Életképek, 1848. július-december (6. évfolyam, 2/1-25. szám)

1848-10-15 / 16. szám

500 Be szép a költő sorsa! A képzelet, reája Palástot sző, s eszmékből Van gyémánt koronája! Be bus az őszi reggel! Palástját a köd szőtte — ’S fagyott dér-gyöngyök állnak Gyémántokul fölötte. Be bus a költő sorsa! Titkos bánat palástja. ’S a gyöngyöket, keserv« Mély bányájából ásta! SZÁSZ KÁROLY. HA MÚLTBA TÉVELYEG. . . Ha múltba tévelyeg andalgó szellemem, A’ múltban képednek árnyékát föllelem. Majd halvány szellemárny, majd egy lengő sóhaj Dusán és gazdagon lelked vonásival. A’ lángzó alkonyat, a’ hajnalszürkület Rózsákkal festi ki lelkemnek képedet. Es látok arczidon nyíló örök tavaszt, Mint ifjú képzelet előteremti azt. Zarándokságimon igy kisér szellemed, ’S varázszsal átszövi kifáradt éltemet. Ha múltba tévelyeg andalgó szellemed Fölkeresed-e ott sugárzó képemet? A’ lengő esti szél melly száll a’ lomb alatt, Eszedbe hozza bus sóhaj­tásimat ? ’S ha bánat, fájdalom zavarja lelkedet Titkon nem vallja meg, hogy érez és szeret? BOZZAY PÁL: KÜLFÖLDI TÁRSASÉLET. B­éc­s 1848. ő­s­z h­ó 1-jén. Mindennap uj katona-csapatok érkeznek e’ büszke birodalmi város falai közé, ’s a’ reactió növekedő hatalma előtt hát­térbe vonul a’ nemzet-akarat szabad­ nyilatkozata. A’ szabadelvű párt önmagá­ban is meglevén hasonolva, nem léphet föl olly erélyesen, mint központosulás esetén szám-erejétől igényelni lehetne, — ’s tétlenség sziklájához lánczolva sóhajt egy szebb jövő után, hol a’ viszony-változatok óriás hatalma bilincséből őt is felfogja oldani. Az Aula is elveszté azon tekintélyt, mellynek nimbusától környezve a’ nép jobb érzelmeire hathatott, — ’s tagjai nagy részének szétosz­­lása megfosztá az anyagi küzdelem terén föllépés lehetőségétől is. — A’ mun­kások osztálya nem vethet többé elhatárzó súlyt a’ nemzet-akarat mérlegébe, — miután tettre­képes fiatalságát az egymást érő toborzás áldozatul vitte a’ kor­

Next