Ellenőr, 1871. január (3. évfolyam, 108-138. szám)

1871-01-26 / 133. szám

terjeszti a ház elé, miszerint átalában ezen fizetés felemeléséhez nem járul, különösen a fogalmazók fizetését illetőleg, csupán csak némely közigazga­tási államhivatalnokok felemeléséhez járul. Kap­csolatosan ezzel Deák Ferencz adott be egy in­dítványt, melyben ő a minisztérium által javaslatba hozott közigazgatási némely államhivatalnokok fize­tése fölemelésének kedvezményét a királyi tábla hasonfokú tisztviselőire is kiterjesztetni kéri; má­sik része a kérdésnek hivatkozik az államhivatal­nokok lakbéri fölemelésére. A minisztérium ugyanis ezek lakbérét fölemeltetni javasolja, de a pénz­ügyi bizottság nem járul ahoz, hogy a miniszteri tanácsos és ezekkel hasonló napidíj-fokozatban álló hivatalnokok lakbére fölemeltessék. Eltér ezen felül a pénzügyi bizottság jelentése részben a többi államhivatalnokok lakbérei felemelése tekin­tetében. Elnök legelőször a minisztérium előterjeszté­sét akarja szavazásra bocsátani. Deák F. felszólal, hogy a szabályok szerint a legnagyobb költségeket javasló indítványt kell megszavazni, azért saját indítványát kéri először szavazásra bocsátani. Rövid felszólalások után csakugyan Deák indítványa bocsáttatott szavazás alá, melyet a többség elfogadott. Ezen indítvány elfogadása ál­tal elfogadtatott a minisztérium javaslata is, mely az 1050 forinton aluli fizetéssel ellátott hivatalno­kok fizetésének felemelését javasolja. Következett a pénzügyi bizottság javaslata a lakbér felemelésre vonatkozólag, melyet a több­ség szintén elfogadott. Széll Kálmán előadó a pénzügyi bizottság egy indítványa mellett szólal föl. Ez indítvány azt foglalja magában, hogy mivel a földművelési és pénzügyminiszter költségvetésében is fordulnak elő tanintézeti tételek, mondja ki a ház, hogy jövőre az ország minden tanintézete a közokta­tási miniszter vezetése alá helyeztessék. Várady Gábor ez indítványhoz azon hatá­rozati javaslatot adja be, hogy a taninté­zetek, és minden tudományos és közművelődési intézet a közoktatási miniszter vezetése alatt álljon, hogy a jövő évi államköltségvetés ennek megfe­lelőleg legyen egybeállítható. Korizmics László nem fogadja el a pénzügyi bizottság javaslatát. Szóló a gazdászati intézeteket nem tartja oly iskoláknak, melyek a közoktatási minisztérium ressortjába valók lennének, egyszerű­en azért, mert ezen oktatásnak, ha igazán sikeres és termékeny akar lenni, párvonalban és egyszerre kell elméleti és gyakorlati oktatásnak lenni. Ezt a gyakorlati oktatást pedig sokkal jobban fogják ezen intézetek adhatni és tarthatni, ha mindig azon minisztérium felügyelete alatt állanak, melyek ugyanazon szakot képviselik; ha a minisztériumok nincsenek e czélra kellőleg felszerelve, úgy sze­reltessenek fel, de az okvetlenül szükséges, hogy az oktatás ily intézetekben párhuzamosan legyen elméleti és gyakorlati. Deák Ferencz kérdi, hogy e javaslat szerint a katonai is, minek a Ludoviceum és honvédtiszti is­kolák, szintén a kultusminiszter resortjába tartoz­zanak ? Ezzel szóló nincs tisztában, mert átalános jelentéseknél elveket felállítani és azokat egysze­rűen szavazással eldönteni igen nehéz dolog. Ezt jövőre ex proffessé kellene tárgyalni külön. Széll K. kijelenti, hogy a katonai iskolákat nem értette a pénzügyi bizottság. A kérdéshez rövid megjegyzéseket tettek. Péchy Tamás Várady indítványa mellett, Jan­kovits Miklós Korizmicsét, Z­s­e­d­é­n­y­i pedig a belügyőrség keze alatt levő bába­intézet érde­kében szól, hogy az a közoktatási miniszter fel­ügyelete alá helyeztessék . P. Szatmáry Ká­roly Várady javaslatát pártolta. A többség elfogadta a pénzügyi bizottság indítványát. Széll Kálmán előadó egy országos könyv­tár fölállítására olvassa föl a bizottság indítvá­nyát. A költségvetésben ugyanis minden miniszté­riumnál van egy rovat könyvtári­ gyarapításra, még­pedig jelentékeny összeggel. Azért a bizottság azt javasolja a háznak, hogy mondja ki, mikép létező könyvtáraknak lehető egyesítése mellett egy országos könyvtárnak felállítása iránti intézkedésre felhívja a kormányt; nem zárván ki egyébiránt ezen intézkedés azt, hogy kisebb kézi szak­­könyvtárak, ott, hol azok szüksége teljesen iga­zolva van, e mellett is fel­állíttassanak. Tisza