Ellenőr, 1870. szeptember (2. évfolyam, 1-15. szám)

1870-09-21 / 6. szám

Előfizetési árak: Egész évre . . 20 ft. — kr. I Évnegyedre . 5 ft. — kr. Félévre ... 10 .. — , I Egy hónapra . 1­9­80 „ Szerkesztési iroda: Pesten, országút 38. szám. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. Megjelenik minden reggel, kivéve hétfőn s ünnepre következő napon. Minden értesítés a szerkesztőséghez Intézendő. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. Szerda, September 21. Hirdetési dijak: Tizhasábos petit sor egyszeri ! A nyílt tér egy petit sora 30 kr. beigtatásért . . . . 10 kr.­­ Bélyegdij minden beigtatásért 30 „ Kiadóhivatal: Pesten, kétsas-utcza 14. szám­. Hirdetések felvétetnek: az „Ellenőr“ kiadó­ hivatalában kétsasutcza 14. sz. és Légrády testvérek nyomdájában Pest 2 sas utcza 24. sz. 1870. 6. sz. Az „Ellenőr“ ára egy évre .... 20 forint — kr. félévre........................10 „ — „ évnegyedre .... 5 „ — „ egy hóra .... 1 „ 80 „ Az előfizetést — postai utón vagy személyesen — nyugtázza A* Ellenőr kiadó hivatala (Pesten, Két Sas utcza 14. sz.) pjp** Azon t. ez. előfizetőink, kik a lapot September ultrára is megrendelték, ujék­oztassanak az ,,Ellenőr“ eddigi és ezután J­árai közt létező különbséget (mely pet­óber-decemberi előfizetőink részére egy forintot tesz) akár előlege­­sen akár utólagosan, tetszésük sze­­rint pótolni. Százai­ék a könyvárusi utón történő meg­rendelések után az „Ellenőr“ részéről nem adatik. A helyzet. .. Alig tartjuk lehetőnek azt, hogy Napóleon az ellenség fegyverei által vissza­helyeztessék, de biztosak vagyunk, hogy a franczia nép ily fejedelmet nem fog meg­tűrni, nem fog ő, mint császár meghalni, hacsak ezzel nagyon nem siet. És azért Fran­­cziaország is nyert valamit e háborúban, megszabadult Napóleontól. Nem akar ez részünkről gúny lenni. A legmelegebb rokonszenvvel viseltetünk ezen köztársaság iránt, sajnáljuk azokat kiknek tulajdonuk fördulatott, sajnáljuk azokat, kik árván a családapától elmarad­tak, és azokat, kik valamely küzhödt kórház­ban feküsznek,de érzelmeink legforróbb rész­vétével fordulunk e nemzet azon fiaihoz, kik nem szenvedtek anyagi kárt, kik nem siratnak egy családtagot, hanem a­­ hazát. Kiknél e kínos érzelmet nem csökkenti egy tátongó seb, mert ez is enyhíti azon fájdalmat,a­melyet kell érezni egy oly Fran­­cziának, ki hazáját szereti, ki azt nagynak, vezénylőnek, győzhetetlennek hitte, és most látja azt az ellenség lábainál feküdve vé­rében. Ez egy iszonyú szenvedés. És még növelheti ezen fájdalmat azon tudat, hogy ennek Francziaország maga az oka. Választása volt a becsületes, erélyes, republicanus Cavaignac, és Napóleon, a csá­szári ivadék között. Ez utóbbit választá. És miért téve ezt ? Meg akarta vásá­rolni könnyű szerével a békét, a kecsegtető jólétet, és azért oda fizette önrendelkezési jogát, oda szabadságát. És mit ért el ez alkuval? most rendet csinál az ellenség, és győztes mentében el­gázolja több évi szorgalomnak gyümölcseit. Francziaország jóléte ily sérülést még nem szenvedett soha. Egy nemzetnek legfőbb kincse ön­állása, szabadsága, mit ennek árán megvesz, az csak csalódás. Nem azért említjük ezt most, hogy ezen, annyira sújtott nemzetet még szemre­hányásainkkal is érintsük,hanem azért tesszük ezt, hogy ezen eseményeken okulva, saját helyzetünket is kevéssé megtekintsük. Ha visszapillantunk az utóbbi évek eseményeire, ha figyelemmel vizsgáljuk a kormány eljárását, a lefolyt országgyűlés működését, és mindent, a­mi eddig történt, ijedelemmel