Ellenőr, 1870. december (2. évfolyam, 77-107. szám)

1870-12-03 / 79. szám

dekszövetségest képezi, mint Ausztria-Magyaror­szágra nézve Francziaország, mely másodrangú hatalommá téve bennünket végromlásba ránthat. A­­z Egyház szerint az autonómia valódi részvéte az alpapságnak és világi elemnek az is­kola és nevelés ügyében, a kisebb és nagyobb egyb. hivatalok betöltésénél s minden egyh. vagyon kezelésében s ellenőrzésében. Déli posta. Kuhn közös hadügyér lemondását de­­montálják vagy legalább is korainak tartják a bécsi lapok. P­á­r­i­s bécsi tőzsdehírek szerint megtörte az ostromzárt s Trochu kitörése sikerült. — Na­poleon császár Vilmos királyt levélben felkérte, hogy nejét látogatásra hozzá lőni engedje, kérel­me azonban takarékossági szempontból visszauta­­síttatott. — St­rassburg­bó­l Toursba titkos postai közlekedést fedeztek fel. Az orosz felelet a nov. 16-ki két osztr. sürgönyre f. hó 1-én Bécsbe érkezett. A pétervá­­ri hir­­lap közli Gortsakoffnak az angol jegyzék­re adott válaszát, melyben kinyilatkoztatja, hogy Oroszország kész bármely tanácskozásban részt venni, mely kelet békéjét az összhatalmak kezes­ségével biztosítja. Oroszország a két kormány egyetértését azoknak kölcsönös érdekei s a világ­béke megőrzése tekintetéből üdvösnek tartja. M­i­n g­h­e 11­­ bécsi olasz követ tegnap Bécs­­ből Budára rándult le. A második tengeralatti távsod­rony Anglia s Francziaország között elszakadt s most a közlekedés egészen a franczia sodrony­ra szorítkozik. A versaillesi főhadiszálláson úgy vélekednek a keleti kérdésről, hogy Anglia nagy zajt üt sem­miért, mint azt Törökország legújabb békés ma­gatartása is bizonyítja. A titkos orosz-porosz szer­ződés híre sem egyéb, mint szándékolt beavat­kozás a német győzelem jogaiba, époly idő előtti Napóleon restaurátiójáról beszélni. Vilmos király kész elismerni a köztársaságot, mihelyt az lemond territoriális praetensióiról. Egy párisi léghajó Kristiániától Nor­végia­ fővárosától két mértföldnyire szállott le. Benn két utas több postagalamb levél és hírlap jött, mely utóbbiknak dátuma nov. 25-éig terjed. Németország, Würtemberg a német szövetségben. A m. hó 15-én Versailles-ban Baden és Hessennel kötött szerződés Würtembergre is tel­jes hatálylyal bír néhány pont hozzáadásával. Würtembergnek a szövetségi tanácsban négy szavazata van . Würtemberg — további intézke­désig — 17 képviselőt választ; a posta és táv­írda ügyeit illető jogok törvényes szabályozása, mindkét intézmény jogi viszonyainak meghatáro­zása a közönséghez, a hitelbér-mentesség és a posta­díj ügye kizárólag a szövetségi tanács elé tartozik. Ép­­gy a szövetségi tanács hatáskörébe tartozik a posta és távirda forgalom szabályozása a külfölddel, kivéve Würtembergnek saját közvet­len közlekedését a német szövetséghez nem tar­tozó szomszéd államaival. Említés van még téve több eddigi törvényről s rendeletről, melyek vagy ezutánra is föntartatnak, vagy fölfüggesztetnek. A szerződést aláírták : F­riezen, Fr­ey­do­rf, H­o­ffman­n, Mittr­acht,Delbrück, Türk­­heim, Luckow. Berlin, nov. 30. A Würtemberggel kötött katonai egyez­ményt legközelebb közrebocsátották, nevezete­sebb pontjai ezen egyezménynek a következők: A würtembergi csapatok a német szövetségi se­reg egy hadtestét képezik; az új szervezésnek a béke után három évvel kell bevégződnie. Ezután a würtembergiek a 14-ik német hadtestet képe­zik, egyidejűleg ezzel a csapatok a porosz király, mint szövetségi­ parancsnok alá helyeztetnek, ki­nek engedelmességet fogadnak. A szövetségi parancsnok csak a főparancs­nok kinevezéséhez adja beleegyezését, a többi ki­nevezési jog a würtembergi királyt illeti. Békében a csapatok Würtembergben szállásoltatak el, más német csapatok elszállásolása Würtembergben a würtembergi király beleegyezésétől tétetik függővé. A hadtest szervezése egészen porosz szabályzat szerint fog végbemenni. A ruházatot a würtembergi király határozza meg. A hadügyi­ budgetnél a be­szerzéseket illetőleg Würtembergnek