Ellenőr, 1870. szeptember (2. évfolyam, 1-15. szám)

1870-09-18 / 3. szám

juk, hogy azokat lapunknak küldjék be oly idő­ben, hogy a többi lapokkal egyidejűleg közöl­hessük, Lapszemle. A Hon vezérczikkében Jókay azon érdek- és fogalom­zavart festi, melyet reánk, magyarokra nézve a mostani háború okozott; nem tudjuk,vár­jon a franczia köztársaság, vagy a porosz hadak győzelmét óhajtsuk-e , amaz győzve a keleti szom­szédokat, vesztve az orosz karjában a délszlávokat hozza nyakunkra, emennek győzelmével az osztrák német elem fenyeget bennünket. A P. Napló Francziaország jelen helyzetéről szólva fejtegeti azon nehézségeket, melyekkel a köztársasági kormánynak kellő hadsereg s képes hadvezérek nélkül kell megküzdeni szemben a Pá­­zis alatt álló porosz emberözönnel. A Reform vezérczikkében egyenesen luthe­ránus jezsuitizmusnak mondja azt, ha valaki még ma is a „nagy nemzet jogos törekvéseinek“ frá­zisával kiséri faluról falura a porosz főhadiszállást. Majd Tiszának lapunk tegnapelőtti 1-fő számá­ban megjelent czikke ellenében felhozza, hogy ő épen nincs meggyőződve a német egység veszély­telenségéről reánk nézve, sőt alig teszi fel Bis­marckról, hogy ez Ausztria annexiójáról többé lemondjon. A Magyar Ujság­ban Schwarcz Gyula az euró­pai confoederatiót, melyet Castelar és Hugó V. ajánlanak Európának, szükségesnek, de lehetet­lennek tartja mindaddig, míg Európa államai közt a mostani mesterkélt egyensúly fog fenállani. A nemzeti államalakulás, úgymond, nemcsak hogy nem áll ellentétben az európai confoederatióval, sőt inkább annak előkészítő lépcsője , mint ilyen előmozdítandó. A „P. Lloyd a vénszűz erényeihez hasonlítja az annyira hánytorgatott „magasabb német érzü­letet“, mint a­melynek privilégiumai, úgy látszik abban állottak, hogy huzamosabb idő óta nem juthatott azon helyzetbe, miszerint kultúra és civi­­lizatio ellen vétkezhessék, mint más nemzetek, melyek nem vonultak vissza a világtörténet szín­padáról ; de ime most itt az alkalom vét­kezni s lám mikép állunk a „magasabb német érzülettel!“ Az „U. Lloyd“ Angliát okozza a háború ily mérges elharapózásáért, mint a mely képes lett volna hatalma egész súlyának mérlegbe vetésével meggátolni e borzasztó mészárlást; de a britt kor­mány megelégedett Belgium semlegessége bizto­sításával s azóta olympusi egykedvűséggel nézi a háborút. A „N. Fr. Lloyd” a franczia köztársaság tarthatóságáról szólván, ezt egyedül egy kedvező békekötéstől mondja függőnek, mely ha nem si­kerül, nyaka van szegve a respublikának. S ez alig fog sikerülni a hatalmas győző sereggel szemben. A franczia köztársaság sorsa a sedani győző kezében van, s mit várhat ettől, kinek jel­szava : „előbb a hatalom, aztán a jog.« Délben érkezett táviratok. Berlin, sept. 17. A kormány állítólag hi­vatalosan a Vogesek vonalát tűzte ki határvonalul. — A félhivatalos lapok perhoreskálják a köztár­sasággal való alkudozást. A Weser és Elba torko­lat ostromzára meg van szüntetve. Bécs, sept. 17. Midőn a császár belépett és eltávozott, nagy lelkesedéssel fogadtatott. A trón­beszéd több helye, különösen az, hogy Csehország­­nak minden törvényes eszk­özzel biztosítani kell a kir. tanácsban való részvételt, élénk tetszéssel fogadtatott. Florencz, sept. 17. Az olasz csapatokat Civita Vecchiában lelkesen fogadták. Ha az an­gyalvár és a leonidi városrészt az olaszok nem szállják meg, a pápa Rómában marad. Florencz, sept. 17. A király követi csapa­tait, hogy Rómába bevonuljon. Florencz, sept. 17. Tegnap gróf Cadorna egy parlamentárt küldött Kanzler tbkhoz azon kívánattal, hogy csapataival vonulhasson a fővá­rosba Kanczler tbk, visszautasítólag felelt. Berlin, sept. 16. A „Drezdner Journal“ az orosz czárnak Zarskoe-Seloból a szász királyhoz intézett következő táviratát közli: Hogy az ön bátor csapatai iránti tiszteletemet kifejezzem, az ön fiának a koronahg-nek katonai második osz­tályú györgy rendemet adom. TÁRCZA. Zadig, vagy: A végzet. Keleti történet Voltairetől. A főlovász és az eunuch meg voltak győződve, hogy Zadig lopta el a király lovát és a királyné kutyáját. A nagy Desturham gyülekezet­e­ elé vi­tették tehát, mely őt kancsukára és életfogytig tartó száműzetésre ítélte Szibériába. Alig