Ellenőr, 1870. november (2. évfolyam, 47-76. szám)
1870-11-01 / 47. szám
mig a lottó jövedék 64,938 frt 44112 krral maradt az előirányzott mögött. (2,637,902 frt 51x12 kr.) Itt azonban tekintetbe veendő, hogy a só jövedék jövedelme az 1868. évi zárszámadásba becsúszott hiba kiegyenlítése czéljából 638,310 frt 9712 krral leszállittatott, mely leszállítás nélkül a sójövedéknéli kedvezőbb eredmény 1869-ben helyesebben 1,822,107 frt 37 krt tenne. Az illetékek előirányoztatok 10.702,100 frttal, eredményeztek pedig 14.222,910 frt 32x12 krt, többet tehát 3.520,710 frt 32112 krral, mely többlethez a bélyeg 172,915 frt 82 krral, a dijak és jogilletékek 3.347,421 frt 73 krral, és a fémjelzés 3.217 frt 15 krral, összesen e három ág 3.523,554 frt 70 krral járult, mig az út és hidvám az előirányzathoz képest. 2.844 frt 37112 krral visszamaradt s igy a végeredmény 3.520,710 frt 3212 krral több let . Áttérvén a kiadásokra, következő eredmények mutatkoznak: A királyi udvartatás költsége 3.332 frt 57 kr. A kabineti iroda költsége pedig 2.100 frt 68 krnyi túlhaladást mutat, míg ennek ellenében az álllamadóssági járuléknál 469,338 frt 72 d2 kr., a közösügyi költségeknél pedig 2.463,666 frt 24 krnyi megtakarítás jelentkezik, egyszerűen azért, mert az agio kisebb lett az előirányzottnál, s igy az ezüst járulék kevesebbe került s mert a vámjövedelmek többet tettek. A földtehermentesítési adósság czimén előirányoztatott 15.589.000 frt, illetőleg a tőketörlesztésre felvett, a költséget nem képező 2.770,500 frtnyi kiadás levonása után 12.818,500 frt., míg az eredmény 13.674,307 frt 37x12 kr., és így 855,807 frt 37x12 krral többet tett. Az országgyűlés költsége az előirányzott 500,000 frt ellenében 282,625 frt 15x 2 krnyi többletet mutat, míg a miniszterelnökségnél 9,394 frt 08 kr. a felség személye körüli minisztériumnál 7,979 frt 44 kr., a belügyminisztériumnál 98,030 frt 28 kr., a kereskedelmi minisztériumnál 112,795 frt 71 kr., a vallás és közoktatásügyi minisztériumnál 124,408 frt 521/2 kr., az igazságügyi minisztériumnál 468.191 frt 3172 kr., a honvédelmi minisztériumnál 855.683 frt 781/2 kr. és a horvátszlavon minisztériumnál 1.538 frt 18 krral kevesebb fordul elő. A kiadásokban tételek mutatkoznak, melyek szintén a vagyonszaporodást tanúsítják; nevezetesen az államvagyonba több mint 5 millió frt erejéig befektetések történtek, de ezen összeg ki van egyenlítve az aktív követelések megfelelő alábbszállása által, tehát sem mint jövedelem sem mint költség az eredményt nem változtathatja. Az előirányzott több mint 12 millió deficit ellenében constatálja a miniszter a zárszámadásnak alapján, hogy az előre látott hiány nem állott be. Ezek után kéri a t. házat, méltóztassék gondoskodni, hogy annak idején, midőn az állami számvevőszék megalakulta a kormány által bejelenhetni fog, a zárszámadás felülvizsgálás végett annak kiadassék. Az előterjesztést a ház tudomásul vette s a pénzügyi bizottsághoz utasította. Következett a napirend s első helyen Simonyi Ernő határozati javaslata, melyben a ház által oda utasíttatni indítványozza a kormányt, hogy a béke megkötésére minden eszközt felhasználjon. Az első szó az indítványozót illetvén, Simonyi Ernő háromnegyed óra hosszat tartó beszédben indokolta a béke szükségét s ajánlotta javaslatát a tárgyalásra. Elmondta a háború keletkezésének történetét s ebből azon tanulságot tüntette fel, hogy a háború a francia császári kormány által provocálva volt s a spanyol trónjelöltség csak ürügy volt. Szólt ezután azon sülyedésről, melybe Francziaországot a császárság taszította s fölemlítette, hogy a porosz király a háború megkezdésekor egy proklamáczióban kimondottja,mikép nem a franczia nemzet, hanem a császár és kormánya ellen visel háborút. — De a német nemzet Sedánnál mindent elért, a mit háború által elérhet, a császárság minden támaszával, czimborájával és minden bűnével együtt elesett s vele együtt még a valahai föltámadás reménye is beleveszett. Most már itt az ideje, hogy a külhatalmak ép úgy föllépjenek a béke érdekében, mint 1866- ban, midőn a poroszok Bécs alatt állottak. Európa érdeke kívánja, hogy a béke úgy köttessék meg, mikép tartós békére számolhassunk. De Poroszország békeföltételei oly lealázók Francziaországra, hogy