Ellenőr, 1870. szeptember (2. évfolyam, 1-15. szám)
1870-09-21 / 6. szám
Előfizetési árak: Egész évre . . 20 ft. — kr. I Évnegyedre . 5 ft. — kr. Félévre ... 10 .. — , I Egy hónapra . 1980 „ Szerkesztési iroda: Pesten, országút 38. szám. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. Megjelenik minden reggel, kivéve hétfőn s ünnepre következő napon. Minden értesítés a szerkesztőséghez Intézendő. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. Szerda, September 21. Hirdetési dijak: Tizhasábos petit sor egyszeri ! A nyílt tér egy petit sora 30 kr. beigtatásért . . . . 10 kr. Bélyegdij minden beigtatásért 30 „ Kiadóhivatal: Pesten, kétsas-utcza 14. szám. Hirdetések felvétetnek: az „Ellenőr“ kiadó hivatalában kétsasutcza 14. sz. és Légrády testvérek nyomdájában Pest 2 sas utcza 24. sz. 1870. 6. sz. Az „Ellenőr“ ára egy évre .... 20 forint — kr. félévre........................10 „ — „ évnegyedre .... 5 „ — „ egy hóra .... 1 „ 80 „ Az előfizetést — postai utón vagy személyesen — nyugtázza A* Ellenőr kiadó hivatala (Pesten, Két Sas utcza 14. sz.) pjp** Azon t. ez. előfizetőink, kik a lapot September ultrára is megrendelték, ujékoztassanak az ,,Ellenőr“ eddigi és ezután Járai közt létező különbséget (mely petóber-decemberi előfizetőink részére egy forintot tesz) akár előlegesen akár utólagosan, tetszésük szerint pótolni. Százaiék a könyvárusi utón történő megrendelések után az „Ellenőr“ részéről nem adatik. A helyzet. .. Alig tartjuk lehetőnek azt, hogy Napóleon az ellenség fegyverei által visszahelyeztessék, de biztosak vagyunk, hogy a franczia nép ily fejedelmet nem fog megtűrni, nem fog ő, mint császár meghalni, hacsak ezzel nagyon nem siet. És azért Francziaország is nyert valamit e háborúban, megszabadult Napóleontól. Nem akar ez részünkről gúny lenni. A legmelegebb rokonszenvvel viseltetünk ezen köztársaság iránt, sajnáljuk azokat kiknek tulajdonuk fördulatott, sajnáljuk azokat, kik árván a családapától elmaradtak, és azokat, kik valamely küzhödt kórházban feküsznek,de érzelmeink legforróbb részvétével fordulunk e nemzet azon fiaihoz, kik nem szenvedtek anyagi kárt, kik nem siratnak egy családtagot, hanem a hazát. Kiknél e kínos érzelmet nem csökkenti egy tátongó seb, mert ez is enyhíti azon fájdalmat,amelyet kell érezni egy oly Francziának, ki hazáját szereti, ki azt nagynak, vezénylőnek, győzhetetlennek hitte, és most látja azt az ellenség lábainál feküdve vérében. Ez egy iszonyú szenvedés. És még növelheti ezen fájdalmat azon tudat, hogy ennek Francziaország maga az oka. Választása volt a becsületes, erélyes, republicanus Cavaignac, és Napóleon, a császári ivadék között. Ez utóbbit választá. És miért téve ezt ? Meg akarta vásárolni könnyű szerével a békét, a kecsegtető jólétet, és azért oda fizette önrendelkezési jogát, oda szabadságát. És mit ért el ez alkuval? most rendet csinál az ellenség, és győztes mentében elgázolja több évi szorgalomnak gyümölcseit. Francziaország jóléte ily sérülést még nem szenvedett soha. Egy nemzetnek legfőbb kincse önállása, szabadsága, mit ennek árán megvesz, az csak csalódás. Nem azért említjük ezt most, hogy ezen, annyira sújtott nemzetet még szemrehányásainkkal is érintsük,hanem azért tesszük ezt, hogy ezen eseményeken okulva, saját helyzetünket is kevéssé megtekintsük. Ha visszapillantunk az utóbbi évek eseményeire, ha figyelemmel vizsgáljuk a kormány eljárását, a lefolyt országgyűlés működését, és mindent, ami eddig történt, ijedelemmel