hirdették ki az ítéletet, megtalálták a lovat és a kutyát. A bírák azon szomorú kénytelenségben voltak, hogy ítéle­­töket visszavonják, de Zadigot négyszáz ohon arany pénzbírságra ítélték, a­miért azt állította, hogy nem látta, a­mit látott. E pénzbírságot azon­nal le kellett fizetnie, azután megengedték neki, hogy védje ügyét a nagy gyülekezet előtt. Védel­mére a következőket mondta el: „Jogosság csillagai, tudomány tengerei, igazság tükrei, kik birtok az ólom súlyával, a vas keménységével, a gyémánt tündöklő fényével és hasonlítotok az aranyhoz! Miután megengedté­tek, hogy szóljak e fenséges gyülekezet előtt. Oromazesre esküszöm, hogy soha sem láttam a királyné tiszteletreméltó kutyáját, sem a királyok királyának szentséges lovát. Elmondom, mik tör­téntek velem: A liget felé sétáltam, melyben ké­sőbb a tiszteletre méltó eunuchhal és a dicsőséges főlovászmesterrel találkozom. A homokban egy állat nyomait vevem észre, s azokban könnyen ismerek egy kis kutya nyomaira. Gyenge és hosz­­szukás barázdák, melyeket az itt-ott magasabbra emelkedő homokon vettem észre a lábnyomok kö­zött, azt tudatták velem, hogy nőstény kutya ment arra, melynek telt emlői vannak, s mely e szerint nem régen kölykezett. Ezektől különböző más nyomokból, melyek a homok felszínét mindig az első lábak mellett érinték, azt következtetem, hogy hosszú fülei vannak, és mivel észrevettem, hogy az egyik láb mindig gyengébb nyomot hagyott, mint a többi három, megtudtam azt is, hogy a mi felséges királynénk kutyája egy kissé sántított, — ha ugyan szabad ezt kimondani. A­mi a királyok királyának lovát illeti, mi­dőn a liget utain sétáltam, egy ló patkóinak nyomára akadtam, melyek mindannyian egyenlő távolban voltak egymástól. Ejnye — gondolom — mily tökéletes vágtató lépése van e lónak. Egy szűk, alig hét láb szélességű ösvényen a fák pora az út közepétől jobbra is, balra is negyedfél láb­­nyira egy kissé el volt seperve. E lónak gondo­l) A Destur-ok, vagyis az Írástudó mágusok bíró­sága­ — E képletben, illetőleg a Desturdam bölcs ítéle­teiben Voltaire a Sorbonne és a párisi parlamentnek ak­kori könnyelmű és önkényes eljárására czéloz, lám negyedfélláb hosszú farka van, melyet jobbra­­balra csóválva azt a port elsöpörte. A fák alatt, melyek öt láb magas lugast képeznek, áttörésü ágakat láttam heverni, miből megtudtam, hogy a ló egészen addig ért, s hogy ennélfogva öt láb magas. Hogy zablája huszonhárom karátos arany­ból van, azt onnan tudom, mert egy kőhöz dör­zsölte azt, s én látva, hogy az próbakő, a próbát meg is tevem. Azon nyomokból végre, melyet patkói ismét másnemű köveken hagytak, észre­vettem, hogy tizenegy latos ezüsttel van megpat­­kólva.“ A bölcsek el voltak ragadtatva Zadig mély és éles észlelő tehetségétől, s ennek hire még a király és királynőhöz is eljutott. Csak Zadigról be­széltek mindenütt, az előszobákban, a termekben és kabinetben, és noha több több mágus azt vé­leményezte, hogy el kellene őt égetni, mert va­rázsló, a király mégis elrendelte, hogy a négy­száz oron aranyat, melyre ítélték, visszafizessék neki. A jegyző, hivatalszolgák és törvényszéki ügyészek tehát nagy pompával és feltűnéssel jöt­tek hozzá visszahozni négyszáz obon aranyát; csak háromszázkilenczvennyolcat tartottak vissza perköltség fejében ; a szolgák pedig borravalót kértek. Zadig észrevette ebből, mily veszedelmes néha nagyon tudósnak lenni, s feltette magában, hogy legközelebbi alkalommal nem mondja el, a­mit lát. Ez alkalom nem sokáig váratott magára. Egy államfogoly megszökött, és ablakai alatt il­lant tovább. Kérdőre vonták Zadigot, nem szólt semmit. De rábizonyították, hogy az ablakon ki­nézett, s e bűntettért ötszáz obon arany pénzbír­ságra ítélték, mire ő babyloni szokás szerint meg­köszönte a birák gyengédségét. „Istenem ! — gon­­dolá magában — mily sajnálatra méltó az ember, ha azon ligetben talál sétálni, melyen a királyné kutyája és a király lova mentek keresztül! mily veszélyes a saját ablakán kinézni, és mily nehéz boldognak lenni az életben!