Kálmán: Figyelmezteti a házat, hogy a pénzügyi bizottság tavaly is terjesztett elő egyes elveket és a­melyek elfogadtattak, azok épen olyan határozatok alakjában fogadtattak el, milyent Vá­rady az imént terjesztett be, mert a pénzügyi bi­zottság csak kifejez bizonyos óhajtásokat, hanem a háznak a határozatot kell kifejezni. Ennek foly­tán szóló következő határozati javaslatot nyújt be : Utasítsa a ház a minisztériumot, hogy a jövő évi költségvetés beterjesztését megelőzőleg részletes javaslatot terjesszen be az iránt, miként lehetne az egyes minisztériumok által a könyv­tárak gyarapítására igénybe venni szokott ösz­­szegeket egy országos könyvtár létesítésére for­­dítani úgy, hogy e mellett mind az egyes minisztériu­mok szükségleteinek elég­tétessék, mind a közönség az így létre­jött könyvtáraknak hasznát vehesse? A folyó évben pedig a könyvtárak gyarapítására az egyes minisztériumok költségvetésében meg­szavazandó összegeket kölcsönös értekezés folytán úgy használja fel, hogy a könyvek beszerzésénél a szükségtelen többszörös példányok mellőzésével mennél nagyobb eredmény éressék el, s a beszer­zendő könyvek nagy részben legalább a létesíten­dő országos könyvtár első alapjait képezhessék. (Helyeslés.) Széll Kálmán elfogadja a javaslat első felét a pénzügyi bizottság nevében, a második rész is csak magától érthető részletezés lévén, nincs elle­nére az egész. Erre Tisza határozati javaslata elfogadtatott, valamint elfogadtatott a pénzügyi bizottság követ­kező indítványa is . Határozza el a ház, hogy min­den országos közalap, mely az egyes minisztériu­mok kezelése és rendelkezése alá tartozik, azon illető minisztérium költségvetési előirányzatába vetessék fel,még­pedig azok jövedelmei a jövedelmi ro­vatba,kiadási előirányzata a kiadási rovatba. És ezután minden alap kezelése a pénzügyminiszternél össz­pontosuljon, az egyes minisztériumok pedig, me­lyek ezen alapok jövedelméről rendelkeznek, csak bizonyos kezelési pénztárakkal bírjanak.­­ Ajánlja továbbá a bizottság, hogy az államkölcsönök is a budget keretébe foglaltassa­nak, milyen : a vasúti kölcsön, a nyeremény köl­csön, a szellő-dézsma váltság, stb. szintén elfo­gadtatott.­­ Kijelenti továbbá a bizottság azt is, hogy az állam­vasutak tiszta jöv­edel­m­e felveendő a pénzügyminiszter költségvetésének fedezeti részébe, viszont az egyes pályáknál mu­tatkozó netaláni hiány a szükséglet illető rovatai közé iktatandó. A nyugdíjakra vonatkozólag a bizott­ság a miniszterektől a nyugdíjasok jegyzékének előterjesztését kérte illető nyugdíjaik kimutatásá­val együtt, a kimutatásokban egyes tételeket ösz­­szevetett azon határozatokkal, melyeket a képvi­­selőház az 1870-ik évi költségvetés tárgyalása alkalmával a nyugdíjakra nézve hozott. Ezen ösz­­szevetésből arról győződött meg,hogy a nyugdíjak előirányzata nem teljesen, és nem minden minisz­ter költségvetésében felel meg az illető képviselőházi határozatoknak, azért is a bizottság az állam­számvevőszéket tartja felhívandónak arra, hogy az 1870. XVIII. t. sz. szerint feladata lévén a nyug­díjak folytonos nyilvántartása és a nyugdíjasok jegyzékének kimutatása, vizsgálja át az előirány­zott nyugdíjak kimutatásait, és hasonlítsa azokat össze a képviselőház határozataival, addig is ezen átvizsgálás fentartása mellett megszavazandónak véli ugyan a bizottság az előirányzott nyugdíja­kat, de a megszavazandó összegeket végleg megállapítottaknak nem tekintheti. Horn Ede a nyugdíjak megszüntetése érdeké­ben szólal fel. A nyugdíj monarchi­us intézmény; Svájczban egészen hiányzik, Amerikában pedig nem átalános. A nyugdíjazás rész oldalaira nézve felhozza, hogy egy 20 éves ifjú teljes becsvágygyal lépvén az államhivatalba, ha észreveszi, hogy 10 év múlva sem boldogult, nem hagyja ott hivatalát, nem lép tehetségéhez alkalmas a pályára, hol töb­bet tehetne, hanem tovább is ott tengődik, mert különben oda volna a 10 év és a nyugdíjra való igény. Az ily ember, ha magán­szolgálatban van, ott hagyná és máshol jobban boldogulna. Épen a nyugdíjra való kilátás sok embernél elősegíti a szellemi restséget. Sokan, kik az ipar és kereske­delem terén haladhatnának elő, államszolgálatba lépnek, miután biztosítva látják öreg napjaikat. Most már azonban van elég biztosító intézet, mely mindenkinek elég alkalmat nyújt, hogy öreg nap­jairól gondoskodhassék és szabad ember marad­hasson. Simonyi Ernő­ nem fogadja el a pénzügyi bi­zottság véleményét, mert ha a miniszter előirány­zata olyasmit mutat elő, mely a pozitív törvénynyel ellenkezik, abból nem az következik, hogy a számvevőség lépjen közbe, hanem, hogy az egész el­vettessék.