Ellenőr, 1870. október (2. évfolyam, 16-46. szám)

1870-10-02 / 17. szám

Előfizetési árak: Egész évre . . 20 ft. — kr. I Évnegyedre 6 ft. — kr. Félévre . • . 10 . — s­­ Egy hónapra . 1­9­80 „ Szerkesztési iroda: Pesten, országút 18. szám. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. 17. szám. Megjelenik minden reggel, kivéve hétfőn 8 ünnepre következő napon. Minden értesítés a szerkesztőséghez intézendő. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. Hirdetési dijak: Tizhasábos petit sor egyszeri ! A nyílt tér egy petit sora 30 kr. beigtatásért . . . . 10 kr.­­ Bélyegdij minden beigtatásért 30 „ Kiadóhivatal: Pesten» kétsas­ utcza 14. szám. Hirdetések felvétetnek: az „Ellenőr“ kiadó­ hivatalában kátsasutcza 14. sz. és Légrády testvérek nyomdájában Pest 2 sas utcza 24. sz. Vasárnap, October 2. 1870. II. évfolyam. Az 99 Ellenőröé ára egy évre .... 20 forint — kr. félévre...................10 „ — „ évnegyedre .... 5 „ — „ egy hóra .... 1 „ 80 „ Az előfizetést — postai utón vagy személyesen — nyugtázza Az Ellenőr kiadó hivatala (Pesten, Két Sas utcza 14. sz.) gg* Azon t. ez. előfizetőink, kik a lapot September utánra is megrendelték, méltóztassanak az ,»Ellenőr“ eddigi és ezután!­orai közt létező különbséget (mely October—decemberi előfizetőink részére egy forintot tesz) akár előlege­sen akár utólagosan, tetszésük sze­rint pótolni. Százalék a könyvárusi utón történő meg­rendelések után az „Ellenőr“ részéről nem adatik. A szent részvét nevében, Francziaország Iizibor 11 ver­t vidékeinek ékező népességét segélyezni adakoztak . A tegnapi kimutatás összege 328 frt — kr. Davida Sándor 2 húsz fran­kos és egy magy.­ar any. Thaly Elek.................................5 frt — kr. Lichtenberg Ignácz ... 5 „ — „ A pesti ágost. evang. gymnasium tanári kara . 10 „ — „ Topler Károly...................................5 „ — „ Zboray Amália...................................1 „ — „ Jezernitzky Jenő . . . . — „ 30 „ Jezernitzky Olga .... — „ 20 „ Hunyadi Zsuzsánna . . . 2 „ — „ Ozoray Árpád ....­­ „ — „ A minta intézmény. Kisül utóljára is, hogy igaza volt a kormánypárt azon szószólóinak, kik szerint az 1867-iki alkotmány alatt nincs szükség az ellenzéki működésre, mert hát menni fog minden magától, mint a gondolat. Megy is, hogy el sem képzelhetni, hol áll meg. Szeretnék azonban tudni, hogy a ma­gától menő alkotmányosság ilyetén utazása alatt sem veszett - e még el gróf Andrásy Gyula kellemes hite, miszerint a delegá­­t­­­o­k intézményét eltanulják tőlünk s lé­tesíteni fogják, saját boldogulásukra, más országok is? Annyi bizonyos, hogy pompás minta. Csak az a kár, hogy nem ér semmit. Olyan mint bizonyos khinai csecsebecse — egy elefántcsont gömb, melynek belsejében egy másik golyó forog teljes szabadságban. Rop­pant munkába kerülhetett mesterének, míg a külső alá egy belsőt faraghatott, páratlan ügyességgel, két kis lyuk s egy késecske segedelmével, hanem hát mire való utol­­j­ára is? Hogy ritka mű és drága nagyon, azt elismerjük, de hogy mi haszna lehet, azt ugyan nem találja ki senki. Legfelebb is csak az a czélja, hogy az elbámulás felkiált­son előtte, ejnye, milyen furcsa bolondság­ váljon ki csinálta ? A khinai kettős tréfaszer azonban mégis szolgál valamire: gyakorolja a szem­lélőnek okoskodási képességét s ha megráz­zák , csörög. És ebben rejlik