Ellenőr, 1870. október (2. évfolyam, 16-46. szám)

1870-10-22 / 37. szám

nyílt város a német seregek ellenében. Boulogne sur-Mer, Calais, Arras, sőt még Lille is erődítéseket tartanak készen Picardia fővárosának támogatására. A nagy többség erélyes ellenállásra készül. A nemzetőrség éjjel nappal gyakorolja magát s harczvágya élénk. A nép komoly és elhatározott, pöffeszkedést nem hallani sehol, nagyon jól tudják az ellenség veszélyes voltát. A déli szövetség az „Emancipation de Toulouse“ szerint tizenöt departementből és Algírból állván, végkép szerveztetett; a szövetség főbiztosául Gent Alfons lett kinevezve s jelenleg egy öttagú küldöttség jár Toursban, hogy ez intézkedésekhez a kormány jóváhagyását kieszközölje. Elhatároztatott egyebek között, hogy 100 ezer franktól felfelé bizonyos aránylagos adó vettetik ki a vagyonra; kölcsönre nincs szükség. A nép, mely életével adóz, más terhet ne viseljen. A köztársaság pecsétjével meg nem erősített hivatalok semmisek. Az egyes községekben szövetségi bizottságok állítandók fel, melyek összeköttetésben álljanak a kerületi képviselőkkel, kik ismét a departement székhelyén ülésező állandó bizottság alatt állanának, amely bizottság egyenesen a marseillei gyűléssel tenné magát érintkezésbe. E souverain gyűlés egy végrehajtó bizottságot választana kebeléből, mely tetteiért felelős és bármely pillanatban elmozdítható lenne, s melynek tagjai minden 15 napban változnának úgy, hogy a departementi képviselők felváltva mindnyájan résztvennének a hatalomban, így a departementi három képviselő közöl egy állandóan Marseilleben maradna, mig a más kettő folyvást utaznék s feladata lenne szétzúzni mindent, mi a forradalmat s az ország védelmét akadályozhatná, így a paraszt két hét alatt aztán republikánus fog lenni. Garibaldi megérkezését e következő sorokkal tudatta Gambetta Cambrielákkal: „Tours oct. 13. Tábornok úr! Hivatkozom hazafiságára. Az egy zászlóalj mozgó őrséggel egyesült szabad csapatok főparancsnoksága a Vogesekben Garibaldi tábornokra ruháztatott, ki kardját és szolgálatát nagylelkűen felajánlotta a franczia köztársaságnak. A tábornok elutazott, hogy önt felkeresse s önnel a teendők iránt értekezzék. Számolok jó indulatára, a melylyel iránta viseltetni fog s biztos vagyok, hogy oly derék férfiú mint ön, kezet fog e hires hazafival, diadalmaskodandó minden nehézségek fölött. Gambetta Leo.“ A mentanai hős átvévén a szabadcsapatok főparancsnokságát, a következő napi parancsot bocsátotta ki: „Franczia köztársaság! Szabadság, egyenlőség, testvériség! Vogesi hadsereg! Önkéntesek, szabadvadászok, mozgóőrök ! A nemzeti védelem czéljából alakult hadtest főparancsnokságát átvettem. Poroszország tudja, hogy ezután a felfegyverzett nemzettel kell számolnia. Nem tartok nektek hosszas beszédet. Hanem ide melléklem az utasításokat, melyeket hadműveleteitekben a betörők, a köztársaság ez esküdt ellenségei ellen, követnetek kell. Számolok reátok s viszont ti is számolhattok reám. Déle, 1870. oct. 14-én. Garibaldi.“* 16-án szült gyermekek szüleinek segélyzésére.................. 58,000 frank. Az üdvözlő versek szerzőinek . 85,000 „ Ő felsége keresztszülőihez intézett brevet-kért.................. 20,000 „ Keresztelői menet. — Lovasszolgálat ..................................... 172,000 „ Ő felsége rendes fizetésű szolgáinak ajándék fejében . . . 160,000 „ Összesen 898,000 „ A titkos iratok. A császárné levele a császárhoz egyptomi útja alatt. A Níluson az„Impératrice“ fedélzetén 1869. oct. 27-én. Kedves Lajosom! Út közben az (olvashatlan) a Níluson irok neked. Ha azt imám, hogy fázunk, nem lennék teljesen őszinte, de a meleg nagyon tűrhető, mert szél uralg, s a napon mégis jó! Különben már megmondtam neked táviratilag az atmosphaera állását. Kapok mindennap tőled és Lajostól híreket, melyek rám nézve felségesek s nagyon kellemesek, mert mindig ama barátságos part mellett tartózkodom a sodrony miatt, mely szeretteimmel összeköt. Kedves utazásunk bámulatában élek, s szeretném ezt neked leírni, de annyi nálamnál bölcsebb és szeretetreméltóbb elbeszélő vállalkozott e munkára, hogy leghelyesebbnek látom, ha néma