ez utóbbi — mihelyt megerősödik ismét — háborút fog kezdeni elvesztett tartományaiért. Nem lehet oka a kormánypártnak, hogy indítványát ellenezze, mert az a kormány kezeit csak erősíti és szabadabbá teszi. Meglehet, hogy az ellenzéknek van kifogása ellene, de nem hiszi, hogy tárgyalását ne kívánná. Beszéde folyamában azt is mondta: óhajtaná tudni, mit tett volt a kormány a béke fentartásáért s hogy mennyi része van törekedésének az eddigi eredménytelenségben. Dr. Andrásy Gyula miniszterelnök azon körülményből, hogy Simonyi határozati javaslatának tárgyalását a múltkori napirendről akkorra kérte halasztani, midőn a miniszterelnök is jelen lesz, azt véli, hogy az indítványozó azt óhajtja tudni, mily szempontból tekinti a kormány azon irányt, melynek követését határozati javaslatában ajánlja. E szempontból válaszolja tehát: Két ízben volt már szerencsém e házban jelezni azon politikát, melyet a kormány a Francziaország és Poroszország között folytatott háborúval szemben elfoglalt. Először még mielőtt a háború megkezdődött, másodszor már a harcz tartama alatt. Mindkétszer szerencsém volt kijelenteni, hogy a kormány miután a békefentartása érdekében mindkét irányban legutolsó percig folytatott törekvései sikerteleneknek mutatkoztak, a teljes semlegességet választotta a hadviselendő felek irányában elfoglalandó álláspontjául. E nyilatkozat akkor a ház nagy részének helyeslésével találkozott és úgy látom találkozik most is. (Átalános helyeslés.) Minthogy a semlegesség föltételei iránt úgy e házban,mint másutt különböző, sőt, eltérő fogalmak voltak,egyszersmind köteleségemnek tartottam körvonalazni azt, hogyan fogjuk mi fel a semlegesség kötelmeit. Kijelentettem tehát, hogy a kormány a semlegesség által nem tartja magát felmentve attól, hogy azon védelmi előkészületeket megtegye, melyek szükségesek, hogy a monarchia biztonsága, a monarchia érdekei, senki más akaratától, hanem csak saját maga elhatározásától, függjenek. (Átalános helyeslés.) De ugyanakkor kijelentettem azt is, hogy nem felelne meg a kormány (ezek voltak akkor mondott szavaim) a közvélemény várakozásának, ha a semlegességnek oly formát akarna adni, mely bármely hatalmat feljogosítana, hogy ebben kihívást, ellenséges szándékot láthasson. (Élénk helyeslés.) Ez volt — tehát a teljes, tökéletes semlegesség mindaddig, míg a háború lojalizálva marad — azon politika, melyet a közös külügyminisztérium a magyar minisztériummal egyetértve eddig követett. Ennek eredménye az, hogy a monarchia részére fentartatott a béke, hogy a monarchia megóvatott mindazon áldozatoktól és mindazon szenvedésektől, melyek még a győztes háborúval is járnak. És megvallom, okot arra, hogy e politikától eltérjünk, Simonyi határozati javaslatában nem látok. A semlegesség feltételével meg lehet egyeztetni azt, hogy valamely állam, midőn a hadviselő felek által arra felszólíttatik, barátságos tanácsot adjon, de hogy e tanács a béke helyreállítására sikeres hatással legyen, szükséges, hogy a viszony mindkét fél irányában egyiránt őszinte és nyílt legyen. De ha a semlegesség nem zárja ki ezen eljárást, melyet a kormány ha felszólíttatnék, követni bizonyosan kötelességének tartaná, úgy határozottan kizárja azon irányt, melyet Simonyi Ernő képviselő úr határozati javaslatában indítványoz, mert az interventió és non interventio minden előnyeit egyesíteni lehetetlen. Semlegességi politikát hirdetni és békefeltételeket akarni diétáini, oly félszeg politika, melyet a közös külügyminisztériumnál ajánlani magamat hivatva nem érzem. Mondotta még a t. képviselő úr, hogy igen helyes politika a semlegesség, de mi történik akkor, ha mások irányunkban azt nem tartják meg. Erre válaszom az, hogy akkor mi is megszüntetjük és akkor fogjuk azon egész erőt felhasználni, melyet ma megkímélhetünk. (Helyeslés). Elnök fölteszi a kérdést, ha várjon a ház tárgyalni kivánja-e a javaslatot. A szavazásnál csakis a szélső baloldal állt föl, s ekkor az indítvány nagy többséggel elvettetett. Következett Tisza K. indítványa egy magyar hadsereg fölállítása felől. Tisza K. nehéz helyzetnek mondja, hogy oly indítványt kelljen indokolnia, melyet eléggé indokol egyfelől Európa helyzete, másfelől azon helyzet, melybe országunk biztonsága tekintetéből