önálló keze­lése van. Mozgósításnál, háború készülődések al­kalmával Würtemberg a szövetségi parancsnok ren­deleteit mindig egész terjedelmében szem előtt tar­tani köteles. Az ebből származó költségeket a szö­vetségi pénztár viseli, Würtemberg az előleget nyújt­ja : a szövetségi bizottságban Würtemberg mindig képviselve van. — A hadviselési kölcsön ma har­madik fölolvasásában is nagy többséggel fogadta­tott el. — Tegnapelőtt a Krupp-féle gyárból több, a léghajók ellen készített ágyú indít­tatott útnak a Páris előtt levő sereghez. Ezen ágyuk csöve függélyesen van felállítva egy­ min­­den irányban forogható ágyutalpon. Az üres löve­­gek 5 fontosak és 1500 lépésnyire visznek. Még hat ily léghajóüldöző ágyú van munkában. München, nov. 29. Minisztereink Versaillesből visszatérvén, öt heti távollét után ma késő heti órában ismét meg­jöttek. — A kamarák dec. 10-én vagy 12-kén TÁRCZA. PUDNI FEJEDELEM. Cosas de Espana. Regény. Irta Laboulaye. — úgy hiszem, hogy mondtam már felsé­gednek, hogy a Darvadok királya felségedet dur­ván meggyalázta, s szükséges-e, hogy ez undok sé­relmeket felséged előtt ismételjem ? — Hogy meg legyek sértve, mondá Jáczint, előbb megkivántatik, hogy tudjam az okát. — Jól van felség, ezek a bizalmas levelek azt adják tudtomra, hogy mikor a Darvad-király felséged gyengélkedéséről ebéd felett értesült, a tábori segédek előtt azt mondta testvérének a főherczegnek: „Mit gondol ön a tündérek kedven­­czéről, aki egy kis puskaropogástól is mindjárt roszul lesz?“ . A főherczeg azt válaszolta: „Sze­retnék ezzel a kis ifjú emberrel szemben állani. Azt hiszem, hogy a tenyeremben is több szőr van, mint annak a tejes szájúnak az állán.“ — Azt mondta, hogy tejes szájú? kiáltá Jáczint felállva, s a haragtól elhalványulva. — Úgy lesz az, ezer menydörgős menykő! azt mondta, hogy tejes szájú; az újságok kiírják, a hadsereg megtudja, s a Bárgyak népe is érte­sülni fog róla, hogy forrón szeretett királyuk sze­mélyében őket megsértették. — Ah !­s a főherczeg szeretne szemembe nézni! mondá Jáczint, fogait összeszorítva, jól van, megteszem ezt az örömet neki, még­pedig nem­sokára. — Brávó felség! kiáltá báró Bomba, ön hős apjának méltó fia! Egy perczet se veszítsünk el, fognak egybehivatni, az illető­k. kézirat a legkö­zelebbi napokban várható. — Az itteni egyetem theologiai facultása a csalhatatlansági dogmának s a zsinat határozatainak alávetette magát; három tanár volt ellene. Páris. Belgium­ban közelebb egy párisi léghajó szállott le több hírlapot hozván magával a fővá­rosból, melyeknek dátuma egész nov. 25-ig ter­jed. A többek közt a „Gaulois” 24-ks száma a legnagyobb örömmel említi fel, hogy előtte való nap két postagalamb érkezett Párisba sürgönyök­kel. E galambok egyike 23-án reggel hagyta el Orléanst s este 5 órakor ért Párisba. Mihelyt megérkezett, harmincz írnok ült le a sürgönyök lemásolására s még azon este közöltettek a má­solatok a kormánynyal. Az említett lap nem tud­ja, mit tartalmaztak e sürgönyök, mert a lemáso­lás a legnagyobb titkolózással történt, de a be­nyomás „kiválóan kedvezőnek“ mutatkozott. A galambok megérkezése a legszerencsésebb esemény volt, mivel már azon hír keringett, hogy a poroszok Orléanst ismét visszafoglalták. A Kap­pel szerint a nemzetőrség tényleges szolgálatra alkalmazott csapatai az előőrsi vonalra indultak. A hadsereg hangulata a legkitűnőbb; mióta az orléansi csata kedvező eredménye köztudomásra jutott, lelkesültség váltotta fel az elcsüggedést. A katonák türelmetlenül várják, hogy csatába vezet­tessenek s a tisztek kénytelenek megígérni ezt nekik, mint a kik égnek a vágytól lemosni a se­­dani és metzi gyalázatot. A megszálló német hadseregek a felbomlás küszöbén állanak. A poroszok és bajorok gyűlö­lik egymást s e héten lődöztek is egymásra. Az ostromot nem lehet alkalmazniok Páris ellen, minthogy földsánczaik a hosszas esőzés következ­tében mind összeomlottak. Bizonyos Mónin ne­vű egyén, noha nem minden veszély nélkül, átha­tolt