csodálatába zárkózom. Tegnap nagyon zavart voltam tudva azt, hogy Párisban vagy nélkülem, azonban mindez megszűnt a sürgöny láttára. Ha más népeket szemügyre veszünk, sokkal jobban lehet megítélni és méltányolni a mienknek igazságtalanságát. Mindennek daczára azt hiszem, nem kell bátortalannak lenni, haladni azon után, melyet szentesítettél (sic !); az adott engedményekben rejlő őszinteség, mint gondolják s mondják, nagyon jó; reményem tehát, hogy beszéded ily értelmű leend, minél több erőre lesz később szükségünk, és minél inkább szükséges bebizonyítanunk az országnak, hogy eszmék (sic,) s nem eszközök felett rendelkezünk. Sokkal távolabb s kevésbé vagyok értesülve az ügyek jelen állásáról, hogy igy szólhassak ; de belsőmben meg vagyok győződve arról, hogy a gondolatok folytatása a való erő; nem szeretem a csinynyel járókát (sic), s azt vélem, nem lehet egy uralom alatt két államcsínyt elkövetni; helytelenül s viszásan beszélek, mert egy áttérthez szólok, ki mindezt már régebben ismeri, mint én. De kell valamit mondanom, hogy bebizonyítsam azt, amit te tudsz, hogy lelkem ti kettőtök közelében van s hogy a csendes napokon, ha kósza szellemem az űrben mozog, ti kettőtök közelében szeret lenni a gond s nyugtalanság napjaiban is. Távol az emberek s ügyektől jótékony nyugalmat érzek és képzeletem erejével azt hiszem, minden jól megy, mert mit sem tudok. Mulass , én nélkülözhetlennek tartom a szórakozást, új morált kell helyreállítani, miként a gyenge testalkatot szokás, s egy szilárd s bevégzett eszmét a legjobban szervezett agy segélyével. Én tettem már kísérletet s nem akarom megőrizni azon dolgok emlékét, melyek illuzióim szép színeit elhomályosították, éltem be van fejezve, de újra élek fiamban és azt hiszem, azok valódi örömeim, melyek szivét áthatva az enyémet érintik. Különben élvezem (sic) utazásomat a nap lementét (sic), e vad természetet, mely a parttól 50 métrenyire művelve van s a sivatag mögötti dunákat és az égő naptól sugáros mindenséget. A viszontlátásig s. a. t. Eugenia. * A császári család iratai s levelezéseinek 3 kötetében következő számla olvasható : Mennyibe kerül egy keresztelés. — Egy herczeg születése és keresztelője: Gyémánt érmek............................... 25,000 frank. Orvosi költségek.......................... 62,000 „ Bába . 6,000 „ A drámai irók és szerzők társaságának ..................................... 10,000 „ A szépirodalmárok társaságának . 10,000 „ A drámai művészek „ . . 10,000 „ A zeneművészek „ . . 10,000 „ A festők, szobrászok stb. „ . . 10,000 „ Az iparbeli feltalálók „ . . 10,000 „ A szajna megyei orvosok „ . . 10,000 „ A szajnai és községi szegénypénztáraknak ............................... 93,000 „ Pólyákra........................................... 100,000 „ 4 havi fizetése a császárnő szolgálati ügynökeinek .... 11,000 „ Ingyen előadás 1856. márcz. 18. 44,000 „ Olaszország, Róma. Mazzini, szabadlábra helyezve a király által minden politikai elitéltnek megadott amnestia folytán, oct. 15 én érkezett Rómába 21 évi távollét után. A nagy agitátor Mazzar név alatt Constanzi szállodában vett lakást magának s miután egy pár benső barátjának látogatását fogadta el, 16-án Florenczbe utazott a honnan Londonba veszi útját. Egy hónap múlva ismét visszatér Schweitzba. Mazzini egész magatartása határozottan megcáfolta azon álhíreket, melyeket nyughatatlan, minden áron rendetlenséget óhajtó emberek terjesztettek el. Ez álhírek szerint Mazzini azért jött volna Rómába hogy itt republicanus demonstratiót organizáljon. A Lamarmora által oct. 15-én kinevezett új városi képviselőtestület (Róma város részére) mint a Tribuno jelenti, dicséretesen kezdte meg működését: négy hivatalnoknak, kik elismert reactionariusok, kiadta az utat.