Ellenőr, 1870. november (2. évfolyam, 47-76. szám)

1870-11-08 / 54. szám

mentális jellemét tekintve, egyaránt kitűnő." — Ez előcsarnokból, mint központból ágaznak szét a kényelmes közlekedésnek megfelelő tágas folyosók, melyek a különböző­ hivatalhelyiségekbe vezetnek. E főbejárás — és helyesen — a gyalog közleke­désre van fentartva, mig a gránátos- és úri utczai bejárások tapintatos beosztással kocsi-közlekedésre számítvak a szükséges gyalog járdák mellett. Az egész közlekedési rendszer átalában úgy rendezte­­tett be, hogy míg egy­felől a posta különböző osz­tályaihoz külön is bejuthatni, addig másfelől ezen osztályok között is kényelmes összeköttetés van létesítve. A földszintet kizárólag a közönséggel folytonos érintkezésben lévő hivatalok veszik igénybe. Az első emeleti tágas termek pedig egyéb kezelő hivatalok számára vannak igen czél­­szerűen beosztva. E­hhez hasonló czélszerű beosz­tással bír a távirdai osztály is.­­ Nem lehet ezen tervnél a­­postakocsik számára az udvarra alkal­mazott igen ügyes berendezést sem érintetlenül hagyni, valamint a rendelkezésre álló tér okszerű felhasználását sem. Csak helyeselni lehet továbbá, hogy — látszólag a programmtól eltérőleg — az udvar felől egy negyedik emelet is terveztetett oly helyiségek számára, melyek a többi emeleten a fontosabb helyiségek szükséges tágasságát csak megszorították volna. Körülbelül hasonló nézet és felfogás szolgált irányul Kauser és Freynak is a beosztás terveze­ténél , azonban a kérdést nem oldotta meg oly szerencsésen, mint Koch. Itt is van főbejárás, még­pedig öt nyílással a gyalog és kocsi közlekedés számára, valamint a másik két utczáról is. Álta­lában gondot fordított e terv készítője szintén úgy a közönség, mint a kezelő hivatalnokok kényel­mére. A harmadik­­ terv szerzői ellenben (Benko- Kolbenhayr) egészen másképen igyekeztek a fel­adatot czélszerűen megoldani. Ők ugyanis a főbe­járást egészen mellőzték, — értvén ez alatt a másik két terv zsibárus-utczai bejáratát — mellőz­ték ezzel együtt természetesen a főlépcsőt is-, mert, mint indokolásukban mondják, kiválóan megkülönböztető helyiségek ezen épületben úgy sincsenek, miután minden rész egyforma fontossá­gú , hanem e helyett nagyobbították a hivatali he­lyiségeket s a főlépcső helyett inkább a szegle­tekbe alkalmaztak négy egyforma szerkezetű és méretű lépcsőt. Már most eltekintve attól, hogy ily nagy épületnél három bejárás három oldalról nemcsak előnyös, de szükséges is, és eltekintve attól, hogy a programm a középületnek megfelelő monumentális karaktert írt elő — a­mi már egy központi csarnokot és főlépcsőt feltételez, — lás­suk , ha váljon a szándékolt czélszerűség oly mér­tékben elősegíttetett-e, mely az eltérést igazolná ? Épen nem, mert van ugyan négy lépcső, de mind a négy kerek, nem eléggé kényelmes s az eme­letek magasságát tekintve, egyformán fárasztók, s a melléjök helyezett bizonyos helyiségek pedig, (bár a helyet ama körülmények között oly formán lehetett legczélszerűbben felhasználni,) kissé job­ban éltéve szem elől, legalább is ajánlandóbb és előnyösebb lett volna. Továbbá az egész épület közepén végignyú­­ló folyosó is alig lenne kellő világos, még az in­dokolás szavai szerint mellőzhetőnek vélt közve­tett világítás mellett is. Ezek folytán a nagyobb helyiségek nyerése által gondolták tervezők a fent nevezett eltérést­ kárpótolhatni; hogy hely­nyerés idéztetett elő, az tagadhatatlan, de ha már különben is elég tágas helyiségek voltak kikere­­kíthetők — számítva természetesen a jövőre is, — úgy határozottan kár a monumentális karakter rovására valamit tenni akkor, midőn annak érvé­nyesítésére alkalom adatik, s mely alkalmat ki­zsákmányolni és pedig mentői inkább, a képzőmű­vész legszebb feladata. Az egyes helyiségek nagyságát illetőleg — miután azok úgy is az illető hivatalfőnökök ada­tai nyomán határoztattak meg — itt véleményt hozni, a kellő adatok hiányában nem igen lehet. Azonban feltehető, hogy erre kitűnő gond fordí­­tatott. Nézzük végre kissé a külkiállítást. Ha a há­rom homlokzat összbenyomatát észleljük, úgy ta­láljuk, hogy a Koch-féle teszi a legnyugodtabb, legünnepélyesebb benyomást. Szemsértőt rajta, nem találunk, habár a risalit keskenysége folytán bizonyos hiányt érzünk is. A Kauser-Frey tervén ellenben a túlterheltség mellett, a középre alkal­mazott, roppant nyomott homlokcsúcs, valamint a két szélső risalit koronája s még inkább az ez alá helyezett rendkívül nehézkes feji­ tartány leg­alább is kedvezőtlenül hat a szemlélőre.