nem­rég Rennesből Párisba lőve a porosz őr­vonalakon ; beszéli, hogy a poroszok le vannak verve, félnek, hogy két tűz közé szoríttatnak. Himlő, hidegláz s más betegségek tizedelik őket, az orléansi hírek pedig végkép leverték kedélyö­­ket. A Révai­ azon informatiót vette, hogy 800,000 főnyi franczia sereg siet Páris felmenté­sére. Páris északi oldalának még nagyobb meg­­erődítések szempontjából, azon széles árok, mely a Szajnát és a st. denisi csatornát összeköti s la Briche és Double Couronne erődök mellett ha­lad el, a Szajnából vízzel töltetett meg. A „Liece“ nov. 24-ei száma szerint a kor­mány egy rendelete hatóságilag lefoglaltat minden magánosok kezében levő burgonyakészletet. Mint­hogy bús hiányában számos vendéglős bezárta he­lyiségét, a kormány intézkedést tett, hogy mind­amellett kellő számú ily helyiség álljon nyitva a nőtlenek kellő ellátására. A városház terén napon­kint rendes patkány vásár tartozik, egy eleven pat­kány ára 30—35 centime. Rochechouart utczában egy vadpecsenye kereskedő nyúzott ebeket, macs­kákat és patkányokat aggatott ki kirakatában. Élelmiszer bőven van. Francziaország, Lyonból írják nov. 24. és 25 ről a „L’Indé­­pendance”-nak. A poroszok a Saône folyó menté­ben mennek előre, gyakran történnek kisebb csa­tározások köztük és a szabadvadászok között. Híreket vettünk Bourgogne alsó vidékéről, melyen keresztül mentek a Metznél állott német csapatok, midőn nyugatra és északra vonultak. Seus városa nem gondolt védelmére, de meg is jön büntetve gyávasága miatt. El lehet róla mondani, hogy „zsebre dugták“. A távolról jött ellenségnek sok­ra volt szüksége, és elvett mindent. Sok szomorú dolgot el lehetne beszélni. Egy községi tanácsos rémület következtében meghalt. A lakosokat áttöl­­tésre kényszerítették. Garibaldi tisztjei, kik Lyonban laknak, látva, hogy az olasz kormány akadályozza bajtársaik el­utazását Olaszhonból és megfosztja őket a remény­től, mely szerint egy új zászlóaljt akarnak alakí­tani: egy folyamodványt intéztek a rhône-i prae­­fectushoz és Garibaldihoz, hogy engedélyt kapjanak egy külön csapat szervezésére. Két franczia kém, kik Creuzot-ban laktak, a múlt vasárnap Autunben agyonlövettek. E mester­séget a háború kezdete óta gyakorolták és néha­­néha a halottak megrablásával felváltották. Kelet­ről vettünk híreket. A poroszok csakugyan elfog­lalták Montbélierd-t s e helyen védelemre készül­nek. Midőn megérkeztek, bementek a lakott házak­ba és mindent elvettek, amit élelmiszerekben ta­láltak. Tegnap érkezett Lyonba egy csapat arabs önkénytes, kiknek megjelenése sensatiót okozott. Ez afrikai bennszülöttek szép öltözetük és szilárd tartásukkal sok bravút idéztek elő utaikon. Fran­czia tisztek vezénylete alatt állanak. A nemzetőr­ség zenével kisérte őket. Mondják, hogy az itteni városi tanács egy jelentést kapott, mely szerint 80,000 Remington­­fegyver érkezett Brestbe, melyek a Rhőnevölgyi védelmi bizottmányra vannak czímezve. Combriels tekot, ki Monpellierből egy kínos sebé­szeti műtét után Luzignanba utazott, hogy az aude-i megyében teljesen bevégezze gyógyítását, oly meg­támadások és sértésekkel fogadták, melyek való­ságos lázadássá fejlődtek. Árulással vádolták. Minden készen van, a hadikészletek már nem fér­nek a fegyvertárakba, a raktárak telvek, a had­sereg ki van egészítve, semmi sem könnyebb, mint ezt a háromszázezer embert a határszélre vinni, s az ellenséget meglepni velük. Nem tartozik-e felsé­ged magát országa többi népeinek is megmutat­ni ? Siessen utazásával. A szemletartás színe alatt a csapatokat összevonom, s mikor ellenfelünk a legbiztosabban érzi magát, egy megrázó ultimátu­mot küldünk, rájuk rontunk és széttiporjuk. Ah felség, minő öröme lesz népünknek, ha a régi zászlót felséged ifjú kezében lobogtatja a szél! A hadsereg el lesz ragadtatva, mily átalános lel­kesülés lesz mindenfelé. Felség, a gondolatra akaratom ellen sírok; öreg katona vagyok, en­gedje meg felséged, hogy megöleljem. — Köszönöm tábornok úr. Első