­­ A többség elfogadta a bizottság vélemé­nyét, valamint azt is, hogy hívassák fel a kor­mány, mikép a házbérek fejében fizetett összeg tőkéjének megfelelőleg, mielőbb országos állam­­épületek felállítását eszközölje. Indítványozza még a bizottság, hogy a kor­mány a jövő évi költségvetéshez egy országos schematismust is csatoljon az állama összes hiva­talnokairól. Elfogadtatott S­z­i­l­á­d­y Áron azon hatá­rozati javaslatával, hogy a jövő évi költségvetés tárgyalása előtt állítassák össze. Végül jelenti, az elő­adó hogy a bizottság a hozzá utasított kérvényeket is tekintetbe vette a budget tárgyalásakor. Ezekről a jelentés nyomdai akadályok miatt késik. Várady Gábor indítványozza, hogy e kérvények iránti je­lentések az illető minisztériumok költségvetésének tárgyalása előtt terjesztessenek elő. Ezek után kö­vetkezett : A miniszterelnökség költségve­­t­é­s­e. Harkányi Fr. központi előadó felolvassa a miniszterelnökség költségvetését. A kormány elő­irányzata, 249,960 írttal, a bizottság javaslatba hoz 248,460 frtot. Irányi Dániel: A miniszterelnök négyévi mun­kásságát a trónbeszédből kiindulva óhajtja bírálni. E programm három részre oszlik: a külügyekre, Magyarországnak Ausztriához való viszonyára és a belügyekre. A külügyekre nézve e programoinak a kormányelnök megfelelt, fentartván itthon a bé­két. De a külügyekre való befolyását nem érvé­nyesítette. Az osztrák birodalomhoz való viszonyt illetőleg a kormány fentartotta az 1867 iki egyez­ményt, sőt sokban annál is többet tett. De a belügyeknél nem így állnak a dolgok. A trónbe­széd a nemzet geniusával egybeférő reformokat helyezett kilátásba. De a nemzet geniusával meg­egyező szabad bíróválasztás eltöröltetett, a tör­vényhatóságok és községek rendezése által pedig a nemzet geniusában rejlő önkormányzat a cent­­ralizatió részére konfiskáltatik. Szóló említi a vi­­rilis szavazatot is. A közigazgatás terén sem járt el szerencsésebben a kormány. A kinevezéseknél, legyen az miniszteriális, bírói, vagy a közmunka­­tanács részére, mindig a politikai véleményre van tekintet. A kormány nevezett ki egy-két bírót az ellenzék padjaiból is, de ez csak az ellenzék gyöngítésére történt. Tud rá esetet, hogy a köz­munkatanács egyik tagjától megkérdezték : van-e szándéka a tanácsban a kormány ellen opponálni? Szóló fölsorolja, hogy a hűbéri maradványok még nincsenek eltörülve, a vallásszabadság meg­oldásra vár, a testi büntetés eltörléséről szóló törvényjavaslat még mindig a főrendiháznál hever. A kormány nincs áthatva a kor democratikus irá­nyától, s ezért hiányosak az alkotott törvények. A szabadelvűben szellemet szóló a közös ügyek­nek tulajdonítja. Nincs e kormányban sem rendszer, sem szervező képesség, s e hiányok — a minisz­terelnök fényes elméje daczára— onnan származnak, hogy nem tanulmányozza eléggé a nemzet óha­jait. Fölemlíti szónok, hogy a miniszterelnök azon indítványt, mely az ország állapotjáról évenkénti kimutatást czélozott, fejének egyszerű rázásával eltemette. A kormánypárt azért pártolja annyira a miniszterelnököt, mert azt tartják felőle, hogy gr. Andrásy Gyula azon férfi, kinek legnagyobb befolyása van Bécsben. De vájjon bizonyítja-e ezen befoly­ás, hogy négy év alatt a nemzet első palotájára nem volt képes kitüzelni a nemzeti lo­bogót. (Zaj.)­­ Ezen zúgás után, uraim, úgy­szólván nem is volnék meglepetve, hogyha önök helyeselnék azon ifjúságnak is maga viseletét, mely a magyar fő­városban a magyar királyt nem a magyar, hanem az osztrák hymnussal fogadta. (Felkiáltások : Do­logra!"'