előnye a de­­legatio terhes gömbje felett, melynél meg­áll az emberi ész s a melyet még csörgés­re sem rázhat mindig a játszi kéz. Most például nem ártana egy kis de­­legationális csörgés s meg is volna rá az egyik golyó, de a másik — a külső — nincs sehol, már pedig csak együtt, érnek valamit a mulatságra. Gyönyörű intézménynyel biztosították a parlamentáris önkormányzat gépezetének rendes járását, a már igaz. Mert hiszen emlékezhetik mindenki, mily biztosíték gyanánt mutattatott be s magasztalhatott egekig a delegátiók felséges találmánya. A monarchia két felé­nek érdekei nem jönnek többé zsurlódásba. Belügyeit függetlenül intézheti mindkettő. Az alkotmány kerekei akadálytalanul fo­roghatnak a jóllét felé vezető utakon. A közös kérdések kényes tojását szépen leül­tette a delegatiók nagy Kristófja. Kopasz fej lehet még az ellenkezőt igérő Macassar vagy másféle bűzolaj daczára is, de a dele­gatiók intézménye megszüntet minden ma­gyar tyúkszemet, melyre Bécs akarna lépni. Mi nem hittünk e szép szavaknak s a delegationális intézményben csak az or­szág önkormányzati jogainak kijátszását láttuk. S ezért vallottuk mindig a mély meggyőződést, miszerint sem Magyarország­nak, sem Ausztriának nem lehet valódi parlamentáris önkormányzata mindaddig, a­míg a delegációk intézménye fennáll vagyis az állami legfőbb ügyek elvonulnak az illető országgyűlés jogköréből, s így folyto­nossá válik a többi ügyek elintézésének megzavarodása is. S mert ez volt meggyő­ződésünk, teljes lelkünkből hangoztattuk az ellenzék jelszavát: delenda dele­gat­io. Hanem most bizonyossá kezd lenni,, hogy a szegényke lejárta volna magát, ha élhetetlenségéről soha egyetlen baloldali ember sem suttog. Eltemetik őt nélkülünk is, a bécsiek, kik nélkül nekünk — mint gyakran állíttatott — mukkanni sem lehet az infallibilis „közjogi alap“ tévedéseinek helyreigazítására. Egy szóval kisül — mint e sorok kezdetén mondtuk — hogy a jobboldali tan, miszerint 1867 után nincs szükség többé az ellenzéki működésre, igazabb volt mint józanul elhinni lehető, mert hogy a delegatio kimúlik természetes halállal is nem sokára, arról bizony nem kételkedhe­­tik többé nagy mestere sem. Pest, okt. 1. (M. J.) Németország egysége ma már fait accompli, kedvezzen bár ezután a szerencse az ifjú köztársaság hadseregének, s verje ki a hon­ból a fölébredt nemzeti lelkesedés az idegen in­­váziót, a nagy német­ birodalom egységét ez többé már meg nem akadályozhatja. A német egység megalakulását hazánkban is az elfogulatlan politikusok, rokonszenvvel fogadták, s nem tartották azt sem a közszabadság, sem speciális magyar szempontból — calamitásnak. Akadnak ugyan némelyek, mint a „Reform“ és pártja, akik a német egység megalakulásával, a porosz hódítási politika és a reakczió inaugurá­­lását látják, a nemzet nagy része azonban sok­kal helyesebben ismeri fel érdekeit. Én részemről ezen föltevéseket tökéletesen alaptalanoknak tartom, mert valamint hiszem, hogy a jelen háború óriási áldozatainak, mély sebeinek behegesztésére hosszas béke szükségeltetik, úgy más­felől meg vagyok arról győződve, hogy azon érdek-szalariditás kapcsainak szorosabb egybe­­fűzését, melyet a jelen háború megszilárdított, csak a szabadság fogja elválaszthatlanul egybe­forrasztani. S ez nagyon természetes. Míg a német nemzet czélját el nem érte, önként