­­ A har­madik ellenben t. i. a Benkó Kolbenhayr-féle terv a monumentális nyugodságot majdnem egészen nélkülözi. Ezen hátrányt egyfelől a középületekre épen nem illő ablaksűrüség, másfelől pedig — hogy ezen kifejezéssel éljek — tarkasága idézi elő. Noha a rajztanilag nagy gonddal és praeczi­­stóval, mondhatni virtuositással kiállított munkáról egyébként csak teljes elismeréssel lehet szólani. — E két terv is renaissence stylben van tartva. Véleményünk szerint ha Koch a két szélre is alkalmaz risalitot, mi­által nagyobb elevenség idéztetnék elő, s a második emeletet kissé az át­menet kívánalmaihoz mérten gazdagabbá teszi, úgy­ compositiója sokat nyer. A risalit gyönyörű ar­chitektúrája teljesen sikerült műnek nevezhető, s így kétszeresen roszul esik rá gondolni, hogy ezen classikusan szép mű a szűk, zsibárus utczába lesz kárhoztatva, hol a kellő láttávlat hiányában szép­ségei, teljesen hátrányt szenvednek, ha ugyan nem paralysáltatnak teljesen. Nem különben csak nyer­ne a Benko-Kolbenhayr terv is, ha a közép risa­lit szélességéből valamit elvennének, noha ezen változtatás egészben véve a mostani bérházjelle­­gen keveset változtatna. Kausertől nem tagadható, hogy a tömegek elrendezése s a csoportosítás nem könnyű kérdését aránylag sikerrel oldotta meg, hanem részletesebben vizsgálva, fentebb említett fogyatkozásai mellett bizonyos conventio­nális diabloneszerűség szelleme lengi át az egé­szet. Kauser-Freytól ennél jobb művet is láttunk már. Legmeglepőbb azonban a költségvetés meg­állapítása. Ugyanis a Koch és Benkoféle tervek kiviteli költsége egyaránt 920,000 frt körül van, míg a Kauseré­ 700,000 frtra rúg. Ily kérdés meg­oldására hosszabb vizsgálás szükségeltetik, mert egyszerű­ megtekintésre úgy tűnik fel az egész, hogy vagy a két előbbi számit rendkívül bőven és épít rendkívüli luxussal, vagy az utóbbi számit mindenben nagyon olcsón. Mindenesetre oly kü­lönbség 220,000 frt, mely megérdemli az illetékes körök figyelmét, azonban semmi esetre oly mérv­ben, hogy ha a nagyobb összeg alapos és indo­kolt számítás eredménye, 200,000 frt különbözetért monumentális épületekben úgy is szegény főváro­sunkat megfoszszuk egy minden tekintetben pompás épülettől. Gy. — akarta foglalni, megtámadtatott és megsebeztetett. A nyílt viszály a­ hozzá hajló nemzetőrök, és az ő felsőbbségét el nem ismerő polgár­őrök közt egye­lőre még elkeríthetett. Brussel, nov. 5. A „Echo du parlament“ mondja: A lyoni hírlapok egy megyefőnöki kibo­­csátványt közölnek, mely által a 6-dik katonai hadosztályhoz tartozó departementok, név szerint: Rhone, Ain, Saone, Loire, Drôme, és Ardéche departementok, ostromállapotba helyeztetnek. Brüssel, nov. 5. A „Journal de Bruxel­les“ írja: A viszonyok a porosz és belga udvarok közt semmi változást sem szenvedtek. A miniszté­rium nem szűnt meg nemzetközi szempontból tö­kéletesen korrekt eljárást követni. Balán, éjszak­német szövetségi követ viszonyai Anethan külügy­miniszterhez folyvást a jóakarat teljes kinyomatát viselték. Tours, nov. 5. Ferrynek egy irata erélye­sen megc­áfolja azon állítást, mintha ő az oct. 31-ki felkelés indítóival egyetértett volna. Ő annak tényeit groteszknek és gyűlöltnek mondja. Páris, nov. 4. A .rente 54.70, a kölcsön 55.60, olasz rente 54-en áll. A fegyverszünet re­ménye folytán általános hausse állt be. L­o­n­d­o­n, nov. 6. Egy nov. 2-iki sürgöny jelenti Párisból. Az összes lapok, a „Reveil“ és­­a „Combat“ kivételével, békeszeretőleg nyilatkoznak, és gáncsolják Gambettát, ki nem állhat meg he­lyén. Egy kormány­ rendelet az elesett honvédők gyermekeinek adoptatióját rendeli el. A városházi jelenet óta a börze nem látogattatik. Hamburg, nov. 6. A „Hamb. Corr.