“ IV. Fejezet. Az irigy. Zadig a bölcsészettel és barátsággal akarta magát vigasztalni a sors szeszélyeinek ellenében. Babylon egyik külvárosában egy ízléssel berende­zett házzal bírt, hol egy becsületes emberhez méltó minden örömet és minden művészetet maga köré gyűjtött. Reggel könyvtára állott rendelkezésére valamennyi tudósnak, este pedig asztala a kedé­lyes társaságnak. De csakhamar észrevette, mily veszélyesek a tudósok. Nagy vita keletkezett Zo­roaster egyik törvénye felett, mely megtiltja a griffhús evését. „Hogy lehet ezt megtiltani, mondá az egyik rész, midőn ez állat nem is létezik ?“ — „De kell léteznie, mondá a másik rész, miután Zo­roastar megtiltja, hogy husából egyenek.“ — Zadig ki akarta őket békíteni, s azt mondá : „Ha léte­zik griffmadár, ne együk húsát, ha pedig nem lé­tezik, annál kevésbbé; Így mindnyájan engedel­meskedünk Zoroasternek.“ Egy tudós, ki tizenhárom kötetet irt a griff tulajdonságairól, és ki ezenkívül nagy theurg*) volt, azonnal bevádolta Zadigot Ybor**) főmágusnál, ki a chaldaeiek legostobábbja, s ennélfogva legfana­­tikusabbja volt. Ez ember nyársra huzatta volna Zadigot a napnak dicsőítésére, s megelégedett han­gon imádkozta volna el e mellett Zoroaster brevi­­riumát. Zadig barátja Cador, — (egy jó barát többet ér száz papnál) — elment a vén Yborhoz s azt mondá neki: „Éljen a nap és a griffmadarak! Óvakodjál Zadigot megbüntetni, mert az szent ember. Udva­rában griffmadarak­at tart, és soha sem eszik belő­­lök, vádlója azonban er­etnek, a ki azt meri állí­tani, hogy a házi nyulaknak hasított patájok van s hogy azok nem tisztátalan állatok.“ — „így hát — mondá­sbor kopasz fejét csóválva „Zadigot nyársra kell huzatni, mert a griff-madarakról ro­­szat mert gondolni, a másikat pedig, mert a házi­­nyulakról roszat beszélt.“ Cador mégis lecsillapitá ez ügyet egy nyil­vános hitü leány segélyével, ki gyermekének anyja volt, és a mágusok testületében nagy be­folyással bírt. Senkit sem húzattak nyársba, mi miatt több doktor morogni kezdett, s megjósolta Babylon sülyedését. Zadig felsóhajt­ott: „Ilyen a sors ! Minden üldöz engem a világon, még a nem létező lények is!“ Megátkozta a tudósokat, s ezen­túl csak kedélyes társaság körében akart élni. Maga köré gyűjtő Babylon legderekabb fér­­fiait és legszeretetreméltóbb hölgyeit; kitűnő la­komákat adott, melyeket gyakran hangversenyek előztek meg, s a legkedvesebb társalgás élénkített. Ki tudta e társalgásból zárni a szellemdús utáni törekvést, a­mi mindig legbi­ztosabb jele a szellem hiányának, s a­mi képes a legfényesebb társasá­got tönkre tenni. Sem barátjait, sem ételeit nem a hiúság választatta vele, mert mindenben többre becsülte a valót a látszatnál, a ezáltal valódi tisz­teletet szerzett magának, mely után nem töreke­dett. Házával szemközt Arimazes lakott; egy férfi, kinek gonosz lelke durva arczára volt festve. Epés és gőgös volt, s ráadásul unalmas lángész. Mi­után a világban nem tudott boldogulni, azzal ko­gm Oly ember, ki titkos szertartások által az iste­nekkel és szellemekkel tud összekötetésbe lépni. Voltaire valósz­ínűleg a janenisták gyakori csodatevőire czéloz. **] Boyer nevének anagrammja Boyer Voltaire idejében magas állásokra és nagy, de nem a legjobb hírre emelkedett, alattomos ravasz ember volt, ki közép­szerű tehetségeivel és roppant fanatismusával minden al­kalommal üldözte Zadig szerzőjét, szólta meg magát, hogy rágalmazta azt. Nagy gazdagsága daczára is csak nagy nehezen tudott maga köré gyűjteni néhány hízelgőt. A kocsik zörgése, melyek esténként Zadighoz tértek be, be­­szatotta őt; a dicséretek, melyekkel Zadigról szól­tak, még jobban ingerelték. Elment néha Zadighoz s asztalához ült, a nélkül, hogy meghívták volna; ott elrontotta az egész társaság mulatságát, mint a hárpiákról mondják, hogy megmételyeznek min­den húst, melyet érintenek. Egyszer az történt meg vele, hogy ünnepélyt rendezett egy nő tiszte­letére, s az meghívását visszautasítva, Zadig es­télyére ment. Másszor pedig együtt beszélgetvén vele a palotában, egy miniszterrel találkoztak, ki magához hívta estére Zadigot, s nem hívta meg Arimazes. A legengesztelhetlenebb gyűlöletnek gyakran nincs jelentékenyebb alapja ennél az em­ber, kit Babylon irigyének neveztek, tönkre akar­ta tenni Zadigot, mert boldognak nevezék. Roszat tenni naponként százszor nyílik alkalom, jótettre egyszer egy