Ellenőr, 1870. december (2. évfolyam, 77-107. szám)

1870-12-01 / 77. szám

most is azon pártok a háború folytatása mellett, melyek a liberális névre igényt akarnak tartani, mi­ért akarnak háborút amaz államforma ellen, me­lyet ők is a legmagasztosabbnak állítanak, t. i. a köztársaság ellen ? Jelen harczunk a respublika, sőt talán még annak elve ellen van intézve. Míg mi akaratunkhoz ragaszkodunk, megtagadja a fran­­czia kormány Elsais és Lotharigia annexióját. Én annexiót nem helyeselhetek, ha azon nép, me­lyet ér, bele nem egyezik. Én a jelen esetben minden lépést sértésnek tekintek a népek önha­­tárzati jogainak rovására. (Simson elnök felszólítja a szónokot, hogy a tárgyhoz beszéljen.) A tárgy­hoz szólok — folytatja szónok. — Azon indok, melynek alapján megtagadjuk a 100 milliónyi kölcsönt, a háború folytatásának ellentéte. Mi bé­két akarunk s ez okból tagadjuk meg a kormánynak az eszközöket a háború tovább folytatására. Ezután szónok újból az annexiót támadja meg, hevesebben mint előbb. „Önök azt mondják, — folytatja, — hogy a franczia nép hódítás után so­­várg, hogy természeténél fogva chauvinistikus há­ború szomjas. Önök Bonaparte népéről s nem a köztársaságéról beszélnek. Vagy a hangulat ná­lunk a háború mellett van ? Nem !“ Nagy zajt idézett elő, midőn Bebel azt monda, hogy az újabb pénzáldozatok arra fog­nak szolgálni, hogy a gazdag emberek­­zsebeibe befolyanak a szükséges kamatok. Simson el­nök ügyelm­ezteti szólót, hogy gondolja meg, hol van, s hogy ne gyalázza meg azon népet, melyet képvisel. Figyelmezteti továbbá, hogy ha így be­szél tovább is, elveszi tőle a szót. Az elnök sza­vait élénk helyeslés követi. Bebel beszédére L­a­s­­ker felelt meg; Lasker beszédének minden egyes helye helyesléssel fogadtatott. Bebel azon­nal kész volt Laskernek megfelelni, de nem hall­gatták ki; a képviselők csoportokat képeztek s beszélgettek, az elnök folyton csöngetett, szónok tovább beszélt: egész bábeli zavar. Bebel után Braun képviselő mondott némelyeket Lieb­knecht előbbi beszédére. L­i­e­b­kn­e­ch­t nem hagyhatta szó nélkül. Midőn az elnök szónokot fél­beszakítja, az így szól: „Még Francziaországban is tágabb volt a szólásszabadság, mint itt; amennyiben ön velem úgy bánik el, mint gyer­mekkel ; tegye ön a gyűlést gyermek­gyülekezet­té.“ Pokoli zaj.Elnök Liebknechtet rendre utasít­ja. Nevezetes Blankenburg beszéde, melyben fe­nyegeti Bebelt és Liebknechtet, hogy csak a gyülekezet műveltségének köszönjék, hogy épkézláb mennek ki a teremből. Röviddel ezután bezáratott a vita. Bebel és Liebknecht fön­­jelzett határozati­ javaslata elvettetett, négyen szavaztak mellette. Müinchen, nov. 28. München valamennyi szabadelvű kerülete bi­zalmatlanságot szavazott a minisztériumnak a né­met kérdésben tanúsított magatartásáért s a né­met kérdés tárgyalásait illető makacs némaságá­ért. — Tegnap óta a kir. palotánál­ különös ágyuk vannak felállítva, melyeket csapataink a francs­­tireurs-öktől vettek el. Ezek közönséges kocsiten­gelyágyuk, hátul elzárva s fölül gyújtólyukkal el­látva, az egész erős targonczára van alkalmazva; mint látják az ágyú legprimitivebb, legdurvább al­­kotása, mivel — mint mondják — legfölebb 20— 30 lépésre lehet lőni. Ezen „ágyuk“ vágott ólom­mal voltak töltve. P á­r i­s. A Rappel nov. 24-ről jelenti: A kormány egy nagy sürgönyt kapott e hó 18-án Thierstől, ki ebben Gortsakoff hg. körjegyzékéről nyilatko­zik, mely az 1856 -i szerződést felmondja és ta­nácsolja a támadó fellépés elhalasztását, minthogy egy európai conflagratio egy oszták-angol s fran­­czia szövetséggel járna. Ugyanezen napon egy sürgöny érkezett Gambettától is, mely szól az orleá­­nistákról, kik a bonapartistákkal együtt egy nemzeti gyűlést kivonnak. Gambetta ugyanezen sürgöny­ben inti Trochut, hogy X . . . . tloktól óvakodjék és erélyesen felszólal a választások, a béke ellen és egy hathatós kitörés érdekében. A párisi kis „Moniteur“ nov. 24-ki számában a következőket írja: Világos nappal meglátogat­tuk a villejuif-i magaslatot, sőt Vitry-n túl is men­tünk , bámultuk a munkálatokat, melyeket mind­két oldalon készítettek. Itt majdnem egymásra bukkannak. A harcz e helyen, úgy látszik, elke­­rü­lhetlen, mi