Ellenőr, 1870. október (2. évfolyam, 16-46. szám)

1870-10-01 / 16. szám

Előfizetési árak: Egész évre . ; 20 ft. — kr. I Évnegyedre . ; 5 ft. — kr. Félévre . . . 10 B­­ Egy hónapra . 1­9­80 . Szerkesztési iroda: Pesten» országút 38. szám. •Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. 16. szám. Megjelenik minden reggel, kivéve hétfőn s ünnepre következő napon. Minden értesítés a szerkesztőséghez intézendő. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. Szombat, October 1. 1870. Hirdetési dijak: Tizhasábos petit sor egyszeri A nyílt tér egy petit sora 30 kr. beigtatásért . .­­ . 10 kr. Bélyegdij minden beigtatásért 30 „ Kiadóhivatal: Pesten) kétsas­ utcza 14­. s­z­ám. Hirdetések felvétetnek: az „Ellenőr“ kiadó­hivatalában kétsasutcza 14. sz. és Légrády testvérek nyomdájában Pest 2 sas utcza 24. sz. II. évfolyam. Az „Ellenőr“ ára Az előfizetést — postai utón vagy személyesen — nyugtázza Az Ellenőr kiadó hivatala (Pesten, Két Sas utcza 14. sz.) Df* Azon t. ez. előfizetőink, kik a lapot September utánra is megrendelték, méltóztassanak az „Ellenőr“ eddigi és ezutáni árai közt létező különbséget (mely October-decemberi előfizetőink részére egy forintot tesz) akár előlege­­sen akár utólagosan, tetszésük sze­rint pótolni. Százalék a könyvárusi után történő meg­rendelések utánt az „Ellenőr“ részéről nem adatik. egy évre .... 20 forint — kb. félévre...................10 „ — „ évnegyedre .... 5 „ — „ egy hóra .... 1 „ 80 „ A szent részvét nevében. Francziaország h­áborúvert részein, fő­leg a Moselle, Meuse, Meurthe és Ardennes megyékben, éhenhalással küzködik az egész kétségbeesett népesség. „Házaink, óljaink, szérűink leégtek vagy ágyuromboltak. Vetéseinket és réte­­inket összetaposták a küzdelmes seregek. Sem gabnát sem szénát ez ősz nem adott. Igás barmaink, méhkasaink, birkáink, ser­téseink, mind elvétettek tőlünk. A földmi­­ves nép pedig vagy besoroztatott a fran­­czia seregbe katonának vagy elvitetett a német sereg által szekerésznek. Még vetni való magunk sem maradt. Nincs erőnk a következő idényre termés alá készíteni el az összetiprott földet; nincs mag, melyet elvethetnénk; és nincs, sok helyen, még föld sem a vetésre, mert vidékeinket nagy terjedelemben ekementesekké változtatták a beléjük vetett emberi holttesteknek szente­sítő és borzasztó magvai.“ A nyomor ezen szívreható szavait a Sedan és Metz közt fekvő kisebb városok polgármestereinek segélykiáltásából idéztem. Kell-e mondani, hogy mi e célra idéz­tem?­­Szükséges-e említenem, hogy ama se­gélykiáltásra indult meg mind Belgiumban, mind Angliában az adakozás? Lehet-e köz­tünk ember, a­ki az állami semlegességet egyéni szívtelenségre akarná változtatni. Magyarország szülöttei, atyák, anyák, férjek, nők, gyermekek, kiket nem juttatott özvegységre, árvaságra, gyászba, nyomorba a jelenlegi háború, adakozzatok a részvét szent nevében, kiki tehetsége szerint, ha keveset is, de sokan és gyorsan, Franczia­ország elpusztult vidékeinek szerencsétlen lakosságán segíteni! A­ki neutralitásról be­szélne, midőn kenyeret kérünk tőle az éhe­zőknek, az nem politikus, hanem ember­telen. A begyülendő pénzt — melyet ,,az Ellenőr szerkesztőjéhez“ kérek intézni — átadom, mihelyt nagyocska összeget teend, a magyar-osztrák udvar melletti franczia követnek, hogy méltóztassék eljuttatni azt a kellő helyre, mint egy csekély, de igaz jelét a ténynek, miszerint bármennyire kö­vetelje is neutralitásunkat a haza érdeke, szívtelenek egy nemes testvérnemzet szen­vedése iránt nem vagyunk és nem leszünk soha. Csernátony Lajos, Magyarország képviselőháza folyó évi augusztus 5-én üléseit bizonytalan időre