csatlakozott Vilmos király zászló­­alá. Ko­rántsem azért, mert belügyi conservatív politiká­jával igen rokonszenvezett volna, hanem azért, mert egyedül a porosz király és nemzettől vár­hatta reményeinek beteljesedését. Most azonban, midőn a német egység tény­nek tekinthető, épen oly kevéssé hihető, hogy a német nép dinasztikus kegyelet miatt, jogaitól, politikai szabadságának követelésétől elálljon, va­lamint az olasz nép nem állott el s nem fog el­állni a jövendőben is Victor Emanuel szép sze­méért. . Ha pedig Vilmos király a győzelem mámo­rától elkábitva nem fogja megérteni az intő szót, s a nagy porosz­ párt feudal ligájára fog támasz­kodni, könnyen Napóleon sorsára juthat, s majd ő is wilhelmshöhei magányban gondolkozhat a múl­tak botlásairól. A fejedelmi kegyelet nimbusa már napjaink­ban szétfoszlott, s a nagykorúságra jutott népek így szólnak a fejedelmekhez „ha kell veletek, ha kell ellenetek “ Ne féltsük mi a nagy német népet! De tekintsük a dolgot magyar szemüve­gen. A jelen háború következménye lesz, hogy nem fogunk többé Poroszországgal, vagy észak­német szövetséggel, hanem nagy Németország­gal fogunk találkozni. Ezen változás mind szabad­elvű, mind speciális magyar szempontból határo­zottan kedvező. A dinastikus Poroszország, Oroszország satel­­lese­n le fog tűnni a politikai közélet teréről, s helyet enged egy nagy független birodalom­nak, a­mely tekintélyes szárazföldi és tengeri haderejével 50 millió népével elhatározó politikát fog űzhetni Európa közepén. A szerep megváltozik s vele meg fog vál­tozni Németország politikája is. A kis Poroszország az ellenséges Napóleoni dinastia és Ausztria által fenyegetve, ha kitűzött czéljáról Németország egyesítéséről lemondani nem akart, akarva nem akarva is kénytelen volt egyet­len szövetségese Oroszországgal karonfogva ha­ladni. Most azonban, midőn Austria Németország­ból kiűzve, Francziaország meggyengítve s Né­metország mihamar egyesítve lesz, előre látható, hogy a német státusférfiak más helyen fognak ke­resni szövetségeseket. Német-orosz szövetségről a jövőben csak úgy lehet szó, ha Ausztria diplomatiája hagyomá­nyos politikáját folytatva az új Németországban ellenséget lát, s kényszeríteni fogja e népszerűt­len szövetségre. A jövőben nincs semmi kapocs, mely egy homlokegyenest ellenkező érdekű népet, tartósan szövetségben tarthatná. A német nemzet az orosznak versenytársa lesz a tengeren, a nemzetiség terén, a polgáriaso­­dás nagy harczában. Németország a czivilisatio, az alkotmányos szabadság, Oroszország a barbarismus, a kényura­lom földje. Ily két különböző nemzet­közi csak a leg­­kétségbeejtőbb kényszerűség, s az elvakult osztrák politika ridegsége eszközölhet szövetséget. Oroszország egy alkotmányos Magyarország­nak, mely a szláv népek egyesítésének utópiáit, s a keleti szabad gazdálkodást gátolhatja, természetes ellensége. E felett mindnyájan tisztában vagyunk,s min­den pillanatban készen kell lennünk, hogy a kele­ti kérdés felelevenedésével érdekeink is be fognak vonatni a nagy küzdelembe, mely kelet jövője felett határozni fog. Kire támaszkodjunk tehát? Mindenekelőtt önmagunkra, ha belől erősek leszünk, ha valódi szabadelvű politika fogja a né­peket összetartani, önmagunk is elég erősek le­szünk szembeszállni az idegen invasióval. De valamint belpolitikánknak az erőt, úgy