hadjárato­mat az ön parancsai alatt akarom folytatni. Őrizze meg a titkot és készüljön. Akkor indulunk, mikor ön akarja. — Már holnap Felség, és számítson reám, kisérni fogom önt, mint árnyékomat; de engedje meg Felséged, hogy egy tanácsot adjak. Ott alant mi elegendők leszünk, de itt egy bátor és hatá­rozott szellemet kell hagyni, a­ki a közlelkesedést meghűlni ne engedje, s szükség esetében az orszá­got kényszerítse, hogy utolsó gyermekét és utolsó garasát is feláldozza; a közvélemény e nehéz munkára csak egy férfiút jelöl ki és ez gróf Min­­denfélre kanál. — Ne beszéljen ön róla, mondá Jáczint. Gő­gös modorával a gróf megsértett. — Felséged, engedjen meg egy öreg kato­nának, a közigazgatás a gróf kezében van, egye­dül csak ő képes . . . — Elég tábornok ur, a viszontlátásig.“ A mord katona alig lépett ki a teremből, egy kötő azonnal irt egy levelet a hadügyérhez, melyben utolsó haditetteit igazolja. E levél végszavai így hangzanak : „Ha képtelen voltam, tegyenek le! Ha áruló voltam, lőjjenek főbe ! Polgár, a lelkiisme­ret és szabadság nevében igazságot kérek! Kato­nák, én megvédem becsületemet!“ Guingampból írják nov. 21-ről: A Bretagne nem tétlen. Úgyszólván valamennyi fiát a laval-i táborba küldte. Harczosai, kik közt min­den kor képviselőre talál, franczia és bretagnei da­lokat dalolva mennek rendeltetési helyekre. Rövid­del Kératrynak ideérkezése után ellátták ez em­bereket jó fegyverekkel és a vasúton roppant sok élelmikészletet szállítottak számukra Brestből La­­valba. Most csak hasznot kell venni mindezekből. Rouenből gyakran jönnek ide hírek. Az ellenség mindig e város körül ólálkodik, de nem mer be­léje harapni. A normandiak jól tartják magukat; ezek komoly emberek, nem fecsegők, s megteszik a­mit ígérnek. Drouyn de Lhuys a következő levelet intézte a „Daily News“ szer­kesztőjéhez : „Uram! A Times nov. 23-iki számában egy jerseyi lap után állítja, hogy én írásban fejez­tem ki ragaszkodásomat a franczia nemzeti honvé­delmi kormány iránt. Ez állítás nem egészen he­lyes , én épen nem voltam azon helyzetben, hogy ragaszkodásomat, e kormány iránt nyilváníthattam volna, noha ki sem óhajtja hőbben, mint én, hogy feladatát sikerüljön megoldania. Midőn számos évekkel ezelőtt a politikai élet színpadán felléptem, szabályul tűztem magam elé, mindenek előtt hazá­mat szolgálni s őszintén elfogadni a kormányfor­mát, melyet szabad akaratából magának választott. Midőn pillanatra elhagytam Francziaországot, két okból tettem azt: egyrészt a septemberi események minden politikai tevékenységtől megfosztottak, más­részt nem akartam, hogy jelenlétem alkalmat szol­gáltasson oly manővíírozásokra, a­melyekkel én minden solidaritást visszautasítok. Fájdalommal látom, hogy nem értem el tel­jesen e czért mindazon elszigeteltség és félrevo­­nultság mellett sem, a­melyben itt idegen földön élek, mert míg némely lapok ragaszkodásomat hirdetik a köztársasághoz, egy másik bonapartista lépéseimet denunciálja Jerseyben Rouker, Pietri és Leboeuf urakkal, kik sohasem jelentek meg e szigetben, egy harmadik ismét állítólagos három látogatásomról beszél Eugénia császárnőnél, kit nem volt szerencsém láthatni Angliába érkeztem óta, végre egy negyedik szememre veti, hogy a magán­tanácsban a hadüzenet mellett szavaztam, noha e tanács sohasem határozott ily kérdés fö­lött, s csak a franczia hadsereg első vereségei után hivatott össze. Fogadja stb. St.