fel­függesztvén a ház elnökét felhatalmazta, hogy a szükséghez képest tartandó legköze­lebbi ülés napját hírlapok útján idejekorán kihirdesse. Ezen felhatalmazásnál fogva a legkö­zelebbi ülés napját f. o. október hónap 22. napjára tűzöm ki, s a képviselő urakat hi­vatalosan felkérem, hogy a most kitűzött A közérzelem változatai. A jelen porosz és franczia háború ki­törése után, mintha egy titkos varázserő futotta volna végig az embereket, úgy szét­vált a közvélemény Magyarországon, s a pártok rokonszenve, érdekeltsége megoszlott a küzdő felek irányában. — „Éljenek a francziák!“ kiáltott akkor a legpuhább jobboldali gyermektől kezdve fel, egész a legkararágóbb kormánypárti mamelukig. „Éljenek a poroszok!“ volt rá a vá­lasz az ellenzékiek részéről. Mikor azután után útfélen, köz- és magánhelyeken, élet­­halálra folyt a vita ezen nagyszerű világ­­esemény következményei felett, s a fran­czia nemzetnek, az európai népszabadság kivivhatása körüli isteni missiójáról, s az 1789-iki eszmék diadaláról stb. oly egyének­től hallottam dicséreteket zengedeztetni, kik Kossuthot, Bachot, Schmerlinget egyfor­ma hűséggel szolgálták, s most Andrásytól pirulás nélkül veszik fel a kiérdemelt nyug­díjat , ilyenkor megunva a sok léha beszé­det és agyarkodást, csak annyit mondtam nekik: „Lesz még idő,­­ pedig előbb mint önök álmodnák, mik­or én leszek franczia érzelmű, és önök, ha nem poroszok, de fran­cziák semmi szín alatt sem lesz­­n­e­k.­ És ime nem soká kellett várakozni, jóslatom teljesült. Mióta ki van mondva Párisban a köztársaság, mióta az „Ellenőr“ és „Magyar­ Ujság“-ban Mocsáry Lajostól és Schwarcz Gyulától franczia szellemű és de­­mokratikus szó­czikkek jelennek meg, a zempléni volt franczia érzelmű mamelukok „Continuere omnes, intentique era tenent“ az­az magyarul „némák lettek, s tátva ma­radt a szájok.“ — Mint loyális érzelmű kormánypártiaknak, nem szabad egy szüle­tett köztársaság felett örömet, nem hogy szóval, de még hunyoritással se mutatni,­­ történjék azon esemény Párisban vagy Me­­xicóban. Más részről, mint igaz telivér kö­zös­ ügyes magyar-osztrákoknak, német­or­szág egységéért sem lehet rajongani, mert valahogy el talál­kozni az a kivétel nélkül minden jobboldali által használni szokott végső argumentum: Magyar­ország Ausztria nélkül fen nem áll­hat“ az ilyen kritikus időben legjobb szerintünk hallgatni, s várni, míg vagy a német hadak beveszik Párist, s megölik a csecsemő köztársaságot — még pedig mint ők szoktak minden esemény után gondol­kozni — örökre. Vagy elkergetik Pária alól az ellenséget Berlinbe, — Vilmos ki­rály kivételével — kit simmetria kedvéért elfogat a megerősödött franczia köztársa­ság, s beáll újra a magyar kormány­pártra nézve a már most úgy is közössé vált 1806-ik eldoradói „Bella gerant alii, tu felix Osztr­o-H u n g­a r­i­a nab­e,“ állapotok fénykora. De beteljesült jóslatom másik része is, mert egy bizonyos fokig már most én ma­gam is franczia lettem, megtartva azonban, soha ki nem alvó rokonérzelmemet azon nagy nemzet iránt is, mely hitem szerint hazámnak, az ő saját érdekeinél fogva, egyedüli természetes barátja, mig Európa ügyei igy állanak, s melynek csak a leg­közelebb múltból is a magyar nemzet any­­ngi hálával tartozik. Ugyan nézzünk csak vissza történetén nemzetünknek, hol és mikor segítettek raj­tunk a testvérnépek vagy uralkodók elha­gyatott perczeinkben ? — Az osztrák ellen segédkezet nyújtó Soliman hálából másfél századig bírta a magyar­ haza igen nagy ré­szét. — A törököt kiverni segítő osztrák pedig 350 évig mostoha­­ atyáskodott felet­tünk, s hogy egyenlők lettünk vele ma, azt Szadovának köszönhetjük, — egy magát nos