több, Párisban már hétfő este azt be­szélték, hogy elfoglaltuk Choissy le-Roi-t. Nyuga­ton 800—1100 métre­nyi távolban folyvást lövöl­döznek egymásra. A montrouge-i, vanvres-i és ivry-i erődök átlag számítva, naponként 5—600 golyót küldenek a porosz munkálatokba és nem tékozolják el lőporukat oly mérvben, mint Bis­marck úr állítja. Ezenkívül a déli erődök oly nagy horderejű lövegeket kaptak, melyeket rövid idő múlva méltányolni alkalmuk lesz a poroszok­nak. Hétfőn s tegnap nagy hadimozgalmak voltak Paris éjszaki és keleti oldalán. Bourget felől visszavetették a franctizeurök a poroszokat ; Creteilben épen így vertek vissza egy támadást. A kedvezőtlen idő daczára a tö­meg a Vincennes i pályaudvarhoz tódul, hogy át­haladjon a sánczokon. A sánczokban egypár tehén legelész, az utak telvék veteményes kocsikkal. Semmi sem megy veszendőbe ; káposzta és répale­vél, az utolsó fűszál jól fog lónak, ökörnek, esni. Vincennesben számos katona tartózkodik. A­lakó­ TÁRCZA. PUDLI FEJEDELEM. Cosas de Espana. Regény. Irta Laboulaye. A miniszter bizonyos­­ számú irományokat kiválasztott, azokat lapozta, rendezte, s a legfon­tosabb hangon mondá: „Felséged hires ősei, a nagy törvényhozók, az ön népes tevékenységét oly régóta mérsékelték, szabályozták és rendszerezték, hogy nekünk csak tarlozni kell. Ha találékony eszük nem hagyott el­ semmit, ha az embereket és tárgyakat beso­rozták, az igazság kényszerít bevallani, hogy a társadalom egyik fő elemeit, az állatokat, egé­szen kifelejtették, legelsőbben is a kutyákat, me­lyek felséged figyelmét ezelőtt egy órával oly méltányosan felébresztették. „E politikai üresség betöltésére már is tet­tünk valamit. A kutyák is számozva vannak és épen úgy oklevél alatt vannak, mint a polgárok. Az egyenlőség ki van elégítve. De tovább is mehetünk, és tartozunk is tovább menni. Tapasz­talatunknak a legtermékenyebb mező nyílik. A kutyafajon mind­azokat a javításokat megpró­bálhatjuk, melyek később az emberiségnek hasz­nára válhatnak. „E törvényjavaslatot, melyet szerencsém lesz felolvasni, azért ajánlom felséged jóváhagyására, hogy ez új útra térjenek. Ez az élettani törvény­­hozásnak első próbája. Törvényjavaslat a kutyafaj javítása és újjá­­teremtése ügyében. „A sors kegyelméből, a tündérek pártfogá­sából, én Jáczint stb. stb. „Meggondolva, hogy a tudomány legújabb találmányai után a fajok javításának és újjáte­­remtésének az elkülönítés a természetes módja. „Meggondolva, hogy ha még nem találtak módszert, melylyel ez eljárást az emberi fajra al­kalmazzák, annál sietősebb, hogy vele a kutya­fajon kísérletet tegyünk. „Meggondolva, hogy a Bárgyak országa már régóta híres kutyafajairól, itt találhatók legszebb fajú vadászkutyák, hajtók, házőrzők, juhász ku­tyák, borzok és női ölebek stb. stb. „Meggondolva, hogy a fajok tisztasága a vegyes közösülés által romlik és korcsosul, szük­ségessé lett, hogy ezt tovább ne tűrjük: „Azt rendeljük, hogy a rendőrség a nyug­hatatlan és paraszt kutyákat az alsóbbrendű el­­korcsosult fajokat, úgymint a szelindekeket, vér­ebeket, uszkárokat stb. stb. és a többi gyanús kutyákat is, melyeknek vérök tisztasága és szár­mazások nemessége kétség alá jöhet, közigaz­gatásilag elfogja és betiltsa. „Felség, téve hozzá a miniszter, úgy hiszem, hogy nem kerülte el felséged figyelmét, hogy e rendeletben egy politikai utógondolat is van. — Ha majd mi alkalmazásba hozzuk a kutyák, lovak, szamarak, tehenek, kecskék, birkák, tyú­kok, galambok, pulykák, réc­ek és libák kü­lönválasztását, s az államban csak finom, aris­­tokratikus, elegáns és szelíd állatok lesznek, ez a nagyszerű látvány a tárgyakban önkényt fel­kelti azt az érzést, hogy egy atyai kormány nem állhat meg az állatoknál, hanem az emberi házas­ságokat is kötelessége rendezni, hogy a kék vér tisztaságát és nemességét egész országában meg­őrizze. Ha egyszer ide jutunk, akkor a földnek igazán legelső népe leszünk, méltó alattvalói egy olyan fejedelemnek, kiknek tündér kereszt­anyái a kellemet és szépséget adományozták.