Ellenőr, 1870. november (2. évfolyam, 47-76. szám)
1870-11-22 / 68. szám
Eliffizetési árak: Egész én* • . 20 ft. — kr. Évnegyedre ! 5 ft. — kr. Félévrs . . . 10 „ — „ Egy hónapra . 1 „80 . Egyes szám ára 10 krajczár. Szerkesztési iroda: Pesten« Kálvday-utcza 4. szám, 1. emelet. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. Minden értesítés a szerkesztőséghez intézendő. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. 68. szám. Megjelenik minden reggel, kivéve hétfőn a ünnepre következő napon. A lapot illető reclamátiók Légrády testvérek irodájába (2 sas-utcza 24. sz.) intézendők. Kedd, november 22. 1870. Hirdetési dijak: Tizhasábos petit sor egyszeri I A nyilt tér egy peti sora 30 kr. beigtatásáért . . . . 10 kr. Bélyegdij minden beigtatásért 30 „ Kiadóhivatal: Pesten, kétsas-utcza 14. szám. Hirdetések felvétetnek: az „Ellenőr“ kiadó-hivataliban kétsasutcza 14. sz., Légrády testvérek nyomdájában Pest 2 sas utcza 24. sz. és Naschitz J. ügynöki irodájában Pest, arany kéz utcza I. szám. II. évfolyam. A szent részvét nevében. (Harmadik gyűjtés.) Francziaország háború vert vidékeinek éhező népességét segélyezni adakoztak: frt.kr. A múlt kimutatás összege:.......................61 84 Rárik János szabómester segédei. . . . 3.10 Zsembery József gazdatiszt P.Polgárdról . 1.— Weiss Ferencz Ér Körösről.............................5.— Pest, nov. 21. A szabadelvű törekvésekre roppant nehéz napok ezek a mai napok. A franczia köztársaság, melynek felvirágzása óriási lendületet adhatna a világ szabadságra vágyó népeinek, ellenség tipró lábai alatt nyög s mi bár folyton bízva és remélve, de aggódó tekintettel pillantunk minden óra elé. Spanyolország megbocsáthatlan könnyelműséggel dobá el az alkalmat, mely nemzeteknek csak nagy ritkán adatik, teljes függetlenségük és szabadságuk kivivására. Saját urává tette a nemzetet a sors, és ime a nemzet legelőször is arra használja fel a szabadságot, hogy szolgává tegye magát, — idegen királyt hozván az országra s az idegen királylyal tömérdek belzavart és meghasonlást. Az észak-német szövetség megválasztotta képviselőit a legközelebbi gyűlésre, melynél fontosabb és nagyobb horderejű gyűlése még nem volt a szövetségnek. És a haladó szabadelvű párt, a radikálisak vereséget szenvedtek mindenütt, győztek a conservativek A nemzet leghűbb és legliberálisabb fiai kimaradtak a képviselőházból. Jakoby, Weisz Guido Kolb és mások, kik mindig élén voltak láthatók minden szabad ügynek, megbuktak. A konservetív közlönyök örömujongva kiáltják : Hála legyen a népnek, napról napra kevesebb a remény a radikálisok győzelmére. Bizony, bizony roppant nehéz napok ezek a mai napok a szabadelvű törekvésekre. A baloldali kör értekezletén vitatás alatt volt a Zsedényi és Wahrmann indítványaira okot adott kérdés, mely ma (kedden) kerül országgyűlési napirendre. A magyar király, mint tokaji szőlősgazda. Búcsút veszek ma a politikától, várva a jobb híreket, s tudva, hogy a változatosság még ha nem annyira fűszerezett is, jobban esik az embernek, mint az örökös egyformaság, s megpróbálok egypár szót írni nemzetgazdaságunk egyik nevezetes ágáról, a tokaji bortermeléséről. Ma nov. 13-án reggel, midőn ezen sorokat irom, a házak tetejét már egy kis hólepel is fehéríti hegyaljunkon. S a tokaji szegény szőllősgazda egész évi fáradságának, munkájának jutalma a nemes tokaji bort adó szőllőtermés felerészben még kint a tőkén fityeg, vagy a dér és esők által letarolva a földön hever. Kétlem, ha nem roszabb téli idény néz-e a hegyaljai köznép elébe, mint az ellenség által feldúlt franczia vidékekre ? Ha valaki ezentúl még két hét múlva nem reszel lerándulni vasúton Tokajba, szüretelő gazdákat fog ittott találni, jótállók érette. 