látjuk hogy hazánk sorsa ugyanazon irányba vezettetik, amelyben haladt a szerencsétlen Francziaország. A franczia köztársaságnak most pár hét alatt kellene azt pótolni, mit a császárság húsz év alatt mulasztott. A mi hátunk mögött nincs húsz év, de van három, amelyben hazánk ügyeit rendezhettük volna. Nézzük mi történt ez alatt. Belügyeinket illetőleg, ha mindenekelőtt vesszük a közigazgatást, ki kell mondanunk, hogy ez ma is a régi elavult állapotban van, a képviseletek és bizottmányok nem képviselik a hatóság közvéleményét. Erdélyben még az osztrák törvények állnak fen. Igazságszolgáltatásunk a régi, korhadt, lassú, a viszonyoknak meg nem felelő. De midőn ezt megemlítjük, a világért sem akarunk félreértetni, mi azért az ez irányban hozott törvények életbeléptetését sürgetni nem akarjuk. Pejus medicina morbo. Reméljük, hogy ezek, mielőtt életbeléptetnének, meg fognak változtatni, nem is tartunk attól, hogy ez hamar meglegyen, mert ezen határozatok nem segítik egymást karöltve az életbejutáshoz, de egymáson keresztül hatolva, gátolják önmagukat abban. De ha ezek irányát vizsgáljuk, láthatjuk azonnal, hogy ez ugyanazon út, amelyet Francziaország követett. Központosítás mindenben a független polgárok határozati jogának mellőzése, ezek egyedül tanácsot adhatván, döntőleg csak a hivatalnok intézkedhetik Van azonban még egy nagy hiba, mely ez utánzás által elkövettetik, és ez a közigazgatásnak mindenek fölébe történt helyezése. Összeütközések, és törvényesség kérdéseiben nem a bíró határoz, hanem a miniszter, azaz nem a törvény, hanem a párt. Az ország véderejére nézve úgy vagyunk, mint Francziaország, nem tudjuk, hogy az hogy áll. A hadügyminiszter nem tartozik erről az ország színe előtt százaot adni, ő nem is lehet tagja az országgyűlésnek. Van honvédségünk, mondják többen. Igaz, vannak honvédszázadok és zászlóaljak, de honvédsereg nincs, mert műszaki csapatok, tüzérség nélkül bármennyi katona mint sereg nem működhetik. Átmeneti intézménynek tartjuk ezt is, vagy lesz belőle a magyar hadsereg, vagy eltörpül. Pénzügyeink helyzetéről nem akarunk bővebben szólani, csak azt az egyet említjük meg, hogy rendes költségvetésünk sem lehet. A delegáció intézi el ennek nagy részét teljhatalommal. Mert Ausztriának baja van Csehországgal, ezért elkésik Magyarország költségvetésének tárgyalása. Majd lesz ismét nagy sietség, vágtatás és végre indemnity. így volt ez tavaly, így lesz ez mint látjuk, ezen évben is. Sokan nagy megelégedéssel utalnak arra, hogy a miniszterelnök számos, ellenünk lappangó balítéletet és bizalmatlanságot oszlatott, szét. Elismerjük a miniszterelnök ez iránybani ügyességét, és hisszük, hogy ha így halad, talán 1890-dik évben kevés fog ezekből fölmaradni. De hogy az események is addig várjanak, ez már nagy kérdés. Nem tartozunk azok közé, akik az eddigi csendéletben tapintatos diplomatiai eljárást bámulnak, mert valójában mindenütt csak rendetlenséggel találkozunk. Fájlalva látjuk, hogy a többség, és kormánya a kétes biztonságot, az ideiglenes jólétet a független önrendelkezés árán akarta és akarja megvásárolni, és hogy politikája hasonló irányban halad, mint melyet követett Francziaország. Az út ugyanaz, óvjon az ég ugyanazon következményektől. Simonyi Lajos, Pest, sept. 20. Míg az összes Európa feszült figyelemmel várja a pillanatot, melyben a francziák utolszor mérik össze fegyvereiket a porosz fegyverekkel, addig alig veszszük észre, hogy Olaszországban Róma