jutottunk. Ha valakinek meg kellett győződnie arról, hogy egy ország nemcsak jólléte, de fennállása iránt is Csak úgy érezheti magát biztosan, ha van országos hadereje, melyre a veszély minden pillanatában támaszkodhatik, úgy a legközelebbi eseményeknek kell, hogy arról meggyőztek legyen mindenkit Igaz, hogy most a még folyó háborútól eddig megmenekedtünk; hála azon megfontolt és jól átgondolt eljárásnak, mely utoljára is minden döntő körökben elfogadtatott. De ha megkíméltetünk is attól, ha bekövetkezik a béke, lehet-e reményem, van-e valaki, ki ez iránt biztosítékot nyújthatna, hogy a béke csak néhány évre is biztosítva lesz. Hiszen nem tudhatjuk azt sem, hogy azon győztes nemzet, mely pedig nemcsak a legműveltebbek egyike, de eddig a mérséklettel bírók közzé szokott számíttatni, de amely megmutatta most, hogy a hadi dicsőség mámora őt is túl bírja ragadni a mérséklet azon határán, melyet a háború kezdetén önmaga tűzött ki magának, nem tudjuk, nem fog-e a legyőzött félnek oly feltételeket szabni, amiknek folytán az a békét csak fegyverszünetnek tekinti, mely arra való, hogy erejét összeszedje, és megújítsa a háborút. De ha meg lesz is a győztesnél a mérséklet, a legyőzött nem fogja-e elviselhetetlennek találni azt, hogy az általa mindenek felett imádott glob elhomályosult, s nem fog-e ez esetben ismét a háború megújítására törekedni, nem fog-e a közszellem ezen országban oly irányt venni, hogy bármint alakuljon, bárki vezesse is a kormányt, ha megállani akar, kénytelen legyen a fegyvere dicsőségén ejtett csorba kiköszörülését zászlajára írni. Nem lehetünk tehát biztosak az iránt, hogy ha a béke megköttetik is ma, nem fog-e az ismét épen ott megzavartatni, ahol ma megszavaztatott és ha megzavartatik, akkor nehezen remélheti valaki, hogy ismét úgy localizálva maradhasson a háború, mint localizálva maradt most. De tegyük fel tehát, hogy teljesedik azon óhajtásunk, hogy a béke fen fog tartatni. Nézzünk széjjel Európában és meg fogjuk látni, hogy van annyi ok, amely lehetővé, sőt valószínűvé teszi, hogy a béke hosszú évek során fentartatni nem fog, hogy ez ámításokat arra fektetni, hogy hosszas békének nézünk elébe, valóban nem lehet. És ha megindul Európának ezen másik, ezen keleti részén a harcz, nem hiszem, hogy legyen köztünk, aki remélhetné, hogy ezen harcban is, amely pedig határainkat fogja talán közvetlenül érinteni, a semlegességet megőrizni lehetne. És t. képviselőház, mert nem akarom untatni azoknak részletezésével, amit minden ember lát és érez, ha kiterjesztjük figyelmünket még azon irányzatokra, melyek legközelebbi szomszédságunkban, a bennünket legközelebb érdeklő tartományokban most a jelen háború alatt is kisebb vagy nagyobb nyilvánossággal adtak jelt létezésükről, ha megfontoljuk, mondom, ezen irányzatokat is, nem hiszem, hogy lehetne valaki, aki kívül helyezné nem csak a lehetőségen, de még a valószínűségen is, hogy jöhet perez, midőn Magyarország és a magyar trónnak egyetlen egy támasza, egy minden kellékekkel felszerelt valódilag magyar országos haderő lesz. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Nem mondom t, képviselőház, hogy az be fog okvetlenül következni, de mihelyt egyszer meg van csak a lehetősége is annak, hogy bekövetkezik, azt tartom, hogy kötelességünk mind Magyarország, mind, hozzáteszem a magyar trón irányában is gondolkodni, hogy azon peresben, ha bekövetkezik, legyen készen az a magyar haderő, melyre támaszkodni lehet. Ezen magyar haderő tétele, miután mi mindnyájan érezzük mind a kül, mind a belbéke megtartásának szükségét, veszélyes senkire nézve soha semmi körülmények közt nem lehet. (Élénk tetszés a balon.) De ha nem lesz ez a haderő, jöhet oly perez és nem nagyon sokára, midőn annak nem léte végzetszerű lehet. (Helyeslés bal felől.) Bármi fontosak legyenek is a közjogi szempontok, bármi fontos legyen is hazánk önállásának szempontja, nem ez, hanem egyedül biztonságunk szempontja vezérel. Meg vagyok győződve, hogy ha hazánk biztonsága érdekében megtesszük azt, amit megtennünk kell, a közjogi hiányok kiigazítására lesz alkalom, de ha ezt elmulasztjuk, akkor hiába törekszünk a közjogi hiányok pótlására. (Helyeslés balról.) Méltóztatnak tudni, hogy hazánkfiainak százezrei vannak a közös