1812-ben, beszélik az öregebbek — itt Tolcsván akkor élt B. Andrásnak egy nagy tábla szőleje odafagyott, s csak februárban 1813-ban a hó elmenvén, szüretelte meg. — Mondani se kell, a bor silány, haszontalan, és kevés is lett. Az idén én is és számtalanok juthatunk Berkely András sorsára. Akkor a francziákat ölte meg Moszkva felé a kora tél, most a Párist ostromló németeket mustrálhatná meg, s nem bánnám. Tokaji bort termesztő szőllősgazda társaim közt legnagyobb őfelsége a király itt Tolcsván, szerencsés vagyok, hogy a hegyen szomszédom is. Ha az idő nem javul, csak nem egész szüretje kint vész neki is, mint másnak; több is veszett Buda alatt, meg Kőniggrátznél. A hulló őszi idő ha megjő, nem kíméli a hatalmasokat sem, mondaná reá III. Napóleon. „Késő szüret nélkül nincs jó tokaji bor,“ez a százados tapasztalatok által megszentelt igazság, s ezen szabálynak, kivéve egy pár modern borászati s vegyészeti eszmék után kapkodó különczöt, hódol minden jóravaló tokaji szőllősgazda, maga a király is. De megtartja ő felsége korai kezelésére nézve a többi régi hegyaljai szokásokat is ; pedig már csak lenne módjában ezen modern eszmék után indulva, kísérleteket tétetni, azaz most jut eszembe, vagy 12 évvel ezelőtt rá is vették ő felségét, hogy változtassa meg, avult ódon magyaros szellemiveltetési rendszerét: — engedett. Holbrenk okleveles német kertészét Bécsből leküldték Tokajba lakni 1858-ban, keze alá adtak a 100 held királyi szőllőkből i. e. 20 hóidat. —Tört, rontott a szőlőben jobbra balra, költött határtalanul ezereket meg ezereket. Szóval két esztendeig holbrenkirozta, kínozta a szegény töveket, hiába hivatkoztak ősi jogaikra s kiváltságaikra az öreg Furmintok és Gohérok „ne ad normam aliarum vinearum gubernentur.“ Végre az idegen szokásokat magára reá erőszakolni nem engedett borág sárgulni kezdett, s már már haldoklott. Észre véve ezt ő felsége, Holbrenket rögtön elkergettette modern rendszerével együtt, s Nánási Sándor, becsületes magyar tolcsvai vinczellérre bizta a pusztulásnak indult szőlők, a régi rendszer szerinti helyre hozatalát. Tíz év kellett Nánásinak is, míg a modern eszmék és experimentátiók okozta pusztításokat kiigazította, s Nánásit másnapig is szolgálatába tartja ő felsége. „Veh ! veh! Care pater nunquam plus parmina scribo“, akaratom ellen nekem is, mint a gyermek Ovidnak, hiába fogadtam fel, ismét politika jutott eszembe, erről a Holbrenkféle dologról. S ha egyszer az isten el is hozná felséges szomszédomat ide a tolcsvai szőlőjébe, meg is mondanám így súgva neki, uram! királyom ! nem veszed észre, mennyire hasonlít ez a volt Holbrenkféle dolog a mostani magyar kormány eljárásához. Nézd csak uram! hogy összevissza holbrenkirozta ezen Andrásy-minisztérium is, különösen annak egy tagja Horvát Boldizsár, a régi magyar alkotmányt, szokásokat, institutiókat, különösen a megyei rendszert; itt is a modern státuseszmék kerekedtek felül, mint tokaji szőllődben; nem látod, hogy sárgul lassan lassan szegény Magyarország ? s ha majd aztán csaknem haldoklani fog, találsz-e egy másik politikai Nánási Sándort, ki egypár év alatt helyre tudja