Ellenőr, 1870. november (2. évfolyam, 47-76. szám)

1870-11-01 / 47. szám

m­ig a lottó jövedék 64,938 frt 44112 krral maradt az előirányzott mögött. (2,637,902 frt 51x12 kr.) Itt azonban tekintetbe veendő, hogy a só jövedék jövedelme az 1868. évi zár­számadásba becsúszott hiba kiegyenlítése czéljából 638,310 frt 97­12 krral leszállittatott, mely leszállítás nélkül a só­­­jövedéknéli kedvezőbb eredmény 1869-ben he­lyesebben 1,822,107 frt 37 krt tenne. Az illetékek előirányoztatok 10.702,100 frttal, eredményeztek pedig 14.222,910 frt 32x12 krt, többet tehát 3.520,710 frt 32112 krral, mely több­lethez a bélyeg 172,915 frt 82 krral, a dijak és jogilletékek 3.347,421 frt 73 krral, és a fém­jelzés 3.217 frt 15 krral, összesen e három ág 3.523,554 frt 70 krral járult, mig az út és hid­­vám az elő­irányzathoz képest. 2.844 frt 37112 kr­ral visszamaradt s igy a végeredmény 3.520,710 frt 32­12 krral több let . Áttérvén a kiadásokra, következő eredmé­nyek mutatkoznak: A királyi udvartatás költsége 3.332 frt 57­ kr. A kabineti iroda költsége pedig 2.100 frt 68 krnyi túlhaladást mutat, míg ennek ellenében az álllamadóssági járuléknál 469,338 frt 72 d2 kr., a közösü­gyi költségeknél pedig 2.463,666 frt 24 kr­­nyi megtakarítás jelentkezik, egyszerűen azért, mert az agio kisebb lett az előirányzottnál, s igy az ezüst járulék kevesebbe került s mert a vám­jövedelmek többet tettek. A földtehermentesítési adósság czimén előirányoztatott 15.589.000 frt, ille­tőleg a tőketörlesztésre felvett, a költséget nem képező 2.770,500 frtnyi kiadás levonása után 12.818,500 frt., míg az eredmény 13.674,307 frt 37x12 kr., és így 855,807 frt 37x12 krral többet tett. Az országgyűlés költsége az előirányzott 500,000 frt ellenében 282,625 frt 15x­ 2 krnyi többletet mutat, míg a miniszterelnökségnél 9,394 frt 08 kr. a felség személye körüli minisztériumnál 7,979 frt 44 kr., a belügyminisztériumnál 98,030 frt 28 kr., a kereskedelmi minisztériumnál 112,795 frt 71 kr., a vallás és közoktatásügyi minisztéri­umnál 124,408 frt 52­1/2 kr., az igazságügyi mi­nisztériumnál 468.191 frt 3172 kr., a honvédelmi minisztériumnál 855.683 frt 781/2 kr. és a horvát­­szlavon minisztériumnál 1.538 frt 18 krral keve­sebb fordul elő. A kiadásokban tételek mutatkoznak, melyek szintén a vagyonszaporodást tanúsítják; nevezetesen az államvagyonba több mint 5 millió frt erejéig befektetések történtek, de ezen összeg ki van egyenlítve az aktív követelések megfelelő alább­­szállása által, tehát sem mint jövedelem sem mint költség az eredményt nem változtathatja. Az előirányzott több mint 12 millió deficit el­lenében constatálja a miniszter a zárszámadásnak alapján, hogy az előre látott hiány nem állott be. Ezek után kéri a t. házat, méltóztassék gon­doskodni, hogy annak idején, midőn az állami számvevőszék megalakulta a kormány által beje­lenhetni fog, a zárszámadás felülvizsgálás végett annak kiadassék. Az előterjesztést a ház tudomásul vette s a pénzügyi bizottsághoz utasította. Következett a napirend s első helyen Simonyi Ernő határo­­zati javaslata, melyben a ház által oda utasíttatni indítványozza a kormányt, hogy a béke megköté­sére minden eszközt felhasználjon. Az első szó az indítványozót illetvén, Simonyi Ernő­ háromnegyed óra hosszat tartó be­szédben indokolta a béke szükségét s ajánlotta javaslatát a tárgyalásra. Elmondta a háború keletkezésének történe­tét s ebből azon tanulságot tüntette fel, hogy a háború a francia császári kormány által provocál­­va volt s a spanyol trónjelöltség csak ürügy volt. Szólt ezután azon sülyedésről, melybe Francziaor­­szágot a császárság taszította s fölemlítette, hogy a porosz király a háború megkezdésekor egy proklamáczióban kimondottja,mikép nem a franczia nemzet, hanem a császár és kormánya ellen visel háborút. — De a német nemzet Sedánnál mindent elért, a mit háború által elérhet, a császárság minden támaszával, czimborájával és minden bűné­vel együtt elesett s vele együtt még a valahai föltámadás reménye is beleveszett. Most már itt az ideje, hogy a külhatalmak ép úgy föllépjenek a béke érdekében, mint 1866- ban, midőn a poroszok Bécs alatt állottak. Európa érdeke kívánja, hogy a béke úgy köttessék meg, mikép tartós békére számolhassunk. De Porosz­­ország béke­föltételei oly lealázók Francziaországra, hogy