* 18-án este 5 órakor Thiers Turinba utazott, ahonnan a Mont-Cenis-en keresztül egyenesen Toursba megy. Francziaország követét számos olasz és franczia notabilitás kísérte ki a pályaudvarhoz, köztük Rattazzi, a közmunka miniszter s Mauro Macchi az igazságügyminiszter. Az atticai olasz gyarmat az olasz királyhoz és kormányához üdvözlő feliratot intézett Róma megszabadulása következtében. A 1‘ Italie következő levelet kapott: Szerkesztő ur! Becses lapjának oct. 16-ki számában egy puskalövésről van említés téve, mely Civitavecchia környékén történt a 7. sz. vonatra akkor, midőn a római junta tiszteletreméltó elnöke Sermoneta herczeg Florenczből Rómába utazott. Hogy e hír, átvéve több hírlaptól, nagyobb mérvben el ne terjedjen, sietek tudtul adni, hogy a kérdésben levő lövés nem a vonatra hrányoztatott készakarra, hogy ezt a lövést egy pénzügyi őr vigyázatlanságból tette Civitavecchiatól 15 kilométernyi távolságra. A tett lövés történetesen csakugyan egy harmadik osztályú vagyon felé irányult a nélkül hogy legkisebb kárt okozott volna. Civitavecchia parancsnoksága már megtette a rendeletet a vigyázatlan őr megbüntetésére. Fogadja stb. Paolo Magnani, civitavecchiai állomásfőnök Magán tudósítások szerint Margit herczegnő palotahölgyeivé a következő római hölgyek lesznek kinevezve: Rignano herczegnő, Calabrini herczegnő, Teano herczegnő, Piombio herczegnő, Sforia Cesarini herczegnő, Pallavicini herczegnő. A Democrazia a következő tudósítást kap. Chambersből: Garibaldi 14-én Besagnonban volt a Vosges hegyek közé menendő, ahol a franctizeurök s önkéntesek feletti parancsnokságot fogja átvenni. 15-én Frapolli tábornok is ide érkezik; tudósításokat hoz a toursi kormánytól és Garibalditól. Mennyi önkéntes özönlik ide minden vidékről .Valóban magasztos, megindító látvány. Nem telik el egyelten egy nap se, hogy az ifjúság nagy contingense ne járuljon a szabadság ügyének megvédelmezéséhez.* Olaszország fegyverkezik! A Lombardia szerint: a hadügyminiszter a lovassági ezredek számát növeli, mégpedig hat új ezreddel, hogy meglegyen az arány a lovasság és a gyalogság közt. Az ezredek a velenczei és római tartományok nagyobb városai szerint lennének elnevezve. A hadügyminiszter által tényleges szolgálatba beszólított tisztek nagy csapatban haladnak városunkon keresztül. A Moscova utczában kétszersültet készítenek, amelylyel számos raktárt látnak el. A tágas udvaron pedig töméntelen fát és szénát helyeznek el. Ugyanily készülődések folynak a Foro Bonaparte - féle raktárban is. Oct. 16-án Milánóból jelentékeny számú fiatalság utazott el Galibardi zászlói alá. Több önkéntes csapat csak Frapolli szavára vár, hogy keresztülhatoljon az Alpokon. Igen sok milánói fiatalember kénytelen volt visszatérn a határokról, mert nem voltak ellátva útlevelekkel. Tudnivaló ugyanis, hogy a Francziaországban érvényben levő törvények értelmében senkinek se szabad az ország határát átlépni, ha csak azon állam diplomatikus vagy consulatusi ügynökétől útlevéllel el nem látja magát, ahonnan jó volna, egy második Moszkovát készítenének a francziáknak. Ha ellenállást akkor nem kárhoztat népünk, sőt mint nagy tettek jutalmaztatnának meg. Ily álláspontból kell véleményünk szerint Francziaország tényállását fölfogunk és aki így fogja föl azt, az egészen más eredményre fog jutni, minthogy csupán a francziákat kárhoztassa. Az azon meggyőződésre fog jutni, hogy minden népnél fordulnak elő ily tettek, hogy annak azonban egyedül és csupán a háború az oka. Ha tehát ily tetteket megelőzni akarunk, akkor a háborútól kell óvakodnunk, és mint ilyen első és legjobb eszköz a nép saját határozati joga béke és háború fölött, ilyen egyátalán a népszabadság. Ezen alkalommal ismét Elsass és Lotharingia annexiójára térünk, mit részben béke-garantiának tüntetnek föl. E fölött is vannak saját nézeteink. Első helyen a népek önelhatározási joga áll előttünk mindenek fölött. Ezen állásból absolute el kellene tehát vetnünk a kérdéses két tartomány annexióját akarata ellenére, mindazáltal minden idegen jog becsülésének meg van határa. Ha az idegen jogával úgy visszaél, hogy az én biztonságomat veszélyezteti, akkor bizonyos tekintetben kényszerítve vagyok, hogy az idegen jogot többé ne kíméljem s a további visszaélésre szolgáltató okot elvonjam. Ha tehát valószínű lenne, hogy a francziák, daczára lemondásunknak Elsass és Lotharingiáról rövid vagy hosszú idő elteltével igazságtalan módon ismét ellepnének háborúval és ezen czélra a meghagyott tartományt alkalmas támpontnak használnák