hozni régi kerékvágásába az összevissza kuszált nemzeti ügyeket? s nem jó lenne-e most idejekorán őket Holbrenk után küldeni, még lehet segíteni a szőllőn. Azután még azt is megmondanám a királynak, ugyan nézesse meg évi számadásait gazdaságairól, s járjon végére, ha ez az annyira koczkáztatott gazdasági ág, a tokaji bortermesztés, hoz-e jövedelmet felséges kassájába, s megbirja-e azon nagy adót, mit rá a finánczok kivetettek? Azután még azt is megmondanám felséges szomszédomnak, hogy ha még valaha olyanforma dolog kerül ott elő az orsz.gyűlésen, mint a szőllődézmaváltság felőli törvényhozatala, mely törvény szerinte tolcsvai kopár hegy oldalán fekvő sziklás szőllőföldje megváltásáért többet fizet a szegény hegyaljai kapás, mint a tehetős kunsági polgár a zsíros fekete karczagi föld szabaddá tételéért. Ne bízza az ilyet Deák bácsira, mert ő lehet igen bölcs ember a közös ügyes törvény megteremtésénél, de a dézmaváltsági törvényt, akadt volna ember, ki az igazsággal és a szegény nép könnyebbülésével jobban összeegyeztethetőleg tudta volna létrehozni. Utoljára, hogy sok kérdésemmel ne terheljem az utón, azt is megmondanám a királynak : Felséges uram ! hiszen ez a muszka czár neked testvéred, legalább úgy czimezitek egymást. Figyelmeztesd őt, ne legyen oly pénzszomjas, hogy ő egy hordó (2 és fél akó) tokaji borért, ha birodalma határain beviszik 10 arany vámot vesz; míg mi, kik itt roppant kiadások mellett, izzadva fáradva termeljük, istent kisértve, a késő őszi idő viszontagságaival daczolunk tetemes adót fizetünk,az idén se kapunk többet 1 hordóért 4—5 aranynál. Hiszen az már mégis sérti a természet és a nép jogait, hogy a tokaji hegylánc Magyarországban fekszik, de minthogy évi termésének 4/5 részét muszkatartományok emésztik fel, a muszka czárnak magának, ki nem is fárad, nem is dolgoztatja, két annyi jövedelmet adjon ez a szegény hegy, mint nekünk uram összes birtokosainak veled együtt. Mig ily kereskedelmi szerződéseket kötnek uram minisztereid, okoskodhatunk mi addig idehaza akármennyit a szőllő- és bornemesítésről; nincs addig a szegény hegyaljai kapásnak más reframne-je, mint, a római költőként: „Sic vos non vobis.“ így nem önhaszonért gyűjti a lépet a méh. így nem önhaszonért fészkel a fürge madár. így nem önhaszonért hord gyapot a sima juh. így nem önhaszonért szántvet a barna trnó. Átalában véve helyzetünket „sic nos non nobis“ — másnak robotban dolgozik egész quotás nemzetünk. S ezt is megmondanám ő felségének. Meg én ! Mezőssy László szervezi s azon kétes hir, hogy a pétervári és berlini kabinetek közt egyetértés létezik a kitörendő keleti háborúra nézve — mind megannyi nyugtalanító előjelek. A veszély azonban nem egyedül az oroszellenes hatalmakat fenyegeti ; a pétervári kabinet fellépése az 56-ki szerződés ellenében magára Oroszországra nézve is baljóslatú lehet. Soha államférfin látszólagos opportunitás által félrevezetve fatálisabban nem kompromittálta egy ország jólétét, mint most Gortsakoff. Oroszország néhány nap előtt még, írja felidézett angol lap, jól állott Európa réeményében. Nyugateurópa régi féltékenysége csaknem végkép kialudt iránta. Azonban az erős államok gyöngitésére, vagy a gyöngék szilárdítására czélzó háborúk kimentek divatból s mint a természet és annak törvényei ellen indított háborúk tekintetnek s bármily ideiglenes siker koronázza is ezeket, bizonyosak lehetünk, hogy végre is eredményteleneknek