Ellenőr, 1870. szeptember (2. évfolyam, 1-15. szám)
1870-09-17 / 2. szám
München, sept. 15’ Bajorország tiltakozott az olasz csapatoknak Rómába való bemenetele ellen. Pár is sept. 15 este. Egy amerikai corvette 500 amerikai önkénytessel és 7000 fegyverrel Toulonba érkezett, s hír szerint Lyonba fognak menni. Tegnap a „Metis“ porosz hajó orosz lobogó alatt, a marseillei kikötőben feltartóztatott. A hajó legénysége belebbeztetett, a hajó maga pedig zár alá vétetett. Tegnap és ma Parisban és Marseilleben franczia egyenruhába öltözött porosz kémek fogattak el. Paris sept. 15. Egy távirat Joinvilleből (Haute Marne) a mai nap reggeléről jelenti ! Épen most vonult be ide 15,000 porosz. A csapatok az erődben öszpontosulnak. Bazaine Metzben dúsan el van látva élelmiszerekkel. Minthogy a poroszok a vasútvonalat Senlisnél elfoglalták, a Paris Chantilly közötti összeköttetés félbe van szakítva. A spanyol követ Olozaga, Madridba hivatott, hová már el is utazott. London sept. 15. A „Times“ azt hiszi, hogy az ügyekben rövid időn javulás állandó, minthogy a franczia kormány a béke kérdésében helyesebb nézeteket nyert a jogi álláspont tekintetéből. A „Times” úgy véli, Bismarck ellene van Elsass bekeblezésének, és közvetlen alkudozásokat kíván Franczia és Németország közt. — A „Morning-Post“ azt hiszi, hogy Thiers küldetése meghiúsul, minthogy a poroszok a semleges hatalmak interventióját visszautasíták. Bécs, sept. 16. A cseh tartománygyűlés feliratát áthozó küldöttség hétfőn érkezik ide, hír szerint igyekezni fog a lengyeleket és slovéneket rábírni, hogy a birodalmi tanácsból kilépjenek. Flórén ez, sept 16. Csak Ausztria, Oroszország és Angliának nem volt semmi ellenvetésük Róma megszállása ellen, Bajorország tiltakozott. Az olasz parlament Rómába fogna egybehivatni. Berlin, sept. 16. A hivatalos esti lapok fontos politikai tanácskozásokról tesznek említést, melyek Reimsban a porosz király és Bismarck közt folytak volna. Bécs, sept. 16. Mivel a poroszok békefeltételeikben nagyon messze mennek, a nagyhatalmak minden közvetítésről lemondtak. Nyilvánvaló, hogy a poroszok Páris bevétele előtt nem akarnak békealkudozásokat kezdeni. Thiers küldetése reménytelen. Most Sz.-Pétervárra megy. Berlin, sept. 16. Félhivatalos uton követelik, hogy Favre a laoni eseményt nyilvánosan roszalja, mert különben szóba sem lehetne állani a franczia ideiglenes kormánynyal. Bécs, sept. 16. A Vdr.-nek egy közlése szerint Széchen, Apponyi és Eszterházy Mór grófok a cseh feudálisokkal való alkudozásokba bocsátkozni ajánlkoztak. A csehek várják a kir. előterjesztéseket a tartománygyűlés elé. Bécs, sept. 16. A mai reggeli lapok nagyobb része határozottan az alkotmánypártiaknak a birodalmi gyűlésen szándékolt strike-ja ellen nyilatkoznak. Bécs, sept. 16. Strossmayer püspök ide érkezett. Páris. A párisi hazaszeretet egyik legmegragadóbb nyilvánulása azon szent bálványozás, azon hő és szenvedélyes tisztelet, melylyel a Concordia téren Strassburg szobrát elhalmozza. A nemes város felénye tetőtől talpig úgyszólván zászlókkal van szőnyegezve. Dicső mezt, hősi ékítményt adnak reá e zászlókból, melyeknek veres sávjai mintegy azon vér roppant foltjai tűnnek fel, melyet oly hősiesen ont Francziaországért. Fejét virág és lombkoszorúk díszítik; más koszorúk és számtalan virágcsokrok ismét térdei közé vannak vetve tarka vegyületben; lábaihoz velenczei lámpák vannak aggatva; talapzatára lelkesítő felirások, a szeretet és fájdalom felkiáltásai, hazafias dalok és versek láthatók faggatva. Esténként a legköltőibb rendetlenségben helyezett színes lámpák világítják meg mint valami oltárt. Azt mondaná az ember, hogy ez a martyr-város gyászravatala. Ezen improvisált diszítmények falusias és egyszerű tekintete az egészet még megragadóbbá teszi. Az ember azon csodatevő madonnák egyikét vélné maga előtt