“ Nagy-e az a befolyás, mely a Gellérthegyről nem tudta eltávolítani a citadellát, Dalmáczia visz­­szakapcsolását szóba hozni sem meri, a határőrvi­­i­dék bekeblezését csak megígérte, a magyar ezre­­dek hazahívását nem tudja keresztül vinni. Ha ez nagy befolyás, ha ennyi befolyása azon férfiúnak, kit gondviselésszerű férfiúnak neveznek, (Jobb fe­lől zajos éljenzés.) akkor szóló sajnálattal vallja meg, hogy a gondviselés Magyarország iránt vaj­mi mostoha. (Jobb felől nyugtalanság.) Gr. Andrásy Gyula: Ha minden egyes képvi­selőt ily átalános szóharcz terére kellene követni, akkor csakugyan beteljesednék az, mit a képviselő úr mondott, t. i. hogy a kormány nem felelhetne meg hivatásának, és oly módon pazarolná az or­szág idejét, melyért felelni nem tudna. (Helyeslés jobb felől.) Ennek folytán csak azon egyes állítá­saira fogok szorítkozni, melyeket válasz nélkül hagynom már csak azért sem lehet, mert egytől egyig teljesen alaptalanok. Azt állította a képviselő úr, hogy tudomására van, miszerint a kormány, illetőleg talán a minisz­terelnök, midőn a közmunkatanács egyik tagjául egy baloldali képviselő urat nevezett ki, azon föl­tételt kötötte volna hozzá, hogy ezentúl a kor­mánynak opponálni nem fog. (Irányi Dániel köz­beszól : a közmunka-tanácsban !) Erre nézve nem válaszolhatok egyebet, minthogy ez határozottan s szóról szóra valótlan. Nincs jelen az illető képvi­selő úr, de nem tesz semmit, megnevezem, Máttyus Aristid képviselő úr, mert értesülni fog hivatkozá­somról, és bizonyosan szóról szóra azt fogja bizo­nyítani, amit én mondani fogok. Midőn a képviselő úrnak azon ajánlatot tevem, hogy azon állást foglalja el — a­mennyiben a főváros szépítésével tudtomra eddig is foglalko­zott — ezeket mondhattam neki: az ön ellenzéki állásának ezen kérdéssel absolute semmi köze sincs. Nem illik hozzám s nézeteimmel meg nem egyeztethető, hogy öntől, midőn ezen állást elfog­lalja, elveinek bármi tekintetben megtagadását követeljem. Ön ismeri a kormány programmját a főváros szépítésére nézve; ott volt en, midőn én még mielőtt a közmunkatanács létesíttetett volna, Pest város bizottságának terveimet előadtam. Egyetlen kérdésem az, vajjon ön ezen terveknek keresztülvitelét helyese­n tartja-e és e tekintetben a tervezetet kész lesz támogatni­­Irányi Dániel közbeszól: Hisz ezt mondtam !) bizonyos szűk­keblű nézetek ellenében s ennél őszintén beval­lom, képv. urra is gondoltam. (Derültség.) Erre a képv. ur azt felelte, hogy igen is tökéletesen egyetért a fővárosra vonatkozó terveimmel. Ez a tényállás. (Irányi Dánie­l közbeszól: Csak is ezt mondtam!) -... Tehát azon akár direct, akár indirect vá­dat, mintha én egy állás betöltésénél ezen előnyt arra akartam volna felhasználni, hogy az ellenzék egy képviselőjét elveitől mintegy eltántorítsam, (zaj) határozottan visszautasítom. Ez lehet oly taktika, melyet tán a képv.­ár fog követni párt­jának erősbítésére, ha egyszer kormányon lesz, de melyet én nem követek. (Zajos helyeslés a­obboldalon.) A miniszterelnök aztán így folytatta c­áfo­­latait: Végre mondta a t. képviselő, igen saj­nálja, hogy a kormány kinevezéseket tesz az el­lenzék soraiból. Először tehát azt rója fel hibául, hogy a kormány nem tett kinevezéseket az ellenzék sorai­ból, azután a felett sajnálkozott, hogy tesz ily ki­nevezéseket, végre pedig azt mondta, hogy ha bár tesz is kinevezéseket az ellenzék soraiból, de ezek igen csekély számúak. (Derültség.) Én ezeket nem tudom megérteni. Nem tu­dom azt akarja-e a képviselő úr, hogy a kor­mány kinevezések által gyengítse az ellenzéket, vagy hogy azzal ne gyengítse, vagy azt akarja-e bizo­nyítani, hogy a kormány helytelenül jár el, midőn az ellenzék részéről valakit kinevez. (Élénk de­rültség.) E tekintetben, — miután úgy látszik, a t. képviselő úr tisztában nincs — elmondom, minő szempontból indul ki a kormány a kinevezések­nél. (Halljuk.) Azon szempontból indul ki, hogy az átaláno­­san minden parlamentáris kormánynál divatozó szükséges tekintetek mellett a képességet ott ve­gye, a­hol találja. (Élénk helyeslés jobbfelől.) és ez egészen más elv, mint a­melyet a t. képvi­selő úr felállított. Mondta továbbá a képviselő úr azt is, hogy én egy egyszerű fejrázással utatasítottam vissza egy indítványát. Valóban nem tudtam t.