-Hélier 1870 nov. 25. Drouyn de Lhuys, Versaill­es. Midőn az ostrom kezdetét vette, Francziaország fővárosa saját sorsára hagyatottnak tű­nt fel; a fran­czia hadseregek tönkretétettek vagy foglyul estek és Páris egyedül állott. Gambetta ekkor léghajó­val menekült ki s csodálatos erélye uj életre hívta a tartományokat. Garibaldi szintén megjelent, Kér­a­­ry felkelte barátait a nyugati partokon s Bourbaki vette át a parancsnokságot északon. Alig képes a világtörténet országot felmutatni, mely oly összetartást tanúsíthatna, mint Franczia­ország ez ősz folyamában. Valóban, országot ügye­sebb és határozottabb betörők soha meg nem ro­hantak. A franczia nép egykor óriás volt, de a germánok legyőzték ellenfeleiket. Az újabb fran­czia hadak hátrálnak a metzi csapatok előtt, írja a „D. News“ versaillesi levelezője nov. 23-áról, s a Páris körüli újabb földmunkálatokkal szemben a német ügyesség hasonló földmunkálatokat állí­tott föl s Párisnak egy időre ismét egyedül kell állania. Bármi történjék, a nagy­város el nem ke­rülheti sorsát, fegyver avagy éhség által a néme­tek be fognak vonulni kapuin, mielőtt hazatér­nének, hacsak nem leend képes tartani magát mindaddig, míg Francziaország minden erejét összeszedi. Ez utóbbi eshetőség azonban igen halványnak tűnik fel előttem. Én nem osztom ugyan azok né­zetét, kik Páris kapitulatióját már dec. 1-jére várják, de kétkedem, hogy Trochu képes legyen katonáit egy hónapig ütközetbe vinni minden hús­étel nélkül, pedig Karácsonya még a lóhús is igen szűkén lesz Párisban, honnan szintén megerősítik e nézetünket, halljuk ugyanis, hogy ez időre lo­vak, majmok s macskák mind el lesznek fogyasztva s a nép kenyérre és borra szorul, ekkor aztán kitörést fog sürgetni, s kitörve a gyarló vezénylet mellett nagyon valószínűleg megveretni, erre el­veszti a nép bátorságát s tele torokkal feladást sürget. A német vezérek bizonynyal e programmot fo­gadták el, mert különben egész erejükkel fellép­nének s megkezdenék a város bombázását; ők azonban kímélik lőporukat s készülnek ellenállani a történhető kirohanásoknak; ez okból minden készen áll éjjal nappal. Odo Russel állomás szerint segélyre szólí­totta fel Vilmos királyt a keleti ügyben, kitől azonban tagadó választ nyert. Mi nem segítettük Németországot múlt julius hóban, s most ő sem segít bennünket keleten. Fól levő házhoz szaladt, a­hol a volt miniszter várta. „Győzelem! kedves gróf, mondá neki. A tejes szájú név pompás hatást csinált; a háború el van határozva; a gyermek kezeink közt van, s megmutatjuk neki az utat. — Hát az én állomásom ? kérdé Minden­­félekanál. — Lemondása által megsértette a fejedel­met, de jó reménységem van. — Köszönöm kedves barátom; nem fogom elfelejteni, hogy ön mily nagy szívességet tett velem. — Egyik kéz a másikat mossa, kedves jó barátom, mondá a tábornok. Ne felejtse el ígé­retét. Ha bőrömet koczkáztatom, az azért van, mert herczeg akarok lenni, nem tesz semmit, bár­miféle herczeg, csak legyen meg a czim egy nagy adomány kíséretében. — Ez az ön dolga, nem az enyém, mondá vidáman a gróf. Verje meg előbb az ellenséget, aztán számitson reám. — Igyekezzék miniszteri helyét minél előbb elfoglalni, mondá a báró, holnap indu­lunk. — Tábornok úr, ne nyughatatlankodjék ; az első lépést megnyerte; a második az enyém. Is­ten áldja.“ Jáczint felindulása még nem szűnt meg. Mikor a királyné a gróf lemondását és a hadi ter­veket meghallotta, egy szó szemrehányást sem tett, hanem könnyekre fakadt, s fiát gyöngéden meg­ölelte. Mikor az ember ifjú és anyját szereti, az ilyen érveknek nehezen tud ellenállni. A fejedelem aggodalmasan tért a szobájába, elégedetlen volt magával és másokkal is, midőn jelentették, hogy Mindenfélekanál gróf kisasszony kér tőle kihallgatást, s a teremben várja. BwiMgBiMBBBBBSgwnr-'. ■ í "i eltávoztatását. Jáczint Tamaris kezét még folyto­nosan fogta, mind a két keze reszketett. „Miért akar a gróf bennünket elhagyni ? mondá a fejedelem rövid szünet után. Tanácsaira gyakran szükségem lehet. — Felség, válaszolá Tamaris, atyám a régi szokások embere, elvei szigorúságát semmi sem képes meghajtani. Mint a fejedelem és állam szol­gája büszke, ha érték feláldozhatja magát, de a hatalom gyengítésére soha sem fog segédkezet nyújtani. Jelenléte az udvarnál veszedelmes hasonlítá­sokat és hibás megbánásokat idézne fel: egy kegy­­vesztett miniszternek első kötelessége az, hogy felejtesse el magát. Semmit sem magáért, a feje­delemért mindent: ez a gróf politikai hitvallása; én tisztelem és bámulom. Én is ezt osztom. Atyám­­szerencséjében résztvettem, kegyvesztésében is osz­tozni fogok, s bár­mily nagy legyen is az áldozat, panasz nélkül fogom követni magányunkba, hová magunkat véglegesen elzárjuk. — Kegyed is, Tamaris, kegyed is elhagy, kiáltá a fejedelem, és épen most­ mindenki el­hagy, a földkerekségén egy barátom sincsen!