látni, melyeket a népies ájtatosság gyermekies díszítésekkel halmoz túl. Kiegészíti ezen illuziót a tömeg zarándokolása, mely éjjel nappal hozzájárul. De valóban nem a fenyegetett haza védasszonya-e ezen város ? Hova kell nagyobb csoda, mint ennek rendíthetlen védelme, azon magasztos önfeláldozás, melyet Strassburg egy hónap óta folytat a hazáért! Szemünk előtt e város ma mint valóságos élő alak jelenik meg. Csodáljuk mint egy hőst, szeretjük mint nővérünket. Anvers múzeumának egyik festményében az öreg Van Dyck a kölni félig felépült székesegyház küszöbén ülő helyzetben ábrázolta a Szüzet. Ott várja, elmélyedve és szomorúan, hogy háza fölépüljön s bele költözködhessék. A képzelet igy állítja élénkbe a szomorgó várost még vonzóbban, még megragadóbban. Állva, keze fegyverén, az ellenség szablyája félig mellébe mártva, mitraille-zápor és bombaeső közt szorítja magához beomlott székesegyházát. Az invasio letiporta Francziaországot, és ő még mindig ellenáll, rendületlenül, szilárdan, mellével fedve résekre lőtt határaink legmagasabb kapuját. Francziaország önmagát ismeri fel Strassburgban, reszket csodálkozásában, reszket elismerésében. A hit e nagyszerű példára túláradt szívéig hat. Nem kételkednek többé az istenekben, akiknek ily roppant áldozatokat látnak hozni. Dicsőség e nagylelkű, tudománya és vitézsége által híres városnak! Pánczélba öltözött múzsa, amazon, ki őrt áll a haza védbástyáin, ágyán ülve, könyvre hajolva. A világ előtt egyik kezével Guttenberg sajtójára támaszkodva, másik kezében Kieber és Ulrich kardját tartva jelenik meg. Ily szobor, azon eszmével, amelyet vérünkbe olt, Párisra nézve ez ünnepélyes órában valóságos palladium.* A visszatérők. Nem elég látni, érinteni kell a szegény visszatérő harcosokat, kik a csatatérről az országba szerteszéjjel szétbarangolva végre elérik a nagy nemzeti központot: Párist. Szegény emberek: Minő szivet szaggató látvány! Minő nyomor, minő pusztulás van arczaikon kinyomva! Megfogyva, naptól megbarnítva, lomha, ingadozó léptekkel vánszorognak, megsebesülve testükön, szivökben. Mondhatni, hogy az elemek is ellenük esküdtek, hogy őket ilyenségre juttassák. Vízbe fulasztva, megégetve, megfojtva, eltemetve voltak talán, mily csodás után menekültek meg a halál öléből ? Ezek a visszatérő szellemek. A nagy háborúból jönnek vissza, mint ballada árnyak, csontjaikat átlyugatott köpenyeikbe burkolva és maguk körül félelmet és hallgatást terjesztve. Arczaik többet beszélnek, mint a bulletinek; hangjuk zord és kísérteties ; mintha hullák közül jöttek volna. Tekintetük mord és merev, szempillájuk lomhán csukódik és nyílik ki; mintha megkérgesedett volna a szemhéj zavára, szemük sötéten vet világot a haldoklás rángatásaira, a halál ridegségeire. E látvány velőkig ráz meg. Érintésük rideg borzadálylyal tört el, úgy érzed, mintha e kisértetek, kik ezer halált osztogattak, mások vérét izzadnák és titeket is bűntársakká tennének az öldöklésben. Ezek a visszatérők! A legenda vár reájuk. * A nemzetőrség 18. zászlóaljának parancsnoka Beranger a következő feliratot intézi a nemzeti védelem kormányához: Polgártársak ! A haza veszélyével szemben a Páris felé közelgő ellenség előtt az alálírt nemzetőrök kijelentik, hogy a kormány számíthat közreműködésükre, akár a haza szentföldjének megvédése, akár a kormány támogatásában minden olyan egyének ellenében, kik fejetlenség és rendetlenséget okoznának. Kérik mindnyájan, akár fegyveresek, akár fegyveretlenek, hogy felettük tartassák szemle, mikor is érzelmeiketkik fogják tüntetni. (Következnek az aláírások.)* Gambetta belügyér a Seine nemzetőreinek azon hivatalos közlést teszi, hogy a sept. 6-iki belügyéri rendelet elrendeli 60 új nemzetőrzászlóalj alakítását a Seine depertementban. Minden zászlóalj effectív száma lesz, 1,800. Intézkedések létettek, hogy 48 óra alatt fegyvert kapjanak. A mairek összehivatnak, hogy a fegyver kiosztás minél gyorsabb eszközlése iránt tanácskozzanak.