bizonyulnak be. A gyöngeség, bárhogyan támogassák, végre is összedől s romjai alá temeti oszlopait is, míg a szűk korlátok közé zárt erő előbb utóbb rohamosan szaggatja szét az ellenálló gátokat. Azon vélelem, hogy Anglia világi pápa, a gondviselés vicariusa világi dolgokban, mely kötelezve van a dolgok természetes menetét rendbehozni, s az államok emelkedését, növekvését és bukását irányozni , ama nemzeti öndicsőités egyik bálványa, mely örökre megszűnt imádás tárgya lenni. Ha mosolygónk egy erős Olasz- és Németországra, következetlenség lenne tőlünk Európa figyelmét szüntelen Oroszország erősbödésére hívnunk fel. Az oroszellenes hangulat Angliában már kihaló félben volt az uj politikai eszmék befolyása alatt s csaknem balga előítélet gyanánt vétetett, midőn az orosz kormány fellépése ismét s még nagyobb erőben felelevenítette azt. Gortsakoff körjegyzéke azokat, kik jobbat kívántak és reméltek, kétkedésbe ejti a fölött, váljon a nagy félázsiai hatalom, mely Európa keretét e foglalja, valóban a mi nemzetközi rendszerünkhöz tartozik-e, elismervén a keresztények és czivilizált nemzetek közös kötelezettségeit. Törökország csak nem rég került az európai köztörvény alá s Oroszország úgy látszik száműzni akarja magát alóla. Oly nemzet, mely el nem ismeri a szerződések erejét, csak fegyverrel kapacitálható. Egy nagy fejedelem egykor oda nyilatkozott, hogy ha a becsület az egész világból száműzetik is, menhelyre kell találnia a királyok kebelében. Mi azokban intjük a becsületet, hogy ha Gortsakoff jegyzéke csakugyan felséges urának szándékát tükrözi vissza, ne keressen szállást Oroszország fejdelmének kebelében, mint amelyet oly lakó látszik elfoglalni, ki meg nem férhet a becsülettel. Oroszország 14 évig megtartott egy szerződést. Miért, mert nevét aláírta, vagy mert nem érezte magát elég erősnek felbontására ? Ha az előbbi kérdésre igennel felel, mostani fellépését ítéli el, míg ha az utóbbira mond igent, ezzel azt ismeri be, hogy már akkor esküszegésre gondolt, midőn az ünnepélyes ígéretet tette. Az orosz czár nyilatkozata nagyon hasonlít azon adós fellépéséhez, ki 14 éven át pontosan fizette a kamatokat s egyszer csak ki akarja magát vonni a hitelezőjével közösen tett megállapodás határozatai alól. Az ily eljárásnál az a legroszabb, hogy szólani sem lehet felőle anélkül, hogy az erkölcs első alapelveit, az ígéretek kötelező erejét, a szerződések szentségét, szóval a személyes megbízhatóság és becsület kötelmeit a kérdésbe bele ne vonjuk. Egy kitűnő franczia író mondotta : „Egy rósz elv gonoszabb, mint egy rósz cselekedet.“ Ez utóbbi csak egyedül áll, míg az előbbi megszámlálhatlan rósz cselekedetek magvát rejtheti magába. Ha a magánélet magasabb moralitása nem vezérli a közügyeket, a kisebb államférfiak alsóbb moralitása lealacsonyítja a közéletet s meszsze űzi a becsületet és igazságot az emberi cselekedetekből. Igaz ugyan, hogy Gortsakoff kijelenti,miszerint felséges ura egyedül birodalmának biztonságát és méltóságát kívánja megőrizni. E vallomás értéke azon okmány jellegétől függ, amelyben foglaltatik, s kérdés többet ér-e ezen papír mint amaz, melyre a Feketetenger semlegesítésére vonatkozó szerződés íratott ? Ha a szerződés stipulatiói nem bírnak kötelező erővel, minő értéket tulajdoníthatunk egy önkéntes nyilatkozatnak ? Gortsakoff hajlandónak mondja a czárt értekezletbe bocsátkozni a többi szerződő fejedelmekkel. Előbb azonban tudnunk