dei gratia — isten kegyelméből — iró fejedelemnek Vilmos királynak, ki pénzt, vért és ágyút adott az akkori Klapka ke­zébe, hogy segítsen eltiport hazáján; s Pozsonynál elveték csiráját a szabad és független Magyarországnak. — Hanem azért az egységes Németország, a szabad függet­len Magyarország, a feltámasztott Lengyel­­ország, az egységes Olaszország, a franczia köztársaság elférnének egy európai térké­pen anélkül, hogy valaha világ végéig egy­másnak ellenségei lehetnének,­­ és azt hi­szem is, hiába győztek eddig a német fegyve­rek, hogy be fog következni. Csodás játéka volt az az eseményeknek, hogy a franczia nem­zetet is egy idegen uralkodó kardjának kel­lett megszabadítani, egy oly alávaló zsarnok­tól , kinek családja, ha megöröködhetett volna a franczia trónon, talán több szelle­mi és anyagi kárt okoz a franczia nemzet­nek, mint a jelen invasió, — és mért is ne győzhetnének még a franczia köztársa­ság seregei? Ha 1849-ben az elhagyatott, az elárult magyar nemzet, minden előkészület, fegyver és sereg nélkül, a haza kebelében felzaklatott oláhok, szászok, ráczok és Hurbánok elle­nére, mikor nevezetesebb várai Temesvár, Arad, Eszék, a magyar Strassburg és Metz részint árulás, részint a kormány gyávasá­ga, vigyázatlansága miatt, már előre ellen­ség kezébe kerültek, mégis meg tudott a begyakorlott osztrák sereggel mérkőzni. — Ha itt nálunk, hol a reactió nem Wilhelms hóhét, hanem Gallicziát és Bécset is meg­töltötte számos contingensével, nem is em­lítve a lágymeleg patrióták számtalan di­lettánsait, ha itt e parányi elárult hazában a költő dala „Talpra magyar“ a föld alól varázsolta elő a honvédek ezreit, ha e nem­zet fiai, a huszárok, kik évtizedek, századok óta voltak a katonai önkény és szokások rabigájába görbítve, az édes haza intő sza­vára, idegen országból, száz mérföldeken ke­resztül daczolva annyi életveszéllyel haza tud­tak jönni a szabadságért. Ha ez a szegény kis nemzet, feladva a pozsonyi a magyar­óvári, a győri erős sánczokat, — melyeket a sza­badságszomjas nép, rögtönözve s vért iz­zadva készített, — feladva fővárosát Buda­pestet a magyar Párist is, s elzárva hatá­rainkon minden pontot, a beteg becsületes törököt kivéve, —hol valami segély jöhetett volna; elhúzódott Debreczenbe, s új erőt szívott magába, mint Anteus a földből, s megverte az elbizakodott ellenséget, s Eu­rópa gyalázatára, a muszkát kellett nya­kunkra hozni. Akkor a 38 millió franczia csüggedne el? a szabad Olasz, Spanyol Schweitzczal határos, tengerekkel övedzett, saját hadi­hajóval, s annyi szabad forrásokkal rendel­kező Francziaország ? — Hiszen neki is van Viktor Hugója, Renanja, — ezek is el­zengték a franczia talpra magyart. — ők odahaza vannak, minden bokor, minden völgy, minden szikla védi odahaza a fran­­cziákat. Nem! nem! ők nem veszhetnek, az ifjú franczia köztársaság győzni fog. Ha nem győz, akkor az 1870-ki francziák ereibe nem az 17­89-ki francziák vére foly, akkor érvágásra volt szüksége, hogy a gyógyu­lás bekövetkezzék. Mezősy László: Adakoztak: Csernátony Lajos..............................100 frt. Az „Ellenőr“ szerkesztőségé­nek tagjai......................................50 frt. Légrády testvérek .... 50 frt. Pollák Sándor ügyv. bajor pénzb. 15 frt. Fuchs Károly.........................................5 frt. Pink Gyula................................................2 frt. Bischitz Mór ......................................20 frt. Stern Miksa................................................5 frt. Gruber József ügyvéd ... 