“ Tamaris válasz helyett az ég felé emelte könyben úszó szép szemeit. Jáczint érezte, hogy le van győzve, nem is próbált ellent állani. Csen­getett. „Keressék fel gróf Mindenfélrekanált, mondá, várom. — Isten önnel Felség, mondá a gróf kis­asszony legédesebb mosolylyal, bájosan meg­hajtva magát. — Nem úgy, Tamaris, ■— a viszontlá­tásig ! (Folyt, köv.) Még mindig semmi kitörés, írja ugyanazon levelező nov. 24-éről. A két nap előtt ide jött párisi szökevények állítása tehát, hogy néhány óra múlva kitör egész Páris, nem volt egyéb, mint cselfogás, hízelegni akartak új barátaiknak. A poroszok megunták a várakozást s örömest mér­kőznének meg a francziákkal. Vezéreik érzik, hogy egy erélyesen visszavert kitörés Párist fel­adásra kényszerítené. Ha ugyanazon időben — mint várjuk — a loirei hadsereg is a sedáni sor­sára jutna, ez porig alázná Francziaországot. A francziák egyszerűen minden feltételt hajlandók lesznek elfogadni s Németország meg fog nekik adni minden általuk kért garantiát. Ezek kritikus napok a háború történetében. Paladine visszavo­nulhat s megmentheti hadseregét újabb erőfeszí­tések tételére. Trochu elhalaszhatja kitörését, míg újabb alkudozások is eredményteleneknek mutat­koznak, de a németek erősen hiszik, hogy mégis minden az ő diadalukkal fog végződni. Francziaország és az Egyesült Államok ka­tonai kórodéiról. Ei a b o «« i a y «-tói. (Folyt.) Ha ítéletünket szigorúnak találják, olvassák el az olaszországi hadjárat orvosi statistikáját, a hivatalos adatok nekünk adnak igazat. Az olasz háború májusban 1859-ben tört ki, de január óta el voltak rá készülve. A katonai igazgatóság semmit sem kimért, hogy a győzelmet biztosítsa: a vont­csövű ágyuk készen vannak, katonáink hadkész­lete az oszrákokét felülmúlja , de a hadsereg egészségéért mit tettek ? a keleten szerzett ta­pasztalás még egészen uj volt. Mit tettek ? Európa leggazdagabb s termé­kenyebb országában a táplálék rész s többnyire kevés volt. Sokszor hiányzott a kenyér, máléliszt­­tel pótolták, de katonáink azt nem tudták elkészí­teni. A táplálék rendesen kétszersült volt s az ital egy kis rész kávéval vegyített víz. Már júli­usban telve voltak a kórházak, a betegség nem volt veszélyes , de nagyon elgyengítő őket. Az orvosok a bajokat a rosz szállás és elégtelen tápláléknak tulajdonították. Ha az egészséges katonákért nem tettek semmit, lássuk, hogy a sebesültek és betegekről gondoskodtak-e ? Volt e tábori kórházuk és beteg ápolójuk ? Május 22-kén Voglierából a főorvos báró Larreynek ezeket írja: „Holnap 180 nehéz sebesültünk marad, nem számítva azokat, kiket a nap folytán behoznak. Nagyon meg vagyunk szo­rítva. ... A szolgálat rendezése rész; nincsenek betegápolóink; néhány zenészt alkalmazunk ápo­lóknak; de nem vesszük semmi hasznukat, mert nem tudnak semmit. A betegek rosszul táplálkoz­nak, s rész ápolásban részesülnek .... legalább 8 orvos és 30 betegápolóra volna szükség, és elegendő lépés és gyolcskészletre.C C­hampouillon orvos’azt írja, hogy a templo­mok és zárdákba szalmát vitet, mert teljességgel nincsen fekvőhelyök; hozzá­teszi még: „Az intendáns urat kértem, hogy a betegek részére szerezzen 2000 gyolcs lepedőt, s hogy azt a kevés gyolcsot, a mi van, kíméljük, a lakos­ságot felkértem, hogy elegendő mohot gyűjtsenek, ez is jó szükségből, a hidegvizes borogatásra. „Azt is tudatom, hogy az igazgatóság szá­mos elfoglaltatása vagy tudatlansága miatt, 800 beteg négy napig a közrészvét szívességéből táp­lálkozott. „Az orvosi szerek is hiányoznak. A solferinói csatára el voltak készülve, a beteghordozó szekerek a harcrtérhez közel vol­tak felállítva, hogy a sebesülteket a kórházba hordják. Július 25-kén 10,212 sebesültet hoztak, 29 és 30-án kevesebbet. Mennyi szükségtelen s el­kerülhető fájdalom! képzeljük el azon szerencsét­lenek kétségbeesését, a­kik segély nélkül halnak el ! Lehet ő valami kínzóbb, mint azon sebesült nyomora, a­ki három négy napig is kénytelen várni a segélyt, mely rögtön nyújtva valamely testré­szét vagy életét megmentette volna. Ez áldozatoknak nincsen e joguk bennünket háládatlansággal vádolni? A fő ok, az orvosok hiánya. Olaszországban negyedrésznyi sem volt, mint a szükség kívánta. 