ez utóbbi — mihelyt megerősödik ismét — háborút fog kezdeni elvesztett tartományaiért. Nem lehet oka a kormánypártnak, hogy indítványát ellenezze, mert az a kormány kezeit csak erősíti és szabadabbá teszi. Meglehet, hogy az ellenzék­nek van kifogása ellene, de nem hiszi, hogy tárgyalá­sát ne kívánná. Beszéde folyamában azt is mondta: óhajtaná tudni, mit tett volt a kormány a béke fentartásáért s hogy mennyi része van töre­­kedésének az eddigi eredménytelenségben. Dr. Andrásy Gyula miniszterelnök azon körül­ményből, hogy Simonyi határozati javaslatának tárgyalását a múltkori napirendről akkorra kérte halasztani, midőn a miniszterelnök is jelen lesz, azt véli, hogy az indítványozó azt óhajtja tudni, mily szempontból tekinti a kormány azon irányt, melynek követését határozati javaslatában ajánlja. E szempontból válaszolja tehát: Két ízben volt már szerencsém e házban je­lezni azon politikát, melyet a kormány a Franczia­­ország és Poroszország között folytatott háborúval szemben elfoglalt. Először még mielőtt a háború megkezdődött, másodszor már a harcz tartama alatt. Mindkétszer szerencsém volt kijelenteni, hogy a kormány miután a békefentartása érdekében mindkét irányban legutolsó perc­ig folytatott tö­rekvései sikerteleneknek mutatkoztak, a teljes sem­legességet választotta a hadviselendő felek irányá­ban elfoglalandó álláspontjául. E nyilatkozat ak­kor a ház nagy részének helyeslésével találkozott és úgy látom találkozik most is. (Átalános he­lyeslés.) Minthogy a semlegesség föltételei iránt úgy e házban,mint másutt különböző, sőt, eltérő fogal­mak voltak,egyszersmind köteleségemnek tartottam körvonalazni azt, hogyan fogjuk mi fel a semle­gesség kötelmeit. Kijelentettem tehát, hogy a kor­mány a semlegesség által nem tartja magát fel­mentve attól, hogy azon védelmi előkészületeket megtegye, melyek szükségesek, hogy a monarchia biztonsága, a monarchia érdekei, senki más aka­ratától, hanem csak saját maga elhatározásától, függ­jenek. (Átalános helyeslés.) De ugyanakkor kijelentettem azt is, hogy nem felelne meg a kormány (ezek voltak akkor mondott szavaim) a közvélemény várakozásának, ha a semlegességnek oly formát akarna adni, mely bármely hatalmat feljogosítana, hogy ebben kihívást, ellenséges szándékot láthasson. (Élénk helyeslés.) Ez volt — tehát a teljes, tökéletes semleges­ség mindaddig, míg a háború lojalizálva marad — azon politika, melyet a közös külügyminiszté­rium a magyar minisztériummal egyetértve ed­dig követett. Ennek eredménye az, hogy a mo­narchia részére fentartatott a béke, hogy a mo­narchia megóvatott mindazon áldozatoktól és mind­azon szenvedésektől, melyek még a győztes há­borúval is járnak. És megvallom, okot arra, hogy e politikától eltérjünk, Simonyi határozati javasla­tában nem látok. A semlegesség feltételével meg lehet egyez­tetni azt, hogy valamely állam, midőn a hadviselő felek által arra felszólíttatik, barátságos tanácsot adjon, de hogy e tanács a béke helyre­állítására sikeres hatással legyen, szükséges, hogy a viszony mind­két fél irányában egyiránt őszinte és nyílt legyen. De ha a semlegesség nem zárja ki ezen eljárást, melyet a kormány ha felszólíttat­­nék, követni bizonyosan kötelességének tartaná, úgy határozottan kizárja azon irányt, melyet Si­monyi Ernő képviselő úr határozati javaslatában indítványoz, mert az interventió és non interventio minden előnyeit egyesíteni lehetetlen. Semlegességi politikát hirdetni és béke­feltételeket akarni dié­táini, oly félszeg politika, melyet a közös külügy­minisztériumnál ajánlani magamat hivatva nem érzem. Mondotta még a t. képviselő úr, hogy igen helyes politika a semlegesség, de mi történik akkor, ha mások irányunkban azt nem tartják meg. Erre válaszom az, hogy akkor mi is megszüntetjük és akkor fogjuk azon egész erőt felhasználni, melyet ma megkímélhetünk. (Helyeslés). Elnök fölteszi a kérdést, ha várjon a ház tárgyalni kivánja-e a javaslatot. A szavazásnál csakis a szélső baloldal állt föl, s ekkor az indít­vány nagy többséggel elvettetett. Következett Tisza K. indítványa egy magyar hadsereg fölállítása felől. Tisza K. nehéz helyzetnek mondja, hogy oly indítványt kelljen indokolnia, melyet eléggé indokol egy­felől Európa helyzete, másfelől azon helyzet, melybe országunk biztonsága tekintetéből jutottunk. Ha