külpolitikánknak is a népek rokonszenvét, az őszinte, határozott szabadelvű külpolitika szerezhe­ti meg. Le kell mondanunk azon hagyományos poli­tikáról, mely a dunai államok megerősödését fél­tékeny szemmel nézte. Mit értek el aztán ezen fonák politikával. Azt, hogy a dunai államok népeit Oroszor­szág karjai közé kergették s önmaguknak csinál­tak ellenségeket. Arra kell törekednünk, hogy a­ dunai államok függetlenségét, alkotmányos szabadságát biztosít­suk s megszilárdítsuk. Mennél függetlenebb állást fognak ezen ál­lamok­­elfoglalni, mennél inkább meg lesz ott szilárdulva a polgári szabadság, annál nagyobb lesz az űr, mely ezen népeket Oroszországtól el­fogja választani. Magyarországnak, mint a nyugati civilisatio utolsó keleti védoszlopának kell a dunai népek, különösen Szerbiának, a­mely állam leginkább fogja fel helyesen érdekeit, szövetségét keresni, állami szervezkedését elősegíteni, s ekkér elvonni a vészteljes orosz befolyástól. Magyarország ezen külpolitikája ellentétbe fog-e jönni Németország politikájával? Hitem, semmiesetre sem. Németországnak épen úgy érdeke a dunai államok, különösen Oláhország függetlenségét megőrizni, mint Magyarországnak. Németorságnak épen oly kevéssé fek­szik érdekében megtűrni, hogy Oroszország a dunai fejedelemségek testén Konstantinápoly felé törhessen, mint nincs érdekében Magyarország gyengítését elősegíteni, a mely az új Németország­nak kelet felől legbiztosabb védfala. Különben, hogy Oroszország és Németország közt a harcz a balti tenger birtoklása s az ellen­tétes szláv és német érdek miatt előbb utóbb ki fog törni, az előre látható, s már is jelzi ezt a orosz sajtó ellenséges hangulata a német győzel­mekkel szemben. A mi politikánk jövőben sem lehet aggressív politika, hanem csak az önvédelem jogos politi­kája lehet észszerűleg, de azt semmi esetben meg nem engedhetjük, hogy keletről, körülkeríttessünk és aláaknáztassunk. A magyar ellenzéki sajtó feladata, hogy ha­zánk érdekeit, határozottan hangsúlyozva szárnyát szegje azon osztrák hagyományos politikának, a­mely folyvást újabb és újabb gátakat igyekszik építeni hazánk és Németország jó egyetértése között. — A következő sorok közlésére ke­restettünk meg illetékes helyről: Az „Ellenőr“ mai számában a magyar kir. közmunka és közlekedési miniszter személye és ügykezelése ellen több­nemű megtámadás intéz­­tetett. Van e megtámadások közt egy oly vád, me­lyet, ismerve a miniszter felelősségi érzetét, a köz­vélemény és a közönség irányában egy pillanatig sem lehet válasz nélkül hagyni. Ezen vád, hogy a miniszter úrhoz a magán­felek nem juthatnak, Gorove miniszter úgy jelenlegi, mint előbbi hivataloskodása óta naponként és pedig délután 3 és 4 óra közt bárkit is szívesen fogad. Fogad ezen felül sürgős esetekben hivata­los teendői közt is a minisztériumban, sőt fogad magán Sz állásán is, mikor csak hivatalos teendők ezt lehetlenné nem teszik. Ha az utóbbi időben eset előadta volna ma­gát, hogy valaki a miniszterhez be nem jutott, ez azon utolsó mintegy 14 nap alatt történhetett, mióta a miniszter részint ágyban fekvő beteg volt, részint a szobát őrzi; azonban valamint ezen be­tegeskedés nem akadályozta abban, hogy teendőit folytassa, úgy számosan lettek ez időben is, egye­sek — mint küldöttségek — általa fogadva.