kell, mit ért az orosz czár értekezlet alatt, minő becset tulajdonit ő egy szerződés aláírásának s hány év alatt semmisül meg az adott ígéret ? Míg pedig az ügy végleg el nem lesz döntve, az 56-ks szerződésnek teljes érvényben kell maradnia, hogy abból egyenesen Oroszország visszavonulása olvasható ki. Olaszországot illetőleg még mindig nem tudni, csatlakozik-e Anglia jegyzékéhez, vagy nem, Törökországból azonban minden hír egyet jelent, azt t. i. hogy a porta szigorúan el van határozva Oroszországnak semmit sem engedni, az angol lapok hangja folytonosan erélyes. A Times azt mondja, hogy ha Oroszország a Fekete-tenger partjain erősítéseket alkalmazana, az 1871-ks év már valószínűleg az összes nagyhatalmat fegyverben találja. A reichsváthi képviselők háza ma vagy holnap megválasztja a delegátusokat, mire az ideiglenes budgetet szavazza meg és aztán hihetőleg elnapoltatik, míg a delegátiók be nem fejezik munkájukat. A minisztérium pedig marad, mintha nem is tudná, hogy a parlament többsége kiadta számára a bizalmatlansági szavazatot. Az is elegendő ok volna a minisztérium lelépésére, ami most a pénzügyi bizottságban történik. A kormánynak ugyanis ama előterjesztése van ott tárgyalás alatt, melylyel fölhatalmazást kér az adóknak behajthatására 1871. márcz. végéig. A bizottság majoritása azon nézetben állapodott meg, hogy a minisztérium a kormányelőterjesztés tárgyalását, mint irányában adott bizalmi szavazatot foghatná fel, mégpedig oly értelemben, hogy a felemelt adókat az alkotmány szellemében és törvényhozás értelmében fogja felhasználni. Ily bizalmat azonban a tagok többségének nézete szerint nem lehet megszavazni a minisztériumnak, miért is a kívánt felhatalmazás csak korlátolt mérvben adandó meg, s ez is egyedül azon tisztán gyakorlati szempontból, nehogy az államgépezet fenakadjon. Erre a bizottságban azon kérdést szellőztették, hogy mi módon lenne egy olyan felhatalmazás megadandó. A többség itt is azon nézetben volt, hogy a praktikus kívánalmaknak kelljen eleget tenni, egy hónap igen rövid idő, mert a delegatiók által megoldandó kérdések fontosságánál fogva legalább is kétséges, hanem kell-e a delegatiónak január hónapban is folytatni munkáját úgy, hogy a reichstáb a nevezett hónapban vagy épen nem, vagy csak egy pár napra jöhetne öszsze s ennélfogva alig lenne lehetséges alkotmámányosan tárgyalni annak idején egy új előterjesztést. Ennélfogva elhatározták, hogy csak két hónapra adják meg a felhatalmazást, de három hónapra semmi esetre. Egy angol vezérczikk a keleti válságról. („Daily News“ nov. 18.) Az orosz hivatalos körök a keleti kérdés békés megoldását remélik, maga Oroszország azonban inkább háborúval látszik hajlandónak keresztül vinni követeléseit. Azon indítvány, hogy aláírás nyittassák egy feketetengeri flottára, a czári rendelet, mely az orosz hadsereget porosz mintára el. A garibaldisták megverték a németeket , Páris el van látva élelemmel bőven. Ezt a tudósítást hozta ma a távirat Francziaországból. Toursból nov. 19 étől hivatalosan jelentik, hogy a Chatillonban levő ellenség a garibaldista csapatok által, kik Riciotti Garibaldi vezérlete alatt állottak, megtámadtatván az ellenség összes ott levő katonája — számra mintegy 800-an — részint megöletett, részint elfogatott. Azon hírek ellenében, mintha Páris élelmiszere már fogyatékás volna, az „Indep.