hadseregben, hogy évenként milliókat áldozunk az adóból a hadsereg fentartására. És mindennek mi az eredménye? Besorozott hazánkfiainak legnagyobb része kivnd van a haza határain, és ha a veszedelem bekövetkeznék, vagy már későn fognának érkezni a haza védelmére, vagy már más csatatéren elvérzettek volna. Ágyú és szekerészeti telepek, fegyvergyárak, tölténykészletek, sőt még maguk, amennyiben léteznek a montourkészletek is a hazán kívül vannak, úgy, hogy midőn európai bonyodalom esetén, hazánkat védeni kellene, azok már, vagy az ellenség kezén vagy tőlünk elzárva lennének s mi minden áldozataink daczára a veszély perczeiben megfosztva állanánk mindattól, a mit a hősiesség sem képes pótolni. A közös hadseregben a rendszer fővonásaiban olyan, mely a hadsereget vitézsége, áldozatkészsége, mondhatnám hősiessége daczára, az újabb időben egyik vereségről a másikra vezette. (Felkiáltások balról: Igaz !) Arról, hogy megvannak-e a szükséges készletek, nem is akarok szólani, hiszen tudjuk mindnyájan, és nem lehetett azt megcáfolni, hogy még az is, aminek a békeláb szerint is okvetlenül meg kellett volna lennie, még az sem létezett. Ily viszonyok között és midőn a közös hadseregre sem kormányunknak, sem országgyűlésünknek befolyása nincs, az ország biztonsága iránt megnyugtatva nem lehetünk. Nincs pedig befolyása e háznak sem az ellenőrködésre, mert mindazon befolyást, melyet itt gyakorolni lehetne, csak a delegatiók által gyakorolja; de ezen delegatió egyfelől nem is bir — és ne is bírjon soha azon tekintéllyel (Helyeslés balfelöl), melylyel egy parlamentnek bírnia kell, és igy ellenőrzése sikertelen, de sikertelen azért is, mert ha a magyar delegatió elkövetne is mindent, sem ellenőrzése, sem határozatai nem érnek semmit, ha a másik delegatió kegyesen bele nem egyezik. Igaz, hogy van honvédségünk. Azonban mindamellett mégis kénytelen vagyok kimondani, hogy a honvédség már alakjában egyetlen ellenséges hadtest ellen sem képes az országot megvédeni, mert igenis vannak jeles, nagybecsű egyes csapataink, de sem összefüggés azok között, sem tüzérség, sem kellő műszaki csapatok, sem tölténykészletek nincsenek, egyszóval a hazafiságon, a begyakorlottságon, a hősiességen kívül nincs semmi ok, ez pedig mai világban nem elég. (Igaz, balfelől.) Íme elmondtam, mint fogom fel a helyzetet a véderő szempontjából. E szempontok azok, melyekből határozati javaslatomat tettem s a t. háznak is ajánlom. Meglehet t. ház, azt fogják mondani, hogy lehet ebben sok igazság, azt fogják mondani, hogy mi is óhajtanók, hogy legyen egy teljesen felszerelt, magyar haderő. De hiába, ez most nem lehet. Hiszen az 1867. 12-ik és a véderőről szóló törvények e tekintetben megkötötték kezünket. Fájdalom t. ház, ez némi részben igaz, de nem minden tekintetben. Igaz, hogy a teljes haderőnek magyar kormány alá s a magyar országgyűlés ellenőrködése alá helyezése a véderőről szóló törvényjavaslat által különösen meg van nehezítve annyira, hogy miután mind ama 12-ik mind eme törvény nemzetközi szerződés jellegével bír, azokat a magyar törvényhozás önállólag meg nem változtathatja, de nem áll mindenre nézve. Nincs törvény, mely tiltaná, sőt van, mely követeli, hogy a magyar ezredek Magyarországban legyenek. Nincs törvény, mely tiltaná, hogy a rendszer úgy alkalmaztassák, hogy az ezredek úgy csoportosítassanak, úgy helyeztessenek el, hogy saját főhelyeiken bírják a tüzérséget, a munitiót, a fegyverraktárt, szóval, mint azt, ami szükséges, hogy 8 nap alatt az egyes csapatok hadtestekké alakulhassanak. Nincs törvény, mely akadályozná, hogy fegyvergyárak és tölténygyárak, töltény és fegyver raktárak Magyarországban is legyenek. (Úgy van balfelöl.) Nincs törvény, mely akadályozná, hogy a honvédség is nagyobb testekben, szorosabb összeköttetésbe hozassák és hasonlókép tüzérséggel s mind avval, ami a védelemre szükséges elláttassék. (Igaz.) Ezeket tehát tehát jelen helyzetünkben is a magyar törvényvényhozásnak csak akarniakell és meglesznek. (Helyeslés bal felől.) Én azt tartom, hogy abból, hogy a nemzet, vagyis törvényhozásának többsége, egy meggyőződésem szerint fatális perekben rá állott, hogy e jogokra nézve kezeit megkösse, nem következik az, hogy ezen megkötésnek örökké kell tartani, nem következik, hogy