Életképek, 1848. július-december (6. évfolyam, 2/1-25. szám)
1848-08-13 / 7. szám
211 két a’ herczegnő La Hayenek irt, és mellyekben sürgetőleg kéri őt, hogy szökjék meg vele. Ezen levelek látásán egyszerre megszakadt a’ herezeg türelme. — Hali, ez sok! — kiálta fel. — Még ez estre tudósítom erről a’ királyt, ő legalább azon szégyentől mentend meg, melly rám háramlanék, ha nem egy illy alávaló suhanczczal megszöknék. — A’ király Rambouilletben mulat, oda sietek. A’ herczegnő, kit férjének ezen szenvedélyesen végzett párbeszédéről azonnal tudósítottak, ki is őt Rambouilletbe sietni látá, azonnal sejté, hogy ő volt e’ beszélgetés tárgya, ’s hogy ez utazás rá nézve kellemetlenséget szülhetne. — Kocsijába ült tehát ő is, és majd nem férjével egy időben ért a’ királyhoz. XIV. Lajos és Maintenon asszonyság a’ kertben mulattak ; a’ herczeg felkérésé őket, ’s megjelenenése indokát, a’ St. Simontól kapott leveleket elejökbe terjesztő. Ekkor Berry herczegnő jelent meg. Egyébiránt — mond a’ király — a’ herczegnő nem szökött meg, hanem itt áll az ön háta mögött. Ön itt, asszonyom ? kiálta megfordulva a’ herczeg. Valóban meg kell vallanom — szóla gúnynyal a’ herczegnő, miután a’ királyt és a’ marquise-ét üdvözlötte — ön égbe kiáltó lovagiatlanságot követett el, hogy engem el nem kisért. Ön igen merész, asszonyom! felele dühödten a’ herczeg. Mivel magam jöttem? Én nem félek. Hogyan — kiálta Berry herczeg egészen magán kívül — ön nem fél, a’ midőn én önt, ezen gyalázatos levelek bizonylata által igazolva, vádolom ? Lám! lám! mi keveset bizhatik az ember herczeg úr szavában. Most két esztendeje egyezkedésre léptünk ; én hive maradtam szavamnak, ön megszegte azt, és mégis ön az, a’ ki vádolgat. Tehát én behunytam szememet, midőn kegyed lovászszal szerelmeskedik. Nem kimélettel néztem-e én önt egy komorna karjai közt? Hagyjanak fel önök ezen szemrehányásokkal, mellyek illy magas rangú személyekhez méltatlanok, — mondá XIV. Lajos............. Tehát kérem méltóztassék a’ herczegnőt zárdába parancsolni: — válaszold Berry herczeg. Vagy inkább a’ herczeget egészsége kedvére az őrültek házába, — folytatá a’ herczegnő. A’ herczegnő még alig végezte volt e’ szavait, midőn férje lábát, szerencsétlenségére vadászsaruval ellátva, testének olly részén érzé, melly eddig csak a’ legkényelmesb párnákon szokott nyugodni. A’ herczegnőt tébolyodás fogd el, és földre is rogyott volna, ha Maintenon asszonyság nem segíti őt egyensúlya megtartásában. — A’herczegnő lángolva szégyenében, fulladozva mérgében, szótlanul távozott, és kocsijába vetvén magát, vissza vágtatott Versaillesba. Asszonyainak azt mondá, hogy elesett, mert kérdezni akará őket nem látszik-e nyoma e’ barbár tettnek. Szigorú megvizsgálás után azt álliták, hogy nem látnak semmi nyomot. — De megvan itt a’ nyoma — szóla a’ herczegnő kezét szivére téve. XIV. Lajos, fellázadva azon vakmerőségén, mellyet unokája jelenlétében elkövetett, botját emelé fel ellene. — De a’ herczeg nem várta meg a’ következményt, hanem a’ leggyorsabban vissza vonult; úgy hogy ő csupán csak azért sietett volt Rambouilletbe, hogy nejét megrugja, neje pedig csak azért jelent volt meg, hogy megrugassék. — 14*