“ egy jelentést hoz, és pedig oly jelentést, melynek hitelességében az említett lap szerint kételkedni nem lehet. E jelentés azt mondja, hogy Páris élelem dolgában meglehetősen áll, csupán marha és borjúhús van mérsékelt mennyiségben, azonban ló és szamárhúst mindenki kaphat. Hús átalában 3 hónapra van elegendő mennyiségben. Kenyérkészlet áprilisig eltart, bár 2 évre elegendő, czukor és só a közönséges áron kapható még, főzelék túl mennyiségben van. A csapatok készek mindenre, csak a megadásra nem, kirohanást kívánnak. Az orosz ügyben érkezett mai hírek békülékeny hangulatúak. Gortsakoff hír szerint nem volt arra elkészülve, hogy követelései Oly kedvezőtlenül fogadtatnak a hatalmak által, s azért egy az orosz ügynökökhöz intézett körjegyzékben, erősen gáncsolja azokat, hogy nem szereztek maguknak jobb informatiót. Gortsakoff már felelt is Granville jegyzékére, mely felelet, mint állítják, annyira békés tartalmú. A kereszténység és pápistaság. De nem csak a haza határain kívül, hanem azon belül is látom a nemzeti érdekek alárendeltségéből eredő gyászos következményeket; látom nevezetesen azt, hogy Erdélyben mely a nemzeti fejedelmek alatt testestől lelkestől magyar volt, a magyar miveltség és tudományosság gyapontja, hol még a külföldieskedő szász is magyarul beszélt, hol ezek s mások is magyarul imádkoztak. írtak, beszéltek, gondolkodtak és öltözködtek; nemzetiségünk e szűziessége épen azért volt ily szeplőtelenül fenntartva, mert onnan a katholikus papság mételye a jezsuiták ki voltak tiltva. *) De ahogy Erdély is az osztrák uralom alá került, megjelentek hatalma vagy inkább hatalmaskodásának támaszai is, s felzavarva az eddigi vallási békét, napirendre hozták az erőhatalommal való templom foglalásokat, a népségnek erőszakos áttérítését; s látom ezeknek nyomában azt, hogy oly községek, melyek még a múlt század közepén protestánsok és magyarok voltak, katholizáltatásuk után ma már mind törzsgyökeres oláhok ;**) látok igy átalakulva egész vidékeket, beolvadva a görög egyesültek közé, kikről épen a katholikus papság hirdette, hogy egy vallás a catholikussal, és éppen e tan segíté elő leginkább a magyar nemzetiség kipusztulását, mert az oláh pap kevesebb képével megelégedvén, a magyar katholikusok is, vallást nem, csak templomot változtatni híven, sorsukon való könnyítés tekintetéből áttértek, s ahogy áttértek egyszersmind oláhokká változtak azon magyarok is, kik eredetileg Gyula idejében a keleti keresztyénséget vették be; mert fájdalom nálunk egyátalában, de főleg Erdélyben a nemzetiséget a vallás alkotta, vagy legalább az tartotta fenn. Láttam Erdélyben a legújabb időben azt, hogy egész község (Kászon Jakabfalva) görög egyesült hitet követő lakói katholizálni szándékoztak, de vissza lettek utasítva azon ürügy alatt, hogy már katholikusok s igy áttérniük nem lehet, szép lehet ezen eszményi egység, melylyel a pápát elismerő hive számát pár száz ezerrel szaporítani hiszik, hanem azért én, mint magyar, még sem méltányolhatom azt, mert ezen római bálványnak nemzetem száz ezreit látom feláldozva. Ilyen forma viszonyt látok felső Magyarországon az eltótosított magyarságnál és az orosz templomozásra erőszakolt jászkun népségnél. Szóval látom azt országszerte és országon kívül, hogy a Rómával, vagy a vallási zsarnoksággal és a Bécscsel, vagy a politikai zsarnoksággal való kaczérkodás miatt s a mindkettő kedvéért behozott latinoskodás által egy milliót meghaladó lélekkel kevesbítették a magyarság létszámát, s