valakinek meg kellett győződnie arról, hogy egy ország nemcsak jólléte, de fennállása iránt is Csak úgy érezheti magát biztosan, ha van országos hadereje, melyre a veszély minden pilla­natában támaszkod­hatik, úgy a legközelebbi esemé­nyeknek kell, hogy arról meggyőztek legyen min­denkit Igaz, hogy most a még folyó háborútól eddig megmenekedtünk; hála azon megfontolt és jól át­gondolt eljárásnak, mely utoljára is minden döntő körökben elfogadtatott. De ha megkíméltetü­nk is attól, ha bekövetkezik a béke, lehet-e remény­em, van-e valaki, ki ez iránt biztosítékot nyújthatna, hogy a béke csak néhány évre is biztosítva lesz. Hiszen nem tudhatjuk azt sem, hogy azon győztes nemzet, mely pedig nemcsak a legműveltebbek egyike, de eddig a mérséklettel bírók közzé szo­kott számíttatni, de a­mely megmutatta most, hogy a hadi dicsőség mámora őt is túl bírja ragadni a mérséklet azon határán, melyet a háború kezdetén önmaga tűzött ki magának, nem tudjuk, nem fog-e a legyőzött félnek oly feltételeket szabni, a­mik­nek folytán az a békét csak fegyverszünetnek te­kinti, mely arra való, hogy erejét összeszedje, és megújítsa a háborút. De ha meg lesz is a győz­tesnél a mérséklet, a legyőzött nem fogja-e elvi­selhetetlennek találni azt, hogy az általa mindenek felett imádott glob­ elhomályosult, s nem fog-e ez esetben ismét a háború megújítására törekedni, nem fog-e a közszellem ezen országban oly irányt venni, hogy bár­mint alakuljon, bárki vezesse is a kormányt, ha megállani akar, kénytelen legyen a fegyvere dicsőségén ejtett csorba ki­köszörülését zászlajára írni. Nem lehetünk tehát biztosak az iránt, hogy ha a béke megköttetik is ma, nem fog-e az ismét épen ott megzavartatni, a­hol ma megszavaztatott és ha megzavartatik, akkor nehe­zen remélheti valaki, hogy ismét úgy localizálva maradhasson a háború, mint localizálva maradt most. De tegyük fel te­hát, hogy teljesedik azon óhajtásunk, hogy a béke fen fog tartatni. Nézzünk széjjel Európában és meg fogjuk látni, hogy van annyi ok, a­mely lehetővé, sőt valószínűvé teszi, hogy a béke hosszú évek során fentartatni nem fog,­­ hogy ez ámításokat arra fektetni, hogy hosszas békének nézünk elébe, valóban nem lehet. És ha megindul Európának ezen másik, ezen ke­leti részén a harcz, nem hiszem, hogy legyen köz­­tünk, a­ki remélhetné, hogy ezen harc­ban is, a­mely pedig határainkat fogja talán közvetlenül érinteni, a semlegességet megőrizni lehetne. És t. képviselőház, mert nem akarom untatni azoknak részletezésével, a­mit minden ember lát és érez, ha kiterjesztjük figyelmünket még azon irányza­tokra, melyek legközelebbi szomszédságunkban, a bennünket legközelebb érdeklő tartományokban most a jelen háború alatt is kisebb vagy nagyobb nyilvánossággal adtak jelt létezésükről, ha megfon­toljuk, mondom, ezen irányzatokat is, nem hiszem, hogy lehetne valaki, a­ki kívül helyezné nem csak a lehetőségen, de még a valószínűségen is, hogy jöhet perez, midőn Magyarország és a magyar trónnak egyetlen egy támasza, egy minden kellé­kekkel felszerelt valódilag magyar országos haderő lesz. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Nem mondom t, képviselőház, hogy az be fog okvetlenül következni, de mihelyt egyszer meg van csak a lehetősége is annak, hogy bekövet­kezik, azt tartom, hogy kötelességünk mind Ma­gyarország, mind, hozzá­teszem a magyar trón irányában is gondolkodni, hogy azon peresben, ha bekövetkezik, legyen készen az a magyar had­erő, melyre támaszkodni lehet. Ezen magyar haderő tétele, miután mi mindnyájan érezzük mind a kül, mind a belbéke megtartásának szükségét, veszélyes senkire nézve soha semmi körülmények közt nem lehet. (Élénk tetszés a balon.) De ha nem lesz ez a haderő, jöhet oly perez és nem­ na­gyon sokára, midőn annak nem léte végzetszerű lehet. (Helyeslés bal felől.) Bármi fontosak legyenek is a közjogi szem­pontok, bármi fontos legyen is hazánk önállásá­­nak szempontja, nem ez, hanem egyedül biztonsá­gunk szempontja vezérel. Meg vagyok győződve, hogy ha hazánk biztonsága érdekében megtesszük azt, a­mit megtennünk kell, a közjogi hiányok ki­igazítására lesz alkalom, de ha ezt elmulasztjuk, akkor hiába törekszünk a közjogi hiányok pótlá­sára. (Helyeslés balról.) Méltóztatnak tudni, hogy hazánkfiainak száz­ezrei vannak a közös hadseregben, hogy