Életképek, 1848. január-június (6. évfolyam, 1/1-28. szám)

1848-05-21 / 23. szám

662 Teremthetendek hőset a’ hazának, Egy Miltiadesnek bajnok szobraként, Kezeim tán egy Olympot foszthatának, Szegény hazám, neked a babérokért. Rom a’ dicsőség. Építsd fel hazám, Dús romjait e’ fényes ravatalnak, Későbbi gyermekid közül talán Lesznek, kik benne élnek és meghalnak. Kik mondják majd: küzdöttem ’s nem hiába, Mert hosszú éj után feltűnt a’ nap, Beárnyékolni jöjj borostyán ága A’ nap sugára ellen síromat! BOZZAI PÁL: KIRÁNDULÁS A’ ZUGLIGETBE FORRADALOM ALATT. (H u m o r e s k.) Hofentrag Melchior egyike volt a’ világ legbékésebb polgárainak, a’ pa­triarchális élet birkaszelid ölében nevelteték, a’ nyugalmas kor zöld árnyaiban pihent fáradalmai után, ’s annyira gyenge organismussal birt, hogy minden harangfélreveréskor ’s ágyudörgés után, hosszasabb ideig forrólázban sínylő­dött. Lesbia — egyetlen leánya — ellenkezőleg a’ római Lesbiákhoz — filtrálva örökké e’ természetet, az őznél félénkebb volt legalább 12 fokkal, minden kap­­pangyilkolásnál elájult, ’s ha az ég erősebben dörgött, egy font pamuttal látva el füllyukait, 6 darab selyemruhában félnapig is a’ hordók között ült a’ pin­­czében. Midőn a’ franczia forradalom hire Bécsig jutott (Hosentrag bécsi lakos volt) Hosentrag polgártárs fej szédülésről’s rósz gyomorról kezdett panaszkodni, a’ szép Lesbia pedig éjjel-nappal imádkozott ’s háza küszöbét sem lépte keresz­tül. Végre, mint az egész világon majd mindenütt, Bécsben is kiütött a’ for­radalom , Hofentrag polgár, háromnapi folyvást tartó forróláz után, a’ patriar­­chákhoz költözött, földönfutóvá téve — a’ szép Lesbiát. Oh mért nem mutat­hattam be néktek Lesbiát, revolutionerek! látnotok kellett volna Lesbiát, ’s az európai béke két óra alatt biztosítva van. Marquirt képe volt Lesbia azon merinobirka-kornak, midőn a’ nyulak szabadon futkározhattak a’ mezőkön, midőn a’ fogoly szabadon bujkált a’ fű­ben , midőn akasztottak ugyan, ’s főbeütöttek hébe-hóba embert és állatot, de a’ puskapor Svarcz Bertholddal együtt Spinot, vagy Podlupka képiben zöldért valamellyik kertben. Értem a’ romantica első századának azon éveit, midőn a’ drótostól is guitározott ’s a’ varjuk énekeltek. Én megszántam Lesbiát, megszánta volna őt Radeczki is. Nem volt ugyan semmije, de volt kebele, mellyen megpihenni ah mi édes leendett, a’ barik­ád­­készitések ’s harczolások után. A’ népkertben ismerkedtem meg vele egy szá­zados hárs tövében, halványan, szétbomlott hajjal ült ott, szebb napjait éne­kelve a’ Titire tu­lentus in umbra epochának. „Illesd, oh lányka, hárfád húrjait, adj hangot a’ szív kínos érzetének!“ E’ szavakat mondva, megcsókolám havas homlokát, ’s mellé ültem a’ fa alá. ,Ön tán Ovid , a’ szerelem költője, ’s elszólítja lelkemet olly vidékekre, hol, a’ menydörgést kivéve, a’ szamárvonitásnál erősebb hangot nem ismer a­ halandó ?‘

Next