* Az önkéntes tüzérek első századának 10-én osztották ki a chassepot puskákat. Mind vagyonos családokból származott fiatal emberek. 150-en vannak és hivatásuk a katonai öv,mely már hivatalosan ki van jelölve) körüli kémszemlészet. Nevük : St. Hubert-vadászok. Elhagyták Párist. Készleteik saját költségükön vannak kiállítva. Megvan „ambulance-ok, markotányosnőik. Jelmondatuk : „Elsőknek menni, utolsóknak térni vissza!“ * Az orleansi herczegek Párisban voltak. A Journal de Paris ez elterjedt hírt megerősíti. Voltak Favrenál és felajánlók szolgálatukat a nemzeti kormánynál, melyet elismertek. Kérték, hogy alegveszélyesebb állásra helyezzék őket. Favre ajánlatukat el nem fogadhatta , mert mint mondá jelenlétük roszul értelmeztetnék és monarchicus reminiscentiákra adna okot. Ezért hivatkozik hazafii águkra és kéri őket, hogy távozzanak. Az orleansi herczegek teljes csöndben távoztak és jószági igazgatójukon, Bocher uron kívül senki sem látta őket.* September 1-én két parlamentarr ment bekötött szemekkel Sedanba, hogy a fegyverletétel iránt alkudozzék. Későbben egy harmadik parlament akr érkezett meg anélkül, hogy szeme be lett volna kötve, hogy meggyőződjék mily borzasztó állapotban van Sedan városa; ő számolt erről Vilmos királynak, és egy határozattal kimondatott a kapitulátió, és milyen kapitulátió. Wimpffen tábornok midőn a császár már el volt fogva, haditanácsot tartott a Sedanban levő tábornokokkal. A tábornokok mindegyike tanácsolta a megadást, ketten ellenezték azt, ezek megérdemlik, hogy Francziaország megismerje őket. A két tábornok a következő: Pellé és Carré de Bellemare. Pellé tábornok az, ki a weissenburgi eseménynél a parancsnoksági szerepet vitte, és ki elődje, Douay Abel példájára, egész a legvégsőig akarván magát védelmezni, 7,000 poroszt ölt meg. Mint velünk közük, hogy midőn a kapitulátió után szabadságát visszaadni ígérték, ha kötelezi magát, hogy nem fog harczolni többé, ő méltóságteljesen s erélyesen igy szólt: Én mindig katonáim élén a tűzben voltam, midőn őket feladják, nem hagyandom el. Ismét élükön fognak látni, hogy daczoljak az ellenséggel a fogságban és száműzetésben. Pellé pedig nejéhez a következő levelet intézte : Sedan, sept. 3. Hadi fogoly vagyok az egész sereggel. Soha nép ily szégyent nem állott ki. Mond meg fivéremnek, hogy ha olvasandja összehívását s tanácskozását azon haditanácsnak, mely a megadás végett tartatott, meg fogja látni, hogy két tbk nem osztotta a véleményt, mely a megadást ajánló , azokat nem nevezték meg. Mond meg neki, hogy írjon el, hogy az egész világ tudja meg, hogy a két tábornok, kik a megadásban nem egyeztek bele, Pellé tbik és Carré de Bellemare tbk. Aláírva: Pellé, hadosztály parancsnok. E két név érdemes a megtartásra. TÁRCZA. Zadig, vagy: A végzet. Keleti történet Voltairetól. (Folyt.) I. Fejezet: A félszemű. Moabdar király idejében Babylonban egy Zadig nevű fiatal ember élt, kinek vele született szép tehetségeit a nevelés is fejlesztő. Noha gazdag és fiatal volt, mégis fékezni tudta szenvedélyeit; tettetést nem ismert; véleményét nem tartotta mindig egyedül igaznak, és tekintetbe tudta venni az emberek gyengeségét. Bámulatot keltett, hogy szellemdússága daczára sem gúnyolta soha azon határozatlan, összefügetlen, elhízott szólásmódot, azon vakmerő rágalmakat, azon tudatlan ítéleteket, azon durva szidalmakat és lármás, de üres szavakat, miket akkor Babylonban társalgásnak neveztek. Megtanulta Zoroaster*) első könyvéből, hogy az önszeretet széllel teli jéggolyó, melyből viharok törnek elő, ha megszűrjék. Zadig soha sem dicsekedett azzal, hogy a nőket megveti és hogy meghódítja őket. Nagylelkű volt, és nem tartózkodott hálátlanokat is lekötelezni, követve Zoroaster