megvallom, hogy ezt azon sovány ambitió kielégítéséért, hogy a katholikus vallás államvallássá emeltetett, igen nagy árnak ítélem. De midőn a múlt vétkeit és tévedéseit itt felhozom, azt nem gyűlölködésből, hanem tanulság kedvéért teszem. Vannak nagyszerű korszakok, melyek nemzeteket és osztályokat egyaránt kijózanitnak s tagadnunk nem lehet, hogy az 1848-ki nemzetátalakitó mozgalmak a katholikus papság érzel*) Mert a nemzeti fejedelmek alatt katholikus hiten csak a csikiek, Háromszék és Marosszék havasalyi részén nehány falu volt. **) Ilyen a többiek közt Marosszéken Nyárádtő, Marosszent György, Szabad, részben Nagy Ernye és Medgyesfalva, mint azt Székelyföld czimü munkám IV. kötetében okmányokkal kimutattam. Ilyen Küköllő vármegyében a két Cserged, Kerelő, Besenyő, Kerelő Szent Pál, s Aranyosszék Oláh falu, amint azt nevezett munkám V. kötetében fogom kimutatni. De ilyen a Mezőség, Hunyadvármegye, s maga a katholikus püspökség székhelye körül fekvő faluk nagy része melyeket még Apafi idejében is mind magyarok lakták, merre is javitólag hatottak;a haza szeretet szent lángja e dermedt szivekbe is behatott, úgy, hogy néhány főpapnál s általán az alpapságnál a szabadság szent ügye lelkes támogatókra talált: ők is sorakoztak az előhaladás zászlói alá, szóval és tettel küzdve azon tanokért, melyekre Krisztus vallásának alapját fektette. Meg is kellett Krisztus élű tanítványainak lakolni, mert börtön s üldözés lett bérök, míg a csak látszólag javultak még veszedelmesebben recidiváltak korábbi betegségeikbe . Most az idők újból változtak s főpapságunkra kihatott az 1848 ki nagy korszak egy fénysugara, midőn Rómában a kor szabadabb eszméinek hódolt. Legyen az egy jobb kor kiindulási pontja, hagyjanak fel főpapjainak a Rómához való feltétlen ragaszkodással, szakitsank a szellemi vakság azon megátalkodott tanával, mely az emberiség elhaladásának útjába torlaszokat akar emelni, térjenek le azon sötét ösvényről, mely az emberiség, szabadság, s igy hazánk érdekeivel is oly gyakran ellentétbe hozta, emancipálják magukat a sötét századok, ma már meg nem állható áltatainak rögeszméi alól, szakítsanak a szenteskedés utópiáival, alakítsanak nemzeti független egyházat, vagy inkább a már egyszer megvoltat állítsák vissza, s függetlenítsék magokat a jezsuiták befolyása s saját bűneinek terhe alatt roskadozó pápai Róma alól. Ápolják e nemzeti egyházban mind azt, mi korszerű, mi a népek érdekeivel egybecsatolja; fonják tovább s engedjék szivökben meggyökerezni azon szebb és hazafiasabb érzelmeket, melyek 184819-ben oly sokakat emancipáltak Róma hagyományosan átkos tanainak lidércznyomása alól; tekintsék szenteiknek és példányképeiknek ne csak a vallás, hanem a haza vértanúiként szerepelt kortársaikat is; igyekezzenek a nemzeti és polgárosodási követelmények teljesítése által szeretetébe, becsülésébe jutni a nemzetnek; igyekezzenek érdekeiket ne külön választani, hanem azonosítani a hazáéval, s akkor bizonnyal — még szabadon eszmélő hiveik előtt is — nagyon megingatott tekintélyük helyre lesz állítva. Ekkor a nemzet irányukban meghidegült szivében ujból rokonérzelmeket fognak kelteni, s igy cselekedve bizonnyal vallásuk érdekének is nagyobb s hasznosabb szolgálatot tesznek, mint ha gazdagságuk feleslegét Rómába hordják a szolgaság danaida hordójának sikertelen töltögetésére. Orbán Balázs: Páris, Parisban, mint a „Patrie“ írja, a lefolyt napokban communista nők tüntettek. Délután 3 óra tájban egy női csapat — mintegy buszán, — a faubourg du Temple-ból a hotel de villé felé vonultak. Egyikök kezében volt egy véres zászló, e felirattal: „Nous voulons la commune !” A sétálók kíváncsian megállották. Tréfa-e az? kérdik. Semmi esetre, ez asszonyokról látni lehet, hogy meggyőződésből cselekszenek. A boulevardokon gammnokból álló kiséret csatlakozott hozzájuk, mely a „Lanpions“ dallama után orditál szavakat: „Saint-Lazare ! Saint-Lazare!