Életképek, 1848. július-december (6. évfolyam, 2/1-25. szám)

1848-08-13 / 7. szám

211 két a’ herczegnő La Hayenek irt, és mellyekben sürgetőleg kéri őt, hogy szök­jék meg vele. Ezen levelek látásán egyszerre megszakadt a’ herezeg türelme. — Hali, ez sok! — kiálta fel. — Még ez estre tudósítom erről a’ királyt, ő legalább azon szégyentől mentend meg, melly rám háramlanék, ha nem egy illy alávaló suhanczczal megszöknék. — A’ király Rambouilletben mulat, oda sietek. A’ herczegnő, kit férjének ezen szenvedélyesen végzett párbeszédéről azonnal tudósítottak, ki is őt Rambouilletbe sietni látá, azonnal sejté, hogy ő volt e’ beszélgetés tárgya, ’s hogy ez utazás rá nézve kellemetlenséget szülhetne. — Kocsijába ült tehát ő is, és majd nem férjével egy időben ért a’ királyhoz. XIV. Lajos és Maintenon asszonyság a’ kertben mulattak ; a’ herczeg felkérésé őket, ’s megjelenenése indokát, a’ St. Simontól kapott leveleket ele­­jökbe terjesztő. Ekkor Berry herczegnő jelent meg. Egyébiránt — mond a’ király — a’ herczegnő nem szökött meg, hanem itt áll az ön háta mögött. Ön itt, asszonyom ? kiálta megfordulva a’ herczeg. Valóban meg kell vallanom — szóla gúnynyal a’ herczegnő, miután a’ királyt és a’ marquise-ét üdvözlötte — ön égbe kiáltó lovagiatlanságot követett el, hogy engem el nem kisért. Ön igen merész, asszonyom! felele dühödten a’ herczeg. Mivel magam jöttem? Én nem félek. Hogyan — kiálta Berry herczeg egészen magán kívül — ön nem fél, a’ midőn én önt, ezen gyalázatos levelek bizonylata által igazolva, vádolom ? Lám! lám! mi keveset bizhatik az ember herczeg úr szavában. Most két esztendeje egyezkedésre léptünk ; én hive maradtam szavamnak, ön megszegte azt, és mégis ön az, a’ ki vádolgat. Tehát én behunytam szememet, midőn kegyed lovászszal szerelmeskedik. Nem kimélettel néztem-e é­n önt egy komorna karjai közt? Hagyjanak fel önök ezen szemrehányásokkal, mellyek illy magas rangú személyekhez méltatlanok, — mondá XIV. Lajos............. Tehát kérem méltóztassék a’ herczegnőt zárdába parancsolni: — vála­szold Berry herczeg. Vagy inkább a’ herczeget egészsége kedvére az őrültek házába, — folytatá a’ herczegnő. A’ herczegnő még alig végezte volt e’ szavait, midőn férje lábát, szeren­csétlenségére vadászsaruval ellátva, testének olly részén érzé, melly eddig csak a’ legkényelmesb párnákon szokott nyugodni. A’ herczegnőt tébolyodás fogd el, és földre is rogyott volna, ha Mainte­non asszonyság nem segíti őt egyensúlya megtartásában. — A’herczegnő lángolva szégyenében, fulladozva mérgében, szótlanul távozott, és kocsijába vetvén magát, vissza vágtatott Versaillesba. Asszonyainak azt mondá, hogy elesett, mert kérdezni akará őket nem lát­szik-e nyoma e’ barbár tettnek. Szigorú megvizsgálás után azt álliták, hogy nem látnak semmi nyomot. — De megvan itt a’ nyoma — szóla a’ herczegnő kezét szivére téve. XIV. Lajos, fellázadva azon vakmerőségén, mellyet unokája jelenlétében elkövetett, botját emelé fel ellene. — De a’ herczeg nem várta meg a’ következ­ményt, hanem a’ leggyorsabban vissza vonult; úgy hogy ő csupán csak azért sietett volt Rambouilletbe, hogy nejét megrugja, neje pedig csak azért jelent volt meg, hogy megrugassék. — 14*

Next