föl, akkor okvetlen el kellene határoznunk magunkat Elsass és Lotharingia elvételére. Mi azonban nem tartjuk ezt valószínűnek. Mi valóbbszínűnek tartjuk, hogy a francziák meg fogják tartani a békét, ha a két tartományt meghagyjuk náluk, s hogy ellenkezőleg rövid idő múlva vagy később, azért fognak háborút kezdeni, hogy az annectált tartományokat visszanyerjék. Ezen valószínűségre számítás s a béke fentartását illető gondoskodásunk azon indokok, melyek nem tüntetik fel előttünk tanácsosnak Elsass és Lotharingia annectálását. Azért hiszszük, hogy épen oly jó németek vagyunk, mint azon vak siker- és hatalom-imádók, kik épen ezen kérdésben más nézetet nem is tűrnek el és ezáltal oly fokon állóknak mutatják magukat, mint bizonyos lények, melyek egy piros kendő által dühbe lőnek. Vílmény az annxiból. „Eigene Ansichten“ czím alatt a „Süddeutsche Post“ a német néppárt orgánuma a következőket írja: A ki a francziákat mindenestől föl nem falja, a ki nem hiszi, hogy egy német legalább száz francziát múl fölül, szóval a ki a tényállást mint műveit ember csendesen s tárgyilagosan szemléli, az egy ultramontán. Ezen meghatározással hallottunk nem rég valakit illetni, ki alapos kétségét fejezte ki a fölött, hogy oct. 18-án fog már a bevonulást Parisba megtörténni. Láthatjuk ebből, mily vak dühben s győzelemittasságban vannak haladóink, és mégis azt hangoztatják, hogy Németország nem fog akarni tanúsított túlsúlyával visszaélni s a többi népet nem fogja sújtani. Ha azonban ezen eszeveszett hatalom-ittasság túlsúlyra vergődnék s tartós lenne, ha ehez még azt igényelné, hogy minden nemzetnek épen a németek iránt kell sympathiával viseltetni, akkor félünk, hogy egy uj conflictus nem fog kimaradni. A veszélyre, tartassunk bár ultramontánoknak, egy pontot akarunk kiemelni, s véleményünket a fölött kimondani. Naponkint hallunk leégett s hamuvá lett falakról, házakról; hallunk főbelövetésekről s a háború más nyomorairól. Mi annyiban igazat adunk a németeknek, hogy ily eszközökhöz folyamodnak, a mennyiben helyökön hadviselők is ugyanazt tennék és a mennyiben más ily események — sajnos ! — már régibb idő óta használtatnak. Ellenkezőleg a franczia nép ellenállását is más világban látjuk, mint ezt látni közönségesen szokásos. Elítélik a francziákat, hogy franc-tireureket alkottak, átkozzák ezen szabadcsapatokat, mert a németeknek ellenállónak, gonosz tetteknek nevezik, hogy a franczia nép egyes németeket mellőz, élelmét elviszi és több ilyesmit. Nem mondjuk, hogy ezen szemrehányások és vádak nagyobb részt nem bírnak alappal, mindazáltal azt kell kérdeznünk, váljon népünk, ha egyszer a háború népharczcvá alakult,máskép tenne ? Bizonyára nem. Nemrég a porosz landsturm-parancsból czikkeket idéztünk, mik ugyanazt írják elő, mivel jelenleg a francziák a német seregeket vádolják. És ha ma az ellenkező eset állna előttünk, ha a hadiszerencse a francziákat hozzánk juttatta volna, akkor parasztjaink épúgy cselekednének, mint most a francziák, a hegyek megmozdulnának mint Tirolországban 1809-ben, s ha lehetséges Lengyelország helyzete a német győzelmek után. A berlini »Zukunft« az ottani lengyel lakosság hangulatának ecsetelésére dr. Robinskinak ottani lengyel körökben tartott beszédét közli, melynek tárgya: Lengyelország helyzete a porosz német győzelmek után. »Eddig — hangzik Robinsky beszéde — az eseményeket tisztán s higgadtan megítélő minden hazafinak kötelessége volt sympathiáink rohamától s elragadásától komolyan óvakodni. Kevés hét múlt el, ma is azon vélemény uralkodik, hogy meggondolatlan tettekre ne engedjük magunkat ragadtatni, — hanem hogy változott a helyzet ? ! Elég, ha azt mondjuk: „a porosz csapatok Páris falai alatt állnak!