5 frt. Lövy Gusztáv.........................................5 frt. Baumgarten Lajos................................20 frt. Wahrmann József................................10 frt. F. . .....................................................10 frt. Görög Imre .........................................5 frt. Szánthó József.........................................6 frt. Szegfy Mór..............................................10 frt. Bőser Miklós................................................5 frt. Soldos Imre..............................................2 frt. N. ÜST..................................................................2 frt. Egy gyalogos..........................................1 frt. napon délelőtti 11 órakor a képviselőház termében megjelenjenek. Pest, 1870. sept. 30. A képviselőház elnöke Somssich Pál. Apróságok. Úgy halljuk, hogy az állami fő­szám­vevőszék elnöke, Gajzágó Salamon úr számításai közé tartozik, hogy nullává tegye a baloldali képviselők közül is azokat, kik hajlandók lennének hivatalt vállalni alatta. Sőt mérnök állítani, hogy ez irány­ban történt is már ajánlat, de — mint hiszszük si­kertelenül. Bármint kalkuláljon is azonban Gajzágó fő­számvevő úr, időszerűnek tartjuk kijelenteni erős meggyőződésünket, miszerint az ország ellen­zéki része elvtagadásnak és politikai j­e­ll­e­m­t­el­e­n­sé­g­n­ek tekintené a számvevő­­szék hivatalnokai közé való kineveztetés elfogadá­sát olyan emberek részéről, kik baloldali hitvallomás alapján választottak képviselőkké vagy jutottak a pártállás bizalmi helyeinek vala­melyikére. Hogy a bírósági állomást nem tekintjük pártszempontból betöltendőnek, azt megmondtuk rögtön és habozás nélkül. Hasonló — ámbár nem egészen egyenlő — nyilatkozatot tettünk a honvédelmi t­i­s­z­t­s­é­g­e­k betöltésére vonatkozólag is. De a­mi áll a bíróra nézve, ennek elmoz­­du­latlanságánál és függetlenségénél fogva, s a­mi áll a honvédtisztre nézve, ennek pártkívüli kötelességeinél fogva, az nem áll a számvevőszéki nagyobb hivatalnokokra nézve, kik teljesen az el­nöktől függenek, s ez idő szerint, a kormánypárti mámélukság egyik megjutalmazott vezérének alá­zatos szolgáivá tétetnek. Ha tehát Gajzágó Salamon főszámvevő úr számtanácsosi helyet talál ajánlani a baloldal, jelesebb tagjai közül is némelyeknek, ezt valószí­nűleg csak azon számításból teszi, hogy szabad­elvűnek látszassák, részreh­aj­latlansá­got segélyezzen, p­á­r­tfe­l­et­t­is­é­g­é­t szere­pelt­esse, a nélkül, hogy szaván fogatnék s a kí­sérlet neki egyébbe kerülhetne a felsülésnél, mert hiszen e főróka nagyon jól tudhatja, hogy ajánla­tait nem fogadja el a baloldal önbecsérzetttel bíró, elvhű tagjai közül senki.* Pár napja azon kérdést tettük, vájjon Gorove miniszter úr alszik-e? Ma sajnálattal kell kinyilat­koztatnunk, hogy napról napra terjed a meggyő­ződés miszerint nem is ébredend fel egyhamar. Átalános ugyanis a panasz, hogy az ügyek elintézése a közlekedési minisztériumnál roppant késedelmet szenved, és mikor elintéztetik valami, csak arról tesz tanúságot, hogy mekkora tájéko­zatlanság uralkodik azoknál, kiktől a végelhatá­­rozás függ. Hónapokig maradt betöltetlenül az államtitkári hivatal a közlekedési minisztériumban és végre is gr. Szapáry Gyula jön kinevezve, a­ki legfeljebb is annyit érthet a közlekedési ügyekhez, mint ma­ga Gorove úr, és így nem igen pótolhatja a mi­niszter szakképzettségi hiányait. A vasúti osztály tanácsosi hivatala pedig, mai napig nincs betöltve. Már­pedig Gorove miniszter úr tapasztalhat­ta, hogy minisztériuma az ország legfontosabb anyagi érdekeit kezeli, s hogy ehez nemcsak jó aka­rat kívántatik — mit elismerünk mind a miniszter úrnál, mind az államtitkárnál — de azon egyéb is, a mi, félünk, hogy egyiknél sincs, t. i. a fontos hivatalaikhoz