látjuk hogy hazánk sorsa ugyan­azon irányba vezettetik, a­melyben haladt a szerencsétlen Francziaország. A franczia köztársaságnak most pár hét alatt kellene azt pótolni, mit a csá­szárság húsz év alatt mulasztott. A mi hátunk mögött nincs húsz év, de van há­rom, a­melyben hazánk ügyeit rendezhettük volna. Nézzük mi történt ez alatt. Belügyeinket illetőleg, ha mindenek­előtt vesszük a közigazgatást, ki kell mon­danunk, hogy ez ma is a régi elavult álla­potban van, a képviseletek és bizottmányok nem képviselik a hatóság közvéleményét. Erdélyben még az osztrák törvények állnak fen. Igazságszolgáltatásunk a régi, kor­hadt, lassú, a viszonyoknak meg nem fe­lelő. De midőn ezt megemlítjük, a világért sem akarunk félreértetni, mi azért az ez irányban hozott törvények életbeléptetését sürgetni nem akarjuk. Pejus medicina mor­bo. Reméljük, hogy ezek, mielőtt életbelép­tetnének, meg fognak változtatni, nem is tartunk attól, hogy ez hamar meglegyen, mert ezen határozatok nem segítik egymást karöltve az életbejutáshoz, de egymáson keresztül hatolva,­­ gátolják önmagukat abban. De ha ezek irányát vizsgáljuk, láthat­juk azonnal, hogy ez ugyanazon út, a­me­lyet Francziaország követett. Központosítás mindenben a független polgárok határozati jogának mellőzése, ezek egyedül tanácsot ad­hatván, döntőleg csak a hivatalnok intéz­kedhetik Van azonban még egy nagy hiba, mely ez utánzás által elkövettetik, és ez a közigaz­gatásnak mindenek fölébe történt helyezése. Összeütközések, és törvényesség kérdé­seiben nem a bíró határoz, hanem a minisz­ter, azaz nem a törvény, hanem a párt. Az ország véderejére nézve úgy vagyunk, mint Francziaország, nem tudjuk, hogy az hogy áll. A hadügyminiszter nem tartozik erről az ország színe előtt százaot adni, ő nem is lehet tagja az országgyűlésnek. Van honvédségünk, mondják többen. Igaz, vannak honvédszázadok és zászlóaljak, de honvédsereg nincs, mert műszaki csapa­tok, tüzérség nélkül bármennyi katona mint sereg nem működhetik. Átmeneti intézmény­nek tartjuk ezt is, vagy lesz belőle a ma­gyar hadsereg, vagy eltörpül. Pénzügyeink helyzetéről nem akarunk bővebben szólani, csak azt az egyet em­lítjük meg, hogy rendes költségvetésünk sem lehet. A delegáció intézi el ennek nagy ré­szét teljhatalommal. Mert Ausztriának baja van Csehországgal, ezért elkésik Magyaror­szág költségvetésének tárgyalása. Majd lesz ismét nagy sietség, vágtatás és végre in­demnity. így volt ez tavaly, így lesz ez mint látjuk, ezen évben is. Sokan nagy megelégedéssel utalnak arra, hogy a miniszterelnök számos, elle­nünk lappangó balítéletet és bizalmatlan­ságot oszlatott, szét. Elismerjük a minisz­terelnök ez iránybani ügyességét, és hisszük, hogy ha így halad, talán 1890-dik évben kevés fog ezekből fölmaradni. De hogy az események is addig várjanak, ez már nagy kérdés. Nem tartozunk azok közé, a­kik az eddigi csendéletben tapintatos diplomatiai eljárást bámulnak, mert valójában minde­nütt csak rendetlenséggel találkozunk. Fájlalva látjuk, hogy a többség, és kormánya a kétes biztonságot, az ideigle­nes jólétet a független önrendelkezés árán akarta és akarja megvásárolni, és hogy po­litikája hasonló irányban halad, mint me­lyet követett Francziaország. Az út ugyanaz, óvjon az ég ugyan­azon következményektől. Simonyi Lajos, Pest, sept. 20. Míg az összes Európa feszült figyelemmel várja a pillanatot, melyben a francziák utolszor mérik össze fegyvereiket a porosz fegyverekkel, addig alig veszszük észre, hogy Olaszországban Róma falai alatt