évenként milliókat áldozunk az adóból a hadsereg fentar­­tására. És mind­ennek mi az eredménye? Beso­rozott hazánkfiainak legnagyobb része kivnd van a haza határain, és ha a veszedelem bekövetkez­nék, vagy már későn fognának érkezni a haza védelmére, vagy már más csatatéren elvérzettek volna. Ágyú és szekerészeti telepek, fegyvergyá­rak, tölténykészletek, sőt még maguk, a­mennyi­ben léteznek a montourkészletek is a hazán kívül vannak, úgy, hogy midőn európai bonyodalom esetén, hazánkat védeni kellene, azok már, vagy az ellenség kezén vagy tőlünk elzárva lennének s mi minden áldozataink daczára a veszély per­­czeiben megfosztva állanánk mindattól, a mit a hősiesség sem képes pótolni. A közös hadseregben a rendszer fővonásai­ban olyan, mely a hadsereget vitézsége, áldozat­készsége, mondhatnám hősiessége daczára, az újabb időben egyik vereségről a másikra vezette. (Felkiáltások balról: Igaz !) Arról, hogy megvannak-e a szükséges kész­letek, nem is akarok szólani, hiszen tudjuk mind­nyájan, és nem lehetett azt megc­áfolni, hogy még az is, a­minek a békeláb szerint is okvetlenül meg kellett volna lennie, még az sem létezett. Ily vi­szonyok között és midőn a közös hadseregre sem kormányunknak, sem országgyűlésünknek befo­lyása nincs, az ország biztonsága iránt megnyug­tatva nem lehetünk. Nincs pedig befolyása e háznak sem az ellenőrködésre, mert mindazon be­folyást, melyet itt gyakorolni lehetne, csak a de­­legatiók által gyakorolja; de ezen delegatió egy­felől nem is bir — és ne is bírjon soha azon te­kintéllyel (Helyeslés balfelöl), melylyel egy par­lamentnek bírnia kell, és igy ellenőrzése sikerte­len, de sikertelen azért is, mert ha a magyar delegatió elkövetne is mindent, sem ellenőrzése, sem határozatai nem érnek semmit, ha a másik delegatió kegyesen bele nem egyezik. Igaz, hogy van honvédségünk. Azonban mindamellett mégis kénytelen vagyok kimondani, hogy a hon­védség már alakjában egyetlen ellenséges hadtest ellen sem képes az országot megvédeni, mert igenis vannak jeles, nagybecsű egyes csapataink, de sem összefüggés azok között, sem tüzérség, sem kellő műszaki csapatok, sem tölténykészle­tek nincsenek, egyszóval a hazafiságon, a be­gyakorlottságon, a hősiességen kívül nincs semmi ok, ez pedig mai világban nem elég. (Igaz, balfelől.) Íme elmondtam, mint fogom fel a helyzetet a véderő szempontjából. E szempontok azok, melyekből határozati ja­vaslatomat tettem s a t. háznak is ajánlom. Meg­lehet t. ház, azt fogják mondani, hogy lehet ebben sok igazság, azt fogják mondani, hogy mi is óhaj­tanók, hogy legyen egy teljesen felszerelt, ma­gyar haderő. De hiába, ez most nem lehet. Hiszen az 1867. 12-ik és a véderőről szóló törvények e tekintetben megkötötték kezünket. Fájdalom t. ház, ez némi részben igaz, de nem minden tekin­tetben. Igaz, hogy a teljes haderőnek magyar kor­mány alá s a magyar országgyűlés ellenőrködése alá helyezése a véderőről szóló törvényjavaslat ál­tal különösen meg van nehezítve annyira, hogy miután mind ama 12-ik mind eme törvény nemzet­közi szerződés jellegével bír, azokat a magyar törvényhozás önállólag meg nem változtathatja, de nem áll mindenre nézve. Nincs törvény, mely til­taná, sőt van, mely követeli, hogy a magyar ezre­­dek Magyarországban legyenek. Nincs törvény, mely tiltaná, hogy a rendszer úgy alkalmaztassák, hogy az ezredek úgy csoportosítassanak, úgy he­lyeztessenek el, hogy saját főhelyeiken bírják a tüzérséget, a munitiót, a fegyverraktárt, szóval, mint azt, a­mi szükséges, hogy 8 nap alatt az egyes csapatok hadtestekké alakulhassanak. Nincs törvény, mely akadályozná, hogy fegy­vergyárak és tölténygyárak, töltény és fegyver rak­tárak Magyarországban is legyenek. (Úgy van bal­felöl.) Nincs törvény, mely akadályozná, hogy a honvédség is nagyobb testekben, szorosabb összeköttetésbe hozassák és hasonlókép tüzérséggel s mind avval, a­mi a védelemre szükséges ellát­­tassék. (Igaz.) Ezeket tehát te­hát jelen hely­zetünkben is a magyar törvényvényhozásnak csak akarnia­­kell és meglesznek. (Helyeslés bal felől.) Én azt tartom, hogy abból, hogy a nemzet, vagyis törvényhozásának többsége, egy meggyőző­désem szerint fatális perekben rá állott, hogy e jogokra nézve kezeit megkösse, nem követ­kezik az, hogy ezen megkötésnek örökké kell tartani, nem következik, hogy