esztendőben, mondja Zoroaster. Az irigy Zadighoz ment, ki kertjében sétált két barájával és egy hölgygyel, kinek gyakran mondott udvariasságot a nélkül, hogy ezzel más szándéka és czélja lett volna, mint éppen csak udvariasságot mondani. A társalgás a háborúról folyt, melyet éppen akkor fejezett be a király szerencsével egyik hűbérese, Hyrcánia fejedelme ellen. Zadig, ki e rövid háborúban kitüntette bá­torságát, nagyon dicsérte a királyt, s még inkább a hölgyet. Elővette irótábláit, négy rögtönzött verset írt egyikre, s a szép nőnek nyújtotta olvasni. Barátai kérték, mutatná meg nekik is; azonban szerénysége, vagy jobban mondva helyesen felfo­gott hiúsága visszatartotta őt. Tudta, hogy a rögtönözött verseket csak az találhatja jóknak, a kinek tiszteletére készültek; ketté törte a táblát, melyre versét irta, s a két töredéket egy rózsa­bokorba dobta, hol hiába keresték. Esni kezdett, s a sétálók visszatértek a házba. Az irigy a kert­ben maradt, s addig keresett, mig megtalálta a tábla egyik darabját. Úgy volt széttörve, hogy minden sor fele, mely e töredéken maradt, érthető mondatot, sőt rövid méretű verset képezett; kü­lönös véletlen folytán azonban e kis versek együttesen egy érthető mondatot képeztek, mely a legszörnyűbb szidalmakat tartalmazta a király ellen; a táblatöredéken ugyanis ez volt olvas­ható : A legnagyobb bűntények által Szilárdult trónon a király Ha mindenütt a béke szárnyal Csak ő keres viszályt. Az irigy boldog volt; most először életébe, kezeiben tartotta, a mivel egy szeretetre méltó és jellemes férfit tönkre tehet. Vad örömmel juttatta e satyrát, melyet Zadig saját kezével írt a király elé. Börtönre vetették Zadigot, két barátját és a hölgyet. Hamar elitélték, a nélkül hogy kihallga­tásra méltatták volna. Midőn az ítéletet felolvasták előtte, az irigy útjába állva hangosan ,kiáltozá, hogy versei mit sem érnek. Zadig soha se kép­zelte magáról, hogy jó költő de kétségbe volt e­sve, hogy felségsértésért ítélték el, és hogy egy szép nőt és két jó barátját tartják börtönben oly vé­tekért melyet nem követett el. Nem engedték szólani, mert szótáblája szólt. Illyenek voltak Ba­bylon törvényei. A vesztőhelyre vitték a kiváncsiak nagy tömegén keresztül, kik nem merték sajnálni és közelébe tolakodtak, hogy lássák, váljon , kel­lemmel tud-e meghalni. Csak rokonai voltak bána­tosak, mert nem örököltek utána. Vagyonának háromnegyed részét a királynak, egy negyed részét pedig az irigynek javára foglalták le. Mialatt Zadig a halálra készült, a király pa­pagálya elrepüllt erkélyéről és Zadig kertjében egy rózsabokorra szállott. A szél egy szomszédjá­ról éppen odarázott egy baraczkot, mely egy iró­­tábla töredékére esett, és ahhoz tapadt. A madár felkapta a baraczkot a táblával együtt, s a király ölébe hozta. A kiváncsi fejedelem értelem nélküli szavakat látott rajta, melyek versszakok végét látszottak képezni. Szerette a költészetet, s oly fe­jedelmekkel, kik a verseket kedvelik, mindig jut­hatni józan eredményre; papagályának találmánya gondolkozóvá tette. A királyné, a ki visszaemléke­zett arra, mi volt írva Zadig táblájának töredéké­re, elhozta azt. Összehasonlíták a két darabot, melyek teljesen egymáshoz illettek, s azokon elő­tűntek a versek úgy, a­hogy Zadig írta. A legnagyobb bűntények által rendült meg a világ. Szilárdult trónon a király mindent­ fékezve áll. Ha mindentt a béke szárnyal, Ámor kezd új vitát! Csak ő keres viszályt, harezot csak ő talál. A király azonnal elrendelte, hogy Zadigot eléje vezessék, és kibocsássák börtöneikből két ba­rátját és a szép nőt. Zadig­arezra borult a király és királynő lábaihoz ; alázatosan bocsánatot kért tőlük, hogy oly rosz verseket mert írni, és annyi kellemmel, ésszel és szellemmel beszélt, hogy a király és királyné viszont látni óhajtották. Újra el­jött, és még jobban tetszett. Az irigynek, ki őt bevádolá, minden vagyo­nát neki ítélték, de Zadig visszaadta mind. Az irigy csak annak örült, hogy visszakapta tulajdo­nát.