épen egy csapat halad el ablakom alatt, melly igen jól ismert magyar nótára egész torokkal énekelt hajladrala, drallalala, hajladra, hajladrala, drallalala, hajladra. Évek előtt egy csapat magyar színész is vetődött Bucharestbe. Van itt a’ magyar typusnak egy igen feltűnő képviselője, neve Török, Bucharestnek Gungelje. Ha ő nincs, Thaliának boldogtalan papjai nem valának képesek visszautazni az anyaföldre, mellyet mint félig mostohát, jobb remény fejében, elhagytak. Török érett férfikorú, középtermetű, alakja hősi és tiszta, fényesen tiszta. Melle, vállai, tagjai rendkívüli erőre, tüzes szemei, élénk szája jellemre mutatnak. Beszéde zajos, bánása bátor és bőkezű. E’ férfi, mint külhonban igaz magyar, megérdemli, hogy ismertessék ; e’ férfi több mint tízezer piasztert áldozott Bucharestben a’ magyar színészek eltartására és tisztes hazaküldésére , több évi szorgalomnak anticipált gyümölcsét. Ez áldozat annál nagyobb figyelmet érdemel, mert olly téren történt, hol gúnynál egyéb nem lehetett jutalma. Most, kedves olvasóm, átugrunk előbb Konstantinápolyba, és azután mulatunk, ha úgy tetszik, egy kevéssé a’ moldovai csángókkal. A’ világon csak egy ország van még, mellynek népe a’ magyart mint példányt hiszi és becsüli: e’ nép, hazámfiai, a’ török. A’ vér nem válik vízé.