“ Sajnálva, hogy betegség okozhatá azt, mit némelyek — nem tudva a valódi okot — tán egyébnek tulajdonítottak, mi csak figyelmeztetni akartuk a miniszter urat, hogy sok panasz van ellene a hosszas előszobáztatás s kissé tán kelletén túl visszatartó fogadás miatt. Ezen pedig Gorove miniszter úr — ki udvarias ember is tud lenni — segíthet saját javára is. Szerk. Pesti váltótörvényszék. Az igazságügyér­t általában mindenik mi­niszter annyi sok segédfogalmazót, fogalmazót, tit­kárt és így tovább­­ tart minisztériumánál, hogy fele bőségesen elég volna. Hogy mennyi a munka, bizonyítja ezt a hi­vatal­sereg délutáni commóziója. A pesti váltó törvényszéknek beadványa most, septemberben, 60.000-en felül rúg. Összes sze­mélyzete ezen tömérdek munkához, nem is véve föl a váltói eljárás azon köteles gyorsaságát, hogy egy adtó sem maradhat elintézetlenül tovább 3 napnál, — áll 1 elnök, 7 bíróból, 4 jegyző, 4 se­gédjegyző, 4 segédfogalmazó, 4 gyakornokból. Ez a fogalmi szak. A segéd­személyzetről nem is szó­lok, az aránytalanul kevés. Igtatóban, kiadóban még enni sem érnek rá. Reggeltől esteiig izzad­nak. A panasz mindig az a miniszteri osztályta­nácsban : sok a személyzet. Igen, uraim! mert ko­molyan s legnagyobb erőfeszítéssel dolgoznak ott. Kidől egy pár minden évben a legjobb világában, egy pár strupirt lesz. És mégis, ez a hallatlan­ a jövő évre kilá­tásba helyezett alsóbbrendű tisztviselői fizetés-javí­tás ide nem szándékoltatik kiterjesztetni. Egy olyan hivatalnokét, a­ki 400 írtért 9—1-ig dolgozik, 400-ról emeljük 600-ra, hanem azét, ki 8—1-ig, 3—6, néha 8-ig dolgozik, hagyjuk 300-on. Értem a joggyakornokok és segédfogalmazókat. Hozzá még vegyük, hogy a minisztériumoknál divatos promotio szerint egy tiszteletbeli gyakornok pár hó alatt titkárnak ugrattatik, míg itt megőszül a gyakornokságban; ha egy hely megürül, nem pro­­moveálni, hanem — úti figura docet — beillesz­teni szoktak kedvelt embereket. Különben alkalmilag jó lesz szellőztetni, hogy a váltótörvényszéknél divatos modor szerint nem is tud a minisztérium azokról, kik dolgoznak semmit, mert ott a magas minisztériumhoz felküldött év­— A P. Napló írja :A cattarói föl­kelés által előidézett hadi költsé­gek ügyében, a lajthántali pénzügyminiszter kér­dést intézett a magyar kormányhoz az iránt: váj­jon a nevezett hadi költségek, melyeket egyelőre előlegképen a lajthántali minisztérium födözött, véglegesen az imént nevezett minisztériumnak, vagy pedig a közös hadügyérségnek számíttassa­­nak-e föl ? A m. kir. minisztertanács, mint halljuk azon nézetben volt, hogy a nevezett költségek fö­­dözésére mindkét államterület együttesen van hi­vatva, s igy azokat tehát a közös hadügyérség tárczája fogja viselni. A jövőben felmerülő esetek­nél azonban — s ezt a minisztertanács határozot­tan kijelenté — a m. kir. miniszterelnök és a laj­thántali miniszterelnök közt folytatandó tárgyalá­sok eredménye lesz egyedül irányadó. Miskolcz városában van egy „ko­rona“ czímű vendéglő, mely a magyar állam tulaj­donát képezi. A vendéglőért eddigi bérlője fizetett évenkint 1500 frtot. A bérlet ideje azonban most lejárván, Weisz Zsigmond még május 21-én folya­modott a pénzügy­ministériumhoz, hogy ha a ven­déglő újbóli bérbeadása nem a rendes módon , árverés útján történnék, hanem magán úton, akkor ő kész a vendéglőért 148°­0-kal többet fizetni, mint az eddigi bérlő, és azonnal