egy iszonyú ítélet végrehajtására készülnek. Az ítélet ki van mondva rég : a p­ápai ura­lomnak meg kell bukni. Az ítélet végrehajtásával az egyházi államokba bevonult olasz csapatok ve­zére Cadorna bízatott meg. Az olasz csapatok tegnapelőtt már Montero­­tondo előtt álltak, hogy onnan egyenesen Róma falai alá vonuljanak s Olaszország leendő fővárosát, ha máskép nem lehet, ostrommal vegyék be. Ekkor a római porosz követ megjelent a tá­borban, s az olasz hadsereg vezérét Cadorna tá­bornokot 24 órai határidőre kérte, azon czélból, hogy ezen idő alatt ujabb lépéseket tegyen a pá­pánál a hiábavaló ellenállás és hasztalan vérontás megakadályozására. A 24 órai határidő megadatott, a határidő tegnap lejárt s a mai flórenczi távirat jelenti, hogy a porosz követ kísérletei: lebeszélni a pápát az ellenszegülésről — nem sikerültek. A pápa tehát ellenáll az olasz csapatoknak. Rómát fegyverrel kell elfoglalni. Ezt, őszintén be kell vallanunk, nem hittük. Az igaz, hogy az oly hatalom, mely létezésének czéljául a felvilágosodás megakadályozását tűzte ki, — mely a népek jólétének egyedüli biztosí­téka — és az oly hatalom, mely azt hiszi, hogy ez a mai kor bár lassan, de folytonosan előhaladó szelleménél t­e­h­e­t­s­é­g­e­s is, az oly hatalomnál nemcsak hogy hiányzik minden erkölcsi érzet, de az oly hatalom borzasztóan ostoba is. De bármeny­nyire meg voltunk is erről győződve, azt még sem hittük, hogy ma, midőn már nem Garibaldi lelkes de kis csapata áll vele szemközt, hanem maga Olaszország, hogy ma midőn czinkotársa, ki őt eddig segíteni mindig készen állt, Napoleon fogva van, nem hittük, hogy újra megkísértse az ellenszegülést, sőt minden elvakultsága mellett is föltételeztünk benne annyi belátást, hogy számolni fog tudni a körülményekkel, s csendes félrevo­­nulása által legalább enyhíteni iparkodik azt a gyűlöletet, melyet a civilizált világ ellene mindig érezett. A pápának azonban nnehéz lemondani a ha­talomról. A pápa sokkal jobban tele van világi hiúságokkal és emberi gyarlóságokkal, sem hogy ő a világi hatalom mellőzésével egyedül erkölcsi dol­gokban keresné, vagy találhatná fel támaszát. Nehéz neki és a Vatikánban összesereglett t­á­r­­sainak megválni a hatalomtól, megválni az er­kölcstelen dőzsölésektől, melyeket isten dicsőítése­ A centralisatió eredménye. A franczia nemzet századok óta irány­adó nemzete volt Európának, zászlóvivője az emberiség eszméinek, megtestesítője azon kor­mányformának, mely eleddig az európai continens nagyobb részén dívik, s most azon magas eszme betöltésére — a respublica szervezésére — melyre a szerencsés gond­viseléstől hivatva van, csaknem gyöngének mutatkozik. S ha kérdjük, honnan e némi habozás, mely a határozatlanság bélyegét mutatja, honnan a gyöngeség, mely egy perezre sem képes a tóduló ellenséget feltartani? talán a franczia nemzetben kihalt a régi hősies­ség és vitézség? Nem, nem. Mindenre meg­felel egy szó, államaink mostani kormány­formáinak halála, s e szó: a centralisa­­tió. A centralisatió oka a mostani hábo­rúnak, mely az egyént teljesen absorbeálja az államban. Innen va­n az, hogy a franczia nemzet már századok óta nem él autonóm szervezeti jogával, de mindenre megvárja a lit de justice határzatait s így, hogy úgy mondjam, elfelejté alkotmányos életét, mely­­lyel ha él, a kormányélet gyakorlatában lévén, nem késik oly sokáig a köztársaság szerve­zésével. Mert Magyarország is hasonló helyzet­ben volt 22 évvel ezelőtt, a­midőn ellensé­ges hadsereg által jön megtámadva, de a rögtöni