­hát, hogy fejcsó­­válásomnak azon hatása volna (Derültség,) hogy ál­tala egyszerre elessék egy törvény. Ha ezt tudom, máskor bizonyosan és különösen a t. képviselő úr részéről indítványozott némely törvény irányában használni is fogom. (Zajos derültség jobb felől. Csak constatálom, hogy itt nem arról volt szó, vájjon Iványi úr tvjavaslata elfogadtassék-e vagy nem, hanem arról, vájjon tárgyaltassék-e azon napon, midőn a képviselő úr akarná. Szólt azután a t. képviselő úr azon befolyás­ról, melylyel az én csekély személyem az udvarnál bírna. Ezen befolyással én részemről soha nem kérkedtem. Két dolgot kerestem és fogok keres­ni: a bizalmat fenn és lent. Egyébiránt igyeke­zem azt kiérdemelni, akarta mondani azon kifeje­zés fogalma szerint, hogy a bizalmat,­­ ha a befolyás alatt bizalmat értett a t. képviselő úr, hiszem, hogy azzal igenis van szerencsém bírni, mert legyen meggyőződve a t. képviselő úr, hogy ha ezt fenn és lenn nem bírnám, engem e helyen nem látna. (Helyeslés.) Szemrehányásokat tett a képviselő úr barátaimnak azért, mert állítólag azt mondták felőlem, hogy bizonyos tekintetben provident ember vagyok és hozzátette, ha csakugyan az va­gyok — ekkor világos az, hogy a sors mosto­hán bánt Magyarországgal. Át fogja látni a­­ kép­­viselő úr, hogy ezen nem én segíthetek, hogy te­hát a szemrehányás nem engem illet. Idővel talán nem fog a sors oly mostohán bánni Ma­gyarországgal, mint ma, s ezt teljes szívemből óhajtom; meglehet ez akkor leend, a­midőn majd a t. képviselő úr fogja Magyarország kormányza­tát vezetni. (Zajos tetszés jobbfelől.) — A tárgyalás holnap folytattatik. Főrendiházi ülés. Kezdete 1 óra 39 perc, Ivácskovics képviselőházi jegyző áthozza az ujonczozásról szóló szentesített törvényt. Kihirdet­tetik. Ülés vége 1 óra 43 perczkor. A magyar delegatió illése. Pest, jan. 25. A magyar delegatió külügyi vitáiból nagyon kevés épületes dolgot meríthet a közönség. Egyetlen egy szónok sem bírt kiemelkedni még csak a középszerűség színvonalára sem. Za­varos fogalmakkal és senki által meg nem érthető nézetekkel van tele minden beszéd. Helyeslik-e azt a politikát, melyet eddig Beust követett és ha nem helyeslik, miért nem ? vagy mily politikát kívánnak jövőben folytatni ? e kérdésre világos feleletet a világért sem lehet kiolvasni az eddig tartott beszédekből. Beszél ez is, beszél az is, és midőn végig hallgattuk beszédeiket, bámulva kérdezzük egy­mástól, mit akarnak ezek az emberek ? A német barátság iránt majd mindenik szó­nok kifejezte óhajtását és Beust eljárását, mely az óhajtott barátság megszilárdításán fáradozik, még­sem helyeslik. Mért? Azt maguk sem tudják. Hogy mily kicsinyes szempontból fogják fel ezek a jobboldali delegátusok a magas kül­politikát, eléggé mutatja az a határozat, melyet mint valamely világrendítő dolgot, mindjárt leg­először tartottak szükségesnek hozni. És ez az, hogy ezután a vörös könyvhöz semmi indokolás se függesztessék. Mintha az a két három lapra terjedő indokolás, melyet a kül­ügyminiszter a vörös könyv elé szokott függesz­teni, képes volna ítéletében megzavarni azt, aki átolvassa az okmányokat és józan ésszel bír az ítélethozásra. A mai ülés napirendjén a külügyminisztérium költségvetésének részletes tárgyalása volt. A jegyzőkönyv hitelesítése után Széll Kálmán egy hét tagú bizottság választását indítványozza, mely hét tagú albizottság a két (magyar és oszt­rák) delegátió határozatait egybe vesse s erről a bizottságnak jelentést tegyen. Miután ily albizott­ság kiküldése minden évben szokásos volt, az in­dítvány egyhangúlag elfogadtatott. A hét tag meg­választása a jövő ülésben fog eszközöltetni. Ezután a delegáció a költségvetés részletes tárgyalására tért. Olvastatik az első czim : központi vezetés és titkos kiadások. Az albizottság az első czimre javaslatba hozza 573,117 írt megszavazását, és pedig a minisztéri­um költségeire 229,981 frtot; az elnöki osztály kiadásaira 67,679 frtot; a jegyírási és fordítási munkálatok számára fenálló osztály költségeire 22,259 frtot; a házi, udvari és állami levéltár költ­ségeire 27,023 frtot; a miniszteri fizető hivatal költségeire 7947 frtot; a keleti akadémia költsé­geire 18,687 frtot; titkos kiadásokra 200,000 frtot. Követeltetett ez utóbbi czélra 350,000 frt. Örményi Miksa szerint a titkos kiadások ro­vata szerepel, rendesen úgy mint a minisztérium iránti bizalom kérdése. Miután azonban a külügy­minisztériumnak eddig tanúsított politikájából az országra nézve jó nem fog hárulni, ő bizalom­mal a külügyminiszter irányában nem viseltethe­tik