“ — Ma tán meg fog emlékezni Francziaország minden irányunkban elkövetett politikai hibáiról, Lengyelország fölosztásától kezdve egész III-dik Napóleonig, mik részint már súlyosan megboszulták magukat, mint I. Napóleonon, részint most boszulják s fogják megboszulni magukat. Ha Francziaország vendégszerető területén számkivetésben élő testvéreink közül ezren kötnek kardot Francziaország ügye mellett; az áldozatok számát szaporítani fogják, mi nem vagyunk oly helyzetben, hogy Francziaországot segítsük. — Néhány hét előtt még két lehetőség volt: Francziaország lesz győztes vagy legyőzött. Ma már az utóbbi kimenetelén alig kételkedhetünk. Már az előtt oda utaltam, hogy ha Francziaország mint győztes lépne is ki a háborúból, akkor sem tenne semmit értünk sem nem akarna. Egy hatalmas, nagy Francziaország soh sem gondolt komolyan, sem a királysági, sem a császársági, sem a köztársasági Lengyelországra, és soha sem segítette annyira, mint ezt saját érdeke megkívánta volna. A legyőzött, megalázott Francziaország tán kényszerítve lesz, jobban figyelembe venni saját érdekét. Vegyük a történtek ellenkezőjét: Francziaország győztes lett volna, a franczia seregek megjelentek volna Berlin falai alatt — várnunk, mint mondva volt, akkor nem lehetett volna tőlök semmit — akkor Francziaország bizonyosan Németországban a mai rendet feldúlta volna, Poroszország meg lett volna törve, Ausztria háború nélkül foglalta volna el Németországban 1866 előtt brrt állását. Az austriai állapotok maguk is 66 előtti helyzetekbe teremtettek volna, s mit várhattunk volna akkor? Épúgy, mint 66 előtt, Austria elnyomná a galicziai lengyeleket, ez lenne a tények elmaradhatlan következménye. Egy győzelmes, hatalmas Poroszország ellenben Austriának gondot ad s már ma is látjuk, hogy csak idő-kérdés, mikor kapcsoltassanak Austria német tartományai Németországhoz. (?) Ha Austria meg akarja őrizni, minden követ meg kell mozdítani, hogy ezeket részére megnyerje. — Ha a galicziai Lengyelország fölfogja ezen helyzetet, roppant előnyöket vonhat abból. Szükséges következmény továbbá, hogy oly győzelmes Poroszország, mint a mai, Oroszországban is irigységet fog gerjeszteni. Ha Oroszország nem akarja még saját, a legközelebbi jövőre annyira szükséges erőit továbbra is szétmorzsolni, lehetetlen, hogy az eddig Lengyelországban követett irtásirendszert továbbra is kövesse. Oroszországban az utóbbi időben sokan fölszólaltak ezért. Az oroszok egyik legradikálisabbja, Fadjejeff, mialatt Lengyelország megnyerésének hasznosságára s szükségességére utal, azt mondja: „Egy nemsokára várható háborúban egy ellenséges Lengyelország romlásunk, sírunk lehet.“ A mai győzelmek nemcsak Ausztria s Oroszország irigységét keltik föl, hanem Angolországét is s Belgium gondoskodását, stb. Minden tehát attól függ, hogy fogják a lengyelek a jelenlegi s a jövő helyzetet felhasználni tudni. Egészben véve Lengyelországra nézve Poroszország győzelmeit s a megváltozott helyzetet nem mondhatjuk kedvezőtlennek, s legkevésbé kell azoktól félnünk. A mi speciálisan a porosz uralom alatt levő lengyeleket illeti, azokról ugyanaz áll. Az 1866 -i háború alkalmával is ijesztgettek a porosz győzelmekkel. Egy négy éves időszak megmutatta nekünk, mily alaptalan volt ez ijesztgetés, mennyivel erősbültünk azóta. (?) Ma is ijesztgetni akarnak?! Bizonyára senkit sem lelnének, aki hitelt adna az ijesztgetéseknek. Hozzuk tisztába: a porosz győzelmek után várhatunk-e roszabbat? Politikai állásunkat a népek közt rég elvesztők, a hivatalokból kiszoríttatánk, nyelvünk hivatalból s iskolákból ki van küszöbölve, veszthetünk-e hát még valamit? Ily viszonyok közt megfordulhat vagy szétdülhet a világ — mi közönyösen nézhetjük. Ellenkezőleg, nekünk azt kell hinnünk, hogy Poroszország az utóbbi időben máskép tartja magát Lengyelországgal szemben, mint valaha. Midőn K. tábornok az austriai háború alkalmával Bismarck előtt fölemlíté a lengyel csapatok vitézségét S kérdezte, mért viseltetnek Porosz Orvos- ban ellenséges indulattal Lengyelország iránt, Bismarck e sokat mondó szavakat mondá: „Mi olyanok voltunk, mint poroszok s nem leszünk olyanok mint németek.“ Mi még tovább mehetünk, s az utóbbi időben annyiszor, még német részről is kifejezett reményekben bízunk, hogy Poroszország maga fogja kezébe venni Lengyelország ügyét, de ha ettől eltekintünk is, a mondottakból megelégedésünkre látjuk, hogy mi Poroszország győzelmeit s a megváltozott győzelmeket nem tekinthetjük, mint ránk nézve kedvezőtleneket s nyugalommal és bizalommal nézhetünk a jövőbe. Azért álljunk helyt szent jogaink mellett, ha valaha, úgy most nem fog az szem elöl tévesztetni német részről.