megtámadást tekintve, aránylag sok­kal jobban szervezi magát, mint Francziaor­szág. S miért ? Mivel nem volt centralizálva, s ha Magyarországot akarták meghódítani, azt egyszerre 52 helyen kelle tenniök, mert a mint az ellenség elhaladt, a megye ismét szervezve volt, s hazánknak 52 ily focusa, mint az alkotmányos élet gyülhelye, elnyo­másával történhetett az, hogy a francziák­­hoz képest egy ily csekély nemzet, csak 52 Magyarország elfoglalásával adta meg magát, és e szívósság a nemzetben az alkotmányos életnek tulajdonítható.­­ S mostani vizsgá­lódásunk alkalmával a centralisatiónak a francziáknál két rész­oldala van: a háború, és a szervezéshiány. A történet, a tapasztalat e dús könyve, egy czikkelylyel szaporodott, mely czikk igaz­sága, figyelmeztetés i­s meglehet, majdan rettentő tapasztalással, meg fogja mutatni Európa centrálisait államainak, hogy kor­­mányformáiuk sem az egyén szabadságának, sem a kor igényeinek többé meg nem felel. Okulhatnak e tanulságos példán Ausztria, Orosz-és Poroszország. A mostani forrada­lom mutatja meg azt, hogy a centralisatió a modern államban, ép oly elévült eszme, mint a hierarchia eszméje. Francziaországnak jutott ismét a sze­rencse, Európa szabadságbarátainak eszmé­jét kifejezni, ez a centralisatió megszünteté­se s a respublica kikiáltása. És most min­den szem Francziaország felé fordul s kíván­csian várják, várjon miképen ad életet a köztársaság, a szabadság eszméinek? Az igaz, hogy Francziaország tele van hibákkal, de egyszersmind tele érdemekkel is, mintegy bebizonyulni látszik azon psy­­chológiai tapasztalat, hogy nagy férfi is le­het nagy hibákkal. A franczia nemzetnek eddig mindene van, csak Kossuthja nincs, de ha ez meg lesz, akkor az ügy diadala teljes. Nép nem mivelt még nagyobb csodá­kat, mint Francziaország az eszmék e hazája. Francziaország olyan, mint egy szép hiú nő, ki szépségére és hiúságára is párat­lan. Ki hiú egész testére, mely maga az or­szág, de leginkább hiú arczára és fejére, hol koronára diszlik, — ez Páris, és hiú végre hírnevére — ez a gloire. Meglehet, hogy roppant lesz a számadás azon napja, melyre az emberiség fogja fel­ Gróf Andrásy Gyula Bécsben. P­ro xi­m us a r de t Ucalegon Politikai önállásunk egyik nevezetes eredmé­nye, hogy egyéneket hozott felszínre, kik különben minden jeles tehetségeik daczára kis körben s a magán­élet zajtalan folyójában enyésztek volna el. Megtörténik ugyan az is, hogy többen azok kö­zül, kikre a nemzet nagy reménynyel tekintett s nagy bizalommal ruházta rájok legdrágább kincsei­nek őrzését egyszerű, kis látkörü és egyoldalú embereknek bizonyították magukat — de még inkább az, hogy sok emberben ha sejtett is, de nem tudott kitűnő tehetségeket fedeztek fel az új viszonyok. Ezek közé tartozik g­r­ó­f A­n­d­r­á­s­­ G­y­u­l­a. Nevét huszonkét év óta ismerjük, tudtuk, hogy talentomos fiatal ember — bizalma volt hozzá minden ismerősének — de midőn 1865 óta alakja egyszerre Deák Ferencz mellé emelkedett s 1866- ban már mint az activitás főnöke jelent meg, so­kakat szállt meg a kétely, némelyeket­ aggodalom, hogy váljon ez elvégre is fiatal ember megtud-e felelni roppant hivatásának ? ! . . . Talán meg se kellene emlitenem, hogy a legtöbb kétkedő ép az ó conservativek és a ma­gas aristokraczia között volt; ezek azt hitték és mondák: „a Gyula ügyes sportsman a politikában, de néhány hónap múlva vagy megunja s magára hagyja a lateiner pártot, vagy felülről és alulról iskrozza magát s megbukván nyilt tért hagy számunkra.