“ je­lenti Cuxhavenből nov. 5-ről. Helgoland kormány­zója ma d. u. arról értesitteté a britt consulatust, hogy az ottani halászbárkák által a franczia flot­tának Helgolandnál való ismért megjelenéséről el­terjesztett összes hírek hamisak. Délben érkezett táviratok, Brüssel, nov. 5. Az „Ind. beige“ úgy ér­tesül, hogy Dél-Francziaország különböző városai­ban tetemes békezavarások fordultak elő. Toulou­­seben­­a lázongók Hurbal tábornokot és más tisz­teket működésük abbanhagyására kényszeriték, Gre­nobleban Barral­­hnak elfogatott. Nimesban erős nép­csoportosulások voltak. Marseilleben a rendkí­vüli kormánybiztos, Gent, a midőn hivatalát el­ v­á­r­t­a. October 19. Ma reggel egy sürgöny je­lent meg Gambettától, írja a „D. News“ párisi levelezője, mely a legkedvezőbb színben festi a helyzetet a departementokban. Mivel azonban a miniszter Toursban, mindjárt megérkeztével kibo­csátott proclamatiójában oda nyilatkozik, miszerint Párisban legalább egy harmaddal több ágyú van, mint a­mennyiről a kormány említést tett volt, én igazán megvallva, kétkedéssel fogadom állításait. A párisi kormány legújabb nyilatkozata lényege­sen eltér attól, melyet a megszállás kezdetével tett. Egyik barátom felemlítette e különbséget a kor­mány egyik tagja előtt, mire ez azt felelte, hogy a kormány készakarva becsülte szűkebbekre kez­detben segédforrásait. Ez mind szép lehet háború idején, de azt szüli aztán, hogy egyetlen józan­­eszű ember sem ad semmit a hivatalos jelentések­re. Dr. Johnson a lisaboni földrengésről London­ba érkezett híreknek egy év múlva sem adott hi­telt s igy én sem hiszek a tartományok segédfor­rásaiban, mig azt Páris ostromának megszünteté­sével be nem bizonyítják. Valóban kiváncsi vagyok, mit tart a világ Párisról. Itt csak egy lépés van a magasztostól a nevetségesig. A hirlapok ma telvék Jules Favre köriratá­nak magasztalásával s Bismarck feltételeit mind­annyian visszavetik. A „Liberté“ következő nyi­latkozata leginkább kifejezi e részben a közhan­gulatot :­­ „A hála egy szavát Jules Favrenek, a nagy polgárnak. Tudassák vele, hogy ez: őszinte, ékes­­szóló és bátor hangok erőt öntöttek belénk, fel­szántják könynyeinket s beh­egesztik sebeinket. Szegény és kedves Francziaország! Megszállott tartományok, ostromzár alá vett városok, nyomor­ra juttatott nép, és te,­oh Páris, egykor a ledér­­ség városa, most a nehéz idők, az őskor városa lettél; emeld fel fejedet, légy bizalommal, légy erős ! Hozzánk a te szived beszélt, a te csügge­­detlen, a te legyőzhetlen szived, a te országodnak szive apellált a világhoz s mondotta meg az iga­zat.“ A Liberté ez előrebocsátás után kijelenti, hogy eddig is tudta, miszerint Bismarckban go­noszság lakik, azt azonban csak most fedezte fel, hogy a porosz premier egyszersmind gyáva is , pedig Francziaország s vele a Liberté ki nem állhatja az oly embert, a­ki nem mondja az igazat. . Párisban most fejenkint mindenki 100 gramm húst­­kap naponkint, melyre azonban több óra hosszát kell várni. Marhahús, helyet most mindenütt lovat adnak s a macskát házinyulnak nevezik. Azonban mind akettő kitűnő, az előbbi kissé éde­sebb a marhahúsnál, de különben nagyon hason­lít hozzá s hagymával mint ragont mindegyik a legpompásabb ételt szolgáltatja. Ha visszatérek Londonba, többször meg fogom magamat vendé­gelni e házi állatok busával. Tegnap este a Porte­st-Martin színházban voltam, mely most az optimisták gyorl helye lett. Beszédek tartottak itten annak bebizonyítására, hogy minden a legjobban megy a világon, s köl­temények szavaltattak el, melyekből bebizonyult, hogy a poroszoknak szükségkép le kell győzelni­­ök. A szószéken Coquerel foglalt helyet, ki a leg­őszintébben kimondá, hogy Páris oly mélyre sü­­lyedt, mikép az ostromot valóságos áldás gyanánt lehet tekinteni s minél tovább fog tartani, annál inkább elősegítendi a regeneratió nagy művét, mely egyedül­­ változtathatja át a világot a becsületes emberek és tisztességes nők társa­ságává. Trochu­­k, e kifogástalan levélíró, ma Du­­crot­­i-nak felel, kijelentvén előtte, hogy Pont­a Moussonból lett menekülésére vonatkozólag kibo­csátott nyilatkozata a legkielégítőbb. A hadi események e hét folyamában semmi nagyobb jelentőséggel nem bírnak. Az erődök nyugodtak, s kisebb kémszemlék csak itt ott for­dultak elő. A külvárosok szintén békések. A hír­lapok azonban kitörést sürgetnek. A polgárkato­nák lassankint magukévá teszik a katonai fegye­lem elemeit. A kormány mindent elkövet, hogy az ostromállapot minél kevesebb sulylyal nehezedjék a lakosokra. . . Az utczákon sokkal kevesebb lámpa ég éjje­lenként, mint rendesen szokott­­ a vendéglők és kávéházak azonban most is fényárban úsznak, de aztán korán is bezáratnak. October 20. „Poiret rendes étkezőt érte­­sittetnek, miszerint csak egy tál húsételre számol­hatnak,d­e borzasztó tudósítást olvastam a falon, midőn ma ebédelni mentem é­s nagy ég, minő