falai alatt egy iszonyú ítélet végrehajtására készülnek. Az ítélet ki van mondva rég : a pápai uralomnak meg kell bukni. Az ítélet végrehajtásával az egyházi államokba bevonult olasz csapatok vezére Cadorna bízatott meg. Az olasz csapatok tegnapelőtt már Monterotondo előtt álltak, hogy onnan egyenesen Róma falai alá vonuljanak s Olaszország leendő fővárosát, ha máskép nem lehet, ostrommal vegyék be. Ekkor a római porosz követ megjelent a táborban, s az olasz hadsereg vezérét Cadorna tábornokot 24 órai határidőre kérte, azon czélból, hogy ezen idő alatt ujabb lépéseket tegyen a pápánál a hiábavaló ellenállás és hasztalan vérontás megakadályozására. A 24 órai határidő megadatott, a határidő tegnap lejárt s a mai flórenczi távirat jelenti, hogy a porosz követ kísérletei: lebeszélni a pápát az ellenszegülésről — nem sikerültek. A pápa tehát ellenáll az olasz csapatoknak. Rómát fegyverrel kell elfoglalni. Ezt, őszintén be kell vallanunk, nem hittük. Az igaz, hogy az oly hatalom, mely létezésének czéljául a felvilágosodás megakadályozását tűzte ki, — mely a népek jólétének egyedüli biztosítéka — és az oly hatalom, mely azt hiszi, hogy ez a mai kor bár lassan, de folytonosan előhaladó szelleménél tehetséges is, az oly hatalomnál nemcsak hogy hiányzik minden erkölcsi érzet, de az oly hatalom borzasztóan ostoba is. De bármenynyire meg voltunk is erről győződve, azt még sem hittük, hogy ma, midőn már nem Garibaldi lelkes de kis csapata áll vele szemközt, hanem maga Olaszország, hogy ma midőn czinkotársa, ki őt eddig segíteni mindig készen állt, Napoleon fogva van, nem hittük, hogy újra megkísértse az ellenszegülést, sőt minden elvakultsága mellett is föltételeztünk benne annyi belátást, hogy számolni fog tudni a körülményekkel, s csendes félrevonulása által legalább enyhíteni iparkodik azt a gyűlöletet, melyet a civilizált világ ellene mindig érezett. A pápának azonban nnehéz lemondani a hatalomról. A pápa sokkal jobban tele van világi hiúságokkal és emberi gyarlóságokkal, sem hogy ő a világi hatalom mellőzésével egyedül erkölcsi dolgokban keresné, vagy találhatná fel támaszát. Nehéz neki és a Vatikánban összesereglett társainak megválni a hatalomtól, megválni az erkölcstelen dőzsölésektől, melyeket isten dicsőítése A centralisatió eredménye. A franczia nemzet századok óta irányadó nemzete volt Európának, zászlóvivője az emberiség eszméinek, megtestesítője azon kormányformának, mely eleddig az európai continens nagyobb részén dívik, s most azon magas eszme betöltésére — a respublica szervezésére — melyre a szerencsés gondviseléstől hivatva van, csaknem gyöngének mutatkozik. S ha kérdjük, honnan e némi habozás, mely a határozatlanság bélyegét mutatja, honnan a gyöngeség, mely egy perezre sem képes a tóduló ellenséget feltartani? talán a franczia nemzetben kihalt a régi hősiesség és vitézség? Nem, nem. Mindenre megfelel egy szó, államaink mostani kormányformáinak halála, s e szó: a centralisatió. A centralisatió oka a mostani háborúnak, mely az egyént teljesen absorbeálja az államban. Innen van az, hogy a franczia nemzet már századok óta nem él autonóm szervezeti jogával, de mindenre megvárja a lit de justice határzatait s így, hogy úgy mondjam, elfelejté alkotmányos életét, melylyel ha él, a kormányélet gyakorlatában lévén, nem késik oly sokáig a köztársaság szervezésével. Mert Magyarország is hasonló helyzetben volt 22 évvel ezelőtt, amidőn ellenséges hadsereg által jön megtámadva, de