­­ A király napról napra többre becsülte Za­digot. Megosztott vele minden vigalmat, s kikérte tanácsát minden ügyében. A királyné ez időtől kezdve oly szívesen látta Zadigot, hogy ez könnyen veszélyessé válhatott önmagára, felséges férjére a királyra, Zadigra és a birodalomra nézve is. Za­dig kezdte hinni, hogy mégsem olyan nehéz bol­dognak lenni. (Folyt. köv.) London, sept. 17. Thiers egy kölcsön megkötése iránt alkudozott, de kedvezőtlen ered­ménynyel. Paris, Páris ha nem is Európa feje, de minden bi­zonnyal Európa szíve. Bizonyítja ezt mindenek fö­lött azon tény, hogy hetek óta nem egyedül Eu­rópa, de úgyszólva az egész művelt világ összes figyelme ide összpontosul, mint egykor, midőn fen­nen csattogtatá szárnyait a franczia császári sas s egy szemhunyorításával képes volt a világot a leg­jobb hangulatba avagy páni rettegésbe ejteni. Az idők változnak, de nem én, mondhatja Páris, a sorsnak fogai rajtam nem rágódhatnak, sőt a sze­rencsétlenség, mely fenyeget, még magasabbra emel. Bizonyítja ezt a világ rám irányzott részvét­teljes figyelme, bizonyítja mindenek fölött maga Vilmos király mindent fölülhaladó csodálkozása, ki midőn Páris rettegett fejét, II. Napóleont, Se­­dannál hatalmába kerítette, az öröm és kétely mámorában saját szemeinek és füleinek alig hí­vén, isten különös csudájának tulajdonította az ese­mények ily fordulatát, a­mivel, mellesleg megje­gyezve, épen nem nagy bókét mondott Bismarck politikájának s Moltke hadvezéri talentumának. A német seregek e pillanatban Páris előtt állanak. Vilmos király hallani sem akar béke­al­kudozásokról előbb, míg a tuileriákban nem pi­henheti ki hosszas fáradalmait, mert noha német lapok a francziáknak vetik szemére, hogy egyedül a „gloire “-ért harczolnak, Vilmos királynál is nagy szerepet játszik játszani e „gloire“ s főleg ez az, ami őt tántoríthatlanul megtartja azon határozatá­nál, mikép a békét Párisban kötheti csak meg. E határozatának keresztülvitelére nem fog kímélni semmit . Páris a világváros, ha ellenáll, a leg­nagyobb kímélytelenségre számíthat, kitűnik ez a legújabb táviratokból, melyek szerint a porosz ki­rály esetleg Páris bombáztatását hagyta meg. Másrészről azonban a franczia ideiglenes kormány mindent elkövet, hogy a Párisba jutást a németekre nézve lehetetlenné tegye. A depar­­tementekba kormánybiztosok küldettek a nép­fölkelés erélyes és gyors szervezésére s Párisba az ország minden részéből szakadatlanul érkeznek lelkesült csapatok, hogy lemossák a franczia nép­ről a gyalázatot, melyet a császárság újabban kent reá. Az erődítéseken a főváros körül még min­dig éjjel nappal dolgoznak. Vincennesben, mely legközelebbről van fenyegetve, nagy a tevékeny­ség. A bercy viaduc-híd előtti véderőművek igen előhaladtak s makacs ellenállásra képesek. A Szajna hatalmas czölöpzet és hajók által van el­torlaszolva s ezenkívül pokolgépekkel hozzáfér­­hetlenné téve, partjain pedig hatalmas ágyuütegek várnak az ellenségre. Az erődök mind teljesen felszerelvék s ellátvák őrséggel; az ágyuk száma a Párist körülvevő erődökben a következő: Cha­­rentonban 70, Vincennes 117, Nogent 55, Rosny 56, Noisy-le-Sec 57, Romainville 49, Aubervilliers 66, Mont-Valerien 79, Issy 64, Vanves 45... Mont­­rouge 43, Bicêtre 60, Ivry 70, stb. Összesen 982 ágyú. De nemcsak az erődök helyeztettek a lehető legjobb védelmi állapotba, magában Párisban is foly a készülődés a netalán bekövetkezhető s előreláthatólag borzasztó utczai harczra. A köve­zet mindenütt fölszedetett s a házakba hordatott, hogy annak idején a benyomuló ellenségre szó­­rassék le, ezenkívül az olaj és petroleum is nagy szerepet fog játszani. Gázlámpák nincsenek többé Párisban, a gázgyárt bezárták.­­ A rendes csa­patok elhagyták Párist s az ellenség elé küldet­tek, hol a szabad vadászcsapatok fognak segé­lyekre állani. A hangulat a városban a legharczia­­sabb, sőt vannak nők, a­kik revolverrel látták el magukat s komolyan elhatározták, hogy legalább egy „poroszt“ agyonlőnek. Másrészt a legcsodálatosabb békehírek keringe­nek a lakosság között; állítják, hogy Garibaldi 15000 alpesi vadászszal lő a franczia köztársaság se­gélyére, noha a legújabb táviratokból tudjuk, hogy az ősz vezér betegen fekszik Caprerában. Hiszik továbbá, hogy a hatalmak, főleg az angol, kényszeríteni fogják Vilmos királyt a békekötés­re. Sőt annyira mennek vérmes reményeikben, miszerint állítják, hogy a porosz koronaherczeg maga