“ Ez ékesszólási szóvirág után Mindenféle­­kanál megállóit, elégülten várta a hódolat adóját, melyet ez egészen uj és mélységes politikáért ér­sek nem hagyták oda tűzhelyüket, de az ágyuk tömege és a puskák ropogása arra mutatnak, hogy közel van az ember a csatatérhez. Fontenay aux Rosesban újra hozzáfogtak a házépítéshez. Élvezni akarják még a falusi levegőt. Nogent sur Marne szintén viszontlátja egy pár lakóját. Garibaldi főhadiszállása. A foglyok, melyeket Riciotti Chati­llonban oly merészül ejtett, ma érkeztek Autunbe, írják a„Mo­­vimento“-nak 22-ről. Mi udvariasan s szívélyesen fogadtuk őket, mint testvéreinket. Igen, mert tá­bori életünk közepette, a harcz zajában, vér és tűz között, az emberi testvériség érzete támad fel keblünkben. Igen, mi a poroszokban a monarchicus despotikus elv és nem az ember ellen harczolunk, mert mi nem egy embert szolgálunk, de egy esz­méért küzdünk; mi, a demokratia képviselői, le akarjuk győzni a despotismust, hogy biztosítsuk a szabadság diadalát. Czért fogunk-e érni ? Siker koronázandja­-e a nemesek kisded csapatának erő­feszítését ? A poroszok egy fejedelem s egy párt ambi­­tiójának szolgálnak, mely szereti a háborút, mint egyetlen czélját s fenállásának egyedüli eszközét. Mi láttuk e poroszokat, arczuk, viseletök, értel­met és ama nyugalmat árulja el, melyet az erköl­csi erő érzete ad. Bizton hiszem, hogy ha az elvek, melyekért mi harczolunk, bemenetre találnak kö­zöttük, ott erős gyökeret fognak verni s eljő az idő, midőn a német népek is felfogják a szabad­ságot, egyenlőséget és testvériséget s akkor a köz­társaság nem fog elveszni általok. Addig azonban harczolunk ellenök ; ők a mi ellenségeink, de a foglyok testvéreink s nem rohanunk elébek, hogy gúnyoljuk és fenyegessük őket. Ma érkezett foglyaink mindnyájan látni vágy­ták Garibaldit, ki iránt a legnagyobb rokonszen­­vet árulták el. Riciottiról szólva, elismerték me­részségét és a kivitelbeni ügyességét; elmondák, hogy a meglepetés oly váratlanul érte őket, misze­rint többen ágyukban ejtették foglyokul. Este a legbarátságosabb ismerkedés ment végbe a fogoly német tisztekkel s poharak érittettek az olasz és német nemzet jóllétére, virágzására, a nemzetek függetlenségére és testvériségére. Olaszország, IX. Pius encyklikájának lefoglalása általá­nos rászólást idézett elő. Egy lap azt a hírt ter­jeszti, hogy ez encyklikát nem Schweitzban, ha­nem a Vatikánban nyomatták, s csak azután ex­pediáltak Genfbe. Egy pár nap múlva új hírlap fog megjelenni, melynek már czíme programmot árul el: „Il De­­mokratiko. “ Hiteles forrásból értesülünk — írja a Rómá­ban megjelenő „Libertá“ — hogy a király az új év első napján vonul be a pápák székhelyébe, az örökvárosba. Florenczi tudósítások szerint a miniszter már egyik legelső ülésben fog törvényjavaslatot előterjeszteni a római kérdésről. E törv­­javaslat­ban szentesíttetni fog a római tartományok plebisci­­tuma, determináltatni fog az egyháznak az államházi viszonya , ki fognak terjesztetni Rómára az olasz törvények­k­el fog rendeltetni a főváros áthelye­zése. A miniszter reméli, hogy a javaslatot azon­nal átveszi bírálat végett a kamarának egy bizott­sága s a karácsonyi szünetekig keresztül fog menni a plénumban is. A spanyol kortes küldöttsége, melynek feladata Amadé aostai lgnek a spanyol koronát felajánlani, a „Nazione“ szerint 26-án indult két hajón Carthagenából Genuába, hova legközelebb meg fog érkezni. A küldöttség Genu­­ában fejedelemhez méltó fogadtatásban fog része­sülni, mint a­mely a spanyol nemzetet képviseli, s az erődök 101 ágyúlövéssel üdvözlendik. Hallo­más szerint a királyi ház is képviselve lesz a fo­gadtatáson s a küldöttség tagjait külön királyi vonat szállítja Florenczbe, a különböző állomáso­kon fényes bankettek rendeztetvén tiszteletekre. A fővárosba érve, nagyszerű pompával kisértetnek a tagok a számokra berendezett „de la villé“ szál­lodába s ünnepélyes fogadtatások a Pitti palotában a következő napon menenk végbe, mi alatt 101 ágyulövés történik. Este az udvarnál fényes ven­dégség adatik. A követség áll a kortes elnökéből, 24 képviselőből és 2 titkárból. A portugáli kormány szerencsekívána­­tait jelentette Victor Emanuelnek Amadé hg. spa­nyol királyivá lett választása alkalmából. A Quirinálban szakadatlanul folynak a készülődések a király fogadtatására; Humbert hg. a senatus palotáját foglalja el. A Vatikánban úgy látszik, egyelőre fel­mondottak a pápa elutazásának tervével, meztette azon veszélyekre, a­melyeknek a had­sereg ki volt téve. A párisi egészségügy elnöké­nek márcz. 