“ BŰnügyi tárgyalások a szegedi várban. (Eredeti tudósítás.) III. (Rablás, hiv. hatalommali visszaélés és hamis tanúskodás) A szegedi várban kiderített bűnesetek gyakrabban nemcsak tényálladékuk, hanem főleg azon előzmények által válnak érdekesekké, melyeken a korábban eszközlött hatósági vizsgálat alatt keresztül mentek. Ezek közé tartozik a del. bíróság f. hó 19- én tartott ülésében letárgyalt rablási bűneset is, melynek tényállása röviden következő. A czeglédi határban 1859. jul. 31-én estve három bekötött arczu rabló jelent meg. A legeltető juhászok nagy részint már bevonulván szállásaikra, kinn a legelőn csak két juhfalkát, mindegyiket egy-egy fiatal bojtár által őrizve, pillantottak meg. Ezeknek leverése és megrablása tehát azonnal határozattá és ténynyé vált, és midőn másnap reggel az illetőknek juhászgazdái őket felkeresték, mindkettőt eszméletlenül vérükben fekve találták fel a legeltetési térségen, csakhamar pedig szomorúan tapasztalták, hogy az egyik falkából, mely a községé volt, 152 drb. birka hiányzik. A levert juhászbojtárok több heti gyógyitatás után lassanként felépültek, a megrablott juhfalka számadójuhásza R. J. pedig azalatt a tettesek nyomozása után látott. Aug. 23-án a kunszentmiklósi határba is elvetődvén, itt Keresztesi György hadnagy kiséretében Fazekas Gábor számadójuhász falkáját megtekintette s ennél a kezelése alól elrablott birkák nagy részét felismerte. Fazekas nem vonakodott a birkákat kiadni, ezen kívül pedig, hogy a káros fél panaszt ne tegyen, ezzel a hadnagy jelenlétében akként egyezett ki, hogy neki megkerült birkáin kívül még 40 drbot és 120 frt. készpénzt adott jutalmul. Ez által a dolog köztük kiegyenlítettnek tekintetvén, s Keresztesi György hadnagy által sem jelentetvén fel, a hatóság nyomozása elöl hosszabb időre elvonatott, a mig nem 1861-ben a czeglédi csendbiztos tudomására jutván annak, hogy R. J. a birkákat Fazekas Gábornál találta fel, ezt a mondott év tavaszán befogatta és kérdőre vonta. Fazekas erre azt hozta fel mentségül, hogy a birkákat feltaláltatásuk előtt néhány nappal Bakó János izsáki juhásztól vette Káldi Mihály és Rácz József tanuk jelenlétében. A hivatkozott tanuk ezen állítást megerősítették s a félegyházi fénytörvényszék előtt, mely az ügyet időközben átvette, eskületétellel is bizonyították, — ellenben Bakó Jánosról a nyomozás alatt kitűnt, hogy a reá történt hivatkozás előtt néhány héttel meghalt. Ekként a fonál megszakadván, a törvényszék 1862. ápr. 9-én Fazekas Gábort az említett két tanúvallomás és Keresztesinek hasonértelmű vallomása alapján, az ellene emelt orgazdasági vád alól felmentette, — Keresztesi Györgyöt pedig, mivel neki az esetet feljelenteni hivatalos kötelessége lett volna, — nehány heti vizsgálati fogságának büntetésül betudása mellett szabadon bocsátotta. Azóta ezen ügy, mint a legjobban elintézett, a levéltár poros aktái közt hevert, — mígnem a múlt év folyama alatt Fazekas Gábor a szegedi várba hozatván, itt több bűntettei között azt is bevallotta, hogy a czeglédi birkarablást 1859. évi ul. 31-én ő és két czimborája követték el, s hogy Keresztesi György előtt ezt a birkák feltalálása után azonnal fel is fedezte, mire az hallgatásáért 100 frtnyi jutalmat kötött ki és vett fel tőle. Bevallotta továbbá, hogy Bakó Jánosra azért hivatkozott, mert tudta, hogy az időközben meghalt, Káldival és Ráczczal pedig már befogatása előtt megegyezett az iránt, hogy mellette, ha kivántatnék az említett értelemben hamis tanúságot tegyenek. Ezen vallomás folytán Keresztesi György, ki 1863. óta Pest városánál, mint levéltári szolga volt alkalmazva, és Káldi Mihály, ki az utóbbi időben Budán volt napszámos, néhány hét előtt befogatván, ellenük — miután Rácz József időközben meghalt — a tárgyalás f. hó 19 én so innás után megtartatott. Keresztesi György ellen ezen alkalommal bebizonyult, hogy ő már a birkák feltalálásakor értesittetett Fazekas által a dolog valódi állásáról, s hogy ettől hallgatásáért pénzbeli jutalmat fogadott el, — ezen felül pedig azzal tetézte bűnösségét, hogy később