Életképek, 1848. július-december (6. évfolyam, 2/1-25. szám)
1848-11-26 / 22. szám
689 “S mit tudják ők, mi az a’ dicsőség? ’S ha tudnák is, mi hasznuk van benne? Nincsen lap a’ történet könyvében, A’ hol nevök följegyezve lenne. Ki is győzné mind fölirni, a’ kik Tömegestül el-elvérezének ? — Tiszteljétek a’ közkatonákat, Nagyobbak ők, mint a’ hadvezérek. Ha megtérnek csonkán a’ csatákból, Koldusbotot ád a’ haza nékik, ’S ha elesnek, a’ felejtés árja Foly sírjukon ’s neveiken végig, És ők mégis neki mennek bátran Az ellenség kardjának, tüzének . . . Tiszteljétek a’ közkatonákat, Nagyobbak ők, mint a’ hadvezérek! PETŐFI SÁNDOR: Öszhó 30. 1844. IMA A’ HARCZMEZŐN. Isten ! kihez gyakran felsohajték Szelíd anyámnak meleg — lágy ölén ’S kit megszólitni annyi kin között Később hiába! elfeledtem én ! Itt, — hol jogosan öl a’ gyilkoló Kard, — süvöltve szál ezen érczgolyó, Hol porba hűl száz meg száz büszke fő, — Telkemre a’ buzgóságnak Feléd röpülő szárnya nő ! Először is föltárom életem Könyvét előtted boszus istenem , Az emberiség szent jogaiért Tudod mint kellett sirnom, vérzenem , Becsület lévén lelkem ostora , Ezzel csapott meg sok bűnczimbora, Gúnyoltak ők: miért nem jártam én A’ csillogó bűn ’s álnokság Rózsákat termő mezején. — Gondolám ekkor: te világteremtő! Mért nem tökélyes müved itt alant, Már az éden erényvirági közt Miért teremtél kigyót számtalant ? — Bünkehelyben forr itt a’ kéjnek méze Ki azt issza, az soha rád se néze, 44