12-én 1855-ben ezeket írja: „Fájdalommal tudatom, hogy a keleti orvosi szakosztályba ismét nagy veszteségeink vannak. A háború kezdete óta ime 26 orvos halt meg! Egy tiszti hadtest sem veszített ennyit. A meleg miatt a ragály terjedőben van, eddig a hideg miatt szünetet tartott. Én nem szűntem meg a tá­bornok és intendáns úr figyelmét indokolt leveleim által felébreszteni. Az emésztő gödrök elhagyását ajánlottam, megjósoltam, hogy ez a typhus és scorbut ágya ; kértem, hogy a föld felszínével egy vonalon állítsunk sátrakat, kértem, hogy az állatok hulláját temessék mélyebben s meszet hint­senek rá, stb. a scorbut gyógyítására utasítást írtam s követeltem, hogy Konstantinápolyból a scorbutosokat haladéktalanul távolítsák el; sürget­tem, hogy hozassanak burgonyát, hagymát, czitromot, olajat, mustárt és eczetet stb.“ E jóslatokra senki sem ügyelt. 1855. oct. havában Bandens jött Michel Lévy helyére, a köz­igazgatást ő is próbálta a typhus veszélyeire figyel­meztetni ; ő sem volt szerencsésebb elődjénél, ő rá sem hallgattak. Február 26 án 1856-ban Bandens is írt Konstantinápolyból a hadügyminiszterhez. „A typhus növekedőben van. A konstantiná­polyi kórodákban naponta 150 eset mutatkozik. Némely kórházakban igen komoly helyzet állott be, rögtöni orvoslás kell. A legjobb igen egysze­rű : levegő és mindig csak tiszta levegő, és újból megnyitott fris levegő kell. De erre nézve tága­sabb helyre van szükségünk; kórodánk népessé­gének felét más felé kell szállítani. Íme reggeltől estig ezeket mondom s irom azoknak, kiket ez ügy illet. „Márczius 1-re 3000 helyet ígérnek sátor alatt, (én 5000 kértem) ez kevés annál inkább, mert Krimiából újabb nagy szállítások érkeztek. „Elöljáróink azon csalódásban vannak, mit igyekezek megingatni, hogy a typhus és kolera egy baj s magától elmúlik. A kolerának, melynek okát még nem ismerjük, mindig növekedő mene­te van, melyet semmivel sem lehet megállítani; ha eléri a tetőpontot, megszűnik s hirtelen eltávo­zik. A typhus kifejlődésének okát ellenben nagyon jól ismerjük, hogy a nyomor, és hogy ennek megszűntével a betegség is megszűnik. A typhus főalkatrésze az emberi rész kigőzölgés, mely an­nál ragadósabb, minél több typhusosak vannak egy helyre felgyűjtve. „25.000 katonára van sátorunk. Siessünk, s használjuk. „Azon tervemre, hogy Krimián kívül állít­sunk kórodákat, az intendáns a „miniszteri tilal­mat“ emlegette. „Könnyű nekik, mert nem felelősök; nem merek panaszkodni, de fájlalom helyzetemet. Midőn az intendáns azt a nevezetes választ adta, hogy a „miniszter megtiltotta Krimián kívül állítani kórházakat“ — tudta-e katonáinknak nyomorúságát ? A krimiai és konstantinápolyi kór­házakba februárius havában 7834 typhusos bete­get hoztak, több mint fele elhalt. A katonai sza­bály tisztelete három hónap alatt 20,000 betegünk és 10,000 hallottunkba került. Végre a még meg­maradt hadsereg szerencséjére meghallgatták Bandens kiáltását. 1856. márczius 15-én azt mondta a császár Vaillant tbknak : „Fő dolog, hogy a Bandens által sürgetett sátrakat mielőbb elké­szítsék. A siető rendeleteket e szerint adja ki.“ Rögtön megváltozik minden. Az itteni tbknak a miniszter azt sürgönyözte : „Mindent tegyenek meg, a­mit Bandens kíván. A betegek táplálko­zását is az orvosokkal igazítsák el. Önnek teljha­talma van, minden tettét helyeselni fogom.“ Ez alkalommal az orvosok győztek, a szabály le van győzve, a hadsereg megmentve. Boszúsággal telünk el, midőn látjuk, hogy Michel Lévy­s Bandens mint jósolják meg a bekö­vetkező ragályt, s miként kérik, hogy szegény ka­tonáinkat a betegség és halálnak ne áldozzák fel. Az intendánsokat önkénytelenül gondatlansággal és ügyetlenséggel vádoljuk. Pedig nincs igazunk. A keleti hadsereg főintendánsa Blanchot, a krimiai hadjárat után, kimerültségben halt meg. A bű­n nem az emberekben van, hanem a rendszerben. Azon ostoba szabályban, mely egy testüle­tet oly számtalan kötelességekkel túl­terhel, s a központosításban, mely minden szabadságot, és