“ És épen az ellenkező történt. Gróf Andrásy minden nap inkább volt pre­mier mint az előtt. E lapok hasábjain nem szán­dékom parlamenti diadalairól szólani — de hogy alulról mindig erősbülő bizalom támogatta, ez el nem vitázható — s ha igaz az, hogy bár­mely politikus csak tettek által szerezheti és tarthatja fenn a bizalmat, ez állítást semmi,sem bizonyította jobban iránt az ő miniszerelnöki pályája. Hogy felülről miként nyerte meg a bi­zalmat, erre nézve elég lesz annyit mondanom, hogy legfelsőbb körökkel ismerős emberek állítják, hogy a habsburg dynastia uralkodásában nem igen van példa rá, hogy uralkodó ministerével leereszkedőbb és szívélyesebb viszonyban lett volna, mint feje­delmünk gróf Andrásyval. Ily helyzetben találta gróf Andrássyt a jelen európai catastropha. Gróf Andrásyt ő felsége már kezdetben Bécsbe szólította és azóta ott is van, s azóta nincs nap, melyen egyik vagy másik párt orgánumától meg ne pendítetett volna ahit, hogy Beuszle­­lép s helyét mint külügyminiszter és a császári ház korlátnoka gróf And­­rá­sy fogja elfoglalni. Nem lesz talán felesleges, ha az ügyről né­zeteinket a lehető röviden előadjuk. Meg vagyunk győződve, hogy ez állásra, mint hivatalra gr. Andrásy képes leeni. Ő bebi­zonyította, hogy nem csak, mint politikus és ál­lamférfi jeles ember, hanem hogy egyszersmind éles szemű, finom modorú és talpraesett diplo­mata. És ha bár nemzeti becsérzetünk némi kielé­gítését látnók abban,hogy e még mindig nagy te­kintélyű birodalomban az első állást egy igaz ma­gyar foglalja el, egész határozottsággal azon ta­nácsot bátorkodjuk adni a gróf úrnak, hogy ez idő szerint e fényes állást ne fogadja el! Bécsi magán­híreink szerint gr. Thun Leo a cseh feudálisok nevében olyforma nyilatkoza­tot tett ő Felsége előtt, hogy gr. Beusttal semmi képen sem óhajtanak kie­gyezkedni, és igaz, nem igaz e bír, Beust a lajtántúli tartomá­nyok különféle pártjai előtt teljessé­ggel nem grata persona. A csehek nem szeretik, mert német, a magas clerus sem szereti, mert protestáns, a feu­­dalis urak, a magas bürokráczia betolakodó ide­gennek,bizonyos fajta parvenünek tartja s mondják, hogy állásának legerősebb támasza Magyarország népének és kormányának sympathiája. És igaz is, hogy mi rokonszenvet érzünk iránta, mert ő volt az első bécsi kanczellár, ki a mi országunk szavát és jogait teljes respektusban részeltette. De e rokonszenvünk nem megy any­­nyira, hogy ha a lajtántúliak minden támaszt ki­szedtek alóla, mi erőszakkal és egyedül fem kíván­­nak tartani. Elég az hozzá, a lajtán túl már Catai jelszóvá lett, hogy Beustnak menni kell. De ebből sehogy se tudják azt következtet­ni, hogy utána Andrásynak kell jőni. Az osztrák államok viszonyai rendezésére „Egy deákpárti“ fél, hogy elviszik a jobb­oldal megnyerő főnökét s csak a bölcs ve­zért hagyják meg neki. Nem mondjuk, hogy bajba nem jutnának a sapientia kizárólagos vezetése által, s elismerjük, hogy kell nekünk hozzá egyéb is, hanem hát pártjuk érdeke utoljára sem gya­korolhat ránk semmi befolyást gróf Andrássy marasztalására, ha kedve van elmenni, vagy annyira kegyben áll, hogy nem akarják nekünk hagyni. Az érzet, melylyel mi gróf Andrássy biro­dalmi korlátnokságának hírét vennők, legkevésbé sem lenne sajnálkozás a felett, hogy többé nem kormányelnök Magyarországon, hanem aggodalom a felett, hogy magyar embert használnak a közös miniszterek állomásainak betöltésére, melyelmek eltörlésére ezen hizelgő fogás által kevesebb kilátásunk lehet. Mi már Lónyay promotióját is veszedelemnek