nagy elvét. „Ha eszel, adj enni a kutyáknak is, még ha meg is marnának." — Zadig oly bölcs volt, a milyen csak ember lehet, mert bölcsekkel iparkodott élni. Tudva a régi chaldaeiak tudományait, ismerte a természet phisikai törvényeit is, a mennyiben akkor az emberek ismerték, és a metaphisikából tudott annyit, amenynyit e tudományból bármely korban tudnak , azaz nagyon keveset. Korának új bölcsészete daczára is tökéletesen meg volt győződve, hogy az esztendő háromszázhatvanöt és egy negyed napból áll, és hogy a nap a világ középpontja; és midőn a főmágusok sértő önhittséggel mondák neki, hogy nézetei roszak, és hogy az állam ellensége, midőn azt hiszi, hogy a nap önmaga körül forog, vagy hogy az esztendőben tizenkét hónap van , akkor hallgatott, boszúság és megvetés nélkül. Zadig igen gazdag volt, s ennélfogva sok barátja akadt; egészséges, szép külsejű, józan és mérsékelt eszű, őszinte és nemes szivü volt, s így azt hitte, hogy boldog lehet. Semirát akarta nőül venni, kit szépsége, születése és vagyona Babylon első hölgyévé tettek. Komoly és nemes vonzalommal viseltetett iránta, Semira pedig szenvedélyesen szerette őt. Már közeledett a boldog pillanat, mely őket egyesítendő volt, midőn az Euphratot segélyező pálmafák árnyában együtt sétálva Babylon egyik kapuja felé, kardokkal és nyilakkal felfegyverzett embereket láttak közeledni. A fiatal Orcánnak fegyveresei voltak; Orcán egy miniszter unokaöcscse volt, kinek nagybátyja hízelgői fejébe verték, hogy neki minden szabad. Nem birt Zadignak sem kellemével, sem erényeivel, de mivel mégis azt hitte, hogy sokkal többet ér nála, végtelenül boszankodott, hogy Semira őt mellőzte a féltékenység, mely csak hiúságából eredt, elhitette vele, hogy Semirát őrülésig szereti. El akarta rabolni. A rablók megtámadták Semirát, és erőszakuk hevében megsebesíték őt, és vérét onták azon lénynek, kinek tekintete még az Immaus hegy tigriseit is képes lett volna megszelidíteni. Jajkiáltásai az eget verdesték. „Édes férjem !“ kiáltá, „elrabolnak attól, akit imádok." Nem gondolt saját veszélyével, csak a szeretett Zadig volt eszében. Ez az alatt védelmezte őt minden erejéből, melyet vitézsége és szerelme öntött bele. Segélyére csak két rabszolga volt, és mégis megszalasztá a rablókat. Haza vitte az ájult és vérző Semirát, ki felnyitva szemeit, szabadítóját látta maga előtt. „Oh Zadig! — mondá, — szerettelek, mint férjemet, most szeretlek, mint azon embert, kinek becsületemet és életemet köszönhetem !“ Soha szív nem volt a hálától mélyebben áthatva, mint Semira szíve; soha kedvesebb ajkak nem fejeztek ki meghatóbb érzelmeket oly szenvedélyes hangon, mely a legnagyobb jótétemény érzetét, és a legtisztább szerelemnek legédesebb elragadtatását fejezé ki. Sebei nem voltak veszélyesek ; nemsokára felgyógyult. Zadig veszélyesebben sebesült meg ; egy nyíl, mely szeme mellett találta, mély sebet ejtett. Semira nem imádkozott másért az istenhez, csak kedvese gyógyulásáért. Szemei éjjel nappal könnyebben úsztak; alig várta a pillanatot, hogy Zadig szemei gyönyörködhessenek tekintetében, de a sebesült szemen keletkező egy daganat mindent veszélyeztetett. A távot Memphisbe küldtek Hermesért, a nagy orvosért, ki el is jött nagy kísérettel. Megvizsgálta a beteget, és kijelente, hogy szemét elveszti, sőt még a napot és órát is előre megjósolta, amelyen a gyászos eseménynek be kell következnie. „Ha jobb szeme lett volna — mondá — kigyógyítottam volna, de a balszem sebei gyógyíthatlanok.