Életképek, 1848. július-december (6. évfolyam, 2/1-25. szám)

1848-07-30 / 5. szám

És így: minden negyedik paraszt megy. Na de buzdítással sokra lehet kapacitálni a’ népet, például a’ pragmatica sanctióval és az olasz háborúval. A’ nép, bár fél a’ katonáskodástól; de ha meghallja, hogy az olaszokat kell a’ német számára megverni, ’s megérti, hogy ezt a’ pragmatica sanctio kí­vánja, seregestül fog sietni a’ glédaba. Annyi, mint bizonyos.­­ Most térjünk a’ logarithmusokra. Következnek a’ statusadósságok. Évenként tiz millió pft. Fogadják el ezt is a’ tek. Rk. Esik belőle minden emberre hár’om huszas. 150 kr. Mindennapra fél krajczár. Mi az egy embernek? Miért ne adhatná azt meg akárki is? Fél krajczár épen egy fél körte ára. Miért ne ehetnénk naponként fél körtével kevesebbet, ha a’ pragmatica sanctio úgy kivánja. Jó volna ugyan azt félkrajczárt saját honunk szükségeire adni. Lehetne vasutakat csináltatni rajta, országházat, színházakat építetni, Dunát, Tiszát szabályozni, hadsereget tartani, hivatalnokokat űzetni, gyárakat alapítani, fegy­vert szerezni, elhagyott pusztákat megtelepíteni, kereskedelmi hitelt szerezni, munkásokat segélyezni, nevelőintézeteket, magtárakat, szegények ápoldáit, is­kólákat rendezni, ’stb. ’stb. De minek minekünk mind ez a’ hiú pompa és világi hijtábavalóság? vas­utak? oszágház ? színházak, Duna, Tisza, iparűzés, kereskedelem, népnevelés, anyagi jóllét ? Van minekünk pragmatica sanctiónk. A’ mi más népeknél a’ nemzeti jóllét, az mi nálunk a’ pragmatica sanctio. Nekünk van mindenünk. ’S a’ kinek mindene van, miért ne adhatna egy fél krajczárt napon­ként ollyan szegénynek a’ kinek semmije sincs, ama fent elősorolt világi hiú javadalmakon kivül? Jobbra nézz! balra nézz! Indulj! megállj! Térj vissza! Szuronyt szegezz, ülj le! A’ hét bölcs sem igazodhatik ki a’ mi dolgainkból. Seregeink odalenn szüntelen plenkiroznak, masiroznak, meg megütköznek, megint egy kicsinyt koplalnak, elfognak öt­ven ráczot, megint eleresztik. A’ sorkatonaság az ütközet közepén odahagyja a’ csatát, ’stb. Nem értjük. Mi pedig ide haza jól mulatunk, vígan vagyunk, sétálni járunk, fagylal­tot eszünk és messziről biztatjuk távol küzdő földjeinket. Ezt meg ők nem értik. A’ honti és nógrádi nemzetőrség cum gentibus ötezred magával neki in­dul, eljön Váczig, ott kap valami utasítást a’ kormánytól ’s megint visszafor­dul és haza megy. Ezt meg senki sem érti. Katonai dolgokban subordinatiónak kell lenni. Az nem mehet, hogy most egy véres kardot széthordjunk az országban, hogy a’ ki bírja a’ lábát, jöjjön a’ Rákosra, ki bottal, ki csákánnyal ’s onnan allons a’ törökre! hanem a’ kor­mánynak kell igen körülirt parancsokat adni illyenformán : ,,Az N. N. városi N. zászlóallj ezen ’s ezen számú századjai meghatáro­zott napon megindulnak, ide és ide.“ Akkor aztán nem lesz az a’ sok sem ide, sem oda. Pest jelenleg egészen katonaság nélkül van , úgy hogy a’ nemzetőrség tesz minden szolgálatot. A’ teher egy, akár itt akár Temesmegyében teszünk szolgálatot, ott legalább jutalmunk a’ dicsőség. Parancsoljon velünk a’ ministe­­rium , mi epedünk a’ győzelemért, ’s nem félünk a’ haláltól. Ha a’ hazánkat fenyegető veszély több, mint vér­es szemfényvesztés, ne vesztegeljünk itt, ha­nem induljon minden magyar, véres betűkkel írni fel a’hon határira, a’ ,,ne bántsd a’ magyart.“ Vagy mi akkor sem fogunk innen kimozdulni ?

Next