azon után, amelyen lehető, meg ne tegyen mindent e tekintetben is, amit az ország és a trón biztossága kiván. És mennél több a nehézség, az akadály, az nem arra ok, hogy ne kisértsük meg, hanem arra ok, hogy ha sok az akadály, a nehézség, ne várjunk egy perczet sem, de annál előbb kezdjük meg annak legyőzését. (Helyeslés balfelől). Miután az 1867 XII. törvényt érintettem, miután érintettem a védtörvényt, meg lehet az fog másfelől mondatni, hogy miért nem indítványozom tehát az egész, a teljes revisiót. (Halljuk.) De bár meggyőződésem, hogy a változtatás szükséges, nem indítványoztam azért, mert nem a közjog szempontját, hanem a biztonság szempontját keresem. Nem indítványoztam, mert azt ami sürgős, ami hitem szerint az ország biztonsága szempontjából elmulaszthatlan, annak létesítését nem akartam nehezíteni azáltal, hogy egész közjogi helyzetünk megvitatásával komplicáljam a helyzetet. Nem akartam indítványozni azért, mert megvagyok győződve arról, hogy a többiekre vonatkozólag nemcsak veszély nélkül lehet, de czélszerű is megvárni a fejleményeket, mely fejlemények folytán, tisztábban látva, egyszerűbben fog eszközöltethetni a szerintem is szükséges javítás, de míg a haderő tekintetében — azt hogy a fejlemények közelítsék meg a megoldást — bevárni nem lehet, mert midőn a haderőre nézve ez megtörténnék, akkor már azt kiáltanák füleinkbe „trop—-tárd“ és akkor intézkedni a haderőről már késő. (Úgy van balfelől.) Kérem a t. házat, méltóztassanak első helyen indítványomnak tárgyalását elrendelni és azután indítványomat elfogadni. A tárgyalás elrendelését nem a szabadelvűség érdekében kérem, de kérem tehát, olyannak érdekében, amit bármennyire becsülöm is, a szabadelvűséget, még annál is feljebb becsülök, kérem az ország biztonságának érdekében. (Helyeslés balfelől.) Mi tehát, mint kisebbség, nem tehetünk egyebet, mint hogy kifejezzük nézeteinket, indítványozzuk azt, mit szükségesnek látunk és kérjük önöket, hogy az indítványt tegyék magukévá. A határozat, mint többségnek, önök kezében van. De ha elmulasztják önök biztosítani a magyar hazát, hogy legyen kellő védelmi ereje, önöket fogja érni az e miatt talán szerencsétlenségre jutott haza sorsa fölött aggódó utódok keserű átka is! (Fölkiáltások bal felől, úgy van!) Mi te hát, — mint ellenzék bár, — kívánjuk, óhajtjuk, hogy fü/7“*5- n alántékaikra a dicsőség koszorúját, mi ámbár ellenzék, óhatjuk és kívánjuk, hogy ne kövessék el azon politikai botlást, mely rejlenék abban, ha elmulasztanak gondoskodni Magyarország haderejéről, kívánjuk ezt, mert ma, amint a dolgok állanak, az önök dicsősége és a haza java egyet kívánnak és az önök botlása a hazának is veszélyeztetése. Nem mondom tehát, hogy ha önök elmulasztanák megtenni azt, amit tenni kell, a haza már el van veszve, nem mondom, mert ez eszmével még csak gondolatban sem tudok megbarátkozni, mert kívánom, hogy adja Isten, hogy soha se legyen egyetlen fia e hazának, ki ez eszmével, hogy a haza el van veszve, megbarátkozni tudna; de, mondom, lelkem mélyéből mondom azon meggyőződést, hogy ha nem is lesz elveszve a haza, de minden mulasztás e téren növeli a veszélyt és a hosszas mulasztás véghetlen nagggyá teheti azt. Ajánlom ennek elkerülése végett indítványom elfogadását. (Helyeslés és éljenzés bal felől). Elnök: húsz képviselő a tárgyalás eldöntésére nézve név szerinti szavazást kíván. A szavazás eredménye lett, hogy 426 igazolt képviselő közül Tisza indítványának tárgyalása ellen szavazott 149, mellette pedig 92 , távol volt 184. (A szavazók névsorát közöljük holnap.) A napirend harmadik tárgya volt Irányi határozati javaslata a közjogi alap megváltoztatása iránt. Irányi Dániel kéri, hogy indokait a legközelebbi ülésben adhassa elő, de ellentmondással találkozott. A kedvezőtlen előjel daczára, mint Tisza indítványának mellőzése, nem vonul vissza, mert a ház falain kívül termőföld van, melyben a szabadság magvai ki fognak kelni. Hazánk múltjába tekintve egész a legutóbbi időkig a habsburgi dynastia azon törekvését látjuk, hogy Magyarország az örökös tartományokba olvasztassék, s hogy ha adott is engedményeket, kedvezőbb idők fordultával visszavenni soha sem késett. Csatatérek, börtönök és vesztőhelyek bizonyítják ezt. Ha azon világrendítő