a rögtöni megtámadást tekintve, aránylag sokkal jobban szervezi magát, mint Francziaország. S miért ? Mivel nem volt centralizálva, s ha Magyarországot akarták meghódítani, azt egyszerre 52 helyen kelle tenniök, mert a mint az ellenség elhaladt, a megye ismét szervezve volt, s hazánknak 52 ily focusa, mint az alkotmányos élet gyülhelye, elnyomásával történhetett az, hogy a francziákhoz képest egy ily csekély nemzet, csak 52 Magyarország elfoglalásával adta meg magát, és e szívósság a nemzetben az alkotmányos életnek tulajdonítható. S mostani vizsgálódásunk alkalmával a centralisatiónak a francziáknál két részoldala van: a háború, és a szervezéshiány. A történet, a tapasztalat e dús könyve, egy czikkelylyel szaporodott, mely czikk igazsága, figyelmeztetés is meglehet, majdan rettentő tapasztalással, meg fogja mutatni Európa centrálisait államainak, hogy kormányformáiuk sem az egyén szabadságának, sem a kor igényeinek többé meg nem felel. Okulhatnak e tanulságos példán Ausztria, Orosz-és Poroszország. A mostani forradalom mutatja meg azt, hogy a centralisatió a modern államban, ép oly elévült eszme, mint a hierarchia eszméje. Francziaországnak jutott ismét a szerencse, Európa szabadságbarátainak eszméjét kifejezni, ez a centralisatió megszüntetése s a respublica kikiáltása. És most minden szem Francziaország felé fordul s kíváncsian várják, várjon miképen ad életet a köztársaság, a szabadság eszméinek? Az igaz, hogy Francziaország tele van hibákkal, de egyszersmind tele érdemekkel is, mintegy bebizonyulni látszik azon psychológiai tapasztalat, hogy nagy férfi is lehet nagy hibákkal. A franczia nemzetnek eddig mindene van, csak Kossuthja nincs, de ha ez meg lesz, akkor az ügy diadala teljes. Nép nem mivelt még nagyobb csodákat, mint Francziaország az eszmék e hazája. Francziaország olyan, mint egy szép hiú nő, ki szépségére és hiúságára is páratlan. Ki hiú egész testére, mely maga az ország, de leginkább hiú arczára és fejére, hol koronára diszlik, — ez Páris, és hiú végre hírnevére — ez a gloire. Meglehet, hogy roppant lesz a számadás azon napja, melyre az emberiség fogja fel Gróf Andrásy Gyula Bécsben. Pro xim us a r de t Ucalegon Politikai önállásunk egyik nevezetes eredménye, hogy egyéneket hozott felszínre, kik különben minden jeles tehetségeik daczára kis körben s a magánélet zajtalan folyójában enyésztek volna el. Megtörténik ugyan az is, hogy többen azok közül, kikre a nemzet nagy reménynyel tekintett s nagy bizalommal ruházta rájok legdrágább kincseinek őrzését egyszerű, kis látkörü és egyoldalú embereknek bizonyították magukat — de még inkább az, hogy sok emberben ha sejtett is, de nem tudott kitűnő tehetségeket fedeztek fel az új viszonyok. Ezek közé tartozik gróf András Gyula. Nevét huszonkét év óta ismerjük, tudtuk, hogy talentomos fiatal ember — bizalma volt hozzá minden ismerősének — de midőn 1865 óta alakja egyszerre Deák Ferencz mellé emelkedett s 1866- ban már mint az activitás főnöke jelent meg, sokakat szállt meg a kétely, némelyeket aggodalom, hogy váljon ez elvégre is fiatal ember megtud-e felelni roppant hivatásának ? ! . . . Talán meg se kellene emlitenem, hogy a legtöbb kétkedő ép az ó conservativek és a magas aristokraczia között volt; ezek azt hitték és mondák: „a Gyula ügyes sportsman a politikában, de néhány hónap múlva vagy megunja s magára hagyja a lateiner pártot, vagy felülről és alulról iskrozza magát s megbukván nyilt tért hagy számunkra.