szükséges szakismeret. S miként is történhetett az, hogy Gorove úr — ki nem igen ért a vasutakhoz — oly államtit­kárt fogadott el, ki szintén nem ért hozzá ? Talán csak nem azért, hogy grófi alattvalója is legyen ? Mi azt hisszük, hogy nyakára küldték, de hát mi­ért acceptálta e kedves terhet? Készségesen elismerjük, hogy Gorove minisz­ter úr legjobb szándékkal törekedik mindenben más irányt követni annál, a­mi volt gr. Mikó mi­nisztériuma idejében, de ezen törekvését nem kel­lene annyira vinni, hogy semmit se végezzen, mi­kép ne hasonlíttathassék elődjéhez, a tevékenység szempontjából sem.* Aztán mire való okot adni a sok és folyto­nos panaszra, miszerint Gorove miniszter úrhoz jutni nagy türelem kell, de még nagyobb kell az audienczia után. Felette üdvös lenne, ha Ő ex-ra meggondolni kegyeskednék, miszerint nem a közönség létezik a miniszter kedvéért, hanem megfordítva. Higgye el Gorove úr, hogy azon udvariasságot, melylyel a Házban nyert jobb állást, méltányolni tudná a nagy­közönség is.* A keleti vasút megnyitását a közlekedési mi­miniszter nem engedte meg eleinte, mert nem volt kész a hang­jelzés, később azonban mégis megen­gedte, mert hát a tiszai vaspályának hang­jelzése egyáltalában nincsen. Hát miféle rendszer ez, akár betiltani akár engedélyezni valamit. * Azt is beszélik (de ezt már elménetségnek tartjuk), hogy egy vasúti társaság folyamodására, miszerint, eltérve az előírt szabálytól, rövidebb talpfákat alkalmazhasson. O excellentiája azon fel­tétel alatt adott engedelmet, hogy a rövidebb talp­fák megtoldassanak. Lenon éveze­é­ben tro­vat­o. A cseh országgyűlésen tegnap olvastatott fel a császári felirat. Két hete nem teszünk egyebet, mint talál­gatjuk, várjon mi lesz, vagy egyátalán lesz e ab­ban a leiratban valami ? És meg kell adni, hogy csakugyan van benne valami. Eltekintve a hangtól, mely szintén nem kis mértékben különbözik az előbbi leiratok hangjá­tól, van benne két pont, mely ha nem nyeri is meg egészen a csehek tetszését, de azt hisszük, elegendőnek fog tartatni a csehek által arra, hogy szerencsét próbáljanak vele. Másról nem is lehet szó, csak szerencsepró­bálásról. Határozottan megállapított programm nélkül útnak indulni az alkotmány revisiójára, midőn még azt sem tudjuk, Ausztria különböző néptörzsei közül az egyik megnyugszik-e az oly revisióban, mint amilyent a másik akar, és hogy a kormány is olyant akar-e, min­t a népek is akarnak, ily körülmények között bizonyos, előre­látható eredményekről nem szólhatni, de nem cse­lekszenek roszul, ha ez alkalommal kísérletet tesznek a csehek. A leirat két pontja, melyet említünk, ekké­­pen szól:­­ „Tudatával bírunk a fénynek, melyet cseh királyságunk koronája, monarchiánk tekintélye és hatalma körül terjesztett. El is vagyunk határoz­va annak újabban is biztosítani az ország eloszt­­hatlanságát és elidegeníthetlenségét, és úgy mint fenséges elődeinknél a koronázás Csehország koro­nájával adjon fénylő kifejezést a néppel való benső egyetértésünknek.“ 2. „Szivesen készek vagyunk méltányos óha­jokra mindenkor teljes figyelmünket fordítani, s így hajlandóságunknak, cseh királyságunk viszo­nyait az összmonarchiához revisto alá vétetni, már ismételve kifejezést adtunk. A panaszok az 1861 február 26 -i választási rend hiányairól, nem ma­radtak nálunk figyelem nélkül. Első gondunk lesz e panaszokat orvosolni.