fe­lelősséget elront, s azon kérdéseket, melyeket csak a helyszínen, s ahoz értő szakemberek által lehet megbiráltatni, Páris hivatalos szobáiban döntik el. „Krimián kivül nem kell kórodákat állítani“ — ki mondta e szót? ma már senki sem tudja meg­mondani, pedig e könnyedén kiejtett szó, — egy csatánál sokkal több vérünkbe került. Már ismerjük a bajt, s az ok látható. Mi az ellenszer ? a tapasztalás kimutatja. Miután az orvosok alárendeltsége megakadályozta, hogy a ragályos betegségeknek útját állják, szük­séges, hogy tehetetlenségök s alárendeltségük meg­szűnjék. Szükséges, hogy a főhadiszálláson a ka­tonai orvosoknak is legyen személyesítő­jük. Amint tüzérségi és génié osztály van, úgy kell or­vosi és egészségi osztálynak is lenni. Bugeand tábornok igen helyesen jegyezte meg, „hogy köny­­nyebb a sereget a tűzbe vezetni, mint élelmezni és megtartani.“ Azt a hivatalt, melynek kötelessége a katonák életére ügyelni, miért ne lehetne oly demelt. Jáczint hallgatott, elhalványult, ajkai resz­kettek. „Uram, mondá szaggatott hangon, hinni akarom, hogy komolyan beszél. Az ön osztályozási mániája eltakarja ön előtt, hogy tervében mi az utálatos és nevetséges. Ön oly gyakran osztályozta az embereket tetszése szerint, hogy igen termé­szetesnek találja, hogy a teremtés többi részével is olyan könnyen bánjon el. Minő joggal ítéli ön halálra azon védtelen lényeket, melyeket az isten az ön társaivá tett, s védelmébe és könyörülé­­tébe ajánlott ? Hogyan t e nyomorultaknak a vé­rét hideg vérrel ontani ki,hogy uj rendszert próbáljon meg. Ha szivemnek hitelt adhatok, úgy nem igy kormányoznak. A fejedelem legelső kötelessége, körzetét megbecsülni, kímélni és élni hagyni. Ne oltsa ki azt a fáklyát, melyet nem tud meggyuj­­tani. E szegény állatoknak mi a hibájuk ? Hogy ruták ? Ez nem vétség. A hl­ségek ? Ez nem bűn. Vagy i talán függetlenségük sérti önt ? Hát annyira leigázta az embereket, hogy már a kutyák szabadságát sem tűrheti ? — Bámulatos! kiáltó K­ancsal lovag felállva, bámulatos! Kérem felségedet,­bocsássa meg, ha az illem ellen vétek. A dolgok alapját nem vizsgálom, az nekem mindegy, de az alak, a szavak válasz­tása, a taglejtés, a gúny ! Ah ! Felség, szeren­cse reánk nézve, hogy ön király, mert különben az egész ügyvédi kart elhomályosította volna!“ Mindenfélrekanál, nem osztván a KapCsal lelkesülését, hidegen nézett a fejedelemre, s dor­gáló hangon mondá : „Felséged nagylelkű érzelmeit helyeseljük. Sajnos volna, ha Felséged életkorában e szent tűz nem égne szivében. E csalékony ábrándokat a tapasztalás módosítani fogja. Felséged megta­nulja, hogy a politikának nincs semmi köze az emberiséggel. Az ön elődei a népek vérével és pénzével bőven bánva csináltak nagy dolgokat; az unokák bámulják azokat, akik nagyapjokat a függetlenül szervezni, hogy főnökei a hadsereg parancsnokával közvetlen érintkezésbe jönnének, s vele eggyütt dolgoznának ? Azt hiszik, hogy a helyiség természetéről, a vizek és táplálkozásról adott helyes tanácsok ezereknek életét nem menthetnék e meg? s a győzelemre nem volna-é épen oly befolyással, mint a tüzérfőnök bölcs tanácsa ? Ez újítás, mondja a régi iskola, s azon bölcsek a kik a haladásnak hátat fordítanak, s a múltba néznek. Sem a forradalom, sem az első császár­ság alatt nem volt igy, s még­is egész Európát meggyőztük ; igaz, de főnökük tudatlansága és gondatlansága által hány ezer ember élete veszett el ? Gondoljanak a mayencei typhusra, s azon epi­démiákra, mely a hadsereget kisérte, s a lakossá­got felemésztette. Ha az 1792-évtől, egész az 1825-diki évig terjedő orvosi kimutatásba bele pillanthatnánk, a borzadály miatt vissza­hátrál­nánk. Ma már egy új tudományunk van, az élet­tan, ez, azon betegségeket, melyeket az orvosság nem képes meggyógyítani, könnyedén megelőzi. Ha ezen egészségi tudománynak valahol helye van, úgy az a hadsereg, hol annyi ember van eggyütt. A be­tegségek a vas és golyónál tízszerte több embert ölnek meg. Úgy számítják, hogy Krimiában 30,000 orosz esett el ellenség által, a nyomor és betegség miatt pedig 600,000 halt meg. Mit kell tenni, hogy a scorbut, typhus és hideglelést kike­rüljék ? Erősítő és változatos táplálékot adni, tiszta