is ellene van a háboru tovább folytatásának s hogy kijelentette a királynak, mikép­p nem akarja lelkére venni Páris bombáztatását. A franczia ideiglenes kormány maga is haj­landó lenne békét kötni bármely elfogadható fel­tételek mellett, azonban tart mindenek fölött a háta mögött álló szélső republicánus párttól, mely az ellenségnek tett minden engedményt árulásnak kiáltana legott a nemzet ellen s hihetőleg a ha­talmat is magához rántaná. Ígérvén a mindig könnyen hivő népnek, hogy a győzedelmet ismét a franczia zászlókhoz fogja csatolni. S valóban,ha valami változás nem áll be és a hotel de villéi kormány határozottabban nem lép fel, teljes sza­kadást várhatunk a párisi és az u. n. lyoni re­publikánus kormányok között. Ugyanis mint tud­juk Lyonban mindjárt a köztársaság kikiáltása után egy ideigl. kormány alakult s a véres zász­ló kitűzésével és elfogatásokkal kezdette meg működését. Challemel-Lacour, a párisi kormány kiküldött biztosa nem volt képes rendet csinálni s tiszteletet szerezni intézkedéseinek. Az önkényes elfogatások azonban kissé szűkebb térre szorul­tak, mióta a nemzetőrség tisztjei írásban kívánják az elfogatási parancsot, addig elég volt egyik vagy másik individium egyszerű szóbeli felhívása, hogy u. n. gyanús vagy nem szívesen látott egyének elfogassanak. Egy csapat szabad­ vadász három­­szinű zászlóval vonulván be Lyonba, a nép reáro­hant, hogy zászlóját széttépje, a nemzetőrök azonban segélyt nyújtottak a vadászoknak a tö­meg ellen, melyet szuronyaikkal kergettek szét. A lyoni kormány a departement exproserjét, több kormány- és hatósági hivatalnokot börtönbe vettetett. A Lyoni katastrópha, Rheimsból a következőket írják Laon várának légberöpitéséről: F. hó 9-ikén a citadella a laoni parancs­noktól — állítólag a város kímélete miatt — 400 főnyi mozgó­ őrséggel és 8 ágyúval átadott a 6-ik vasas-ezrednek. A kapitulátió szabályszerüleg ment végbe s a 4-ik vadász zászlóaljnak meghagyatott, hogy a fegyvereket, ágyukat, lovakat stb., vala­mint a foglyokat is átvegye.­­ A citadella pa­rancsnoka, miután az átadás után közvetlen írás­ban adta becsületszavát, hogy a folyó háborúban a poroszok s azok szövetségesei ellen nem fog harczolni, felügyeletet nélkül szabadon bocsáttatott. A délutáni idő jelöltetett ki porosz részéről a fog­­lyok­ átvételére, a kijelölt időre a vadászok a cita­dellába mentek.. A vadászokat Med­enburg herczeg vezette, kisérve két segédje s öt tisztje által. Alig érték el a poroszok a hidat, mely az első árkon a várba vezet, egy iszonyú robbanás következett be. Füst, por, kövek, emberi testek s testrészektől volt sűrű a levegő. Három percz múlva egy második, az előbbivel egyenlő robbanás volt hallható. Úgy látszott, mintha az égből hultak volna le a kolos­­sali kövek, tetemek stb. A­mint a füst s por lassan kint eltűnt, bor­zasztó látvány terült el szemeink előtt! A cita­della helyén romok voltak : itt-ott egy-egy meg­maradt, de düledező fal. A két robbanás után egy iszonyú robaj következett — ezután pillanatig sik­ csönd. Most mindenünnen kiabálás s jaj­veszékelés törte meg a csöndet, a városból a la­kosok a helyszínére siettek. E pillanatban senki sem gondolt árulásra, a­mi itt előfordult, min­denki csak a mentésre gondolt, mert a­hová csak nézett az ember, mindenütt test­tagok holt­ tetemek feküdtek. Az egészben csak 15 nehéz­ sebesültet találtak a citadellán kívül. Laon városában több embert sebesítettek meg s ütöttek agyon a kö­vek, még félórányi távolságban is találtak test­tagokat. Mecklenburg herczeg fején szenvedett jelentékeny sebet, segédjének jobb karját zúzta szét egy leeső kő. Mindössze 500 ember lelte halálát, azonkívül mai napig 138 porosz vadász, 30 porosz vasas s körülbelül 300 mozgó­ nemzetőr hiányzik e vidékről. Hogy árulás forog­jen, bizo­nyos. A parancsnok ugyanis kieszközölte, hogy a poroszok tudtára fogják adni a vadászok meg­érkeztét. A parancsnok két órával előbb csak­ugyan tudósíttatott is erről. Egyébiránt a fogoly tisztek is oda nyilatkoznak, hogy ezen katastró­­phát a parancsnok idézte elő. A parancsnok el­tűnt, hogy szintén ott lelte-e halálát, nem tudja senki megmondani. Az „Indép. Belge„-nek azt írják Párosból 12- diki kelttel, hogy a laoni lőportorony fölrobbanása tisztán esetleges volt és hogy több fran­czia mint német életébe került. A leve­lező hozzáteszi, hogy alaptalanul jön a laoni pa­rancsnok, ezen „hős tett“ okozójának megnevezve, a laoni parancsnok szerint nem számíthat polgár­társai »bámulására". Különben nincs szükségünk — mondja a levelező — Laonra. Strassbourg elég­séges egy ideig a franczia gloire hirdetésére, Páris pedig követni fogja annak példáját. A sebesült parancsnoknak a „Patrie“ egy bio­­graphiai czikket szentelt. Theremin d‘ Hame tá­bornok 66 éves, a samuri lovassági iskola nö­vendéke. 