“ Aztán ígéri a leirat, hogy más jogos igé­nyek is ki fognak elégittetni — de mindezek csu­pán alkotmányos utón, vagyis csakúgy, ha a csehek elmennek a reichsrathba. Régi nóta, mondhatják rá sokan. Igen, de újak a viszonyok, melyek közt e régi nótát most ismét halljuk. A reichsrathban eddig sokkal nagyobb volt az a párt, mely szigorúan ragaszkodott a fenálló rend­szerhez s ellensége volt minden revisiónak, mint most. E párt már ma is, midőn még a csehek tá­vol vannak, minoritásban van a reichsrathban. Ha a cseh országgyűlés követeket választ kebeléből és pedig nem alkotmányhíveket, hanem jó fajta declaransokat, így kézzel fogható dolog, hogy azok, kiknek a jelenlegi rendszer nem kell, kik meg akarják változtatni az alkotmányt, több­ségben és pedig nagy többségben lesznek a reichsrathban. Az alkotmány revisiójára előterjesztett ja­vaslatok keresztül­vitelére tehát a helyzet a reichsrathban igen kedvező. Legfölebb csak az lesz a kérdés, hogy azok, kik most a reichstáb­­­ban vannak és óhajtják az alkotmány revisióját, olykér óhajtják-e a revisiót, mint a csehek? A­mi magát az egész leiratot illeti, mint már megjegyeztük, hangjára nézve is különbözik a többi leirattól. Ennek hangja nem követelő, ha­nem kérő; több benne az alázatosság, mint a mél­tóság. Mit fognak a csehek csinálni ? Egy este ér­kezett távirat szerint még haboznak: bemenjenek-e a réidhstáb­ba vagy ne ? de most, midőn már hivatásának nem felel meg, a házasság­kötésre való kizárólagos jogosultságát is elvesztette. A házasság kötésének joga az állam­kezébe kell hogy átmenjen s a l­egtökéletesebb alak a kötelező polgári házasság. Ajánlja a szakosztály véleményét, mely szavazás alá bocsáttat­va, közfelkiáltással el is fogadtatott. Második tárgy: a jogakadémiák rendezése. Pistory Mór előadó a szakosztályi véle­mény indokait foglalja egybe s az indítvány el­fogadását ajánlja. Különösen hangsúlyozza, hogy kimondassák a felekezeti jogakadémiák czélsze­­rűtlensége, miután mindannak tanítása, mi a val­lással ellenkezni látszik, ott tiltva van. B­z a­r indítványozá, hogy a gyűlés térjen a napirendre. Sulyok Mór a gyűlés türelmetlensége da­czára hosszas beszédben kel védelmére a jogaka­démiák s az ott honos tanítási rendszernek. Élénk vitára szolgáltat okot a szakosztályi véleményben foglalt „silány“ kifejezés. Szavazásra kerülvén, a gyűlés néhány tag kivételével az említett vitás módozattal a szakosztály indítványát magáévá teszi. Mint harmadik tárgy, a szóbeliség és nyil­vánosság behozatalát illető indítvány került tár­gyalásra s a gyűlés közfelkiáltással fogadta el. Negyedik tárgy, szakosztályi vélemény a vas­úti vállalatok kártérítési kötelezettségéről. E tárgy hosszú és zajos vitára adott al­kalmat. Előadó Hoffma­nn Pál a szakosztály ha­tározati javaslatának vezérelveit fejtegeti, mely sze­rint vasúti vállalatok a történt kárért felelősek. Azután két pontra hívja fel a jogászgyűlés figyel­mét felvetvén a kérdéseket, hogy hol van a kár­talanítási kötelezettség határa, s melyik azon mó­dozat, mely szerint a kártalanítás történjék. A szak­osztályi véleményre nem lehetett befolyással az, hogy a vasutak ellent fognak állni, valamint azt sem, hogy a módozat behozatala egy országban lehessen. Ez a törvényhozás dolga, mely nem pusztán az elv fölött fog ítéletet mondani.Végül azt mondván, hogy a magyar ipar­egyesület tegnapi ülésében egyene­sen ilyen határozat­hozatalra akarta kérni a jogász­­gyűlést, a szakosztályi vélemény pártolását kéri. Dr. Weiss Lajos az óvatosságnál többet nem követelhet a vasutaktól. Azon pillanatban, midőn kifejtett legnagyobb óvatosságát bebizonyí­totta, felelőssége megszűnt. A szakosztály vélemé­nye, úgymond, törvényhozási opportunitás szem­pontján áll, míg a jogászgyűlés csak az elvet hangoztatja. De másrészről a vasúti vállalatok­nak nem is szabad kártalanítás végett szerződni, mivel ez a kellő óvatosság ki nem fejtését mint­egy előre megengedettnek