levegőt, száraz táborozási helyet, ügyelet az estveli hideg és a föld nyirkossága ellen, és mindenek felett nagy tisztaság. Ezeket létesíteni, az emberi erőt nem haladja meg ; a katona szí­vesen engedelmeskedik, ha felvilágosítják, hogy saját érdeke kívánja. Egy utolsó észrevételem van. Minden törté­nelemben ott van, elismert dolog, hogy a francziák­­nak első összeütközése ellenálhatatlan, de az első felhevülés hamar lecsillapul, s kitartás hiánya miatt, győzelmünket mindig elveszítjük. Ezt az észrevételt az események gyakran bebizonyították, de egészen más értelmet is le­hetne neki adni, mint a­mit adnak. Azt is jelent­heti, hogy a franczia hadsereg a háború második évében a rosz táplálék által ki van merülve, s a scorbut és typhus által tönkre téve, tehát nem lehet oly erélyes, mint az első napokban. Nem a nemzeti kényelműséget kell vádolni, hanem sere­­günk rész közigazgatását. Kevésbé múlt, hogy Sebastopol előtt seregünk majdnem elolvadt! ka­tonáinkban talán a bátorság hiányzott? Nem,­az, a mi seregünket tönkre tette, Francziaország be­csületét compromittálta, az, azon utálatos rendszer volt, mit Chenu úr a közvélemény előtt leleple­zett, s mely a krimiai és olaszországi tapasztalá­sok daczára még most is uralkodik, s ha egy há­ború üt ki, a legnagyobb veszélyeknek teszen ki bennünket. (Folyt. köv.) Francziaország és az Egyesült Államok ka­tonai kórodéiról. .. ti b n u t a ti e-tól. (Folyt.) Tíz havi küzdelem után, minek következtében egészsége kimerült, Michel Lévynek megenged­ték a Francziaországba való visszatérést. A tábor­nokot és intendánst az utolsó perczig figyel Pest város közgyűlése. Pest, nov. 30. Gamperl Alajos röviddel 4 óra után meg­nyitván az ülést, a jegyző­könyv hitelesítésére 10 képviselőt hív föl. Bejelenti ezután a közmunka-ta­nács átiratát, melyben a régi német színház helyé­re emelendő épület tervét olykép módosítja, hogy az emelendő épület homlokzata a magyar király­hoz czímzett vendéglővel egyenlő irányban legyen. Ugyancsak ezen átirat tudatja a várossal, hogy ugyanezen tér szabályozása akkorra hagyassák, midőn nevezett épület földszintje föl lesz építve. Tavaszi az átirat második részét nem helyesli, szeretné, ha a nevezett tér mielőbb szabályoz­tatok. Indítványozza, hogy a közmunka tanács e tárgyban kerestessék meg. Ez indítvány elfogad­tatott. Olvastatik a szervező-bizottmánynak a tiszti fizetések szabályozását illető jelentése. A bizott­mány jelentésének értelmében az 1861-ben meg­állapított fizetésekhez a következő fizetési pótlék lenne csatolandó: kiknek 1000 frton aluli fizetésük van, 20°/0-nyi felemelést nyerjenek; kik 1000 frt.-on fölül húznak fizetést, 15 percent­nyi fölemelést kapjanak; kiknek fizetése 2000 frt, 10 percent­­nyit. Ezen jelentéshez a tanács azon észrevételt teszi, hogy a most javaslatba hozott fizetés-föleme­lés csak ideiglenes legyen, a közgyűlés a szer­vező bizottmány indítványát elfogadta. Olvastatik ezután a középítési bizottmánynak a közmunka-tanács átiratára vonatkozó jelentése, mely a szálló-utcza szabályozását tárgyalta. Emlí­tett bizottmány jelentése szerint a stalló-utcza a bodza utczától kezdve kiszélesítendő és pedig a templomon túl, a 699 számú háztól kezdve. A je­lentés visszautasittatott a bizottsághoz, hogy a ki­sajátítás végett tegye meg a fölszámitásokat s azt a közgyűlésnek terjessze elő.­­ Elhatároztatott ezután Sztupa indítványára, hogy a város új tanács­kozási terme számára Rottenbill­er Lipót életnagyságú képe meg fog rendeltetni. E tárgy­ban bizottmány küldetett ki. A középítési bizottmány jelentésének értel­mében a közgyűlés morális támogatását nyújtja az országos m. iparegyesület által czélba vett köz­hasznú házépítő társulat létesítéséhez.. Olvastatott még a marhavész korlátozásából felmerült költsé­gek állandó viselése tárgyában tett miniszteri in­­tézmény. Az ülés rövi­dn 6 óra előtt véget ért, halál torkába küldték. A jövő nemzedék csak a a hódítókat imádja. Allkegyelet által nem kel­lene magát megcsalattatni: a népek arra valók, hogy vezettessenek ; a gyöngéden simogató kezet meg­harapják, a­melyik sújt, azt nyalják. A történe­lem ezt bizonyítja. „Az emberiség iránti üres aggodalmainkat hagyjuk