letenni minden bizto­sítékot, valamint a szerződés minden egyéb pont­jának aláveti magát. A folyamodásra két hónapig semmi válasz sem érkezett, sem nyilvános árverés nem hirdette­­tett a bérbeadásra. Július elején tehát Weisz Zsigmond újból fo­lyamodott, és ismét kijelentette, hogy 48 száza­lékkal több bért fizet, mint fizettek eddig. E második folyamodványra már válaszolt a m. kir. bányaigazgatóság Diósgyőrött és pedig válaszolt ekképen: „Miután a vendéglő már kiadatott, jelen fo­lyamodványnak hely nem adatik.“ Tehát kinek adatott és hogy? Az előbbi bérlőnek 10°/0-kal magasabb árért mint eddig. Minthogy pedig Weisz Zsigmond 48°/0-kal ígért többet, az állam vesztett minden száz forintnál 38°/0-ot. Szép gazdálkodás. És ez csak egy eset, miről véletlen tudomást nyertünk, de hát nem lehet-e több ilyen eset is, mik nem jön­nek nyilvánosságra, de melyek mellett egyenesen az ország károsul. Mi tartóztatta vissza a magyar pénzügyminis­­tériumot, hogy az állam jószágát annak ne adja bérbe, aki több jövedelmet biztosít az államnak. negyedi kimutatások szerint N. N. referens elő­adott 6000 ügyet, de hogy ki készítette el, arról hallgat a krónika. Vájjon nem volna-e jó, igy küldeni a kimu­tatást: N. jegyző feldolgozott 1000-et, X. gyakor­nok 2000-et, Y. referens 200 ügyet, s ezt a kész munkát Y. referens előadta, mert itt minél lejebb áll valaki, annál többet dol­gozik. így tán jobban kitűnnék, ki­, mit csinál s a sokat hangsúlyozott érdem szerinti mél­tánylásnak alapja is lenne. Erre mit tud szólni a „Budapesti Közlöny.“ ? ____________ Győző, Bécs, szept. 30-án. (Saját levelezőnktől.) Sokan vannak, a­kik nem tudják maguknak megmagyarázni, hogy mi indítja a kormányt az it­teni politikai crisis fentartására. Midőn a Hasner­­kabinet beadta lemondását, mindenki azt hitte: itt a foederatio! A következés azután megmutatta, hogy csalatkoztunk. Potocki a németek előtt a csehet, a csehek előtt pedig a németet játszotta. Ha az új kormány fél esztendei működését tekint­jük, úgy nem látunk abban semmi vezéreszmét, semmi haladást egy kitűzött czél felé. Nemde így van ? — Nem , a látszat csal! A cabinetnek van czélja, habár ezt annak elnöke nem tudja is; a jámbor lengyel gróf háta mögött avatott kezek dolgoznak. Mondjuk ki a valót: a reactió emeli fejét! A régi korszak emberei már 10 év óta kény­telenek voltak nyugodni. Egyszer­­ugyan mozogni kezdtek, azonban a porosz fegyver leverte őket csakhamar, ép úgy, mint most a franczia absolu­­tistákat. Különös! Már másodszor történik, hogy Bismarck a szabadság mentora! Königrätz meg­termette a magyar egyességet, valamint Sedan a franczia köztársaságot. A reactió azonban — ré­gi mondás szerint — olyan, mint a hydra: ahány­szor levágják fejét, annyiszor újra nő az. A­ki ismerős az itteni befolyásos körökkel, az tudja, hogy a dializmust ott csak erőszakolt ténynek te­kintették mindig, a­melytől a­mint lehet szabadul­ni kell. Alig történt meg a fejedelem koronázása, s már elkezdődtek az intrigák. A hatalom embere, Beusz, azonban ellenünk volt; azt hitte még ő ak­kor, hogy a két minisztérium vállán tarthatja ma­gát. De az alkotmányos párt, joggal-e vagy nem ? visszautasította az államkanczellár barátságát. Az ellenszenv később azután élet-halál harczba ment át, a­mely, mint tudjuk, Beust részére dőlt el. A reactió e pillanatot