“ És épen az ellenkező történt. Gróf Andrásy minden nap inkább volt premier mint az előtt. E lapok hasábjain nem szándékom parlamenti diadalairól szólani — de hogy alulról mindig erősbülő bizalom támogatta, ez el nem vitázható — s ha igaz az, hogy bármely politikus csak tettek által szerezheti és tarthatja fenn a bizalmat, ez állítást semmi,sem bizonyította jobban iránt az ő miniszerelnöki pályája. Hogy felülről miként nyerte meg a bizalmat, erre nézve elég lesz annyit mondanom, hogy legfelsőbb körökkel ismerős emberek állítják, hogy a habsburg dynastia uralkodásában nem igen van példa rá, hogy uralkodó ministerével leereszkedőbb és szívélyesebb viszonyban lett volna, mint fejedelmünk gróf Andrásyval. Ily helyzetben találta gróf Andrássyt a jelen európai catastropha. Gróf Andrásyt ő felsége már kezdetben Bécsbe szólította és azóta ott is van, s azóta nincs nap, melyen egyik vagy másik párt orgánumától meg ne pendítetett volna ahit, hogy Beuszlelép s helyét mint külügyminiszter és a császári ház korlátnoka gróf Andrásy fogja elfoglalni. Nem lesz talán felesleges, ha az ügyről nézeteinket a lehető röviden előadjuk. Meg vagyunk győződve, hogy ez állásra, mint hivatalra gr. Andrásy képes leeni. Ő bebizonyította, hogy nem csak, mint politikus és államférfi jeles ember, hanem hogy egyszersmind éles szemű, finom modorú és talpraesett diplomata. És ha bár nemzeti becsérzetünk némi kielégítését látnók abban,hogy e még mindig nagy tekintélyű birodalomban az első állást egy igaz magyar foglalja el, egész határozottsággal azon tanácsot bátorkodjuk adni a gróf úrnak, hogy ez idő szerint e fényes állást ne fogadja el! Bécsi magánhíreink szerint gr. Thun Leo a cseh feudálisok nevében olyforma nyilatkozatot tett ő Felsége előtt, hogy gr. Beusttal semmi képen sem óhajtanak kiegyezkedni, és igaz, nem igaz e bír, Beust a lajtántúli tartományok különféle pártjai előtt teljességgel nem grata persona. A csehek nem szeretik, mert német, a magas clerus sem szereti, mert protestáns, a feudalis urak, a magas bürokráczia betolakodó idegennek,bizonyos fajta parvenünek tartja s mondják, hogy állásának legerősebb támasza Magyarország népének és kormányának sympathiája. És igaz is, hogy mi rokonszenvet érzünk iránta, mert ő volt az első bécsi kanczellár, ki a mi országunk szavát és jogait teljes respektusban részeltette. De e rokonszenvünk nem megy anynyira, hogy ha a lajtántúliak minden támaszt kiszedtek alóla, mi erőszakkal és egyedül fem kívánnak tartani. Elég az hozzá, a lajtán túl már Catai jelszóvá lett, hogy Beustnak menni kell. De ebből sehogy se tudják azt következtetni, hogy utána Andrásynak kell jőni. Az osztrák államok viszonyai rendezésére „Egy deákpárti“ fél, hogy elviszik a jobboldal megnyerő főnökét s csak a bölcs vezért hagyják meg neki. Nem mondjuk, hogy bajba nem jutnának a sapientia kizárólagos vezetése által, s elismerjük, hogy kell nekünk hozzá egyéb is, hanem hát pártjuk érdeke utoljára sem gyakorolhat ránk semmi befolyást gróf Andrássy marasztalására, ha kedve van elmenni, vagy annyira kegyben áll, hogy nem akarják nekünk hagyni. Az érzet, melylyel mi gróf Andrássy birodalmi korlátnokságának hírét vennők, legkevésbé sem lenne sajnálkozás a felett, hogy többé nem kormányelnök Magyarországon, hanem aggodalom a felett, hogy magyar embert használnak a közös miniszterek állomásainak betöltésére, melyelmek eltörlésére ezen hizelgő fogás által kevesebb kilátásunk lehet. Mi már Lónyay promotióját is