“ Egész Babylon csodálta Hermész mély tudományát, és sajnálta Zadigot. Két nappal azután a daganat önmagától felfakadt, Zadig teljesen felgyógyult. Hermes egy könyvet írt, melyben bebizonyította neki, hogy nem lett volna szabad felgyógyulnia. Zadig nem olvasta el azt, hanem amint elhagyhatta fekhelyét, azonnal azt indult meglátogatni, ki élete boldogságának reményét képezé és akiért egyedül óhajtotta megmenteni szemeit. Semira három nap óta falun volt. Útközben Zadig megtudta, hogy e szép hölgy nyilvánosan kijelentvén, miszerint a félszeműek ellen legyőzhetlen ellenszenvvel viseltetik, a múlt éjjel Orcanhoz ment nőül. E hírre eszméletlenül rogyott össze; fájdalma a sír szélére ragadta őt, sokáig volt beteg, de végre is esze legyőzte fájdalmát, s még a kegyetlenség is, melyet rajta elkövettek, előmozdította vigasztalódását. „Miután — mondá — egy, az udvarnál növekedett leánytól ily kegyetlen szeszélyt kellett eltűrnöm: polgári nőt veszek.“ A város legokosabb nőjét, Azorát szemelte ki a polgári családok legjobbjából; nőül vette és egy hónapig a leggyengédebb kapocs édességeit élvezé vele. Csak egy kis kényelműséget vett észrenejében, és nagy hajlamot arra, hogy mindig a legszebb fiatal embereket tartsa egyszersmind legszellemdúsabbak és legerényesebbeknek. II. Fejezet. Az orr. Egy napon Azora a legnagyobb felindulással és heves kifakadásokkal jött vissza sétájáról. „Mi bajod van édes nőm ? — kérdé Zadig — miért vagy ennyire magadon kívül? „Ah — felesé Azora — te is úgy éreznéd magad, mint én, ha láttad volna azt, aminek én épen tanúja valék ! A fiatal Costa özvegyet mentem vigasztalni, ki két napja emelt sirhalmot fiatal férjének a rétet szegélyező patak partján. Fájdalmában azt esküvé az istennek, hogy addig nem mozdul el a sirhalomtól, míg a patak habjai mossák azt.“ ILám — mondá Zadig — ez becsülésre méltó nő, ki igazán szerette férjét..“ „Oh — válaszolá Azora — ha tudnád, mivel foglalkozott épen midőn meglátogattam!“ „Ugyan mivel, szép nőm ?“ „A patak medrét ásatta más irányba!“ És Azora oly végetlen korholásra és oly élénk szemrehányásokra fakadt a fiatal özvegy ellen, hogy ez erény-mutogatás épen nem tetszett Zadignak. Zadignak volt egy Cador nevű barátja, egyike azon fiatal embereknek, kikben neje több jót és több érdemet talál, mint másokban. Ezt tette megbizottjává, s amennyire lehetett értékes ajándékkal biztosítá magának hűségét. Azora két napot egyik barátnéjánál töltvén falun, harmadnap hazajött. Zokogó cselédek adták tudtára, hogy férje a múlt éjei rögtön meghalt, hogy e hírt nem merték neki megüzenni, és hogy Zadigot ősei sírboltjába temették a kert szélén. Azora sírva fakadt haját tépte és esküdött, hogy meghal. Este Cador engedélyt kért, hogy meglátogathassa és együtt sírtak. Másnap kevesebbet sírtak, és együtt ebédeltek. Cador megvalla Azorának, hogy barátja neki hagyta birtokának legnagyobb részét, és egyúttal értésére adta, hogy szerencséjének tartaná ha megoszthatná vele vagyonát. Az úrhölgy sírt, boszankodott és lecsillapult, a vacsora tovább tartott, mint az ebéd, a társalgás bizalmasabbá vált. Azora magasztalta az elhunytat, de megvallt, hogy voltak hibái, melyek Cadorban nem lelhetők fel. Vacsora közepén Cador heves lépfájásról panaszkodott ; az úrhölgy aggódva és gondolkodva hozatta el valamennyi illatszerét, hogy megpróbálja, valljon egyik, vagy másik nem használ-e a lépfájás ellen; végtelenül sajnálta, hogy a nagy Hermes nincs már Babylonban, sőt saját kezeivel is kegyeskedett megérinteni a helyet, melyen Cador oly élénk fájdalmat érzett. „Gyakran bánt téged e baj?“ kérdé tőle részvétteljesen. — „Néha sírom széléig visz — felelé Cador — és csak egy gyógymód van, mely enyhülést szerezhet; ez az, ha egy oly ember orrát tenném szenvedő oldatomra, ki egy napja halt meg.“ — »Furcsa gyógymód “ mondá Azora. „Nem furcsább — felesé Cador — mint Arnougur erszénykés a szélhüdés ellen.« Ez ok, és a fiatal ember kitűnő érdemei végre elhatározásra bírták a hölgyet. „Végre is— mondá, — ha férjem a tegnap világából a holnap világába utazik Tchínavar hídján.