1830-ban a restaurátió alatt az algíri 30,000 emberből álló seregnek 180 orvosa volt. Krimiá­­ban 1855 ben 108,000 katonának 78nál nem volt több. Olaszországban 1859-ben 160,000 ember­nek csak 132 orvosa. Az első császárság alatt, ötszörre több sebészek volt, mint nekünk. Talán a háború most megváltoztatta jellegét , tán kevesebb katona van fegyver alatt, az össze­csapások tán nem oly veszélyesek, s a romboló eszközök kevésbé gyilkolók? Ellenkezőleg a csa­ták — mészárlások, az új gépek egy lövéssel — egész osztályokat elsepernek. Egyik naptól a másikig 10 és 20,000 sebe­sültet fel kell szedni, széthordani, amputálni és kötözgetni. Larrey báró, a hadsereg főorvosa, a­ki a rajta levő felelősséget nagyon érzi, siet is a hadügyminiszterre hatni. Roquet tábornok által 300 orvost kéret; a miniszter e számot igen sok­nak találta, s azt írta a császárnak, hogy a háború igazgatósága képtelen az ily nagy követeléseket teljesíteni. Meg kell elégedni 150 orvossal, s ugyanannyi segéddel, azaz oly ifjakkal, a­kik­ben több a jó­akarat, mint a tudomány. Larrey leveleiből látjuk, hogy a szere­pek meg vannak változva; nem az igazgatóságok Tamaris a palotában ! Tamaris, kinek talán szüksége van az ő segítségére! E gondolatra Já­czint elhalványult, s midőn a terembe lépett, szive hangosan dobogott. Fekete öltözéke, fején csipke fátyollal, Ta­­marisnak oly bánatos és lemondó kifejezést adott, hogy a fejedelem zavara teljes lett. „Felség, mondá mélyen meghajolva, kegyes­kedjék Felséged egy alázatos alattvalójának al­kalmatlankodását kimenteni; atyám nevében jö­vök egy kötelesség teljesítéséért.“ Itt elhallgatott, mint az a nő, a ki felett a tisztelet és félelem hatalma erőt vett. Jáczint kénytelen volt kezét megfogni , hogy felbáto­rítsa. „Felség, folytatá, midőn az ön felséges atyja, ezelőtt 10 évvel a hetedik csatából, melyet örökös ellenségeinkkel folytatott, visszatért, gr. Mindenfélekanálnak adta által kardját. „Kedves miniszterem, mondá, fogadja e fegy­vert, mint szent ereklyét őrizze, s ha én már meg­szűntem élni, midőn fiam tizennyolczadik évét betölti, e győzelmes kardot saját maga adja át neki, mint az ő iránta való gyöngéd szeretetem emlékét és az ön iránti barátságom jelét.“ ,,Az a kard itt van, folytatá Tamaris. Két év múlva adhatta volna atyám ezt önnek át , de miután az udvart el akarja hagyni, hogy véglegesen jószágaira húzódjék, úgy gondol­ta, hogy elérkezett az óra, melyben a becses emlékét kézbesítse. Ha valaha, a­mitől az isten őrizzen , ismét feléledne a két nép között a harcz, e dicsőséges kard új fényt árasszon Felséged ke­zei között: ez atyám és az én utolsó kí­vánságom.“ A szép gróf hölgy ismét köszönt, lesütötte szemeit, s várta, hogy a fejedelem engedje meg azok, a­kik az orvosok rendeletéből katonáinknak segélyt nyújtanak, az orvos kéri az igazgatósá­got, hogy legyenek szívesek, a vándorkórodákat felállítani, berendezni, s a sebkötéshez szükséges készletekkel ellátni,­­ más szavakkal, az inten­dáns közbenjárása szükséges még arra is, hogy a gyógyszerész és betegápoló a sebésznek engedel­meskedjék. Szép dolog a hierarchia , de ily vég­letekre vinni nevetséges, sőt több, oly bolondság, mely a kegyetlenséggel határos. Minden gépiességnek, a­mit az emberekre alkalmaznak, az a szerencsétlensége, hogy a tu­domány haladásának, s a pillanat szükségének soha sem felel meg. Van egy hivatalos egészségi szabály, ehez hűségesen s a legjobb akarattal ra­gaszkodnak, s nyugodt lelkiismerettel