eseményeket tekintjük, melyeknek e pillanatban nyugat-Európa egyik állama, Francziaország színhelye, ha e mellett azon bonyodalmakra vetünk egy tekintetet, melyeket közelebb itt a Lajthán túl a velünk egy fejedelmet uraló országokban látunk, lehetetlen, hogy lelkünket aggodalom ne szálja meg saját hazánk sorsa jövője iránt, látva, hogy egy az első katonai hatalmasságnak tartott ország néhány hét alatt romba dőlt és helyette és romjain egy óriási hatalmasság keletkezett. Országunk ezen változó félben levő helyzettel szemközt és tekintve, hogy oly szoros kapcsolatban áll az osztrák birodalommal, minőben azelőtt nem állt, azon osztrák birodalommal, mely a legutolsó időkig a német birodalomnak kiegészítő része volt, ily helyzettel szemben lehetetlen, komolyan nem gondolkodnunk hazánk biztonsága iránt. Gondoskodnunk kell annál inkább, mert azon zavarok, azon bonyodalmak, melyeket az osztrák tartományokban tapasztalunk, hasonlóan a veszély csíráit hordják magukban, a felbomlás előjeleit mutatják. Említi a galíciai és csehországi állapotokat, főkép ez utóbbi helyen gyűl össze veszélyes gyúanyag. Gondoskodni kell tehát biztonságunkról, mert ilyennel nem bírunk még mostani megcsonkított alkotmányunk megőrzésére sem. A királyi eskü az egyedüli garantia. De a királyok is emberek, a királyok is halandók, s a nemzetnek nem szabad a maga jövőjét, a maga biztonságát egyes emberek életéhez kötni. És ki biztosít minket egyrészt arról, hogy az, ki ő felsége után a trónon következni fog, le fogja akarni tenni az esküt ? És így nem lévén komoly biztosítékaink sem külmegtámadások ellen, sem hazánk csonka alkotmányának is megtartására, törvényhozói kötelességünk, ezen biztosítékokról haladéktalanul gondoskodni. Ki ellenezné, kérdem én, ki ellenezhetné jogosan t. i. Magyarország önállóságának helyreállítását más, mint vagy a király, vagy az osztrák birodalom népei? Vajon van e a királynak oka megtagadni Magyarország népeinek kívánatot önállóságát illetőleg, midőn biztos lehet arról, hogy a kiengesztelt, a megelégedett nép vállain álló trón sokkal biztosabban nyugszik, mint az, melyet csak szuronyok támogatnak. Ausztria népei ellenezhetnék talán? Mi érdekük lehetne abban, hogy Magyarország törvényes önállását vissza ne nyerje ? Avagy kevésbé hű, kevésbé biztos szövetségese lenne-e Ausztriának a szabad, önálló Magyarország ? Így sem jog , sem érdek nem szólván az élen, nincs senki, aki azt jogosan, helyesen ellenezhetné, nincs senki, kinek érdekei által sértve lennének. Legfölebb azon — mint mondják — Bécsben és talán máshol is a legutóbbi időkben fejeket felütött urak, akiket karaarillának szoktak nevezni, legfölebb ezek ütközhetnének meg azon; de ezek ellenzését számba venni nem lehet, nem szabad ! (Helyeslés balról.) Ha jobboldal baloldal kezet fog, ki az, ki a nemzetnek ünnepélyesen nyilvánított akaratát tekintetbe ne vennie ? És ha ez így áll, magára veszi a többség a felelősséget azért, hogy ezt, ami elérhető, elérni nem akarják ? Kéri indítványa tárgyalását, de a többség ezt is elvetette Harkányi Frigyes olvassa a központi bizottság jelentését a Siám-Japán és Khinával kötött kereskedelmi szerződés felől. A bizottság a szerződést elfogadásra ajánlja. Ki fog nyomatni és szétosztatni. A legközelebbi ülés napja az osztályok tárgyalásától függ. Kath. autonómiai congressus. (Negyedik ülés, oct. 31.) A jegyzőkönyv hitelesitése után Szilágyi Virgil jelenti, hogy az igazoló bizottság újból két képviselőt igazolt. (Helyeslés.) Szolcsányi Mihály felső-vidéki képviselő egy kérvényt terjeszt a congressus elé, melyben az orosz egyház jogainak megóvását — nevezetesen a szabad püspökválasztást — kéri mind saját mind választói nevében. Simor János a kérvényt elfogadja s egy tárgyalást fog rendezni, melyben ezen kérvényt is napirendre fogja kitűzni. A kérvény napirendre kitűzetni határoztatott. Ezután a congressus napirendre tért. Jegyző olvassa az igazoló bizottság jelentését, a tegnap előtt említettük három nem igazolt képviselő tárgyában. Ezen jelentés szerint az igazoló bizottság Somogyi Lászlót igazolt képviselőnek véleményezi kimondatni. Elfogadtatik. Tavaszi Endre helyett a bizottság Vidics Jánost, mint kire több szavazat jutott, véleményezi elnökileg meghivatni. Ribáry