s ugyanezért nem is szavazza meg a titkos ki­­­­adásokra kért összeget, Zsedényi Ede Ürményit pártolja. Pulszky Ferencz megszavazza a titkos kiadá­sokra kért összeget az albizottság által javas­latba hozott 150.000 frt levonásával. Ernuszt Kelemen egy véleményen van Ürmé­­nyivel: a titkos kiadásokra kért összeget nem szavazta meg._ Trefort Ágost megszavazza a titkos kiadások­ra kért összeget. Szögyény L. idősb, miután nincs alapja, hogy­­ a külügyminiszter politikáját rászalja, megszavazza a kért összeget. Bánó József szerint, ha vannak, kik a kül­ügyminiszter politikáját nem helyeslik, bizalmat­lanságukat az egész budget meg nem szavazásá­val fejezték volna ki, mint tette ezt a magyar képviselőházban a szélső­baloldal. Megszavazza a titkos kiadásokra kért összeget. Wahrmann Mór csak akkor látja a titkos ki­adások meg vagy meg nem szavazását bizalmi kér­désnek, ha ezen összeg elégséges arra, hogy az­zal nagyobb s újabb irányú politika kezdeménye­zése eszközöltessék. E czélra a 200 ezer­ért nem elégséges, megszavazza azt. Pulszky Ferencz Bánó beszédére tesz észre­vételt, miután Bánó specializer rá czélzott. Ő — úgy­mond—parlamentáris eljárást a magyar országgyű­lési baloldaltól nem fog tanulni. Egyúttal szüksé­gesnek tartja tudtára adni a bizottságnak, hogy ő iskolába is járt. Szóltak még: É­b­e­r N., W­e­n­k­h­e­i­m Béla b., Misk­e Imre b. és Haynald — mindany­­nyian megszavazzák a titkos költségekre kért ösz­­szeget. Királyi Pál „szívesen" szavazza meg. Vécsey b. pártolja Ürményit.­­ A külügyminisztérium részéről Orczy b. emelt szót. A titkos kiadások, bár mennyire kellemetlen azok kezelése, szüksé­gesek. A külügyminiszter állásánál fogva oly nagy je­lentőségű ügyekért felelős, hogy ezen szükséges összeg megszavazása nehéz feladatainak előmoz­dítására szolgálna csak. Kéri a titkos kiadásokra kért összeg megszavazását. A többség a titkos kiadásokra 200,000 frtot s igy az I czimen 573,117 frtot szavazott meg. Rendkívüli kiadásokra a központi vezetés czimén 20,380 frt szavaztatott meg. A II czimen diplomatiai költségekre az albi­zottság 962,195 frt megszavazását ajánlja. A több­ség elveti az albizottság indítványát. Elnök fölteszi a kérdést, elfogadja-e a bizott­ság az osztrák delegatió által már elfogadott 890,580 frtot. A többség ezt nem fogadja el. Vécsey K. szerint az osztrák delegatió nun­­tiumát nem lehet indítványnak tekinteni. Itt aztán megakadt a gépezet. Senki sem volt tisztában azzal, mi történik, vagy hogy egy­­átalán történik-e valami? Volt alkalmunk a dele­­gáció intézményének természetét a maga zűr­zava­­rosságában tapasztalni. Végre a II. czímen az osztrák bizottság által elfogadott 890,580 frt­ól a rendkívüli kiadások rovatába 71,610 frt vétetett föl, s igy a rendkí­vüli kiadásokra összesen 97,335 frt. A 11. czimmhez — fedezet fejében — 10,000 frt jövedelmi adó beállítása határoztatott. A 11. czimen (consulsági hivatalok) 652,770 frt szavaztatott meg. A dunafejedelemségekben levő szarostságoknak rendezésére kért összegnél a bizottság a következő határozati javaslatokat fogadta el: „A országos bizottság elvárja a közös külügy­minisztertől, miszerint: 1) a szarostságoknak rendezése következté­ben a dunafejedelemségekben szervezendő új con­­sulátusoknál, arra alkalmas magyar egyéneket is alkalmazzon; 2) úgy intézkedjék, hogy azon egyénektől, kik az európai Törökország azon részében keres­nek az osztrák-magyar consulságoknál alkalmazást, hol az eddigi tapasztalat szerint, az illető consul­­ságok előtt megforduló ügyek nagyrészben ma­gyar alattvalókat érdekelnek — a többi kelléke­ken kívül a magyar nyelvnek tudása is köve­tel­tessék.