adag volt még ez is! Alig lett volna elég vala­mely delnőnek, ki ebéd előtt torkig lakott villás reggelivel. Ha­ csakugyan annyi a hús, hogy öt hétre elegendő, a mód, melyet a kiosztásnál kö­vetnek, tökéletesen elhibázott. Míg a nagy népies éthelyeken, hol a közép­osztály százával ebédel, egy ember csak annyi macska-avagy lóhúst kap­­mely étvágyát még inkább felingerli: a boulevar­­dok pompás kávéházaiban lucullusi ebédeket ehet mindenki, ki hajlandó pénzét meggondolatlanul pazarolni. Sokkal gyakorlati­­bb dolog lenne, kedves republikánusaim, az­­éthelyeken állítani fel a „ sza­badságot, egyenlőség és testvériséget,“ mint aranybetűkkel írni e szavakat templomaitok hom­lokára! Mert a segélyre szorultakról gondoskod­nak ugyan, azonban úgy hiszem, miszerint számo­san küzdenek mégis az éhhalállal, hála az osztá­lyok iránti azon bureaukratikus előszeretetnek, mely Francziaország átkát képezi. Sovány ebédem után a Szajna partján jár­káltam alá s fel, oly könnyű­­ gyomorral, mint Ollivier ur szive, a midőn egy nőt vettem észre, ki erősen behatolt a­ folyóba. Közeledtemre vissza­fordult s a tuileriák kertjének szemben eső lámpá­ja megvilágította arczát, mely alázatos és becsüle­tesnek látszott, de annyira feltüntette a nyomort, a kétségbeesést, hogy megállottam s megkérdem tőle, mi baja. „Csak fáradt és éhes vagyok,“ felelé. „Egész nap jártam s tegnap­ óta semmit nem et­tem.“ Én legott egy kávéházba vezetem őt s ke­nyeret és kávét rendeltem számára. Evés közben elmondá nekem történetét. A Franche-Comtéban született. Párisba jőve előbb szolgált, majd varrás­sal kereste élelmét, az ostrom óta azonban nem tud foglalkozást találni s mindenét eladva, tegnap már egy sorja sem volt, ma pedig a Szajnához jött, hogy magát beleölje, „de a víz oly hidegnek tetszett, hogy nem mertem,“ téve hozzá. — így beszélt a párisi grisette, egészen eltérően a fran­czia regények ama vig, gondtalan lényétől, mely padlásszobában lakik, ablakai telvék virágokkal, ta­nuló ifjak által imádtatik s néhány óra alatt elég pénzre tesz szert, hogy a hét többi részét tánczol­­va, csevegve s mulatva töltse el. — Midőn sza­vait hallgattam, egészen megszégyenülve éreztem magamat, hogy én előbb egy tál húsétel miatt is zúgolódtam. E szegény leány reménytelen és boldogtalan helyzetét hányan oszthatják jelenleg pályatársnői közöl? De miért panaszkodnának. Nem az ég eszköze-e Vilmos király s nem szent ügyben­­buzgólkodik-e ? Nem természetes dolog-e, hogy a királyok harczoljanak s a varrónők sírja­nak ? A franczia férfiak és nők nem valók egyéb­re, mint hogy felaprittassanak s éhen haljanak, ha annyira balgák, hogy küzdeni mernek hónuk szét­­darabolása ellen s meg nem akarják érteni, meny­nyire jogos az, hogy elsassi polgártársaik német alattvalókká convertáltassanak. Vinov tk., ki a krimi háborúban is részt vett s kissé szélesebb látkörrel bir mint a sententiosus Trochu, szives volt engemet egy menlevéllel el­látni, melylyel a franczia előőrsi vonalon belől bárhova mehetek. „Ha azt túllépni kisérli ön meg,­­mondá a tábornok, az őrök, mint parancsomnak nem engedelmeskedőt, rögtön agyon fogják önt lőni.“ Egy átalános rendelet szintén megengedi mindenkinek, hogy az előőrsi vonatokig mehes­sen. Tegnap kocsit béreltem­­s Boulogneba indul­tam ; a boulognei erdőben több a katona mint a fa, mindenfelé rendes katonaság és tüzérség tábo­roz s majd minden öt­­ölnyire egy-egy csoport volt elfoglalva lányúzással vagy felaprózással. Boulognet lakói csaknem teljesen elhagyták. A folyóhoz vezető utczákban torlaszok­ emeltettek, a házakat katonák foglalták el, kik idejöket azzal töltik, hogy gyakran élénk tüzlelésbe bocsátkoznak, a Sz cloudi házak közt rejtőző poroszokkal. Az ellenség ügyességét épen nem emelhetem ki, mert noha néhány gonoszindulatu porosz több lövést tett kocsimra, golyóik tőlünk távol fü­työltek el s utoljára még a kocsit huzó gebe sem sokat lát­szott rájuk ügyelni. — A mennyire kivehettem, a Mont Valerien ágyúi nem tettek nagy kárt St Cloud­­ban. A palota egy része és néhány ház áll csak romban, míg a többiek sértetlenek. Visszatérve, kocsisom szerette volna megket­­tőztetni a vizeikért. „Magamért, úgymond, mint franczia szégyenlenem kellene pénzt kérni csak azon okból, hogy azon veszélynek tettem maga­mat ki, miszerint egyik vagy másik porosz pi­masz agyonlőjön, de­ lovamra gondolok." — e sza­vakkal aztán megcsapkodta a jámbor állatot, mely­lyel hihetőleg ismét szerencsém lesz találkozni — feltálalva. A hirlapok majd minden kivétel nélkül tiltakoznak Anglia és Oroszország közvetítő lépé­sei ellen. „Nagyon késő, jegyzi meg Picard úz or­gánuma, Francziaország el nem fogadhat oly köz­vetítést, mely akkor szándékozik elkapni előle az ellenséget, midőn a győzelem már bizonyos.