Életképek, 1848. január-június (6. évfolyam, 1/1-28. szám)
1848-05-14 / 21. szám
622 RÁKÓCZI. Hazánk szentje , szabadság vezére , Sötét éjben fényes csillagunk, Oh Rákóczi, kinek emlékére Lángolunk és sírva fakadunk! Az ügy, mellynek katonája voltál, Nem sokára diadalmat ül, De te nem leszsz itt a’ diadalnál, Nem jöhetsz el sírod mélyibűl. Hamvaidnak elhozása végett Elzarándokolnánk szívesen, De hol tettek le a’ földbe téged, Hol sírod? nem tudja senki sem! Számkiűztek nemzeted köréből, Számkiűzve volt még neved is, ’S bedőlt sírod a’ század terhétől, Melly fölötte fekszik mint paizs. Oh de lelked, lelked nem veszett el, Illyen lélek el nem veszhetett; Szállj le hozzánk hősi szellemeddel, Ha kezdődik majd az ütközet. Vedd a’ zászlót, vedd szellemkezedbe, ’S vidd előttünk, mint hajdan vivéd. ’S másvilági hangon lelkesítve Erősítsd meg seregünk szivét. ’S rohanunk az ellenség elébe, ’S ha utánunk nyúl száz drága kéz, ’S lesz előttünk száz halálnak képe: Nem lesz köztünk, a’ ki visszanéz. ’S majd ha eljön győzedelmünk napja, A’ szabadság dicső ünnepe, így kiált föl millióknak ajka: A’ ki kezdte, az végezte be! PETŐFI SÁNDOR: miért fénylik, a’ csillag ?... Miért fénylik a’ csillag, Miért fénylik az égen? Miért fénylik a’ szablya Honfiak kezében ? Fénylik a’ csillag, mert őre az éjszakának, És a’ távol naptól Vesz sugárt magának. És fénylik a’ szablya , Mert éles vasára Hódító fénynyel süt Bátor szív sugára.