azon után, a­me­lyen lehető, meg ne tegyen mindent e tekintetben is, a­mit az ország és a trón biztossága kiván. És mennél több a nehézség, az akadály, az nem arra ok, hogy ne kisértsük meg, hanem arra ok, hogy ha sok az akadály, a nehézség, ne várjunk egy perczet sem, de annál előbb kezdjük meg annak legyőzését. (Helyeslés balfelől). Miután az 1867 XII. törvényt érintettem, mi­után érintettem a védtörvényt, meg lehet az fog másfelől mondatni, hogy miért nem indítványozom tehát az egész, a teljes revisiót. (Halljuk.) De bár meggyőződésem, hogy a változtatás szükséges, nem indítványoztam azért, mert nem a közjog szempontját, hanem a biztonság szempont­ját keresem. Nem indítványoztam, mert azt ami sürgős, ami hitem szerint az ország biztonsága szempontjából elmulaszthatlan, annak létesítését nem akartam nehezíteni azáltal, hogy egész köz­jogi helyzetünk megvitatásával komplicáljam a hely­zetet. Nem akartam indítványozni azért, mert meg­vagyok győződve arról, hogy a többiekre vonatko­zólag nemcsak veszély nélkül lehet, de czélszerű is megvárni a fejleményeket, mely fejlemények folytán, tisztábban látva, egyszerűbben fog eszkö­zöltethetni a szerintem is szükséges javítás, de míg a haderő tekintetében — azt hogy a fejlemények közelítsék meg a megoldást — bevárni nem lehet, mert midőn a haderőre nézve ez megtörténnék, akkor már azt kiáltanák füleinkbe „trop—-tárd“ és akkor intézkedni a haderőről már késő. (Úgy van­­ balfelől.) Kérem a t. házat, méltóztassanak első helyen indítványomnak tárgyalását elrendelni és azután indítványomat elfogadni. A tárgyalás elrendelését nem a szabadelvűség érdekében kérem, de kérem te­hát, olyannak érdekében, a­mit bármennyire becsülöm is, a szabadelvűséget, még annál is fel­jebb becsülök, kérem az ország biztonságának ér­dekében. (Helyeslés balfelől.) Mi te­hát, mint kisebbség, nem tehetünk egyebet, mint hogy kifejezzük nézeteinket, indítvá­nyozzuk azt, mit szükségesnek látunk és kérjük önöket, hogy az indítványt tegyék magukévá. A határozat, mint többségnek, önök kezé­ben van. De ha elmulasztják önök biztosítani a magyar hazát, hogy legyen kellő védelmi ereje, önöket fogja érni az e miatt talán szerencsétlen­ségre jutott haza sorsa fölött aggódó utódok ke­serű átka is! (Fölkiáltások bal felől, úgy van!) Mi te hát, — mint ellenzék bár, — kíván­juk, óhajtjuk, hogy fü/7“*5- n alántékaikra a dicső­ség koszorúját, mi ámbár ellenzék, óhatjuk és kí­vánjuk, hogy ne kövessék el azon politikai botlást, mely rejlenék abban, ha elmulasztanak gondos­kodni Magyarország haderejéről, kívánjuk ezt, mert ma, a­mint a dolgok állanak, az önök di­csősége és a haza java egyet kívánnak és az önök botlása a hazának is veszélyeztetése. Nem mondom te­hát, hogy ha önök elmulasztanák megtenni azt, a­mit tenni kell, a haza már el van veszve, nem mondom, mert ez eszmével még csak gondo­latban sem tudok megbarátkozni, mert kívánom, hogy adja Isten, hogy soha se legyen egyetlen fia e hazának, ki ez eszmével, hogy a haza el van veszve, megbarátkozni tudna; de, mondom, lelkem mélyéből mondom azon meggyőződést, hogy ha nem is lesz elveszve a haza, de minden mulasztás e téren növeli a veszélyt és a hosszas mulasztás véghetlen nagggyá teheti azt. Ajánlom ennek elkerülése végett indítványom elfogadását. (Helyeslés és éljenzés bal felől). Elnök: húsz képviselő a tárgyalás eldönté­sére nézve név szerinti szavazást kíván. A szava­zás eredménye lett, hogy 426 igazolt képviselő közül Tisza indítványának tárgyalása ellen szava­zott 149, mellette pedig 92 , távol volt 184. (A szavazók névsorát közöljük holnap.)­­ A napi­rend harmadik tárgya volt Irányi határozati javas­lata a közjogi alap megváltoztatása iránt. Irányi Dániel kéri, hogy indokait a legkö­zelebbi ülésben adhassa elő, de ellentmondással találkozott. A kedvezőtlen előjel daczára, mint Tisza indítványának mellőzése, nem vonul vissza, mert a ház falain kívül termő­föld van, melyben a szabadság magvai ki fognak kelni. Hazánk múltjába tekintve egész a legutóbbi időkig a habsburgi dynastia azon törekvését lát­juk, hogy Magyarország az örökös tartományokba olvasztassék, s hogy ha adott is engedményeket, kedvezőbb idők fordultával visszavenni soha sem késett. Csatatérek, börtönök és vesztőhelyek bizo­nyítják ezt. Ha azon világrendítő eseményeket