*) Asrael angyal talán csak nem fogja őt visszautasítani azért, mert orra második életében valamivel rövidebb lesz, mint volt első életben-“ Ezt mondva borotvát vett kezébe; férje sírjához ment, elárazta azt könyeivel, és az ott fekvő Zadighoz közeledet, hogy levágja orrát. Zadig azonban felkelt, és egyik kezével orrát fogva, másikkal a borovát tartva vissza e szavakkal fogadta nejét: »Asszonyom, ne szidalmazza ezentúl annyira a fiatal Costu özvegyet; az ön terve, hogy orromat levágja , bizonyára felér azzal, hogy egy patak medrét megváltoztassák.« *) Azon időben egy Arnou nevű babyloni élt, ki minden szélhüdést meggyógyított — az újságokban, egy kis erszénykével, melyet az illetőnek nyakán kellett hordani. — Volt. (Arnou párisi gyógyszerész volt Voltaire idejében. — Ford ) *) A keleti hitregék szerint e hídon kellett átmennie a meghaltak lelkének a paradicsomba. Az igazak kényelemmel átmehettek rajta, de a gonoszok előtt kardéllé változott, melyről a folyamba zuhantak; ennek habjai pedig a pokolba sodorták őket. Mr. Fejezet. A kutya és a ló. Zadig azt tapasztalta, hogy a házasság első hónapja, mint a Zend könyvben meg van írva: a méz hónapja, de már a második az ürömé. Nemsokára kénytelen volt megválni Azorától, ki igen kiállhatlanná vált. Ezentúl boldogságát a természet tanulmányában kereste „Ki sem lehet boldogabb — mondá, — mint a bölcsész, a ki azon nagy könyvet lapozgatja, melyet isten nyújtott szemeink elé. Az igazságok,melyeket felfedez, az ő tulajdonai; táplálja és fejleszti lelkét, nyugodtan él , és gyengéd neje nem közeledik hozzá, hogy levágja orrát.“ Ily gondolatokkal foglalkozva egy falusi lakába vonult vissza az Eufrat partján. Ott nem azzal töltötte idejét, hogy kiszámítsa, hány csepp víz folyt le egy másodperezben a hidvezető alatt, vagy hogy az egerek hónapjában egy szemernyivel több eső esik-e,mint a birkák havában.— Nem törte azon fejét, hogy a pókhálóból selymet készítsen, vagy porczellánt a törött üveg cserepeiből, hanem tanulmányozza az állatok és növények tulajdonságait és sajátságait, és csakhamar oly gyakorlottságra tett szert, hogy ezer változatosságot lelt ott, hol mások nem láttak egyebet egyformaságnál. Egyszer egy kis ligetben sétálva, a királyné egy eunuchja rohan felé, kit több tiszt követett a legnagyobb nyugtalansággal futkosva ide stova, mint valami eltévedt emberek, kik legdrágább kincsöket vesztették el, s most azt keresik. „Fiatal ember! — szólitá meg őt az eunuch — nem láttad a királyné kutyáját ?“ — Zadig szerényen válaszolá: „Nőstény kutya“ — “ügy van“ felelé az eunuch. — „Kis fürjész — folytatá Zadig, — mely nem rég kölykezett; bal első lábára sántít és igen hosszú füle van. — „E szerint hát láttad ? kiáltott fel az eunuch lelkendezve. — „Nem — felelé Zadig — soha sem láttam, azt sem tudtam egyáltalában, van-e a királynénak kutyája! ” A véletlennek szokásos szeszélye hozta magával, hogy ugyanezen időben a király istálóinak legszebb lova is kimenekült egy lovász kezei közül a babyloni lapályokra. A főlovász és valmennyi hivatalnoka épp oly aggodalommal keresték nyomait, mint az eunuch a kutyát. A főlovász azonnal Zadighoz fordult, s megkérdő, hogy nem látta-e a király lovát? „Az — felelé Zadig — a legjobb vágtató; öt láb magas; igen kis patája van; farka negyedfél láb hosszú; zablájának szegei huszonhárom karátos aranyból készültek; patkói pedig tizenegy latos ezüstből.“ — „Merre ment ? Hol van ? kérdé a főlovász. — „Nem láttam viszonzá Zadig — nem is hallottam hírét soha. (Folyt. köv.) * Miután Zoroaster neve gyakran fordul elő regényben, nem lesz érdektelen felemlíteni, hogy Voltaire idejében e hitalkotó tanait és működését még csak igen hiányosan ismerték. A Zenda Vesta könyvét csak Zadig megjelenése után 23 évvel ismertette meg Európával du Perron, Quinet nyilatkozata. Quinet Edgar Párisba ment 10 évi száműzetés utánEz alkalommal egy proklamatiót intéz a franczia nemzethez, melyből kiemeljük a következő helyeket. Francziák kedves honfitársaim ! 