“ (Női kórház.) Nevetnek, kiáltanak. A tréfa valóságos bot-iránynyá növi ki magát. A Temple utczában fegyvertelen nemzetőrök akarnak a nevetséges sétának véget vetni. Az asszonyok botokkal felfegyverezve a nemzetőrökre rohannak. Valóságos csata kerekedett. A véres zászlót rongyokra tépték. A helyzet zavarba ejti a férfiakat, mert bizony iszonyú dolog, ha a nők ellen kell harczolni. Végre egy nemzetőrnek eszébe jutott, cselt használni. Kezébe ragadta a zászlót, a még meglevő csoport élére állott s azt kiáltá: „Kövessetek!“ — Hová ? — „A hotel de villébe!“ Rögtön követték. És a nemzetőr ez angyalakat elvezető a rue du Chaume rendőri állomására, ahonnan valószínűleg még most sem szabadultak ki. A France arról panaszkodva, hogy a tours- iak írhatnak Párisba, de nem kapnak választ, a „Figaro-ról következőket írja: A „Figaro“, mely mindig nagyon leleményes volt eddigelé, egy futárt küldött 5 franknyi fizetés mellett a vidékre, ki levelet vitt magával és választ is hozott. E vállalkozó feladata: leveleit a legelső franczia postán feladni s a borítékra ráírni: „ válaszoljon és intézze levelét ezen s ezen postahivatalhoz;“ ezután pedig 6 napig várakozni és a válasszal visszatérni. Valamennyi párisi kiskereskedő magáévá tette ez eszmét s mindenfelé felállítottak ügynököket, kiknek átadják levelöket 10 ftk. kíséretében. Ha a futár vissza nem jő, 5 frankot vissza követelhetnek. Magától értetődik, hogy vissza nem jő, s ily módon zsebre dughat 5 frankot minden ügynökség anélkül, hogy fáradozott volna. Sőt, mi több, mulathat a levelek olvasásával, hogy az ostromállapot unalmát elűzze. A párisi ágyuütegek 9-dik osztálya, melyet a műegyetem létesített, dicső történelmi okmányt fog szolgáltatni e tanintézet irattárának. Kezelői között van hat tagja az Institut-nek, mely Francziaország első tudom. akadémiája, bányászati és műegyetemi tanárok, a híres hidászati és mérnöki iskola főigazgatója, a strassburgi akadémia rectora, ezenkívül sok tanár, kitűnő mérnök, hírlapírók, ügyvédek, szobrászok stb. és mindegyik mint közkatona, őrt áll, ha rája kerül a sor. A „Figaro“ e hó 11-ki számában hozott egy czikket e cím alatt: „El vagyunk-e veszve?“ A Versaillesban megjelenő „Moniteur de Saine et Oise,“ melyet a porosz hatóságok sugallata nyomán szerkesztenek, közli e czikket, mely bebizonyítani akarja azt, hogy Párisnak meg kell magát adnia, ha kívülről meg nem szüntetik az ostromlást. A reproducált czikk így végződik : »Páris e pillanatban nagyon becsületes feltételeket nyerhet, de ha bevárjuk az éhséget, beáll a polgárháború és az éhségnek valamennyi réme. Akkor szabadon diktálhatja Poroszország, amit akar. Válaszoljon tehát a kormány e két kérdésre: mily időre vagyunk élelmiszerekkel ellátva ? Várhatunk-e egy segédhadseregre s mely időben ? Ha válasza e két kérdésre kielégítő, erélylyel és kitartással akarunk és fogunk is harczolni. De,, ellenkező esetben, miért kívánják, hogy Páris feláldoz-