“ October 2­7. Tegnap kora reggel mintegy 100 angol gyűlt össza a charentoni kapunál, hogy Londonba menjen, velük volt körülbelül 60 ameri­kai és 20 orosz is. Ez utóbbiak Bismarcknál kel­lő időben megtévén a szükséges lépéseket, szaba­don keresztül mehettek a porosz előőrsökön, míg az angoloknak kijelentetett, miszerint előbb a po­rosz külügyérnél eszközölték ki útlevelüket, mivel e nélkül távozniok nem szabad. Elképzelhető mennyire fel voltak háborodva Albion fiai ez el­járás fölött, melyben egyenesen az angol alattvaló jogainak megsértését látták. Meudon és Choisy­ le Roi közt a franczia előőrsi csapatok oly közel foglaltak állást a po­rosz előőrsi vonalba eső falvakhoz, hogy itt egyik vagy másik részről minden pere­ben támadás vár­ható. A­ tegnap reggeli lapok már azt is híresztel­­ték, hogy Choisyt a poroszok már elhagyták, mit azonban saját tapasztalatom szerint valótlannak kell állítanom.­­ A nemzetőrök közel 40.000 em­bert akartak tényleges szolgálatra alkalmazni, a­ felhívásra azonban közülök eddig még csak 7 ezer íratta be magát önkéntesül. Az ultrák azt a kifo­gást teszik, hogy a kormány ily módon akarna tő­­lök szabadulni, a polgárság nem mond semmit, de époly kevés hajlamot mutat az önkénteskedésre. A tény az, hogy az ostrom a párisiakra nézve valóságos vadászat: a háború minden gyönyöre a veszély egy százalékával, s a­meddig elkerülhe­tik, nem nagy kedvük van e százalékot növelni. Az emlegetett 1500 ágyú még sehol sincsen, né­hánynak neve azonban már említtetik, így egy „Jules Favre“, a másik „Nép“ nevet visel. „Már halljuk, mondja a Temps, miként bömbölnek s látjuk, hogy tizedelik a poroszokat.“ Tegnap reggel a „Combat“ azon hírt hozta, hogy Bazaine Napoleon nevében Metz átadása vé­gett alkudozik. A kormány felszólíttatva, tagadta e tényt, mire este nevezett lap nyilvánosan meg­égett­etett a boulevardokon.* * A titkos iratok: Verdiérenek, Fleurytbk. attaché­jának bizalmas levele Amiothozakül és belföldi események tárgyában. 1870. febr. 9. Kedves barátom ! Föléled az ember, ha meg­gondolja, hogy ilyen barátnak, mint ön, magatar­tását a távollét nem másíthatja meg. De hálásak is vagyunk hűségéért. Épen most kaptuk meg sür­gönyét Rochefort letartóztatását illetőleg. Ez iránt tettünk kérdést önnél, de meg voltam győződve, hogy nincs miért, hiszen ön nem feledkezik meg rólunk. Titkos írásunk igen kényelmes, ritkán hasz­náljuk azt, melyet a császárral folytatunk s köz­tünk maradjon, megsúghatom, hogy mi igen el va­­gyunk szomorodva, hogy erről az oldalról semmi életjelt nem adnak. Ön is említi a fájdalmas érze­tet, melyet mellőztetése (bocsánat e kifejezésért) kelt s épen annak részéről,a­ki 20 éven át sorsunk intézője volt. Annyira elöregedett már ? Annyira eltompult, vagy csupán meghidegült, közönyös lett barátjai irányában ? Pietri nem csu­gg szívvel lélekkel missióján, Conti féltékeny. • .. . Mit mondjak a politikáról ? Pak­st illetőleg ön osztja aggodalmaimat. Mindenesetre bizalmam helyezem az új rendszer eredményeibe. Gyakran mondtuk, mi betegek, nagyon betegek vagyunk. A demagógokkal szemben nem számíthatunk a kö­zéposztályra. A régi pártok embereinek miniszter­ségre jutása üdvös volt. Kevésbé vagyok megelégedve a­ külpolitiká­val. Lajos­ Fülöp politikáját látom megújulni. Daru gr. minden sürgönye megbénít s annak vagyunk kitéve, hogy pompás helyzetünkből semmi hasznot sem húzhatunk. Az egész külpolitika ebben resu­­málható : semmi nehézséget nem idézni elő. A szán­dék dicséretes, csakhogy épen a túlságos vissza­­tartóztatás esetében van lehetőség nehézségekre. Ha Bismarck tudná (ő pedig tudni fogja) hogy mi se mondani, se tenni nem akarunk semmit, ki és mi vetne gátat terveinek ? Azt hiszem, hogy sürgönyeinket pontosan szá­mítja be. Jókora összeg áll készen ön számára bankréttá nem tesszük, ne féljen. De a­mi a há­lát illeti, abban mindig adósai maradunk. Fogadja stb. E. de Verdiére. Metz. A levegő tele van csodás mesékkel az ost­rom alatt élelmi