1840-ben kapitány volt a 8-dik huszár­ezrednél , 1847-ben őrnagy lett a 11-dik drago­­nyos ezrednél, 1852-ben alezredes, 1856 ban ez­redes a 8-dik vasas-ezrednél és 1865-ben tábor­nok. Előre haladott kora miatt 1868 ban a tarta­lékba tétetett át; a háború kezdetével Laon várá­nak parancsnoksága ruháztatott rá. A „Journal des Debats“ nem titkolhatja el, hogy sajnos lenne,ha — mint sok oldalról állítják — a parancsnok röpítette volna légbe a citadel­lát, miután annak átadását már megígérte. Az ily eljárás, bármennyire tűnjék is föl hősi tettnek, a hadi törvények szerint mégis kárhozatos tett. A „Journal des Debats“ tehát inkább óhajtja, hogy a katastrópha esetleges legyen. A „Nordd. A. Z.“ a laoni eseményre vonat­kozólag oly véleményt ad, hogy Poroszország, oly kormánynyal, mely ily galád tetteket elnéz, diplomat­a összekötetésbe sem állhat, fölszólítja tehát a franczia kormányt, hogy ítélje el Laon parancsnokát, ellenkező esetben Porosz­ország úgy fogja tekinteni, hogy a­­köztársasági kormány e katastróphát helyesli. KÜLFÖLD. Francziaország. Metz b­o­n­k­­á­z­ta­tása. (Porosz forrás.) A­n­c­y, septeber 9- dikén.Tegnap délután nevezetes dolgokra készültek. Ars-sur Mozelle­nél a Mozelle-hídon Ars és Joug közt lőpor­kocsik érkeztek meg, melyek szokás ellenére a lőport jelző fekete zászlót nélkülözték. Közönséges szállító­kocsiknak tarttható az ember. A kíséretből egy őr­mester lovagolt felénk s hal­kan fölkért, hogy az égő szivart tegyük félre, mert lőport szállitnak. 12 fontos ostrom­ágyukat vittek föl a magaslatokra különböző irányban, anélkül hogy zajt okoztak volna. Jony-ban a pa­rancsnokló Goeben fő­hadiszállását érintők meg; fölkerestük egyszersmind a sebesülteket ápoló helyet s csodálkozásunkra megtudtuk, hogy ma kiadott parancs szerint minden betegápoló hely­nek legfölebb 24 óra lefolyása alatt ki kell ürítve lenni. A­mint, Jonytól lefelé lovagolva, Steinmetz sereg-parancsnok fő­hadiszállásánál megállapod­tunk, Goeben tábornok érkezett meg Jonyból s tábor karával Steinmetz szállása előtt leszállott. Jonytól Corny felé gyors léptekben lovagolva Al­bert herczeggel találkoztunk. Corny-ban de Corny marschal, s a franczia sereg tábornoki intendá­­sának palotája előtt leszálltunk a lóról. Ezen palo­tában vol­t Frigyes Károly szállása. Ki után ezen­­a hadvezér is ronyba ment tábor­karával, semmi kétséget sem szenvedett, hogy hadi­tanács tar­tatott s a mint az említett tények következtetni engedik, fontos határozat hozatott. — Ma este az idő óráról órára viharosabbá vált; az eső elhomá­­lyositá a jéget s a lát­tával igen meg volt szorítva, úgy hogy a bombázás megkezdését ez este nem tartottuk czélszerűnek. 7 óra felé észak felé nyiló ablakomból St. Quentin vára felé pillantottam. Rövid idő múlva bálvány, fölvillámló világosságot vettem észre a felhőkön keresztül törni. Az erőd irányában sűrűen voltak láthatók a röppentyűk; a rég várt komoly tüzelés megkezdetett, s tüzér­ségünk éjjel s viharos esőben diadalát ülte. A gránát-röpités ezen borzasztó drámája alig egy óráig tartott. Ablakomnál tisztán kivehettem a mint a St. Quentin és Plapeville i erődökben az ellenség ágyúi fölvillámlottak s mint igyekeztek lövegeiket tüzérségünk közé vetni Németrészről ez este 1000 gránátnál több röpítetett Metz erődítményeibe. Németország. (Berlini lapok az ameri­kai közvetítésről, bajor politika) Az amerikai közvetítésről legújabban felbukkant kacsa, írják a berlini lapok, nagyon rövid életű volt, s ma már félhivatalosan vagy úgyszólván hivatalo­san megc­áfoltatott. Az itteni amerikai követet ille­tőleg