tekintjük, melyeknek e pillanatban nyugat-Európa egyik ál­lama, Francziaország színhelye, ha e mellett azon bonyodalmakra vetünk egy tekintetet, melyeket kö­zelebb itt a Lajthán túl a velünk egy fejedelmet uraló országokban látunk, lehetetlen, hogy lel­künket aggodalom ne szálja meg saját hazánk sorsa jövője iránt, látva, hogy egy az első katonai hatalmasságnak tartott ország néhány hét alatt romba dőlt és helyette és romjain egy óriási ha­talmasság keletkezett. Országunk ezen változó fél­ben levő helyzettel szemközt és tekintve, hogy oly szoros kapcsolatban áll az osztrák birodalommal, minőben azelőtt nem állt, azon osztrák birodalom­mal, mely a legutolsó időkig a német birodalom­nak kiegészítő része volt, ily helyzettel szemben lehetetlen, komolyan nem gondolkodnunk hazánk biztonsága iránt. Gondoskodnunk kell annál inkább, mert azon zavarok, azon bonyodalmak, melyeket az osztrák tartományokban tapasztalunk, hason­lóan a veszély csíráit hordják magukban, a felbom­lás előjeleit mutatják. Em­líti a galíciai és csehországi állapotokat, főkép ez utóbbi helyen gyűl össze veszélyes gyú­­anyag. Gondoskodni kell tehát biztonságunkról, mert ilyennel nem bírunk még mostani megcson­kított alkotmányunk megőrzésére sem. A királyi eskü az egyedüli garantia. De a királyok is em­berek, a királyok is halandók, s a nemzetnek nem szabad a maga jövőjét, a maga biztonságát egyes emberek életéhez kötni. És ki biztosít min­ket egyrészt arról, hogy az, ki ő felsége után a trónon következni fog, le fogja akarni tenni az esküt ? És így nem lévén komoly biztosítékaink sem külmegtámadások ellen, sem hazánk csonka alkot­mányának is megtartására, törvényhozói köteles­ségünk, ezen biztosítékokról haladéktalanul gondos­kodni. Ki ellenezné, kérdem én, ki ellenezhetné jogosan t. i. Magyarország önállóságának helyre­állítását más, mint vagy a király, vagy az osztrák birodalom népei? Vajon van e a királynak oka megtagadni Magyarország népeinek kívánatot önállóságát ille­tőleg, midőn biztos lehet arról, hogy a kiengesz­telt, a megelégedett nép vállain álló trón sokkal biztosabban nyugszik, mint az, melyet csak szuro­nyok támogatnak. Ausztria népei ellenezhetnék talán? Mi érde­kük lehetne abban, hogy Magyarország törvényes önállását vissza ne nyerje ? Avagy kevésbé hű, kevésbé biztos szövetségese lenne-e Ausztriának a szabad, önálló Magyarország ? Így sem jog , sem érdek nem szólván az élen, nincs senki, a­ki azt jogosan, helyesen elle­nezhetné, nincs senki, kinek érdekei által sértve lennének. Legfölebb azon — mint mondják — Bécsben és talán máshol is a legutóbbi időkben fejeket felütött urak, a­kiket karaarillának szok­tak nevezni, legfölebb ezek ütközhetnének meg azon; de ezek ellenzését számba venni nem lehet, nem szabad ! (Helyeslés balról.) Ha jobboldal bal­oldal kezet fog,­­ ki az, ki a nemzetnek ünne­pélyesen nyilvánított akaratát tekintetbe ne vennie ? És ha ez így áll, magára veszi a többség a fele­lősséget azért, hogy ezt, a­mi elérhető, elérni nem akarják ? Kéri indítványa tárgyalását, de a többség ezt is elvetette Harkányi Frigyes olvassa a központi bizott­ság jelentését a Siám-Japán és Khinával kötött kereskedelmi szerződés felől. A bizottság a szerző­dést elfogadásra ajánlja. Ki fog nyomatni és szét­osztatni. A legközelebbi ülés napja az osztályok tár­gyalásától függ. Kath. autonómiai congressus. (Negyedik ülés, oct. 31.) A jegyzőkönyv hitelesitése után Szilágyi Vir­gil jelenti, hogy az igazoló bizottság újból két képviselőt igazolt. (Helyeslés.) Szolcsányi Mihály felső-vidéki képviselő egy kérvényt terjeszt a congressus elé, melyben az orosz egyház jogainak megóvását — nevezete­sen a szabad püspök­választást — kéri mind saját mind választói nevében. S­i­m­o­r János a kérvényt elfogadja s egy tárgyalást fog r­endezni, melyben ezen kérvényt is napirendre fogja kitűzni. A kérvény napirendre kitű­zetni határozta­tott. Ezután a congressus napirendre tért. Jegyző olvassa az igazoló bizottság jelentését, a tegnap előtt említettük három nem igazolt képviselő tár­gyában. Ezen jelentés szerint az igazoló bizottság Somogyi Lászlót igazolt képviselőnek vélemé­nyezi kimondatni. Elfogadtatik. Tavaszi Endre helyett a bizottság V­i­d­i­c­s Jánost, mint kire több szavazat jutott, véleménye­zi elnökileg meghivatni. Ribáry