czikkekért Metzben fizetett árak­ról, minthogy az ostromlottak, most midőn minde­nen túlestek, szeretik túlozni a kiállott szenvedé­seket. De amit itt el fogok beszélni, kétségbevon­­hatlan forrásból veszem, írja a „D News“ tudósí­tója oct 31-éről s ez egyszersmind illustratiójául szolgálhat azon pazar frivolitásnak, mely a jobb­­módú s aristokratikusabb tisztek között uralkodott s mely fő oka volt a franczia hadsereg végromlá­sának. Volt itt ugyanis bizonyos hölgy a párisi demi- mondeból, ki a császár megérkezte után jővén Metzbe, többé ki nem mehetett. A csász­­gár­dából két tiszt versengett e hölgy hajlamáért, ki ugy látszik nagy inyencz volt s e hó elején egy napon azon forró vágyát fejezte ki, hogy ő kap­­pan pecsenyét szeretne enni szarvasgombával. „Oh, ön tudja, hogy az lehetetlen,“ volt az egyik ud­varló válasza.“ „Én nem ismerek lehetetlenséget,“ vágott közbe a másik. Az előbbi 500 frankba ajánlkozott fogadni vetélytársával, hogy nem fog czélt érni s a fogadás megtörtént. Az illető aztán elment egy vendéglőshez, s ezt bízta meg a kap­­pan és szarvasgomba előteremtésével, hozzátévén, hogy a pénz ne képezzen akadályt. A vendéglős két napi keresés után teljesítette a kívánságot s ezer frankról szóló számla mellett átszolgáltatta a kappant és szarvasgombát. A mi magokat a metzseket illeti, az ő nyo­morultnak nem sokára teljesen vége lesz. Élelmi­szer érkezik tömegesen minden felől, s minthogy pénzben nincsen hiány, kiki elláthatja magát a szükségesekkel. Azonban a környék lakói a leg­­szomorubb sorsnak néznek­­elébe; nekik nincs a világon semmijök, nincs egyetlen tetőjök, hová magukat a könyörtelen eső elől megvonhatnák. Gunyhóiknak csa­k puszta falai merednek az égbe s többnyire ezek is ágyúgolyók által keresztül lig­­gatva. Kertjeik elpusztitvák, barmaik , elhajtvák, bútoraik összerongálvák, szénájok felemésztve, szalmájok ganajjá téve, szántóföldjeik parlagon hevernek és sánczokkal hasitvák keresztül. S ve­tőmagról hogyan lehetne szó, midőn napi élelmö­­ket is alig tudják előteremteni ? Egy hét múlva mind meg­annyi körülfekvő falu a járványos láz fészkévé válik. A vasút ma reggel nyílt meg Metz és­ Cou­­celles közt. Metzben roppant sok franczia tiszt maradt, többen azonban nem adták becsületsza­vukat s foglyokul indulnak Németországba csapa­taikkal együtt. A megszálló német hadsereg tüze­tes hivatalos kimutatás szer­int 168,000, a franczia foglyok száma pe­dig összesen 173,000 főre ment. Oct. 31-én a mennyire lehetett Metz erődít­ményeit vettem szemügyre. Az egyes erődökről már korábban eleget írtam s itt csak „Les Bottes“ erődről jegyzem meg, hogy ez pusztán rögtönözött földvár volt az ez oldalon gyenge erődítések mint­egy kiegészítéséül. A poroszok azonban hihetőleg e helyet is rendes erőddé emelik s igy az eddig is­ bevetetlennek mondott Metzet, valóban bevehet­lenné teszik. Ma este a közös asztalnál elköltött ebéd alat­t a legmélyebb érdekkel hallgattam egy tiszteletre méltó öreg franczia megjegyzéseit, ki mint ezredes vett részt a waterló­i ütközetben. Az aggastyán könytelt szemekkel beszélt hazája jellemszilárdságá­nak sülyedéséről. A fegyelmet szerinte ama nép­szerűség utáni vágy rontotta meg, mely minden felsőbb rangú franczia tisztet elragadott. E nép­szerűség hajhászást Camrobert hozta divatba; ő szokta a közkatonákat gyermekeinek nevezni. „Bi­zonnyal, mondom, e szomorú napok eszékre téritik a francziákat s rövid időn ismét béke lesz, mely mindenesetre tartós maradand; mert a franczia­­hadseregnek minden dicsőség utáni vágya mellett is be kell látnia, hogy csengése a Rajnáért nem sok babért igér számára. E megjegyzéseimre az öreg úr oly feleletet adott, mely egész este fejemben volt, s mely ket­tős jelentőséggel bir, minthogy francziától és tiszttől jött. „Nem tudom, válaszold az agg férfiú komoran; önnek logice mindenesetre igaza van, de bármily szigorú is a leczke, hatása felől két­kedem. Épen a franczia tisztek azok, kik legna­gyobb lármát szoktak ütni a dicsőség után. Ezek kiáltoztak háború után, e kéjtől, tobzódástól el­­satnyult, műveletlen és kötelességeket sem ismerő lelkek. S félek, hogy sokkal tovább haladtak, semhogy képesek legyenek következtetést vonni az előzményekből, és engem ez nem fog meglepni, ha egy év múlva ismét harczkiáltást hallok minden komoly előkészületek nélkül s ép oly gondtalanul s tekintet