teszik a roszat, azzal a hittel, hogy az jó. Orvos és inten­dáns sohasem lesznek egy véleményben a túltö­­möttségre nézve, az intendáns azt hiszi, hogy ha 20 köbméternyi levegője van minden betegnek, az elég. Az orvos keveset gondol az ilyen rendele­tekkel, neki az épület be van mételyezve, mihelyt a levegő megszűnik tiszta lenni, a ragály, a be­tegségek súlyosbulása, s a halandóság szaporodá­sa által észrevehető. A tapasztalás által felvilágo­sult Amerikaiak azt tartják, hogy tíz évi haszná­lat után minden kórház meg van mérgezve, és lá kell bontatni. Orvosaink még nem jöttek ennyire, de hiszem, hogy ők is rá jönnek. Az élettannal fog­lalkozok, a mi mostani kórházainkat a ragály tűzhelyének tartják. Az olaszországi háború csak két hónapig tartott, a hadsereg Francziaországba visszament, s ily rövid idő alatt is, épen annyian haltak meg betegség által, mint az ellenség tü­zétől. S még többet veszítettek volna, ha a főhadiszálláson Larrey bárót nem birjuk, kinek nevét szerencsés vagyok­ a közhálának általadni. Ő fáradhatlan s kimeríthetetlen szelídséggel működött oda, hogy azt a köteléket, mi orvosainkat akadályozta, tágítsa. Mindig a múlt példája volt előtte, s ezáltal a ra­gályt elkerülni, s a sebészetet oda módosítani, hogy a mennyire lehet kíméljék az emberi testet, ne csonkítsák őket, a szegény katonák életét ne tegyék még kínosabbá. Senki sem tett többet, mint Larrey. Azzal végzem, hogy a franczia katona a leghősiesebb, de nem tudják őket sem ápolni, sem megtartani. (Folyt. köv.) Szeged, dec. 1. [A vár alatt az őr agyonlőtte M 0r­­nán István hajóst.] A mai nap egy szomorú esemény hírével lepte meg Szeged lakóit. A szegedi várat, mely jelenleg több mint 500 rabot zár össze, tudvalevőleg a legszigorúbb katonai őrizet alatt tartják, s mivel gyakrabban tapasztalák, hogy a fogvalevőknek még kint levő czimborái vagy rokonai a kinyíló börtön ablakhoz lopódzva, hírek vagy levelek becsempészését kí­sértették meg, jelenleg nemcsak a várfalakon, hanem kívül a vár körül is őrállomások léteznek s tilalomfák jelölik ki azon vonalat, melyen belől a várhoz közeledni nem szabad. A legközelebbi éjjelen egy ily külső őr több egyént látott a vártól nem messze beszélgetni, kik közül azután kettő különválva feléje közele­dett. Midőn a tilalmi vonalat átlépték,­­ a kato­na „halt“-ot kiáltott s ezt még néhányszor ismé­telte, a nélkül azonban, hogy a felé közeledők visszafordultak vagy megállották volna. Mint­egy 15 lépésnyiről tört magyarsággal kiáltá feléjök „nem szabad“, s midőn erre sem tágítottak, lőtt és az egyiket szivén találta. Erre a meglőttnek társa állítólag szintén lövéssel felelt, mely azon­ban nem talált,­­ azután elszaladt. Kora hajnalban a hullát bevitték a város kórházba és egy itteni hajós, Molnár István holt­testének ismerték föl, zsebében nem találtatván egyéb, mint tárczája, melyen a golyó épen ke­resztül fúródott, és egy darab gyertya, melyet hi­hetőleg a hajóban használt. Ezen sajnos esemény indoka pedig a szigorú és az őr által pontosan megtartandó katonai rend­szabályokon kivü­l némi részben a szegedi népnek a várőrség iránt többször tanúsított magatartásában keresendő. Nem egyszer volt rá példa, hogy éjnek ide­jén a várfokon lépdelő őrre rá­lőttek, sőt legkö­zelebb azon vakmerőség történt, épen a múlt éji lövést okozott őr ellen, hogy fényes nappal 3—4 ember megtámadta s e közben, midőn a puskát is el akarták tőle venni, a támadók egyike kezét is összeharapdálta. Ezért azután az illető őrt, mint gyávát meg­dorgálták s igy nem csodálható, ha ugyanő ezen előzmények után a fent előadott esetben fegyve­rét kilőtte. Bármily szomorú legyen is különben ezen esemény, nagy tanúságul fog szolgálni azon kény­­elmü­ek, vagy részakaratunk részére, kik a közér­dek szempontjából felállított rendszabályokat sem­­mibe sem veszik. Egyébiránt, mint értesültem, az egész ügyet a város, katonaság és királyi biztosi hivatal kül­dötteiből alakult vegyes bizottság fogja megvizs­gálni.­­.

Next