jeleztük, még nagyobb veszedelemnek tartanók gróf Andrássy e­r­ő m­e­t­e­r­é­t a birodalmi cancellárságra. Ennyit röviden megjegyezve nem akartuk elzárni­­egy deákpárti“ előtt sem az utat, hogy elmondja, saját szerelmes szempontjából, miért fájlalná gróf And­rássy megválását Buda várától. Szerkezté­­nek rovására az elámított keresztény hívek ke­servesen keresett fillérein oly kényelmes volt űzni a világi hatalom bitorlása mellett. Az olasz csapatok tegnap valószínűleg már elindultak Monterotondoból, hol három év előtt épen Garibaldi csapatai állottak és ugyanazon czélba, a­mely czélból, most az olasz király had­serege áll. Semmi kétség, hogy az olasz csapatoknak na­gyon kevés fáradságukba fog kerülni szétverni ama bérencz csőcselék népet, mely a pápa csapa­tait képezi. Egy uj mentanai katastrófára pedig, hála a gondviselésnek, mely az alávaló cselszövő franczia császárt, e katastrófa előidézőjét, megbuktatta, ma már nem számíthatnak a pápaiak. És igy mi holnap — vagy talán még ma — a folytonosan gyalázott emberiség nevében örömmel kiálthatunk fel: van igazság mégis e világon, s örömmel jegyezhetjük fel a történelem lapjaira az 1870-iki év September havát, mely a felvi­lágosodás és szabadság testén rágódó két undok fekélytől, a pápai és napóleoni uralomtól megsza­badná az emberiséget. Csávolszky Lajos: hívni az uralkodókat, számolni az eleset­tekért, kiknek vérével nedvesiték a csatate­ret, kiket 6 — 8 millió anya, feleség, gyermek és rokon sirat. Be fog következni előbb-utóbb azon idő, melyben ítéletté tömegesül a né­pek vádszava: „Milliók egy miatt.“ A mostani franczia köztársaság csak nyitányát képezi azon tragédia katastróphájának, mely­nek előadásában Európa minden állama részt fog venni, a főeszme, az egyenlő­ség kivívása mellett. Még egyszer ismétlem, a franczia nem­zetnek mindene van, csak vezetője nincs, ha ez meglesz, lészen diadala, mert a kor eszméit viszi elő, lészen komolysága magát úgy kormányozni, a­mint megérdemli. Jeszenszky­ Sándor: A franczia-német háborúból van és lesz ta­núság, bőven és mindenféle, hazánk érdekeinek szempontjából is. E tanúságot kivonni, tisztázni, kormányz­ónk és a törvényhozó testület komoly figyelmébe ajánlani nem mulasztandja el az El­lenőr, mihelyt üdvözölhetjük ismét a béke nap­jait. Addig is azonban szívesen adunk tért min­den nyilatkozatnak, mely a jelzett tanúság egyik vagy másik részére tapint. Már pedig bizonyos, hogy Francziaország jelenlegi nyomorának fő oka azon centralisatióban rejlik, melyről a fen­­nebbi czikk szólt. Szerkesztő, új eszme és nem új ember kell. Ha megtalálják ez eszmét, a kivitelt megteheti Beuszt­er vagy akármelyik régi vagy újfajta miniszter — de ha nincs életre való eszméjük, az új és legújabb em­berek is lejárják magukat, lejárná magát még gr. Andrásy is. A politikai pártok néha minden valódi ok nélkül is, annál inkább, ha komoly okaik vannak rá — nagyon szenvedélyesek s készek mindent áldozni pillanatnyi győzedelemért is, — és most csak azt tartják, hogy főczél Beuszt gróf meg­buktatása. Gróf Andrásy Gyula erre az ő szemökben épen a propos egyéniség. Ő felsége szereti, nép­szerű és idegen (a mi benne jelenleg előny, mert a veszekedő pártokat nem sérti és egymás irányában nem teszi gyanússá) sőt külföld előtt is tekintélyben áll, lépéseit itthon siker kíséri, stb. stb. de három hónap, legfelebb fél év múlva — épen az lesz a feudal herrek szemében, a­mi Beuszt jelenleg betolakodó, idegen bizonyos fajta parvenu; a sós dissant demokraták előtt régi