nélkül a következményekre, a­mint azt most láttuk. Különösen szigorú volt az öreg úr a zu­­ávok ellen. „Midőn ezen ezred megalakult, úgy­mond, valóságos harczosokból állott. Ki a zuávo­­kat a krími háborúban látta, kénytelen ezt meg­­vallani. De midőn hírnevet szereztek maguknak, soraik fiatal suhauiczokkal töltettek be, kiknek egyéb gondjuk sem volt, mint a regényes egyen­ruha, kifent bajusz, a demi-monde és dorbézolás úgy, hogy az egykor hatalmas ezred, elpuhult és végromlásnak indult. Garibaldi proclamatiója Dole kerület polgár­­mestereihez. A nemzetőrség lefegyverkeztetése a városok­ban és falukban szégyen és a­mióta a honvédelmi kormánynak egy rendelete a lakosok szívére köti az önvédelmet, egy ily lefegyverkeztetés kárhoza­­tos tör­vény­sértésnél egyébnek nem mondható. Egy maroknyi roszul fölfegyverzett nemzetőr természetesen nem harczolhat rendes katonákkal, hanem az ilyen emberek megemlékezvén arról, hogy ők egy oly nemzethez tartoznak, ki az ide­gen előtt még soha sem hajtott térdet-fejet, na­gyobb számú ellenség közeledtére húzódjanak be az erdőkbe, karmaikat is magokkal vive s ösmerve minden zugot, nyugtalanítsák az ellen egyes kó­bor­ lovasait, kik mindig kis csapatban barangol­ják be a vidéket s minthogy senki se akadályozza őket excursióikban, annál többet rabolnak és pusz­­titnak. Ekkor aztán nem történik meg az, hogy 10—12 ukránus bekalandozzon messze földeket, elrémítse a lakosokat s a mellett még nagy zsák­­mánynyal térjen vissza. A hivatalos lapból. A vallás- és közokt. miniszter előterjesztésére Mága János bedői lelkész, alesperes és szentszéki ülnök a nagyváradi gör. kath. székes káptalannál tiszt. kanonokká neveztetett ki. Ugyancsak a közokt miniszter a pestmegyei másod tanfelügyelői állomás teendőivel ideiglenesen­­ a 11 o­s . Gyula egyetemi magán-tanárt bízta meg. — Fischer Ferencz bereg-ungmegyei tan­­felü­gyelőségi ideigl. tollnok, ez állomásán végleg meg­­erösittet­,tt. Gottl Rezső helyett, tanár a n.-szebeni állam-fögymnasiumhoz rendes tanárrá,­­ Lindner Gusztáv nagy-szebeni kir. jogakadémiai igazgató pedig a n.-szebeni jogtörténelmi kir. államvizsgálati bizottság­hoz elnökké neveztetett ki. • A m. kir. pénzügyminiszter Kecskés Dezsőt és Harsányi Jánost pénzügyi­ fogalmazókká, a szegedi magy. kir. pénzügyigazgatósághoz, Bednay András és K­u­b­i­n­y­i Győző szemlészeket pénzügyőri biztosokká, M­a­n­g­u József számgyakornokot a szathmári m­. kir. pénzügyigazgatóság számvevő osztályához III-ad osz­tályú számtisztté, Bartl Edét és Krattinger Jó­zsefet I., illetőleg III. osztályú adószedővé, Schick Károly adóhivatali tisztet, a szegedi m­k. dohány és bélyegraktárhoz ellenőrré nevezte ki. Hirek. Pest, nov. 7. — A posta- és távirdaház terveiről mai számunk szakértő tollból eredő ismertetést közöl. A­­tervek a magyar mérnökegylet helyisé­geiben, a Diana-fürdő­ épületben vannak kiállítva egy hét óta, s ajánljuk megtekintésre, hogy a vé­lemények e monumentális középület ügyei körül megszilárduljanak. Mint tudva van, a kormány a serviták telkére tervezi ez épületet,­ s czikkírónk­­nak tökéletesen igaza van, hogy nem oda, hanem tágabb­ helyre való. Ily értelemben szóltunk mi is, és szólt a sajtó legnagyobb része. Czikku­­ónk nem­csak ismerteti a beérkezett három tervet, hanem el is dönti köztük a verseny kérdését, legjobbnak ítélvén a Koch Henrik által készített tervet, a pályázat nyílt lévén, a vélemény minden irányban szabad, s minél jobban megvitatják a kérdést, az ügyre nézve annál jobb. Részünkről annyit jegy­­zünk meg, hogy Koch terve ránk nem tette azt a benyomást, melyet czikkíró egyszerűnek és nemes­nek mond. A sok czimerpajzs, nevezetesen, mely a zsibárus-utczai homlokzaton látható, a­ díszitést túlterheltt­é teszi. Ezenkívül van bizonyos kaszár-a­nyaszerűség az épület külsején. A Frey és Kauser tervének külseje legimpozánsabb a másik kettő mellett. — Baroche Péter Gyula, II. Napó­leon államtanácsának volt elnöke, mint a­­távirat jelenti, tegnapelőtt Jersey szigetén meghalt. La­ Rochelleben született 1802. nov. 18-án s jeles te­hetségénél fogva csakhamar Páris legismertebb ügyvédeinek egyike van. 1847-ben választatott meg Rochefort kerület részéről a kamrába. Az 1848-ki forradalom után a charentei kerület választá a nemzetgyűlésbe. Erélye, melylyel minden demokra­tikus mozgalom ellen föllépett, szemébe tűnt