veszedelemnek jeleztük, még nagyobb veszedelemnek tartanók gróf Andrássy erő meterét a birodalmi cancellárságra. Ennyit röviden megjegyezve nem akartuk elzárniegy deákpárti“ előtt sem az utat, hogy elmondja, saját szerelmes szempontjából, miért fájlalná gróf Andrássy megválását Buda várától. Szerkeztének rovására az elámított keresztény hívek keservesen keresett fillérein oly kényelmes volt űzni a világi hatalom bitorlása mellett. Az olasz csapatok tegnap valószínűleg már elindultak Monterotondoból, hol három év előtt épen Garibaldi csapatai állottak és ugyanazon czélba, amely czélból, most az olasz király hadserege áll. Semmi kétség, hogy az olasz csapatoknak nagyon kevés fáradságukba fog kerülni szétverni ama bérencz csőcselék népet, mely a pápa csapatait képezi. Egy uj mentanai katastrófára pedig, hála a gondviselésnek, mely az alávaló cselszövő franczia császárt, e katastrófa előidézőjét, megbuktatta, ma már nem számíthatnak a pápaiak. És igy mi holnap — vagy talán még ma — a folytonosan gyalázott emberiség nevében örömmel kiálthatunk fel: van igazság mégis e világon, s örömmel jegyezhetjük fel a történelem lapjaira az 1870-iki év September havát, mely a felvilágosodás és szabadság testén rágódó két undok fekélytől, a pápai és napóleoni uralomtól megszabadná az emberiséget. Csávolszky Lajos: hívni az uralkodókat, számolni az elesettekért, kiknek vérével nedvesiték a csatateret, kiket 6 — 8 millió anya, feleség, gyermek és rokon sirat. Be fog következni előbb-utóbb azon idő, melyben ítéletté tömegesül a népek vádszava: „Milliók egy miatt.“ A mostani franczia köztársaság csak nyitányát képezi azon tragédia katastróphájának, melynek előadásában Európa minden állama részt fog venni, a főeszme, az egyenlőség kivívása mellett. Még egyszer ismétlem, a franczia nemzetnek mindene van, csak vezetője nincs, ha ez meglesz, lészen diadala, mert a kor eszméit viszi elő, lészen komolysága magát úgy kormányozni, amint megérdemli. Jeszenszky Sándor: A franczia-német háborúból van és lesz tanúság, bőven és mindenféle, hazánk érdekeinek szempontjából is. E tanúságot kivonni, tisztázni, kormányzónk és a törvényhozó testület komoly figyelmébe ajánlani nem mulasztandja el az Ellenőr, mihelyt üdvözölhetjük ismét a béke napjait. Addig is azonban szívesen adunk tért minden nyilatkozatnak, mely a jelzett tanúság egyik vagy másik részére tapint. Már pedig bizonyos, hogy Francziaország jelenlegi nyomorának fő oka azon centralisatióban rejlik, melyről a fennebbi czikk szólt. Szerkesztő, új eszme és nem új ember kell. Ha megtalálják ez eszmét, a kivitelt megteheti Beuszter vagy akármelyik régi vagy újfajta miniszter — de ha nincs életre való eszméjük, az új és legújabb emberek is lejárják magukat, lejárná magát még gr. Andrásy is. A politikai pártok néha minden valódi ok nélkül is, annál inkább, ha komoly okaik vannak rá — nagyon szenvedélyesek s készek mindent áldozni pillanatnyi győzedelemért is, — és most csak azt tartják, hogy főczél Beuszt gróf megbuktatása. Gróf Andrásy Gyula erre az ő szemökben épen a propos egyéniség. Ő felsége szereti, népszerű és idegen (a mi benne jelenleg előny, mert a veszekedő pártokat nem sérti és egymás irányában nem teszi gyanússá) sőt külföld előtt is tekintélyben áll, lépéseit itthon siker kíséri, stb. stb. de három hónap, legfelebb fél év múlva — épen az lesz a feudal herrek szemében, ami Beuszt jelenleg betolakodó, idegen bizonyos fajta parvenu; a sós dissant