“ Elfogadtatott továbbá a köv. határozati javas­lat : „Az országos bizottság elvárja a közös kül­ügyminisztertől, miszerint a kereskedelmi forga­lomnak China-, Japán- és Siamban való állásáról s az ott felállítandó osztrák-magyar consulságnak arra gyakorlandó befolyásáról a jövő delegációk elé kimerítő jelentést mutasson be. Segélyezésekre és hazaküldési költségekre külföldön tartózkodó szegény állam alattvalók számára megszavaztatott: 15 frt. A III. czimhez, az előirányzat értelmében, fedezetül a költségvetésbe 123,500 frt vétetett fel. A IV. czimen (segélyezések a montenegrói menekültek részére) a „rendkívüli szükségletek“ rovatába 15,000 frt szavaztatott meg, az V. czi­men (javadalmazás az osztr. Lloyd részére) 2.000.000 frt. Az V. czimhez a költségvetésbe fedezetképen 282.000 frt beállítása határoztatott el. Az átruházási jogot a költségvetés rendes szükséglete egyes czimeinek keretén belül a bi­zottság megadta. Ezzel az ülés fél 8-kor véget ért. A jövő ülés pénteken, f. hó 27-én lesz. I. II. Lapszemle. A P. Napló a magy. delegátióban folyó vitát megnehezítettnek látja azon körülmény által, hogy a delegátusok nagy része meg van Beust politiká­jával elégedve, de mégis sok mindenféle nyomja szívét, aminek erélyes kifejezést akar adni. A P. Lloyd Pulszky zavaros és érthetetlen jelentését igen találóan így jellemzi: A delegatio­­nális albizottság megtiltja Beustnak szobájából ki­mozdulni, de egyszersmind határozottan kijelöli előtte az utat, melyet elutazásakor, a­melyet azon­ban tennie nem szabad, követnie kell. A Reform Éber Nándor ellenében megjegyzi, hogy az európai egyensúly létezett mindig, a­mióta Európa tűzhelyévé lett az államok családjának. Igen, úgymond, az európai egyensúly rög­eszme; oly eszme, melynek léteréről tanúskodik minden rég Európában. Az U. Lloyd nem a legépületesebb dolgokat írhatja a kath. kongressus 25-ös bizttságáról; ami eddig történt, az mindinkább a modern kor és né­zeteinek teljes kigúnyolására látszik irányulni. A Hon azt várta a delegátióktól, mint a ki­egyezés értelmében a külügyek irányának meg­szabására egyedül jogosított testülettől, hogy Beust ingadozó politikájának szilárd irányt szab, eddig azonban mi sem történt ez értelemben. Páris. Jan. 14. Schmitz tbk. hiv. jelentése szerint Vincy tbk. Blanchar és Corréard tbkokkal, e hó 13-án egy kitörést intézett Maulin de­ Pierre ellen. Miután hadoszlopa élénk sortűzzel fogadta­tott, a franczia csapatok visszavonultak. Az ellen­ség erre megtámadta drancy-i álláspontjainkat. Pothuan altengernagy Gareaux-Boeufs és a Szajna között kémlejáratot tartott. A poroszok később tá­madólag lépvén fel, fegyvertűzzel fogadtattak, úgy hogy kénytelenek voltak egy tisztet és több se­besültet a helyszínen hagyva gyorsan hátrálni. Ducrot tbk. jelentése szerint e hó 13-án a poroszok kémlejáratot tartottak azon munkálatok ellen, melyek a körfalak közelében állanak. A munkások erről korán értesítve, a szomszéd árok­ba menekültek, s közülök, bár élénken tüzeltek rájuk, egy sem esett el. A sorkatonák és nemzet­őrök, kik jobbra balra a sánczokon voltak elhe­lyezve, a támadóknak derekasan feleltek, mire ezek néhány ágyú támogatása mellett visszavonul­tak. E jelenet egy félóráig tartott, de később is­métlődött. Az aubervilliers­i erőd és a croix de dlandrei üteg tüze nagyon elősegíti a poroszok visszanyomását. Jan. 15. Schmitz tbk. jelenti, hogy az egész déli vonalon csatáztak a tüzérek, kiket az erő­dök támogattak. Ezrekre lehet tenni az álláspont­jainkban elhalt lövegek számát. A kormányzó meg­jelent a montrougei erődben és lelkes szavakkal üdvözölte a védőket. Estre megszűnt az ágyúzás. Mirandot parancsnok Champigny-nál megütközött egy porosz csapattal, 5 porosz elesett, 10-en sebet kaptak. Jan. 16. Egész nap ködös volt, de azért még­is láthatták a párisi tüzérek az ellenség ütegeit, melyeknek támadásait visszaverték. A b­atillon­i ütegek gyengébben tüzeltek, mint rendesen szok­tak. Nogent erődre is gyengébben ágyúztak. Ma 8 óra tájban visszalökték a francziák az ellenség támadását Millaud háza ellen. Jan. 17. Ma reggel hevesen tüzelt az ellen­ség. A vanvesi erőd a patriérei ütegre küldte üte­geit, mely néhány lövéssel válaszolt. Erre a b­a­­tilloni ütegek megszólaltak, de semmi nevezetes kárt nem okoztak. Az ellenség éjjel Bondy ellen intézett egy támadást, de visszalökték. A mont­rougei erőd ellen keveset tüzeltek. Az egész vesz­teség egy tengerész tisztre szorítkozik, ki Saisset altengernagy fia. A „l’ Indép­­beige“ levelezője írja, hogy megjelent már a bombázás áldozatainak második lajstroma. E kikerülhetlen szerencsétlenség annyira megható Wallacet, hogy 100 ezer frankot írt alá egy gyűjtő ívre a megsebesült áldozatok javára. Nevezett angol nemeslelkűségét oly elismerőleg fo­gadta a párisi jokey-dlubb, hogy Wallacet és Ron­­ciére tengernagyot