biztosan tudjuk már, hogy Bancroft úr egy lépést sem tett s nem írt oly dolgokról, a­melyekken e bit alapulhatott volna. A forrást tehát min­denesetre Párisban kell keresnünk, honnan közve­títésre szólították föl a washingtoni kormányt. Amerika, különben sem óhajtván az európai ügyekbe avatkozni, mint minden más kormány vissza fogja magát tartani ily sikeretlen kísérletek­től. A német seregek meg fogják szállani Párist és a többi aztán a maga természetes utján fog to­vább fejlődni. — A porosz kormánylapok ma is hangsúlyozzák, hogy Francziaországban az egye­dül törvényes kormány a napóleoni, a csaknem lehetetlennek látszó napóleoni restauratiót­ azonban nem veszik föl kombinatióik körébe. Legkevesebb reményt ígérnek pedig az Orleáns család kilátá­sainak, mely a csapataink iránt elkövetett or­gyilkosság ferde dicsőítése által mindjárt a hadjá­rat kezdetén eljátszotta minden szerencséjét. Bajor lapok hivatalos forrásból eredni lát­szó közleményei szerint a müncheni kormány ha­tározott szándéka volna, Németország jövendő újáalakítására kezdeményezőül lépni fel. Folyó hó 9-én a minisztertanács elhatározta volna, hogy előkészületek teendők Bajorország belépésére az északi szövetségbe; feltételül bizonyos, eddig még nem ismert módosítások tűzetnének ki a szövet­ségi alkotmányban. Hogy a többi délnémet kormá­nyoknál is hasonló nézet uralkodik, ez iránt alig lehet kétség. A német szövetség s a német parlament, mondják a müncheni lapok, lenne reánk nézve egyelőre e véres háború legkívánatosabb ered­ménye, s inkább ezekért tennék azon roppant áldozatokat, mint területünknek és népességünknek e pillanatban csak zavart okozható szaporodásáért. Vidéki dolgok. Gyula, sept. 15. Békésmegyének Gyulán September 12-én és folytatva tartott bizottmányi ülése igen érdekesen és a baloldal ismétt győzelmével folyt le,­­ ugyanis az alispáni jelentések, költségvetés és más megyei közügyek tárgyalásán kívül, két üre­sedésbe jött fő­tisztviselői állomás választás útján jöltetett be, — jelesül: a királyi ■ táblához pótbi­­rónak kinevezett főjegyző jobb­oldali Kis Jósa helyett szavazati többséggel megválasztatott Nagy Károly baloldali, első aljegyző jobboldali Hajóssy Ottó ellenében. Az orosházai járás leköszönt főszolgabirája a jobboldali Mikulay István helyett felkiáltással megválasztatott Foltényi Ignácz, megyénk egyik kitűnő és tehetséges fia, ki már 1848''és 1861- ben is erélyes szorgalmas és szeretett főszolga­birája volt az orosházai járásnak. Ezen választások után jelenleg csak egy jobboldali főtiszviselője maradt Békés megyének, a szeghalmi járás főszolgabirája Schal Károly, ki 1867-ben a jobboldal heves ellenzése daczára mint baloldali választatott meg főszolgabírónak, de alig egy fél év múlva megfoghatlan okoknál fogva áttért a jobboldalra és lett belőle dühös jobboldali. Egy bizottmányi tag. A hivatalos lapból. A m kir. vallás és közoktatásügyi miniszter ren­delete folytán a legközelebbi tanév kezdetén a műegye­tem kebelében életbeléptetendő reáltanári képezde termé­szetrajzi szakosztályába: Bruck Ferencz, a természetta­­ni szakosztályba: Horváth Miklós és Kohn Gyula, a mennyiségtani ágra: Singer Samu és Stefan Gyula, ugyanezen szakosztály leirati mértani ágára pedig: Zá­­vodszky Adolf, műegyetemi hallgatók rendes tagokat fel­vetettek. A m. kir. pénzügyminiszter Mészáros János adó­hivatali tisztet ellenőrré nevezte ki. A m. kir. pénzügyminiszter Fakla József adóhiva­tali tisztet csabai adóhivatali ellenőrré nevezte ki. A m. kir. pénzügyminiszter Schüller Nándor adó­hivatali ellenőrt adószedővé nevezte ki. Jónás József szabadságolt állománybeli lovas hon­védfőhadnagy saját kérelmére a m. kir. honvédség lét­számából kiterültetett. Hírek. — Képviselő választás és képvi­sel­őj­elöltek. Bácsmegye a-kanizsai kerületé­ben e hó 12-én nagy szótöbbséggel Kosuthot vá­lasztották képviselőnek Karakasevics Simon elle­nében. Udvarhelyszéken a főispánná kinevezett Ugrón Lázár helyére egy egész csomó jobboldali jelölt pályázik, u. m. Tibád Antal főjegyző, Gyár­fás Domokos, Papp János és dr. Török Albert. Az ellenzéknek is van egy jelöltje: d. Orbán Ba­lázs követ­őinek megválasztását benső örömmel ü­dvözölnék.

Next