tünteti fel. Indítványa, hogy a jogászgyűlés most tekintsen­ el a tárgytól s térjen napirendre. H­a­l­m­o­s­s­y Endre pártolja ugyan a szak­osztály véleményét, de csak módosítással. Azt, hogy a vasúti vállalatok nem fejtették ki a leg­nagyobb óvatosságot, tisztán bebizonyítani nem lehet, a gyakorlati kivitel lehetőségéről pedig a törvénynek kell gondoskodni. A törvény hatá­rozza meg a határt, a­melyen belül a vállalat in­tézkedéseit megtegye. Ezen határon kívül meg­szűnik a kártérítési kötelezettség. Módosítványt nyújt be, mely a szakosztályi vélemény szövegezésén lényegtelen változtatások után a „nagyobb erő“ helyett „elhárithatlan esemény vagy elhárithatlan erőhatalom“ szavakat kiván. Dr. Brode Lipót új módosítványt indítvá­nyoz, mely szerint az erő helyett „elhárithatlan véletlenség“ tétessék a szövegbe. Wawrik is megtámadja a szakosztályi in­dítvány szövegét s míg részben Halmossy módo­­sítványának szavait fogadja el, az „erő hatalom“ szót a „vis major“ helyett jogilag grammatikailag egyátalán rosznak tartja és beszéde végén új mó­dosítványt nyújt be. S­á­g­h­y Gyula hosszas beszéd után a szakosztályi előadó véleménye mellett nyilatkozik. Húsz tag a vita berekesztését kívánván, el­nök szavazás alá bocsátja a kérdést. A többség a vita befejezése mellett nyilatkozik. Erre hoszas vita fejlődik ki a felett, hogy kit illet a zárszó, s hogy a nagy­gyűlésben egy­általán szabad - e módosítványt beadni. Végre Dr. Weiss Lajosnak a napirendre térésre vonatkozó indítványa kerül szavazásra, mely elvettetik. A szakosztály véleménye bocsáttatván szava­zás alá, a többség nem fogadja el a szakosztályi vélemény szerkezetét. Az egyes módosítások kerülvén szavazásra, a többség részben a Brode, részben a Halmossy által indítványozott módosításokat fogadja el. A szavazás roppant zaj között történt. A szakosztályi vélemény módosított része így hangzik: A vasúti vállalatok azon károkért, melyek a szállítás végett elfogadott dolgokon történtek, vagy melyek a személyeken ejtett sérelmekből szár­maztak stb. Elnök erre d. u. 2 órakor feloszlatja a gyű­lést, a hátralevő tárgyak elintézését a négy óra­kor folytatandó ülésre tűzvén ki. Az esti ülésre csak kevés tag jelent meg. Dr. Held Kálmán mint előadó jelentést tesz a szakosztálynak a váltó és kereskedelmi jog egyenlősítése tárgyában hozott határozati javasla­táról, mely a hiteltörvényeink kosmopolitikus szel­lemben való átalakítását illető szakosztályi véle­ménynyel együtt került tárgyalásra. Főbb voná­saiban ecsetelvén a szakosztályi vitát s a határo­zat­hozatal indokait, végül annak elfogadását ajánlja. Gerlóczy a szakosztály indítványában provisoriumi hajlamot lát, mely provisorium, ha behozatik, évszázadokig tarthat. A kilátásba he­lyezett vagy óhajtott európai congressust egy időre lehetetlennek tartja s ha ez később mégis történ­hetnék, sok évbe kerülend, míg a törvénykezést illetőleg megállapodás folytán közeledés fog tör­ténni. A német váltó­s kereskedelmi joghoz való alkalmazás ajánlatát nem tartja elvnek, de nem is engedi ezt a jogászgyűlés feladata s tekintélye. Módosítványát elfogadásra ajánlja. Sághy Gyula elismeri, hogy a jogászgyü­lés feladata első rendben elvek kimondása, de ez nem zárja ki, hogy a ..gyakorlati élet szükségeihez mérje nyilatkozatait. Önálló kereskedelmi törvényt Magyar jogászgyülés. (Sept. 30.) Pauner Tivadar 9 órakor megnyitván az ülést tárgyalásra a polgári házasság ügyében tett indít­ványt tűzi ki. Dr. L­ő­w Tóbiás előadó a házassági intéz­ményt az állam alapjának tartván, az efeletti in­tézkedéseket is csak az állam kezében kívánja látni. Előbb az egyház szolgált a társadalomnak.

Next