azelőtt tanúsított vitézségéért egy díszebéddel megtisztelte. A kormány­tanács­ban maga, Picard oda nyilatkozott, hogy a párisi hadsereg ne kis csete­patékkal foglalkozzék, ha­nem lépjen fel komolyan és eltökélten. Trochu e kívánságot visszautasító. Egy triumvirátust is akar­tak alakítani, Vincy, Frebault és Clement Thomas tirkokkal, kiket a nemzeti védelmi jogokkal fel kellene ruházni. A kormányzó kijelenti, hogy azon esetre, ha a közte és a vidéki hadvezérek között megállapított tervet elfogadják és követik, úgy kész minden perezben lemondani és mint közön­séges tábornok a hadseregben szolgálni. Ma a bom­bák ritkábbak s gyöngébbek. Tegnap a guai de Bethune-ig, a Saint-Louis szigetig értek. Az ut­­czák csendesek. A clubbokban még most is for­dulnak elő egyes rendetlenségek. Egy gazdag gyá­ros egy nagy meetinget akart összehívni, hogy a hotel de villé téren felszólítsa a kormányt egy ál­talános kitörésre. Ez eszme azonban Louis Blanc és Victor Hugo tanácsára elmaradt. Devisme meg­ölte a Jardin des Plantes nagy elefántját. Egy A N. fr. Lloyd szerint viszonyaink Poroszor­szággal még teljesen zavartak s Pulszky és Zse­dényi mennyre földre esküsznek, hogy Poroszor­szág legjobb barátunk a keleten. A M. Újság Kossuth levele fölött Hatalának felelve megjegyzi, hogy a magy. királyok adomá­nyozásai a kath. papság számára nem magánva­­gyonból, de a nemzet vagyonából történtek s az ősmagyar közjog nem ismer királyi magánvagyont. A Sz. Egyház folytatván megjegyzéseit Kos­suth levelére, úgy látja, hogy a magy. jog szerint mindazon javak, melyeket a magy. egyház a ki­rályok magánvagyonából, vagy más adományoz­ható javakból nyert — vissza nem vehetők. Déli posta. Trochu az Indépendence 21-ki párisi tu­dósítása szerint beadta lemondását, mit azonban minisztertársai nem hajlandók elfogadni. A fővá­ros kormányzóságát s vele a miniszterelnökséget senki sem akarja a roppant felelősséggel szemben elfogadni, sőt Lefle is beadta lemondását, noha épen ő volt Trochu utódául kiszemelve. Trochu állítólag a Mont-Valerien parancsnokságát vette át, míg Vincy és Ducrot a többi erődök s a párisi hadak parancsnokságát tartanák meg. Delescluze a főparancsnok helyébe 200 képviselő választását hozta javaslatba. P­á­r­i­s, porosz kézre került franczia sürgö­nyök szerint csak február végéig tarthatja magát. Jules Favre visszautasította a Moltke által számára kiállított útlevelet, s tudatta Odo Rusellel, hogy Párist nem fogja elhagyni. Dijon alól a poroszok a 23-iki csata után Messigny felé futottak, a csatában részt vett fran­czia csapatok átalában vitézül harczoltak. Mayenne departementben nincsenek többé németek s Alen- Qont szintén elhagyták. Bressolles franczia tábornok a svájczi határhoz közel áll, főhadiszállása Pierrefontaineban van. Blaumontban három franczia ágyuüteg áll. Faidherbe­­lk a következő napiparan­­­­csot intézte katonáihoz: Katonák ! Múlhatlan köte­lessége tábornokotoknak, hogy nektek polgártár­saitok előtt igazságot szolgáltasson. Büszkék lehet­tek,mert érdemeket szereztetek a haza iránt. Azok, kik nem látták, mit szenvedtetek, sohasem lesznek képesek azt felfogni. E szenvedések miatt azonban senkit sem lehet vádolnunk, minthogy azokat csu­pán a körülmények okozták. Nem egészen három hónap alatt három csatát vívtatok azon ellenséggel, melytől egész Európa fél. Megállottatok előtte, sőt számtalanszor láttátok hátrálni s bebizonyítottátok, hogy nem legyőzhetlen, s hogy Francziaország ve­resége egyedül az absolut kormány képtelensége által idéztetett elé. A poroszok az ifjú s félmezte­len katonákban és nemzetőrökben oly ellenre ta­láltak, mely képes őket legyőzni. Oszlassák fel bár utócsapatainkat s dicsekedjenek vele hadi je­lentéseikben ! semmi gondunk reá! E hires ágyu­­foglalók a ti ütegeitekből még egyre sem tették kezöket. Dicsőség nektek! Még nehány napi pihe­­nés s azok, kik Francziaország megsemmisítésére esküdtek, ismét csatasorban fognak benneteket találni. A londoniak f. hó 23-án a Trafalgár téren az eső daczára roppant számban jelentek meg kü­­­­lönböző egyhangú megállapodásokat hozván, me­lyekben tiltakoznak Páris bombázása ellen s egy­szersmind elítélik az angol kormánynak Franczia­­országgal szemben folytatott politikáját.

Next