Életképek, 1848. január-június (6. évfolyam, 1/1-28. szám)

1848-06-25 / 28. szám

deputátió a’ városháztól, melly azt állította, hogy nincsenek felfegyverkezve; jött másik deputátió, melly azt mondta, hogy bemehetnek bizton, mert már lerakták a’ fegyvert. E’ nyilatkozattal elismerték, hogy csakugyan föl voltak fegyverkezve, ’s az én embereim, kiknél még bot sem volt, azt mondván, hogy a’ mint letették, fel is vehetik ismét a’ fegyvereket, visszafor­dultak, de azon szándékkal, hogy ha engem még utolérnek, visszavisznek ma­gokkal a’ választásra, ha mindnyájukat lelövöldözik és agyonverik is. Szeren­csére, csak itt Szentmiklóson találkoztak már velem, hol csendre és rendre in­tettem őket, azzal biztatván, hogy a’ törvény majd elégtételt ad nekik, a’ miben nem kételkedem. Szabadszálláson egy hanggal, szavazás nélkül kikiáltották követnek a’ pap fiát, egy gőgös és buta embert, ki azon felül Szluha teremtménye. Ekkér ment végbe a’ követválasztás. Nem hamisítottam egy tényt sem, de csak egy szót sem, isten engem úgy segéljen ezen és a’ más világon! És azok, kik így ellenem lázitották a’ népet, örökké azt beszélték, hogy én lázitottam, én vagyok a’ lázitó. Hah, ha lázitottam volna, ezóta a’ szent­­miklósi és szabadszállási kapatosok csontjai szétszórva hevernének. Ez csak egy két számba került volna, de én voltam a’ ki mindig csillapítottam, rendre intettem a’ népet, én gátoltam meg az összeütközéseket. Sohasem ostromoltatott szemtelenebbüől a’ becsületességet és igazságot a’ gazemberség, mint ezen esetben. Azzal kezdték, hogy gyűlöltté tegyenek a’ nép előtt nyomtatott proclamátióm által, mit tolakodásnak magyaráztak. Ezzel nem boldogulván, azt hozták fel, hogy republicánus vagyok. „Soha se bánjuk mi, ha republicánus is,“ felelt a’ nép, „hadd legyen, azért követünk lesz.“ — „Ez azon ember, szóltak elleneim, ki ellensége ministériumunknak és királyunk­nak!“ erre a’ nép úgy válaszolt: „Nem bánjuk mi akárkinek az ellensége, de minekünk barátunk, azért követ lesz. A’ ministerek és a’ király nagyurak, lesz elég barátjok az országgyűlésen; nekünk pedig vagy lesz vagy sem.“ Midőn az effélék sem használtak, kezdtek becsteleniteni, hogy én ollyan ember vagyok, kinek már Pesten nem is szabad szólnia, kit Pestről kitiltottak, kinek megbuk­tatását, bezáratását, agyonveretését jó szívvel fogja venni a’ ministérium és az egész nemzet, ’s hogy én az illyrnek, orosznak ’s ki tudja kinek el akarom adni az országot, ’s minthogy még ezen gyalázatosságok által sem hitték biz­tosnak győzedelmöket, az utósó éjjel leitatták a’ népet, ’s a’ részeg tömeggel erőszakosan buktattak meg. Hogy nevezzem ezt az eljárást? erre egy új szót kellene föltalálni, mert az ördögi gonoszság ehhez képest krisztusi erény! — Ti néhány becsületes kapatos emberek, kik a’ magatok veszélyeztetésével is pártomon és így a’ nép pártján voltatok, fölirom neveiteket és nem fogom elfeledni. De fölírtam a’ ti neveiteket is, ti nem tudom micsodák, kik ellensé­geim és így a’ nép ellenségei voltatok, ’s csak annyit mondok nektek, hogy két szót tanultam Erdélyben az oláhoktól, ez a’ két szó: „czine mintye!“ És ennek ma kellett történnie, hogy engem mint orosz spiont, mint haza­árulót agyon akart verni a’ magyar nép, ma junius 15-én! .... ma három hónapja, hogy márczius 15-ike volt, midőn első valék azok közt, kik a’ magyar nép szabadságáért szót emeltek, síkra szálltak! — De én azért nem a’ népet kárhoztatom, hanem ámitóit, félrevezetőit, kiket egykor a’ törvény és az isten egyaránt meglakoltat...........a’ nép én előttem szent, annyival inkább szent, litert gyönge mint az asszony, ’s mint a’ gyermek. Dicsértessék a’ nép neve most és mind örökké ! PETŐFI SÁNDOR.

Next