budai képviselő megválasztásának megvizsgálására a bizottság egy tagot véleményez kiküldeni. Ribár­y Ferencz: Azon praecedensből in­dulva ki, hogy múlt alkalommal Somogyi László is fölszólalt saját ügyében — elmond egy néme­lyeket az igazoló bizottság jelentése ellen. Ő — úgymond — nem izgathatott, mint a bizottság ál­lítja, mert a választás alkalmával betegen ■"eh.uui. Szilágyi Virgil jobb szerette volna, ha Ribáry nem is szólal föl. Védi az igazoló bizottság jelentését. Cziráki János tiltakozik az ellen, hogy Ribáry, a nem igazolt képviselő, saját ügyében fölszólalt. Pártolván a bizottság javaslatát, indít­ványozza, hogy a választás megvizsgálására Hu­szár Ferencz „ő méltósága“ küldessék ki. Keglevich Béla a bizottság jelentésének második pontjára vonatkozólag azt jegyzi meg, hogy Vidács ne a congressus elnökségétől hivas­­sék meg, hanem a központi bizottság állítsa ki részére a megbízó levelet. A bizottsági jelentés harmadik pontját illetőleg pártolja a vizsgálat el­rendelését. A congressus Tavaszi megválasztását illető­leg elfogadja a bizottság jelentését, Keglevich módosítványával, Ribáry megválasztására vizsgá­latot rendel el s ennek végrehajtásával Huszár Ferenczet bizza meg. Cziráki János, a szervező gyűlés házrendje megvizsgálására kiküldött 9 tagú bizottság elnöke benyújtja a bizottság jelentését. Kinyomatni rendeltetik s a jövő ülésben fog tárgyaltatni. Józsika Lajos indokolással a következő indítványt terjeszti be: Küldessék ki a kath. au­tonómia szervezésére vonatkozó javaslat elkészíté­sére egy 27 tagú bizottság. A jövő ülés napirendjére tűzetik ki. — Több tárgy nem lévén hátra, a gyűlés ezzel véget ért. Legközelebbi ülés szerdán, nov. 2 án d. e. 9 óra­kor lesz. Délben érkezett táviratok, Hamburg, oct. 29 A „Hamb. Börsen­haller Írja : E hó 21. kinyilatkoztatá Coffiniere tá­bornok Bazaine előtt, hogy hadseregének a vár­ból nem adhat élelmiszereket. Bazaine erre megen­gedte embereinek a menekvést, azonban az igy mene­külni kívánók visszautasítottak. Azon terv, hogy ki fognak rohanni, hogy így tömegesen fogazat­hassanak el, — a várható vérontás miatt ab­­banhagyatott. 21 én este jelent meg az első parlamentár a porosz főhadiszálláson. 24-én találkozott Chan­­garnier tábornok Frigyes Károly herczeggel. 25-én a Freskáti kastélyban Bazaine értekezett a német meghatalmazottal; ez azonban eredménytelen ma­radt. 26-án megtörtént a capitulatió. — Az ostromló hadtestek nagyobb része Páris alá megy. Ugyancsak a „Ham. Börsepkalle“ megerősíti, hogy Dünkirchenből egy jól ellátott franczia flotta in­dul ki. T­o­u r­s, oct. 29. A minisztériumnak egy Amiensből, e hó 28 ka estéjéről kelt távirata je­lenti az ama napon délelőtt Fermierenél történt üt­közetről, hogy a poroszok a csapatok és a Nordde­­partementbeli nemzetőrök által erélyesen visszave­rettek, Bouvresse petróleummal felgyújtatott. Az Amiens-roueni vasút szabad. A francziák veszte­sége nem sok. Tours, oct 29. (Hivatalos.) Ma komoly üt­közet volt Fermierenél. Mintegy 2000 porosz a vasúti közlekedést kísérletté meg elvágni. A csata a napnak nagy részén át tartott. A poroszok vé­gül visszaverettek, és lovasság által üldöztettek. Courvillet ma az ellenség gyorsan odahagyá, — teljes visszavonulóban lévén Chartres felé. Be­r­­­in , oct. 29. A királyné táviratilag azon óhajtást fejezé ki, hogy Metzbe az ottani be­tegek érdekében gyorsan külhessenek egészség­ügyi vonatok. E tekintetben az intézkedések már tegnap megtétettek. Versailles, oct. 30. (Hivatalos.) A Mass melletti hadsereg részéről jelentik : A francziák e hó 2- án Le Bourgetben, keletre St. Denistől, az ott felállított porosz előőrsöket elűzték. Este­fe­lé constatáltatott, hogy az ellenség igen nagy erő­vel tartja megszálva, ennek folytán a 2-ik testőr­gyalogsági hadosztály e hó 30-kán megtámadd az ellenséget és azt, fényes ütközet után az időközben megerősített állásából kiverte. Brüssel, oct. 29. Az „Ind. beige“ irja: Azon helyzetben vagyunk, hogy azon hitt, mintha oct. 25. Párisban ütközetek lettek volna, határo­zottan megc­áfolhatjuk. Egy egyéntől, ki Párist 27 km reggelén hagyá el léghajón, úgy halljuk, hogy nem csak a mondott vagy valamely más na­pon nem volt csata, hanem hogy a lakosság min­den osztálya között teljes egyetértés uralkodik. Brüssel, oct. 30. Az „Echo du Parlament“ szerint Amiensben nagy levertséget idézett elő Metz capitulátiója. Minden áron békét követelnek. Belgiumból több város élelmiszereket köldött Metzbe. Triest, oct. 20. A „György“ és „Turan­­dos“ éjszak-német hajók a chinai vizeken franczia hajók által elvétettek, és Saigonba vitettek. A ja­­páni kormány intézkedéseket tett, hogy a franczia és német hadihajók közti harczot az ottani vize­ken meggátolja. Berlin, oct. 31. Napóleon lakhelyének változtatásáról szóló hírek alaptalanok. — Blu­menthal tábornok bárói rangra emeltetett. A metzi hadi zsákmány mennyiségét még nem tudhatni. A „Saarbrücker Ztg.