demokraták előtt régi fajta aristokrata; a centralisták előtt constitutionalis ábrándozó és dualista, és a hírlapok szemében barbár magyar — és ha egyszer e magas polemon hagyná el a siker szerencséje — akkor vége — reánk nézve is örökre veszve lenne. Nem akarom felhozni, hogy utódja Lónyai vagy bárki más miként töltené be helyét — ez most másodrangú kérdés; de midőn most annyian támadják meg (a nemzetiségi lapok) befolyása miként felhasználásáért — akkor bizonnyal még az időjárásért is őt és a magyar nemzetet tennék felelőssé ... de nem folytatjuk tovább, hanem ismételjük, hogy mi a gróf Andrásy előléptetésének ez idő szerint nem vagyunk barátjai. " Egy Deákpárti. ЧК A reichstáth tegnap egy szavazattöbbséggel elhatározta, hogy az elnökválasztás, szóval a ház végleges megalakulása jövő hétfőig elnapoltatik. Az elhalasztás azzal indokoltatott,hogy a csehországi képviselők még nem jelentek meg a reichszatbban, és másodszor azzal, hogy be kell várni, mit határoz a cseh országgyűlés a császári válaszra. Az indokolás bármelyikét vesszük is, az tűnik ki, hogy helyesen tehettek a reichsrathisták, midőn az üléseket elnapolták, de nagyon helytelenül tettek akkor, midőn az elnapolás megszűntének határidejéül jövő hétfőt tűzték ki. A császári leirat, melyben a cseh országgyűlés újból felszólíttatik képviselőket küldeni a reichstátba, csak holnap vagy holnapután kerül az országgyűlés elé. Az országgyűlés bizottságot fog választani, mely a leiratra elkészíti a feleletet, ezt aztán az országgyűlésnek kell elfogadni. Nincs benne valószínűség, hogy a reichsrathisták kedvéért, mindez jövő hétfőig megtörténjék, és így, mire a reichsrath hétfőn ismét összeül, még koránt sem fogja tudni, amit tudni akar: a csehek határozatát. Annál kevésbé jelenhetnek meg jövő hétfőig a reichsrathban a csehorsági képviselők, minélfogva nem lesz más út a reichsrath előtt, mint vagy megalakulni — és akkor épen úgy megalakulhatott volna, tegnap is, mint meg fog alakulni hétfőn, mert a körülmények semmit sem változtak — vagy pedig újra el kell magát napolnia. Észszerűen csak akkor cselekedett volna tehát a reichsrath, ha elnapolja magát — nem hétfőig, hanem bizonytalan ideig, vagyis mindaddig, míg az indokok, melyekért az elnapolás történt, el nem enyésznek. — Hát Gorove uralszik, vagy azt hiszi, hogy mivel Európa egyik részén a háború dúl, nekünk sem kell törődni semmivel? Nemrég említették a lapok, hogy Magyarország minisztériumában oly rut közönyösséggel viseltetnek a Magyarság iránt, miszerint még a tokaji társulatok is németül írt alapszabályokkal emeltetnek meg, ma pedig „Magyar vasút, német nyelv“ felirattal a Reform a következő kis közleményt hozza: „ Beküldetett hozzánk egy 230 lapra terjedő árszabálykönyv,amelyet a magyar alföldi vasúttársulat adott ki német nyelven. Elismerjük, hogy az üzleti világ igényei megkívánják, hogy német szövegű kiadás is legyen, de abból, hogy még a magyar lapok szerkesztőségeihez is német példányok jutnak ismertetés végett, nagyon is azt kell következtetnünk, hogy magyar példány nem is létezik. Vájjon egy tisztán magyar földön futó pálya igazgatósága nem tudja-e, hogy kötelessége tekintetbe venni a magyar közönséget is, ha a magyar állam kamatbiztosítékát zsebre tudja rakni ?“ A reichsrath. A képviselőház első ülése. Décs, sept. 19. Az ülést megelőzőleg d. e. 10 órakor az úgynevezett alkotmányos párt értekezletet tartott, melyben újra elhatároztatott az elnapolási indítványt megtenni.