használta föl, ajánlatokat tett. Beust féltette állását — nem lévén egyéb táma­sza, s most két kézzel fogadta azokat. Az így ke­letkezett frigy már 6 hónapja, hogy tart, nem is titok, kivévén a magyar kormányt. Andrásy még mindig rózsás párnán nyugszik, s nem látszik lát­ni, pedig az első döfés Magyarország ellen van irányozva. „A Reichsratbnak (az alkotmányosság­nak) s a dualizmusnak meg kell szűnnie ez a re­actió első szava. A Reichsrath, látjuk, már haldok­lik, tehát legyünk résen­­y. Lapszemle. A P. Lloyd kevés kilátást nyújt arra, hogy a bécsi kormány a zavarból kibontakozzék; csak­nem bizonyos, úgymond, hogy a kormány elna­polja a reichsrathot, így aztán nem lesz delegátió, sem pedig alkotmányszerűen létre­hozott budget 1871 évre. Ily módon tehát egy valóban alkot­mányellenes állapot kezdetére jutottunk. A N. fr. Lloyd azt látja, hogy minél nagyobb siker koronázza Vilmos király fegyvereit, az áta­­lános rokonszenv annál élénkebb a letiport Fran­cziaország iránt, de ép ily átalános lenne a meg­botránkozás, ha a franczia parvenit a legitimisták legitimistája által ismét visszahelyeztetnék trónjá­ra; ez oly kolossális komikum lenne, a­melyet csak Napóleon szemtelensége érhetne fel. A Hon a királyi leiratban épen nem lát mó­dot a cseh kérdés megoldására. A csehek állam­jogaik elismerését kívánják, erről azonban mit sem akarnak tudni Bécsben, e nélkül pedig a lei­rat minden látszólagos engedékenysége mellett, nem békejobb, hanem haragos „sic volo, sic jubeo.“ A P. Napló. A magyar jogászgyülés egy heti szorgalmas működés után a kezdet nehézségein áthatolt, úgymond, s benne a jogügy állandó kö­zeget nyert, mely a gyakorlati élet kívánalmait hangsúlyozni s azoknak irányt mutatni van hivatva. A M. Újság saját kifejezése szerint, állás­­p­ontját fejtvén ki, azt mondja, miszerint a pol­gárosodás ügyére mit sem tartana nagyobb szeren­csének, mintha Francziaországban a józan köztár­saság diadalmaskodván, valami végzetteljes vélet­len folytán az összes német uralkodók és junfeer­­thum fogságba esnék, a német sereg pedig haza­térve, megalapítaná otthon a köztársaságot. A Reform a legsajátságosabb okiratnak mond­ja a cseh trónbeszédet egyen­rangú kollégái kö­zött. Az osztrák kormány nem kíméli a szót, pa­zarolja a kérést s minden argumentumot megmoz­dít, hogy meglágyítsa a sz. Venczel koronájának árnyékába vonult duzzogókat, de helyzetével, vi­szonyaival jár, hogy érte nem ad semmit. Az U. Lloyd az alkotmány­pártiak strikeolá­­sával s a csehek foederalisticus chauvinismusával szemben azt hitte, hogy a bécsi kormány már-már megadja magát. S­ime ismét újabb szabadulási út mutatkozik Scylla és Chagrbdis között. A kormány megtette kötelességét, midőn a kérdés eldöntését egészen a képviselőház kezébe tette le s még a szavazástól is vissza­vonult. Ennél is többet álláspont­jából csakugyan nem tehetett. . Délben érkezett táviratok. Berlin, oct. 1. A „Kr­stg.“ jelenti. A foglyok állítása szerint a metzi helyőrség mozgó nemzetőrségből áll, a tulajdonképeni hadsereg Metz körül táboroz. 