“ 60 millió hadipénztári zsák­mányt is említ. Arcueilbe száz meg száz nő jött burgonyáért. Lövéssel fenyegetvén őket, az asszo­nyok ezt felelék : Lőjetek ! inkább akarunk golyói­tok, mint éhhalál által halni meg. Flórencz, oct. 31. Az „Italia“ jelenti: Chigi pápai nuncius nem fogadtatott el a német főhadiszálláson. — Napoleon átköltözése végett kérdés létetett a kormánynál. A háború tartama alatt Napoleon internáltatik , ő azonban Elbát kí­vánja állandó lakhelyül. Versailles. Tegnap minden csendes maradt, írja a „D. News“ versaillesi levelezője oct. 23-káról. Mint rendesen ugyan, tegnap is volt lövöldözés elég a franczia előőrsökön, de kísérlet nem létetett a tá­madás megújítására. A 21-ki csata Bougival és Garches mellett nem csak számos halottjuk és se­besültekbe került a pálosiaknak, de 100-nál több foglyot s két ágyút is vesztettek. E kitörést más pontokon is demonstrációk kísérték, melyek közül legkomolyabb volt a Montrougétól délfelé történt mozgalom. A főtámadás azonban Suresnes és Mont-Va­­lérienből indult ki. A francziák nagy erővel nyo­multak előre, mely azonban távolról sem volt oly jelentékeny, hogy azzal Versaillest megtámadják, vagy hogy legalább La Celle St. Cloudot megszál­­hassák. A párisi nagyszámú gyalogság úgy látszik 40 ágyúval jött ki e napon, míg vele szemben a 10. hadosztály s a gárda-landwehrek két zászló­­alja állott. A támadás délben fél egykor történt, s a francziák kellő távolságra előnyomulva, ütegeik­ből erős tüzelést kezdettek, míg gyalogságuk a Gard­es előtti magaslatokat lepte el, jobb szárnyá­val Bougival felé haladva. A poroszok kezdetben felette gyöngéknek mutatkoztak, minthogy ekkor még csak három-négy zászlóalj állott tűzben, de jó állást foglaltak az erdőkben s védték magukat, míg segély nem érkezett. A francziák erős és jól táplált tüzelést folytattak, úgy, hogy több porosz tiszt oda nyilatkozott, miszerint életükben sohasem állottak kevesebb naan** mint most La Celle br. Cloud alatt. Hiányzott azonban ama kétségbe­esett erőfeszítés, melyet Versailles előre elhatározott megtámadására okvetlenül ki kellett volna fejte­niük. A franczia ágyuknak a poroszok csak gyen­gén feleltek, míg ez oldalról annál élénkebb volt a puskaropogás s időről. Időre újabb zászlóaljak érkeztek, úgy, hogy fél négyre vissza volt verve a kitörés. A francziák a legjobb rendben vonultak vissza kivévén a jobb szárnyon, hol a landwehrek némi zavart idéztek elő. Porosz részről mintegy 250 halt és sebesült meg, a francziák veszteségének azon­ban nagyobbnak kell lenni, mivel ők egészen ki voltak téve az ellen tüzének. A 21-ei csata után nagy hiány volt érezhető ambulanciokban. Számtalan franczia s német se­besült szállítatott a malmaisoni tanyára, hol alig volt számukra födél. Végre megérkezett Reichel ur, a versaillesi franczia ambulance főnöke személyze­tével együtt: vele jött Innes hazánkfia is, kik az­tán erélyesen hozzáláttak a szenvedők ápolásához; el volt feledve minden nemzetiségi különbség, min­den melléktekintet, fájdalom azonban csak egy időre, mert az éjjelre a porosz vonalakon belől marasztott párisi ambulance, melynek az élét meg­állapodás szerint Versaillesban kellett volna töl­teni, félreértetvén avagy egyenetlenségbe jővén a versaillesival, ez utóbbi egy utat tevén Malmaison­­ból Versaillesba, otthon maradt és sem embereit, sem készleteit nem küldötte többé vissza, noha se­gélyére roppant szükség lett volna. A versaillesiak gyanús magatartása a bougi­­vali ütközet alatt annál inkább felkeltötte a poro­szok figyelmét, minthogy másnap, midőn a franczia foglyokat s az elfoglalt két ágyút Versailles utczá­­in végig vitték, a nép késznek látszott azokat meg-

Next