budai képviselő megválasztásának megvizsgálására a bizottság egy tagot véleményez kiküldeni. Ribáry Ferencz: Azon praecedensből indulva ki, hogy múlt alkalommal Somogyi László is fölszólalt saját ügyében — elmond egy némelyeket az igazoló bizottság jelentése ellen. Ő — úgymond — nem izgathatott, mint a bizottság állítja, mert a választás alkalmával betegen ■"eh.uui. Szilágyi Virgil jobb szerette volna, ha Ribáry nem is szólal föl. Védi az igazoló bizottság jelentését. Cziráki János tiltakozik az ellen, hogy Ribáry, a nem igazolt képviselő, saját ügyében fölszólalt. Pártolván a bizottság javaslatát, indítványozza, hogy a választás megvizsgálására Huszár Ferencz „ő méltósága“ küldessék ki. Keglevich Béla a bizottság jelentésének második pontjára vonatkozólag azt jegyzi meg, hogy Vidács ne a congressus elnökségétől hivassék meg, hanem a központi bizottság állítsa ki részére a megbízó levelet. A bizottsági jelentés harmadik pontját illetőleg pártolja a vizsgálat elrendelését. A congressus Tavaszi megválasztását illetőleg elfogadja a bizottság jelentését, Keglevich módosítványával, Ribáry megválasztására vizsgálatot rendel el s ennek végrehajtásával Huszár Ferenczet bizza meg. Cziráki János, a szervező gyűlés házrendje megvizsgálására kiküldött 9 tagú bizottság elnöke benyújtja a bizottság jelentését. Kinyomatni rendeltetik s a jövő ülésben fog tárgyaltatni. Józsika Lajos indokolással a következő indítványt terjeszti be: Küldessék ki a kath. autonómia szervezésére vonatkozó javaslat elkészítésére egy 27 tagú bizottság. A jövő ülés napirendjére tűzetik ki. — Több tárgy nem lévén hátra, a gyűlés ezzel véget ért. Legközelebbi ülés szerdán, nov. 2 án d. e. 9 órakor lesz. Délben érkezett táviratok, Hamburg, oct. 29 A „Hamb. Börsenhaller Írja : E hó 21. kinyilatkoztatá Coffiniere tábornok Bazaine előtt, hogy hadseregének a várból nem adhat élelmiszereket. Bazaine erre megengedte embereinek a menekvést, azonban az igy menekülni kívánók visszautasítottak. Azon terv, hogy ki fognak rohanni, hogy így tömegesen fogazathassanak el, — a várható vérontás miatt abbanhagyatott. 21 én este jelent meg az első parlamentár a porosz főhadiszálláson. 24-én találkozott Changarnier tábornok Frigyes Károly herczeggel. 25-én a Freskáti kastélyban Bazaine értekezett a német meghatalmazottal; ez azonban eredménytelen maradt. 26-án megtörtént a capitulatió. — Az ostromló hadtestek nagyobb része Páris alá megy. Ugyancsak a „Ham. Börsepkalle“ megerősíti, hogy Dünkirchenből egy jól ellátott franczia flotta indul ki. Tou rs, oct. 29. A minisztériumnak egy Amiensből, e hó 28 ka estéjéről kelt távirata jelenti az ama napon délelőtt Fermierenél történt ütközetről, hogy a poroszok a csapatok és a Norddepartementbeli nemzetőrök által erélyesen visszaverettek, Bouvresse petróleummal felgyújtatott. Az Amiens-roueni vasút szabad. A francziák vesztesége nem sok. Tours, oct 29. (Hivatalos.) Ma komoly ütközet volt Fermierenél. Mintegy 2000 porosz a vasúti közlekedést kísérletté meg elvágni. A csata a napnak nagy részén át tartott. A poroszok végül visszaverettek, és lovasság által üldöztettek. Courvillet ma az ellenség gyorsan odahagyá, — teljes visszavonulóban lévén Chartres felé. Berin , oct. 29. A királyné táviratilag azon óhajtást fejezé ki, hogy Metzbe az ottani betegek érdekében gyorsan külhessenek egészségügyi vonatok. E tekintetben az intézkedések már tegnap megtétettek. Versailles, oct. 30. (Hivatalos.) A Mass melletti hadsereg részéről jelentik : A francziák e hó 2- án Le Bourgetben, keletre St. Denistől, az ott felállított porosz előőrsöket elűzték. Estefelé constatáltatott, hogy az ellenség igen nagy erővel tartja megszálva, ennek folytán a 2-ik testőrgyalogsági hadosztály e hó 30-kán megtámadd az ellenséget és azt, fényes ütközet után az időközben megerősített állásából kiverte. Brüssel, oct. 29. Az „Ind. beige“ irja: Azon helyzetben vagyunk, hogy azon hitt, mintha oct. 25. Párisban ütközetek lettek volna, határozottan megcáfolhatjuk. Egy egyéntől, ki Párist 27 km reggelén hagyá el léghajón, úgy halljuk, hogy nem csak a mondott vagy valamely más napon nem volt csata, hanem hogy a lakosság minden osztálya között teljes egyetértés uralkodik. Brüssel, oct. 30. Az „Echo du Parlament“ szerint Amiensben nagy levertséget idézett elő Metz capitulátiója. Minden áron békét követelnek. Belgiumból több város élelmiszereket köldött Metzbe. Triest, oct. 20. A „György“ és „Turandos“ éjszak-német hajók a chinai vizeken franczia hajók által elvétettek, és Saigonba vitettek. A japáni kormány intézkedéseket tett, hogy a franczia és német hadihajók közti harczot az ottani vizeken meggátolja. Berlin, oct. 31. Napóleon lakhelyének változtatásáról szóló hírek alaptalanok. — Blumenthal tábornok bárói rangra emeltetett. A metzi hadi zsákmány mennyiségét még nem tudhatni. A „Saarbrücker Ztg.