ezen ügyben mint tanú hallgattatván ki, valótlan állításait hamis esküvel is megerősitette. Káldi Mihályra nézve pedig kitűnt, hogy ő csekély jutalomértajánlkozott Fazekasnak hamis tanúul, s állításaira azok valótlanságának teljes tudatában tette le a törvényszéki ünnepélyes esküt. Eme bebizonyult bűntettekért a törvényszék mindkét vádlottat két-két évi börtönbüntetésre ítélte, amibe ők, érezve büntettük súlyát, belenyugodtak. Fazekas Gábor és társai, mivel egyéb bűntettekkel is vádoltatnak, azok végtárgyalása alkalmával fognak elitéltetni. IV. Végtárgyalás okt. 20-án Balla Döme rablógyilkossági ügyében. Elnök : Szilassy István, alispán ; — vádló : Illés Károly. ügyész, védő: Csermelényi Iván, ügyvéd, — előadó: Halász Bálint, jegyző. — Néhány nap előtt tárgyaltatott ugyanezen bíróság által a szomorú emlékezetű honvédgyilkossági ügy, melynél a menedéket keresett védtelen vendégek bizalmának aljas kizsákmányolása mindenkit méltó megvetéssel töltött el a tettesek iránt. A mai tárgyalás alapját képező bűntett ezen esetnek szomorú ellentétét tüntette fel, mert ebben épen a menedéket keresett vendég volt az, aki az őt befogadott szegény sorsú ház lakóinak egyikét néhány forintnyi haszonért meggyilkolta. Az eset lefolyása f. hu 7-ki közleményünkből már ismeretes e lapok olvasói előtt s azért a vádló levélből ezúttal csak annyit emelek ki, hogy felperes tiszti ügyész egyéb bizonyítékok mellett, vádlottnak önvallomása alapján, melyből kitűnik, hogy ő, midőn Szabó Jánossal magára maradt, azonnal lopásra gondolt, hogy később rablási szándékot táplált s végre, hogy ezen szándék valósítása czéljából Szabó Jánost agyonütötte, s rubanitlit elvitte, — ellene a rablógyilkosságot bebizonyítva, látván, őtet e miatt kötél általi halálra ítéltetni stb. indítványozta. A védelem mindenekelőtt a halálbüntetés általános jogosultsága ellen kelt ki, többnemű indokokat hozván fel, melyek a halálbüntetés ellen theoretice felhozatni szoktak, — azután a dolog érdemére nézve azt vitatja, hogy vádlott, mig tiszta eszméletű volt, csakis tolvajságra gondolt, és hogy a rablási eszme csakis pálinkától felhevült állapotában ragadta meg, Szabó J. agyonütése pedig az ezzel történt összekocczanásnak volt eredménye. Ezek folytán vádlottat a tolvajságban és emberölésben kéri bűnösnek kimondani. Erre felperesi részről megjegyeztetvén, hogy itt nem a halálbüntetés elméleti vitatásáról, hanem a kötelezőleg fenálló törvények bírói alkalmazásáról van szó, — a dolog érdemére nézve előadatott, hogy vádlott önvallomásában sehol sem említi, miszerint a csekély pálinka elköltése eszméletét megzavarta volna, s hogy ugyancsak vádlott beismeréséből kitűnik, hogy szándéka folytonos változtatásának, a kivitel halogatásának végre Szabó János agyonütésének egyedüli és állandó rugója a felfedezéstőli félelem volt, amelyet kezdetben a cselekvéstől általában visszatartotta majd a legborzasztóbb bűntett elkövetésére tagadta. A párbeszédek és lényegesebb periratok felolvasása után a törvényszék ítélethozatal végett elvonult, s mintegy fél órai tanácskozás után a közönség feszült figyelme között kihirdette, hogy Balla Dömötör 28 éves, kecskeméti eredetű juhászbojtárt, mint rablógyilkost kötél általi halálra ítélte. Vádlott kezdetben látszólag nyugodtan halgatta az ítéletet, csakhamar azonban élénk pir, majd sárgás sápadtság lepte el halvány arczát, s midőn az elnök megnyugtatólag szólott hozzá, hogy ügye még a fölső bírósághoz, sőt ő felsége színe elé is felvitetik, akadozva és remegő hangon kérte a törvényszéket, hogy ő ugyan méltatlan ily nagy kegyelemre, azonban esedezik, hogy a megjavulásra életének meghagyása által neki alkalom nyujtassék. 1. A hivatalos lapból. A földmivelés-, ipar- és kereskedelmi m. kir. miniszter Bene Károly elsőosztályú postatisztet a miskolczi postahivatalhoz gondnokká nevezte ki. A m. k. pénzügyminiszter Széll János adóhivatali tisztet a debreczeni m. k. pénzügyigazgatóság számvevő osztályához III-ik osztályú számtisztté nevezte ki. Kludik Géza körmendi lakos vezetéknevének „Szigetváriéra kért átváltoztatása folyó évi 17.996. számú belügyminiszteri rendelettel megengedtetett. A fiumei állami középtanodánál szükségelt tanszékek betöltésére f. é. September 17-én 20,523. sz a. kihirdetett pályázat ezennel f é. november 10-ig meghosszabbittatik. H I re k. Pest, oct. 21. — Az országgyűlés, mely holnap, szombaton kezdi meg új ülésfolyamát, a „P. N.