Na­póleonnak, elnökké való választatása után. A leg­főbb törvényszék birájává, majd belügyminiszterré lett. A senatus tagjává kineveztetvén, mindvégig mint a császárság legnagyobb hive tűnt ki. Emlí­tést érdemel, hogy a legutóbbi események foly­tán, midőn Roucher a senátus állandósítását indít­ványozta, Baroche ellene szavazott. A köztársaság kihirdetése után Jersey szigetére ment, hol 68 éves korában érte el a halál. — Xántus Jánost ma várták Pestre hosszas keletindiai utazásából. Szombaton már Triestből táviratozott egyik pesti barátjának. —• A kormány és a képzőművészet. Elismeréssel kell fölemlítenünk, hogy a kormány, figyelni kezd művészeti viszonyainkra. Keserű gúny különben épen most mondani azt, midőn az Esz­­terházy-képtárt igyekeznek elvinni kezeink közül. Azonban remélhető, hogy ha e képtár még néhány évig itt maradna, akkor a jelenlegi kormány (föltéve, hogy élete tartós lesz,) figyelme tán csak öltene oly dimenziót, mikép e képtár becséig is eljutna. De hát csak jegyezzük föl, hogy tapoga­tózni kezd a művészi érdekek körül, mert az erélytelenség legkisebb mozdulatai is figyelemre méltók. A lapok írták már, hogy a közoktatási miniszter a jövő évtől 5000 fotot fog a képzőmű­vészeti társulat rendelkezése alá bocsátani. Nem segély lesz, mint némely lap nevezte, mert ez or­szágos intézet gyámolítását még nem határozta el a kormány. Hanem mégis lendületet fog adni fes­tészeti viszonyainknak, mert arra lesz fordítandó, hogy ez összegből a képzőművészeti társulat a ki­állítására beküldött külföldi festményekből a nem­zeti múzeum számára vásárlásokat eszközöljön. És ez helyesen van így. Nálunk nem szoktak festmé­nyeket vásárolni, s ekkor külföldi művészeknek semmi érdekük sem lehet festményeket küldeni a pesti kiállításokra. Most már az érdek némileg meg van állapítva. De másrészt a pesti festészeti körök is évről évre láthatják a külföldi festészek működési körét, s a közönség is mutatványokat kap­­ a távolabbi festészetből. A múzeum képtára pedig szintén gyarapodik, mert országos képtá­rakban az idegen festészetnek is képviselve kell lenni. Múzeumunk évek óta sem szaporodott kül­­­földi festményekkel, míg most már ez is megtör­ténik évről évre. Ez intézedéssel szemben a kor­mány a hazai művészetet is gyámolítja, a tőle várható szerény mérvben. Ilyen a festészeti pá­lyázat, mely már az idén megkezdődött; ilyen az az egyes művészeknél (Thannál, Lotznál, Izsónál, Engelnél) tett megrendelések. Legközelebb a kor­mány Li­ge­ti Antal jeles tájfestőnknél rendelte meg Vajda-Hunyad képét a nemzeti múzeum szá­mára. E képen a Hunyadiak vára a Schulcz által készített restaurálási terv nyomán lesz látható, az előtérben régi, magyaros alakokkal, s a vadászat­ról hazatérő Hunyadi Mátyással. Az alakokat Wag­ner Sándor fogja festeni. Mind­e hírekkel szemben csak kirívóbb, hogy az Eszterházi-képtár ügyében egyetlen lépés sem történik. — A király elismerését fejezte ki József főherczegnek a honvédségi szervezés gyors hala­dása fölött. A főparancsnok a királyi kézirat má­solatát megküldte a kerületi parancsnokságokhoz, hol­napi parancs szerint fel fog olvastatni. — Az „országgyűlési ifjak“ köré­ből vesszük a következő sorokat. Tegnap 6-án­­egyikét tartottuk a legszebb gyűléseknek. Először öt új tag jelentetett be. Azután bemutatta elnö­künk a képviselőház elnökének leiratát azon fo­lyamodásunkra, melyet még ez év elején nyújtottunk volt be az országgyűléshez mivelődési czéljaink sikeresebb valósíthatása végett, pártolásért ese­dezvén. Az irat szóról szóra hangzik: A magas képviselőház az­ országgyűlési gyakornokok kérvé­nyét, lehető figyelembevétel végett, a ház elnöké­hez utasította. Ezen utasítás alapján kijelentem: miként a képviselőház Elnöksége az országgyű­lési gyakornokok testületét pártolja,­­ párto­lása jeléül azt az országgyűlési irományokban le­hetőleg részesíti és a háznagynak azon ren­delkezését, mely szerint eddig is külön karzatjuk volt, valamint hogy tanácskozásaik folytatására időről időre számukra helyiséget jelölt ki,, jövőre is helyesli és csak örülni fog, ha az ország ható­ságai, avagy testületek és egyesek, szegény ta­nulni vágyó ifjakat — e czélra való törekvéseik­ben anyagilag is támogatni fognak. Fogadja az ifjúság ezen nyilatkozatomat nemes törekvéseinek buzdítására. Pesten 1870 October 30-án. A kép­­viselőház elnöke Somssich Pál m. k.

Next