“ 60 millió hadipénztári zsákmányt is említ. Arcueilbe száz meg száz nő jött burgonyáért. Lövéssel fenyegetvén őket, az asszonyok ezt felelék : Lőjetek ! inkább akarunk golyóitok, mint éhhalál által halni meg. Flórencz, oct. 31. Az „Italia“ jelenti: Chigi pápai nuncius nem fogadtatott el a német főhadiszálláson. — Napoleon átköltözése végett kérdés létetett a kormánynál. A háború tartama alatt Napoleon internáltatik , ő azonban Elbát kívánja állandó lakhelyül. Versailles. Tegnap minden csendes maradt, írja a „D. News“ versaillesi levelezője oct. 23-káról. Mint rendesen ugyan, tegnap is volt lövöldözés elég a franczia előőrsökön, de kísérlet nem létetett a támadás megújítására. A 21-ki csata Bougival és Garches mellett nem csak számos halottjuk és sebesültekbe került a pálosiaknak, de 100-nál több foglyot s két ágyút is vesztettek. E kitörést más pontokon is demonstrációk kísérték, melyek közül legkomolyabb volt a Montrougétól délfelé történt mozgalom. A főtámadás azonban Suresnes és Mont-Valérienből indult ki. A francziák nagy erővel nyomultak előre, mely azonban távolról sem volt oly jelentékeny, hogy azzal Versaillest megtámadják, vagy hogy legalább La Celle St. Cloudot megszálhassák. A párisi nagyszámú gyalogság úgy látszik 40 ágyúval jött ki e napon, míg vele szemben a 10. hadosztály s a gárda-landwehrek két zászlóalja állott. A támadás délben fél egykor történt, s a francziák kellő távolságra előnyomulva, ütegeikből erős tüzelést kezdettek, míg gyalogságuk a Gardes előtti magaslatokat lepte el, jobb szárnyával Bougival felé haladva. A poroszok kezdetben felette gyöngéknek mutatkoztak, minthogy ekkor még csak három-négy zászlóalj állott tűzben, de jó állást foglaltak az erdőkben s védték magukat, míg segély nem érkezett. A francziák erős és jól táplált tüzelést folytattak, úgy, hogy több porosz tiszt oda nyilatkozott, miszerint életükben sohasem állottak kevesebb naan** mint most La Celle br. Cloud alatt. Hiányzott azonban ama kétségbeesett erőfeszítés, melyet Versailles előre elhatározott megtámadására okvetlenül ki kellett volna fejteniük. A franczia ágyuknak a poroszok csak gyengén feleltek, míg ez oldalról annál élénkebb volt a puskaropogás s időről. Időre újabb zászlóaljak érkeztek, úgy, hogy fél négyre vissza volt verve a kitörés. A francziák a legjobb rendben vonultak vissza kivévén a jobb szárnyon, hol a landwehrek némi zavart idéztek elő. Porosz részről mintegy 250 halt és sebesült meg, a francziák veszteségének azonban nagyobbnak kell lenni, mivel ők egészen ki voltak téve az ellen tüzének. A 21-ei csata után nagy hiány volt érezhető ambulanciokban. Számtalan franczia s német sebesült szállítatott a malmaisoni tanyára, hol alig volt számukra födél. Végre megérkezett Reichel ur, a versaillesi franczia ambulance főnöke személyzetével együtt: vele jött Innes hazánkfia is, kik aztán erélyesen hozzáláttak a szenvedők ápolásához; el volt feledve minden nemzetiségi különbség, minden melléktekintet, fájdalom azonban csak egy időre, mert az éjjelre a porosz vonalakon belől marasztott párisi ambulance, melynek az élét megállapodás szerint Versaillesban kellett volna tölteni, félreértetvén avagy egyenetlenségbe jővén a versaillesival, ez utóbbi egy utat tevén Malmaisonból Versaillesba, otthon maradt és sem embereit, sem készleteit nem küldötte többé vissza, noha segélyére roppant szükség lett volna. A versaillesiak gyanús magatartása a bougivali ütközet alatt annál inkább felkeltötte a poroszok figyelmét, minthogy másnap, midőn a franczia foglyokat s az elfoglalt két ágyút Versailles utczáin végig vitték, a nép késznek látszott azokat meg-