19 évi száműzetésem azt akarta jelenteni, hogy a deczniki kormány csak szolgaságot és Francziaország romlását idézhette elő. E kormány megbukott az igazságnak elég van téve, a becsület megmentve. Száműzetésemnek nincs többé létoka. Közzétek jövök részt venni veszélyetekben. Párisba lépve, első szavam : Éljen Páris! Éljen a civilisatio e tűzhelye örökre. Azt hatalmába ejteni annyi mint állítani, hogy a polgárosodás kezünkben van. Mitől félünk. Az egész emberiség velünk van. Egység mindenkinek egysége a nemzeti védelem kormányával. Visszatértünk a jog, az igazsághoz. Mindennek neve köztársaság. Vége az ámításoknak az uralkodó családoknak, melyek a közérdek helyét foglalták el. A veszély igen, komoly arra, mintsem magunkkal játszódjunk. Ösztönünk súgja: Egy fejedelem sodort az örvénybe! Nem egy fejedelem, sem egy dynastia abból ki nem szabadíthat. Francziaországot csak Francziaország mentheti meg. Katonáink hősiessége is bebizonyítá ezt, azért nem győztek, mert lehetetlen győzni a decz. 2. zászlója alatt. Felvettük ismét a köztársasági lobogót, melyet még nem mocskolt be a betörés. Minden nép érzi, hogy itt az ő ügyökről van szó, mert az igazság és a jog van kérdésben. Ez záloga a győzelemnek, hogy minden nép, sőt titokban ellenségeink támogatása is mellette van. Németek, őszinteségetek próbára van téve; mondtátok, a porosz király ajkáról, a királyi kg., publicistáitok szájából ismételtétek, hogy nem Francziaországgal, hanem az államfővel folytattátok a háborút. Itt az idő megmutatni őszinteségeteket. E kormány vétkes feje, ki mindnyájunkat megcsalt, az örvénybe rohant. Eltűnt, többé nem létezik. Kiokádta a franczia nemzet. Ha őszinték voltatok egyhangú nyilatkozataitokban, a háború oka megszűnt közös ellenségeitekkel együtt. Ha makacsul folytatjátok a hadjáratot, az igazság ellen folytatjátok azt és elvesztitek német őszinteségtek ősrégi hírnevét. Tehát meg akarjátok újból kezdeni az esküszegés rendszerét, melyet átkaink és átkaitok köztláttatok öszszeomlani. Nem fogjátok kilépni a népek szivéből az eszméjét az igazságnak, melyet fel akarunk emelni az megsemmisíthetetlen, halhatatlan, és ti az emberi nem ez ösztöne ellen törnétek. Mi, hála isten! jól laktunk a győzelmekkel. Ezek (a győzelmek) ellenünk fordultak azon nap, melyen hirtelenek lettünk az emberi jog és lelkiismeret iránt. A történelem kárhoztatása ér titeket, ha példánk elveszett rátok nézve, ha daczoltok egy oly nemzettel, mely ezentúl az igazságot, szabadságot képviseli, és amely ezentúl csak minden népek közös ügye érdekében fegyverkezik fel. Ez azon politika volna, melyet megtámadtatok XIV. Lajos és Napóleonban, ti hajótörést fogtok szenvedni, mint ők. Ránk nézve, a köztársaság már megszüntetett minden megoszlást. Mi minden nemzet közös területén foglalunk állást. Mi teljes világosságban harczolunk, mi az emberiség ügyét védelmezzük. Ez ügy nem veszhet el. Páris, 1870. szeptember 9-én. Quinet Edgar: KÜLFÖLD. Francziaország. (A franczia köztársaság elismerése; a laoni catastropha; a nancyi volt polgármester nyilatkozta). A franczia köztársaságot ez ideig Északot Amerika, Schweitz, Spanyolország és mint látszik Olaszország ismerte el hivatalosan. Párisban Belgiumból is várják legközelebbre az elismerést. A többi semleges hatalomnak is lehetőleg gyorsan el kellene ismernie a franczia köztársaságot, mert ez a legbiztosabb mód a béke helyreállítására Egy , a hatalmasságoktól elismert kormánytól nem vitathatja el az illetékességet a porosz főhadiszállás, mint ezt a „Nordeutsche A. Z.