abba. A politikában is, épen mint az or­vosoknál, a legelső érvágásnál roszul érzi az em­ber magát, de csak az lehet nagy politikus, és nagy orvos, a­ki a mások szenvedései iránt szívét megkeményíti, s az előtte levő czélt nézi. „Térjünk át arra a törvényre, mely Felsége­det megijesztette. Néhány egyénnek elpusztítása által a természeten segíteni, hogy a fajt tökélete­sítsük, az újabb bölcsészet legmagasabb fogalmait létesíteni, ez az, a mi Felségednek nem tetszik, a rendszerektől tart. Ám legyen, maradjunk a földön, s csak a mai nap érdekeivel foglalkoz­zunk. A határozott lépés megtevésére döntő okunk van ; ez ok a következő: „Ha Felséged ez irományokba bele­tekint, látni fogja, hogy a rendőrség egy utálatos összeesküvést fedezett fel. Azon emberek, a­kik előtt semmi sem szent, a városi közmegegyezés útján a legrosszabb ellenségnek engedték át. A kutyaveszteglő hely, mely a gyanús és kóborló kutyák börtöne, aláaknáztatott; ezeket a gonosztevőket a békés polgárokra kieresztették. Rettegés tölt el minden­kit. Szerencsére a törvény őrködik, a bűnösöknek nyomában vannak ; a törvények boszuját nem ke­rü­lik ki. — Borzasztó iszonyatos! kiáltá báró Vén­pityergő. — Egyszerűen csak nevetséges, mondá hi­degen Jáczint. Mit ez a lárma, ez a nagy izgatott­ság azért, mert egy lyukon keresztül néhány kutya kiszabadult ? — Igen, de ki ásta azt a lyukat ? mondá a báró. A dolog komolysága ebben rejlik. A hivatalos lapból. A m. kir. pénzügyminiszter V­i­n­c­z­e Simon II. osz­tályú irodatisztet, a hitel számvevőséghez II. oszt. szám­tisztté nevezte ki. A m. kir. pénzügyminiszter Windrakiewicz Ede, stebniki sóbányahivatali főnököt ideiglenes bá­nyászati geológgá nevezte ki. Kohn Ignácz saját és gyermekei vezetéknevüket „Kányái“-ra változtatta. Hírek. Pest, nov. 30. — A főváros lakóinak legnagyobb nyomorúsága vagy tiz nap óta az ivóvíz, mely egészen pocsolya-lé, s oly bűzös, hogy a hol az utczákon kibocsátják, undorítóvá teszi közelében a levegőt is. Ha egészségügyi rendőrségünk lenne, a legszigorúbban kellett volna föllépni a mérge­zés ezen neme ellen. Mindazonáltal ma a polgár­­mesteri hivataltól következő értesítést kaptunk : Minthogy a városi vízvezeték vize utolsó napokban kellemetlen szagúnak és ízűnek tapasztaltatott, a vízve­zetéki bizottmány a városi­­. főorvos, a városi vegyész, és Aujeszky Lipót tanár közbenjárásával egy alválaszt­­mányt küldött ki, hogy az érintett bajok okát azonnal kiderítse, és azoknak orvoslása iránt megfelelő javasla­tot tegyen. Ezen alválasztmány mind a hajóhivatali tel­ken, mind a kőbányai fő tartalékmedenczében vizsgála­tot tévén, azt tapasztalta, hogy a hajóhivatali telken fen­­álló azon két szivókútnak vize, mely a múlt év óta a vá­rost vízzel ellátja, tiszta és szag nélküli, a­milyen a szűrt Dunaviz szok­tt lenni; a 3-ik nagy szülőkútban és a fő tartalékmedenczében megvizsgált vizet azonban kelle­metlen ízűnek találták, és ennélfogva mind a két víztar­tónak vize vegyészileg megvizsgáltatni rendeltetett Az alválasztmány nézete szerint, mely részletes tudósítását és javaslatát csak a folyamatban levő vegyészi vizsgálat alapján teendi meg, a víz kellemetlen ize onnan ered, hogy a harmadik nagy szülőkút még épülőfélben lévén, ott régi viz és faneműek léteznek, és hogy a kőbányai nagy vízmedencze és falazata a víznek kellemetlen izet ad, mely azonban a medenezének hosszabb használata után el fog enyészni; végre, hogy a vízvezetéki csőháló­zat azon részeiben, hol a vízfogyasztás csekély, az azok­ban hosszabb ideig álló viz a csövektől mellék izet kap, mely baj a nagy vízmedeneze által eszközlendő rendsze­res öblítés által el fog háríttatni. Ennélfogva mindenek előtt a csőhálózat folytonos és rendszeres kiöblítése, s az épülőfélben levő harmadik nagy kút azonnali kiépíté­se rendeltetett el, melyet eddig a Duna nagy vízállása miatt be nem fejezhettek.