fajta aristokrata; a centralisták előtt constitutio­­­nalis ábrándozó és dualista, és a hírlapok szemé­ben barbár magyar — és ha egyszer e magas polemon hagyná el a siker szerencséje — akkor vége — reánk nézve is örökre veszve lenne. Nem akarom felhozni, hogy utódja Lónyai vagy bárki más miként töltené be helyét — ez most másodrangú kérdés; de midőn most annyian támadják meg (a nemzetiségi lapok) befolyása miként felhasználásáért — akkor bizonnyal még az időjárásért is őt és a magyar nemzetet tennék felelőssé ... de nem folytatjuk tovább, hanem ismételjük, hogy mi a gróf Andrásy előléptetésé­nek ez idő szerint nem vagyunk barátjai. " Egy Deákpárti. ЧК A reichst­áth tegnap egy szavazat­­többséggel elhatározta, hogy az elnökválasztás, szóval a ház végleges megalakulása jövő hétfőig elnapoltatik. Az elhalasztás azzal indokoltatott,hogy a csehor­szági képviselők még nem jelentek meg a reichs­­zatbban, és másodszor azzal, hogy be kell várni, mit határoz a cseh országgyűlés a császári válaszra. Az indokolás bármelyikét vesszük is, az tű­nik ki, hogy helyesen tehettek a reichsrathisták, midőn az üléseket elnapolták, de­ nagyon helytele­nül tettek akkor, midőn az elnapolás megszűntének határidejéül jövő hétfőt tűzték ki. A császári leirat, melyben a cseh ország­gyűlés újból felszólíttatik képviselőket küldeni a reichstát­ba, csak holnap vagy holnapután ke­rül az országgyűlés elé. Az országgyűlés bizott­ságot fog választani, mely a leiratra elkészíti a feleletet, ezt aztán az országgyűlésnek kell el­fogadni. Nincs benne valószínűség, hogy a reichs­rathisták kedvéért, mindez jövő hétfőig meg­történjék, és így, mire a reichsrath hétfőn ismét összeül, még koránt sem fogja tudni, a­mit tudni akar: a csehek határozatát. Annál kevésbé je­lenhetnek meg jövő hétfőig a reichsrathban a csehors­ági képviselők, minélfogva nem lesz más út a reichsrath előtt, mint vagy megalakulni — és akkor épen úgy megalakulhatott volna, teg­nap is, mint meg fog alakulni hétfőn, mert a kö­rülmények semmit sem változtak — vagy pedig újra el kell magát napolnia. Észszerűen csak ak­kor cselekedett volna tehát a reichsrath, ha el­napolja magát — nem hétfőig, hanem bizonyta­lan ideig, vagyis mindaddig, míg az indokok, me­lyekért az elnapolás történt, el nem enyésznek. — Hát Go­rove uralszik, vagy azt hiszi, hogy mivel Európa egyik részén a háború dúl, nekünk sem kell törődni semmivel? Nemrég említették a lapok, hogy Magyarország minisztériu­mában oly rut közönyösséggel viseltetnek a M­a­­­gyarság iránt, miszerint még­ a tokaji tár­sulatok is németül írt alapszabályokkal emeltet­nek meg, ma pedig „Magyar vasút, német nyelv“ felirattal a Reform a következő kis közleményt hozza: „ Beküldetett hozzánk egy 230 lapra ter­jedő árszabálykönyv,amelyet a magyar alföldi vasúttársulat adott ki német nyelven. Elismerjük, hogy az üzleti világ igényei megkíván­ják, hogy német szövegű kiadás is legyen, de ab­ból, hogy még a magyar lapok szerkesztőségeihez is német példányok jutnak ismertetés végett, na­gyon is azt kell következtetnünk, hogy magyar pél­dány nem is létezik. Vájjon egy tisztán ma­­gyar földön futó pálya igazgatósága nem tudja-e, hogy kötelessége tekintetbe venni a magyar közönséget is, ha a magyar állam kamatbiztosíté­­kát zsebre tudja rakni ?“ A reichsrath. A képviselőház első ülése. D­é­c­s, sept. 19. Az ülést megelőzőleg d. e. 10 órakor az úgynevezett alkotmányos párt értekezletet tartott, melyben újra elhatároztatott az elnapolási indít­ványt megtenni.

Next