14 nap óta lóhússal táplálkoznak. Sóban hiány van, azonban kenyér és főzelék bő­ven van. Zab és széna egészen hiányzik. Ragályos kórok nem uralkodnak. A városban a köztársaság­nak egy kiáltványa függesztett ki. Karlsruhe, sept. 30. A strassburgi kapi­tulálok közül sok francziatiszt — becsületszó mellett — szabadon bocsáttatott : ezek Schweiczba utaztak. Genfi jelentések megerősítik, hogy a fran­­cziák sept. 23 -án több előnyt vivtak ki. Porosz részről ezen ütközeteket őrjárati csetepatéknak szeretik feltüntetni. Flórén ez, oet. 1. Az „Opinione“ jelenti: Római sürgönyök nem erősítik meg azon hirt mintha a pápa Rómát odahagyni szándékoznék. Római lapok jel­ezik, hogy az olasz csapatok — a pápa kivonatára — megszálloták az An­gyalvárat. Berlin, okt. 1. Elsass­ és Lotharingiában német posta-szabályzat állapíttatik meg, Strass­­burgban és Metzben posta fő­igazgatóság fog ,föl­­állíttatni, miután-mint a „Kreuzzeitung“ mondja „Elsass és Lotharingia a németek birtokában ma­radnak.“ Czernowitz, oet. 1. A moskva odessai vaspályát nagy orosz csapatszállítások foglalták el. A személy- és teli elszállítás majdnem egészen be van szüntetve. Az orosz készülődések Törökország ellen vannak irányozva, Montenegro is ellenséges­kedést mutat a törökök ellen. Berlin, sept. 30. Ubrich tábornok a tisz­tekkel együtt a Sveiczba ment. Genf sept. 30. A francziák a párisi déli vonalon 23-kan, az uralkodó magaslatot vissza­foglalták. Berlin, oct. 1. A kormány­változás a város­ban kinyilváníttatott, a városon kívül táborozó ka­tonák előtt azonban eltitkolták; ez utóbbiaknak a sedani kapitulátró­­l nincs tudomásuk. Fadhereff a hírhedt orosz tábornok újabb életjelt adott magáról, ez alkalommal azon­ban nem mint rendesen szokta röpiratban, hanem egy orosz börzelapban: „Ausztria — mondja Fachereff — nem volt képes Poroszországgal, ■ mely 17 miillió lakost szám­lált, és Francziaország nem a német szövetséggel, mely 40 millió lélekből áll — elbánni. Oroszor­szágnak azonban, mint a­melyre Francziaország le­­tiprása után a sor kerülni fog, egy 60 millió la­kost számláló Németországgal lesz dolga !“ A háború idejéül, melyet Oroszország az egyesült Németországgal lesz kénytelen vivni, Fa­chereff azon napot jelölt ki, melyen Oroszország a reá nézve életkérdést képező szláv kérdés meg­oldását nyíltan és határozottan kezébe veszi. E minden orosz által várva várt nap este, mihelyt si­kerülni fog Oroszországnak az összes szláv törzsek rokonszenvét megnyerni, a­minek pedig törekvé­sei főczélját kell képeznie. A csatatért, melyen a szláv kérdés megoldásra fog jutni, Fadiereff a len­gyel királyságba, a Visztula, Narew és Bug közé eső háromszögbe teszi.,, Ha győzünk e háborúban,“ folytatja tovább,„ seregeink néhány nap alatt Ber­lin avagy Bécsben fognak állani; ha legyőzetünk s az ellenséget bármily kis lengyel párt támogat­ja, a lengyel királyságban fogják sirjokat találni. Páris: A léghajó a jelen háborúban s nevezete­sen Páris ostromzár alatt tartásának idejére mind­inkább fontos szerepet játszik játszani. Az „Indep. beige“ ugyanis rábírta Nadár ismert párisi légha­­jóst, miszerint Páris és Brüssel között a mennyi­re lehet rendes összeköttetést hozzon létre, s a nevezett lap már­is egy hosszabb levelet közöl Párisból, melyet 22 ki­kelettel az említett után ka­pott. Nadar e levélben a főváros szokatlan kiné­zéséről ír. „Mi — így szól a tudósítás egyik jel­lemző pontja — legközelebb borzasztó veszélyből menekültünk. A kormányunk által kért fegyver­­szünetet a poroszok megtagadták. Ez nem is lett volna­­egyéb mint ok a polgárhá­borúra s a történet nem képes felmutatni időt.

Next