“ Hanem ezt már mi is tudtuk és megírtuk régen. Hogy idővel majd csak jobb lesz a víz, reméljük magunk is. De hát vájjon okvetlen fo­gyasztás alá kellett bocsátani a kőbányai meden­­cze vizét, s nem lehetett volna bűzös levét ki­bocsátani valahol távol a várostól, mert közel­ben még így is dögleletes lesz vala. És várjon e moslékért is úgy fizet a közönség, mint a víz­ért, mert vannak házak, hol rá kell szorulni, kivált az uj házaknál, melyekben már nem épí­tettek kutat. Miért nem lehet a régi utón látni el a várost ivóvízzel, vagy okvetlen szükséges, hogy a rosz szű­rokút, és a kőbányai medencze mo­sogatóját megitassák ? — Nagy hadiszemle lesz holnap, csü­törtökön d. e. x/210 órakor a budai vérmezőn. A Buda­pesten állomásozó összes katonaság vesz részt benne, I. Pierre altábornagy parancsnoksága alatt s azt hiszik, hogy a király is meg fogja nézni. — A katonatiszti iskolák decz. 5-én nyílnak meg minden kerületben s az előadások ápril végéig tartanak. Részt vehetnek benne a szabadságolt állományú tisztek is, sőt ez idő alatt a rangjukat megillető fizetésben is részesülnek azon esetben, ha az oktatás miatt más városba kellene költözniük. Bizonyára ez az első eset arra, hogy valakit fizetnek csak azért, mivel magát taníttatja, a mi hadügyminisztériumunktól azonban még fur­csább dolog is kitelik, csak más volna az is, ki e furcsaságok költségeit viszi s nem mi. — Az Eszter­ház­y-k­éptárról a „P. N.“ egészen hiteles forrásból hallja, hogy a kor­mány már megvette s megkötötte a szerződést, természetesen az országgyűlés jóváhagyása remé­nyében . A budapesti ügyvédegylet de­­c­em­br 3 án s a következő napokon az egylet helyiségeiben rendes ülést tart. Tanácskozási tár­gyak : 1. a királyi jegyzőkről; 2. az úrbéri vi­szonyok rendezéséről; s 3. a bírrósági végrehaj­tókról szóló törvényjavaslat tárgyában történt szak­osztályi megállapodások.­­ Egy kis balesemény történt e hó 24-én hajnalban a buda-kanizsai vasúton. Mint lapunknak írják, Lepsény és Siófok között, a­hol az enying veszprémi országút a vasútvonalat ke­resztül metszi, egy részeg fuvaros s ugyancsak ré­szeg tyukász csibékkel s tojással megrakott ketre­­czeivel át akart menni a sineken. Itt azonban megakadtak, s épen akkor jött hozzájok a vonal­­őr, hogy a Siófok felől robogva érkező postavo­nat előtt a kaput bezárja. Meglátva a két embert, sietteté őket s maga lóhalálában futott a vonat elé, vörös lámpával jelezve, hogy baj van. A moz­dony azonban már közelebb jutott, semhogy meg­állhatott volna s elgázolta a kocsit, megölt mint­egy 300 csirkét s rántottává változtatott mintegy ezer tojást. Az emberek s a lovak megmenekültek. — Advent szombatjain esti 6 óra­kor a ferencziek templomában a zárdafőnök kö­vetkező hitszónoklatokat fog tartani: decz. 3-án „a hit és tudás,“ 10-én „isten,“ 17-én „a lélek szellemisége és a materializmus“­s 26-án „a ki­nyilatkoztatás.“ — A felügyelők, mondá Mindenfélekanál, nincsenek egy véleményben a felett, hogy miféle szerszámokat használtak , de abban megegyeznek, hogy emberi kéz műve, és pokoli ügyességet ta­núsít. Gyanítják, hogy a börtönőr is bűntársuk volt, ezért elmozdítását kérik. — Ez még­is sok, mondá Jáczint vállat vo­­nitva. Ha a felü­gyelés és közigazgatás ilyen szolgálatokat tesz, úgy a leghaszontalanabb ki­adások egyike. — Nyugodjanak meg uraim, nin­csen ebben semmi összeesküvés. Ezeknek a ku­tyáknak, melyekkel önök oly könnyen elbánnak, több eszük van, mint a felügyelőknek, azt a lyu­kat, melyen kiszabadultak, maguk csinálták. — Felség, mondá Mindenfélekanál felfuval­­kodott hangon, itt vannak a jelentések. A köz­­igazgatás nem ítél a feltevések után. A felügye­lők a helyszínére mentek és maguk néztek meg mindent. — Én is magam láttam mindent, kiáltó Já­czint indulatosan. Miniszter úr csodálkozik rajta ? Igen, én az ön rendőrségénél sokkal jobban tu­dom, hogy a kutyák veszteglőhelén mi történt; én azt is tudom, a­miről önnek talán tudomása sincsen, hogy az ön leánya szobaleányának agara is oda volt zárva. — Valóban Felség, mondá Mindenlébekanál csodálkozva. — Tudom, hogy a börtönőrt, egy Gézengúz nevű százados adta fel hadseregünk fővezérének. — Igaz, mondá Mindenlébekanál megza­varodva. — A két kutyát nem nevezem meg, de azt is oly bizonyosan tudom, hogy azt a pokoli gödröt, mely az ön rendőrségét és felügyelőit olyan baj­ba hozza, ők ásták. — Éljen a király! kiáltá Kanosai lovag vidámon. Felséged, a bagdadi kalifát is elhomá­lyosítja. A Bárgyaknak is lesz Bondokáuijok. (Folyt. köv.)

Next