“ a világgal elhitetni akarná. Az ideiglenes kormány, Cremieu kivételével, s a diplonatiai testület újabb elhatározás folytán Párisban maradnak. A porosz „Staatsanzeiger“ dühöng, s a laoni katastrophát a franczia köztársasági hatóságokra rójja. Szerinte ezen hatóságok szították a politikai fanatismust — mintha nem a napóleoni sereg terjesztené már hónapok sőt évek óta a legalávalóbb eszközökkel a porosz-ellenes gyűlöletet! Mintha nem Palikao kormánya terjesztette volna a poroszok erőszakoskodásairól s kegyetlenségeiről szóló híreket, míg a köztársaság hivatalos lapja a Páris felé nyomuló porosz seregről így nem nyilatkozott. Nancy főnöke, Podevin, határozott imperialista, kit Palikao közelebbről hivatalától elmozdított, mert Nancy városát ellenállás nélkül adta át s mert a lőport vízbe dobatta, — a „Liberté“-ben védelmezi magát az ellene fölhozott súlyos vádak ellen. Ő — úgymond — hiába sürgetett Nancy, Luneville, s Toul számára fegyvereket, kérelmét nem teljesítik, ugyannyira , hogy a poroszok benyomulása előtti este az éji nyugalom föntartására a polgároknak botokkal kellett álniok; egy szál katona, egy tiszt, egy rendőr sem volt a városban. Ami a lőport illeti, a parancsnokló genie-tiszt az ő tudta nélkül vettető a csatornába. Midőn ő, kapott parancs szerint, a hidat légbe akarta röpittetni, egy szem lőpor sem állott rendelkezésére. ” „Különben — fűzi hozzá Podevin — hasztalan is lett volna, miután az első parancs után egy órával a császártól egy sürgönyt vettem, mely meghagyta, hogy a hidat ne röpíttessem légbe.“ — Éhez csak az a megjegyzésünk van, hogy csakugyan szép háborúviselés ! Olaszország. (Cadoma proclamátiója, Róma.) Az olasz megszálló hadsereg főparancsnoka bevonulása alkalmával az egyházi államokba a következő kiáltványt bocsátott ki. „Olaszok a római tartományokban! Olaszország királya egy fölötte fontos küldetéssel bízott engemet meg s ti hivatva vagytok ebben lényegesen közreműködni. A hadsereg, a nemzeti összetartás és egység symboluma és záloga testvéri szeretettel jó hozzátok, hogy Olaszország és szabadságaitok megvédje. Ti bebizonyíthatjátok Európának, hogy öszszes jogaitoknak gyakorlata a pápa méltóságának és papi felsőbbségének tiszteletben tartásával a legjobban megfér. A szentszék függetlensége továbbra is érvényben marad a polgári szabadságok közepette, mégpedig jobban mint az idegen interventió védszárnya alatt. Mi nem háborút, de békét s a valódi rendet hozzuk számotokra. Én nem fogok kormányzástok és közigazgatásokba beavatkozni, amelyeknek szabad megállapítása tökéletesen reátok hagyatik. Az én feladatom kizárólag arra szorítkozik, hogy a közrendet fentartsam és közös hazánk sérthetlenségét megóvjam. Térni sept. 11-én. Cadorna R. altábornagy.“ Egy sürgöny szerint az olasz seregek ép a septemberi conventió év napján állottak Róma előtt. Mint látszik, mégsem minden ellenállás nélkül fognak bevonulni, mert a kapuk zárvák s eltorlaszolvák, az idegen csapatok pedig minden áron verekedni akarnak „fegyvereik becsületéért.“ Mindazonáltal ez nem tartja föl két napnál tovább a királyi csapatokat, mert a pápa világi uralmának maguk a rómaiak is ellenségei, kik Victor Emanuelhez egy feliratot köröztetnek a városban. Tényleg már nem is létezik pápai kormány. Spanyolország. (Republikánus tüntetés Madridban.) A spanyol republikánus párt, írja a bécsi „Presse“ madridi tudósítója f. hó 9-éről, — tegnap itt nagyszerűen nyilatkozott a franczia köztársaság mellett. A tüntetés a legnagyobb csendben és rendben folyt le. E ténynek némi jelentőséget tulajdonítanak, minthogy Rivero belügyér miniszeriális helyisége erkélyéről szemtanúja volt az egésznek. Hogy e nyilatkozat a példányszerű rend jellegét megtarthassa, a beszédek elmaradtak. Észrevehető, mikép a republikánus párt egész hidegvérűséggel fogja fel a helyzetet, Spanyolország belviszonyainak bonyolultságát is mindinkább szem előtt tartják; belátják, hogy azon követelés, miszerint a királyoknak átalában hadat üzenjenek, nemcsak a spanyolok egy nagy részének nincsen ínyére, de egyszersmind e pillanatban a párisi