“ szerint márcz. végéig fog szakadatlanul ülésezni. A pénzügyminisztérium a költségvetésen kívül több pénzügyi javaslatot terjesztene elő, az igazságügyi minisztérium is kész egy csomóval, a közoktatási minisztérium pedig a középtanodák és az egyetemi reform felől benyújtott törvényjavaslatok tárgyalását várja. Tehát elég sok dolog oly ülésszakra, melynek egyik nagy részét a költségvetés tárgyalása veszi igénybe. A „P. N.“ aggódik, hogy a kereskedelmi miniszternek most is nagyon alárendelt helyzet fog jutni, s azért sürgeti Gorovot, hogy közgazdasági és kereskedelmi primitív állapotainkra nagyobb figyelemmel legyen s várjon addig törvényjavaslataival, mig a ház asztaláról elfogy a tárgyhalmaz. — Hivatalos pontosság. A történelmi festményekre hirdetett pályázat eredménye még most sincs eldöntve. Ha egy előfizetési határidőt annyira nem tart meg valaki, mint a kormány nem tartotta itt meg a pályázatra kitűzött határidőt, van mit hallgatnia, és pedig méltán. A pályázati felhívás szerint a pályaműveket május 1-sejéig kellett beküldeni, s aztán 40 nap múltára volt ígérve a pályadíjak odaítélése. A pályaműveket ki is állították május első napjaiban, de az eredmény még nincs eldöntve, pedig már fél év múlt el. Ez aztán nem nagy figyelem a pályázó művészek iránt, kik azóta már érvényesítették volna vázlataikat, akár megnyerik a kitüntetést, akár nem. Azt hiszünk, nagyon itt van már az idő, hogy sürgessük a kérdés eldöntését. Úgy látszik, a közoktatási minisztériumban egészen megfeledkeztek róla. — A honvéd rokkantak segélyezésére Andrásy Gyula által kezdeményezett gyűjtések oct. 15-ikéig 31,081 frt 66 krig emelkedtek. — „Új német színház.“ így nevezte el a bécsi Fürst a hírhedt pesti „Ankert“, melyet kibérelt, s engedélyt kapott rá, hogy dalcsarnoknak rendezze be. Ő azonban egészen színháznak alakította át. Ennek folytán Pest városa közbelépett, mert színházra nem volt engedélye, csak dalcsarnokra. Ily könnyű szerrel támadhat a magyar fővárosban egy második német színház is, mig magyar színház eszméjét nem is pengetik. — Az „Ellenőr“ a szószéken. Balajthi Ferdinand, bereg-ujfalusi ev. ref. lelkész a templom szószékéről olvasta föl közelebb lapunk oct. 1-sői számából a franczia ínségesek nyomorának enyhítésére tett fölhívást, s adakozásra szólította föl a híveket, elmondván, hogy nemcsak az a vallás, mely a templomba járásban, betanult imák elmorzsolásában áll, hanem az a vallás, mely a szív mélyéből felhozza a jót, mely a szerencsétlenek könyvinek letörlésében, az igazság diadalra juttatásában is nyilatkozik, azon igazságában, melyről írja az evangélium, hogy „szabadokká tesz bennünket. ” A Buda ostrománál elesett honvédeknek állítandó emlékre sorsjáték van folyamatban. Közbejött akadályok folytán azonban a húzást deczember 20-ikára halasztották. A „Peleskei nótáriust“ vasárnap régi eredetiségben fogják előadni, ha ugyan a szerepekre is akadnak, kik a régi jó humorral ábrázolják. Eddig sokat kihagytak a darabból, és többféle változtatással játszották. A czímszerepet Szilágyi adja, de legjobb (s valóban jó) eredeti bohózatunk megérdemelné, hogy Szigeti József vegye kezei közé az ósdi szabású Zajtay uramat. Gaál e híressé vált darabját József főherczeg kívánságára vették elő, kit a népszínművek előadásán minden »nagyur“ közt leggyakrabban látunk a nemzeti színházban. — Egy szolgabiró, mint szónok. Eötvös Aradról Temesvárra utaztában megpihent Vingán is, hol Paulovits György szolgabiró fogadta ünnepi szónoklattal, s többi közt igy üdvözölte: „Látjuk fellőni ama csillagot, mely a nemzetet a kor színvonalára emeli. Ha bírnék Sámson erejével, kiragadnám a bérem legmagasabb tölgyét, s toliként a napba mártanám, hogy eltörülhetlen betűkkel írjam föl excellentiád buzgalmát azoknak, kik a világosságot gyűlölik.“ Úgy látszik, hogy a szolgabiró úrban nagy szónok veszett el.